Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Értsék meg már a jóhiszeműen opportunista barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell. (Ady Endre: Marseillaise, 1902)
Duray Miklóst mint szlovákiai magyar politikust a szlovák nemzeti-nacionalista propaganda elfogadhatatlanul radikálisnak tartja, tehát azonosítja a szélsőséges politikussal, s ezt a véleményt többé-kevésbé a szlovák társadalom is osztja. Nemcsak a kormányzó nacionalista politikusok gondolkodnak így, hanem – kissé enyhébb formában, de – osztja ezt a demokratikus szlovák ellenzék is, amely a szlovákiai magyar politikusokkal való megegyezésért, a politikai együttműködésért cserébe képletesen szólva Duray „fejét követeli”.
E kötet szerzője a szlovák politikai közvéleményben mindenek előtt azért jelenik meg diabolikus személyiségként, mert az általa képviselt és megvalósított politika radikális és egyértelmű, s ezáltal a szlovák politikát arra kényszeríti, hogy az a szlovákiai magyarok és a szlovákok közötti viszony minden aspektusát a világ elé tárja. Duray Miklós nyíltan megfogalmazza és határozottan képviseli azon politikai programját, amelynek középpontjában a szlovákiai magyar kisebbség mint közösség védelme és a magyarellenességben egyre szélsőségesebbé váló szlovák nacionalista politika éles bírálata áll.
A szerző mint az Együttélés elnöke és gyakorló politikus a kötetben foglalt írásaiban több fontos kérdésre ad választ. Az egyik az, hogy miért és hogyan bomlott fel Csehszlovákia, a másik az, hogy a felbomlás folyamatában játszott-e szerepet a szlovákiai magyarság, vagy hogy ebben a szlovákiai magyarságnak hol volt a helye, volt-e erre befolyása, a harmadik fontos kérdés az, hogy a szlovákiai magyarságnak milyen életlehetőségei és milyen politikaformáló lehetőségei vannak az önálló szlovák állam keretében, a negyedik az, hogy a szlovákiai magyar kisebbség életét és politikai lehetőségeit tekintve a kötet szerzője milyen perspektívát lát arra, hogy e kisebbségi közösségként megmaradjon és tovább fejlődjön. Az ötödik fontos kérdés pedig az, hogy a szlovákiai magyar közösség vezető politikusaként Duray Miklós hogyan látja saját helyét és szerepét, és hogy milyen politikai elvek, milyen politikai értékrend és célok alapján politizál.
Minden felmerült kérdésre alapvetően egyértelmű és határozott választ ad, amit még inkább megerősít azzal, hogy egy-egy témáról többször is értekezik. Kendőzetlenül és olykor kemény szavakkal ír mindarról, ami Csehszlovákia és Szlovákia keretei között, több évtizede, meghatározza a magyar kisebbség létét, és arról is, ami mind Csehszlovákiának, mind Szlovákiának mint államoknak hiányossága. Több tabutémát radikálisan vet fel, ezek közé tartozik a területi autonómia kérdése és a határkérdés is. Ez az egyértelműség a magyarországi szlovák-politikát is zavarja, mert ezzel Duray folyamatosan tudatosítja annak korlátozott lehetőségeit.
Elemzéseit, értelmezéseit, értékeléseit világos, következetes okfejtésekkel támasztja alá, s radikális megfogalmazásaiban a koherens, konzisztens világlátást és politikai nézetrendszert tár az olvasó elé. Eközben a politikai kulcsproblémákat pontosan, velősen és találóan fogalmazza meg.
Ez azért rendkívül fontos, mert Duray Miklósról sokféle nézet és sommás ítélet kering a magyarországi és a szlovákiai politikai életben, amit minden esetben erősen befolyásol az illető propagandisztikus politikai szándék és cél. ezen írások, amellett, hogy az adott kérdésekben kifejezik a szerző határozott véleményét, arra is szolgálnak, hogy az olvasó, már bőséges írott anyagra támaszkodva, maga ítélhessen e kérdésekben és abban, hogy Duray Miklós valóban rászolgált-e arra, hogy azonosítható legyen a szlovákok fő személyes ellenségével vagy a szélsőséges magyar nacionalistával.
A szerző mint befolyásos és jelentős szlovákiai magyar kisebbségi politikus mindenek előtt arról tesz tanúbizonyságot, hogy mélyen elgondolkodott és elgondolkodik a szlovákiai magyar kisebbségi lét problémáin, és kezelésükre saját bevallása szerint is radikális megoldásokat javasol. Ezek a javaslatok, amelyek némelyike alaposan, némelyike kevésbé alaposan kifejtve e kötetben is szerepel, nem mindig (sőt, szinte sohasem) találkoznak megértéssel a szlovák politikai térfélen (és gyakran a magyar politikai térfélen sem.) Ezen javaslatok ugyanis a szlovákiai magyar kisebbséget nemcsak hogy nemzeti közösségként határozzák meg, hanem ráadásul annak önrendelkezési jogára is épülnek.
Duray Miklós szerint ez az önrendelkezési jog ugyanúgy megilleti a szlovákiai magyar kisebbséget, mint a szlovákiai szlovák többséget. Értelmezésében az önrendelkezési jog összekapcsolódik az autonómia jogával, ami azonos az önkormányzatisággal és rokon az európai uniós szubszidiaritás elvével. A szlovákiai magyar kisebbség közösségként való megmaradásának és továbbfejlődésének biztosítékát legegyértelműbben a helyi és a területi önkormányzatiság, a regionalizmus európai uniós követelményének megvalósításában látja.
Az autonómia kérdését illetően (a Středný Evropa folyóiratnak adott interjúban) maga is bevallja, hogy az etnikai alapú területi autonómiáról nem tudja, hogy az pontosan mit is takarhat, sőt azt is leszögezi, hogy ilyent a szlovákiai magyar területen nem lehet létrehozni. Ez azért is fontos megállapítása, mert ellentétes azzal a politikai propagandával, amit a szlovák nemzeti-nacionalista politika a magyar kisebbség autonómia-követeléseivel kapcsolatban Duray Miklósról hangoztat.
Értelmezésében az autonómia az önkormányzatiság szinonimája, s ez az, ami nemcsak hogy a demokrácia alapja, hanem a szlovákiai magyar kisebbség megmaradásának is a legelfogadhatóbb politikai és közigazgatási formája. Ezért írásaiban gyakran hangoztatja ennek szükségességét, akár a helyi, akár a területi-regionális önkormányzatiság összefüggésében. Megoldási javaslatai a közigazgatási, kulturális, oktatási autonómia és önkormányzatiság, a társnemzeti viszony fogalomkörében mozognak, mely fogalmak a szlovákokból politikai félelmet váltanak ki. Ez a félelem olyannyira működik, hogy a szlovák kormányzati politika mindezidáig elvi alapon utasítja el mind a regionalizációs követelményeket, mind az önkormányzatiság fejlesztésének követelményét. Ahogyan Duray Miklós mondja: „Az önkormányzatok kérdése Szlovákiában államfilozófiai kérdés.”
Az etnikai autonómiát azonban Duray Miklós sem tudja sem elméletileg, sem a gyakorlati politikára vonatkozó megfogalmazásaiban egyértelműen értelmezni, pedig ezen autonómiát illető álláspontjának a szlovák politika felé való tisztázásában éppen erre lenne szükség. A szlovák politika és társadalom ugyanis a magyar kisebbség követeléseivel szemben talán a leghevesebb elutasításban a magyar autonómiaigényeket részesíti. Ez az elutasítás nemcsak a Duray által sem értelmezhető etnikai területi autonómiára vonatkozik, hanem a kulturális, az iskolaügyi autonómiára, és a területi alapú regionalizációra, sőt a helyi önkormányzatiság fejlesztésére is.
A kötet szerzőjével szembeni heves elutasításokban az az érv is szerepel, hogy az őáltala megfogalmazott érdekek és érdekérvényesítési módszerek sértik a szlovák érdekeket. A Duray által felvázolt egyértelmű kisebbségvédelmi elvárásokat a többségi nemzet nem fogadja el. Ráadásul vele mint olyan következetes politikussal, aki elvi politizálást folytat, politikailag nehezebben tud elbánni, ővele nehezebben tud manipulálni. Ezért a magyarkomplexussal telített szlovák politika Duray szerint úgy próbálja megosztani a magyar kisebbség politikusait, hogy Durayt megpróbálja róluk leválasztani, majd elszigetelni, hogy végül ő maradjon az egyetlen kivetendő, mint radikális magyar politikus. Ezen nehéz helyzetével Duray Miklós tisztában van, e szándékokat világosan látja, ezért mind ezen írásaiban, mind gyakorlati politikájában arra próbálja rávenni politikustársait, hogy ők is elvi politizálást folytassanak, és ne hagyják magukat e szlovák politikai manipulációk által befolyásolni. Ezt fogalmazza meg a szerves politizálásról írott tanulmányában, amelyben saját gyakorlati politikájának elméleti alapvetését adja meg.
Az írásokból — amelyek nagyrészt az Együttélés vezetőségi vagy küldöttgyűléseire készített politikai beszámolók — kitűnik, hogy hosszú távon, politikai elvekben és stratégiában gondolkodik, amelyhez esetenként megválasztja a helyesnek tartott taktikát. Politikusi krédójának összefoglalójában, a „Szerves politizálást!” című írásában határozottan olyan politikusként fogalmazza meg magát, aki a nemzeti társadalmi közösségben gondolkodik, és ennek létérdekeit tartja szem előtt, ezt tartja a legfontosabb értéknek.
A szlovák nemzetállamépítő politikában kifogásolja többek között a kizárólagosságra, a terület és állam kizárólagos birtoklására irányuló politikai törekvést, amelynek áldozatul esnek az ország területén élő magyarok és más nemzeti kisebbségek. Többször megállapítja, hogy Szlovákia gyors, türelmetlen és agresszív nemzetállamépítési gyakorlata a szlovák államalkotói bölcsesség teljes hiányának és a gyerekes türelmetlenségnek a kíséretében történik.
Saját politikai magatartásának értelmezése és az általa szükségesnek tartott politikai taktika felvázolása közben többször hangoztatja, hogy a kitűzött célok érdekében a radikalizmus mellett a helyzetteremtő politikát tartja eredményesnek, a helyzetteremtést pedig a politika művészetének részeként értelmezi. Az esélyek teremtésének mint a helyzetteremtésnek Duray Miklós által fontosnak tartott politikáját a politikai ellenfél, tehát a szlovák kormánypolitika sajátosan fogja fel, mert a helyzetteremtés politikai művészetét kész helyzet élé állításként, azaz egyfajta diktátumként valósítja meg, így mind a szlovák külpolitika, mind a szlovák belpolitika egyik legjellemzőbb tulajdonsága a kész helyzetek teremtése, a kész tények elé állítás politikai gyakorlata.
Írásaiban (és beszámolóiban) Duray Miklós többször áttekinti és elemzi a szlovák kormányzati politikának a szlovákiai magyar kisebbséggel szemben tett intézkedéseit és ellenük hozott törvényeit (iskolaügy, nyelvhasználat, alternatív oktatás, a településszerkezet megbontása és hasonlók), és általában konstatálja, hogy ezek ellen szinte alig tudnak tenni. Tehetetlenségük egyik fő oka az, hogy a szlovák parlamentben a törvényjavaslatok, módosítási javaslatok és határozatok elfogadásakor szinte minden esetben egyedül maradnak, mert a szlovák parlamenti ellenzék (az említett mély magyarellenesség miatt) nem áll ki mellettük. Többször kell keserűen megállapítania, hogy a parlamenti erőfeszítéseik eredménytelenek maradtak.
Kötetében minden olyan fontos tényt, eseményt, dokumentumot, folyamatot elemez, amelyek közvetlenül kapcsolatban vannak a szlovákiai magyar kisebbség politikai életével. Ezek között van a magyarok szlovákiai jogi helyzete, az európai kisebbségi jogi normák alkalmazása vagy hiánya, a szlovák-magyar alapszerződés kérdése is. Írásaiban központi helyet foglal el a szlovákiai magyar pártok belső viszonya, személyes és politikai harca, amelyben időnként kölcsönösen ki is oltják az egymásnak nekifeszülő politikai szándékokat, akaratokat, célokat. E belső viszályokat meglehetős alapossággal tárja fel, ami arra enged következtetni, hogy számára ezek lelki és politikai kihívásokat, problémákat jelentenek. Ugyanakkor mind az ő írásaiból, mind az írásaiban már meg nem jelenő mindennapi politikai történésekből világosan kibontakozik az a politikai folyamat, amely személyes politikai kudarcai ellenére elégtételt szolgáltat neki: tehát hogy a szlovákiai magyar politikai csoportulások, pártok egy közös politikai pártba kell hogy tömörüljenek. Ez ugyan a szlovák kormánypolitika külső nyomására és kényszerére történt meg, de ezzel megvalósult Duray Miklós régi politikai vágya, amely arra irányult, hogy a szlovákiai magyarok érdekeit egy közös politikai formáció képviselje. Ebben az értelemben tehát eddigi politikai erőfeszítései eredményesek voltak.
Duray Miklós részletesen és alaposan elemzi és értékeli a szlovákiai magyar kisebbség helyzetét és sorsát, de írásaiban és politika gondolataiban nem veti fel a szlovákiai magyarok sorsát megnehezítő és megkeserítő, a szlovák politikát és a szlovák társadalmat mélyen befolyásoló magyarellenesség történelmi-társadalmi okait.
Ahhoz, hogy a szlovák-magyar viszonyban tisztán láthassunk, hogy a szlovákiai magyarok múltbeli, jelenlegi és jövőbeli sorsát helyesnek értelmezhessük és a problémát megnyugtatóan megoldhassuk, a másik oldalon még hiányzik az a személyiség, akinek az lenne a feladata, hogy a Duray Miklóséhoz hasonló következetességgel és bátorsággal leírja és elemezze a magyarországi szlovák kisebbség sorsát és helyzetét, és erre ugyanolyan egyértelmű politikai megoldást javasoljon, mint ő. Minderre többek között azért lenne szükség, hogy a szlovákiai magyarok ne maradjanak a szlovák nemzeti revans-politika túszai és áldozatai, hanem az egyenrangú és kölcsönös elfogadás szellemében gondolhassuk újra és kezelhessük ezt a viszonyt.
Hamberger Judit