Lesz-e végre demokrácia Szlovákiában?

(1998. október 28.)

Mint a rajtgépbe szorult versenylovak a startot, úgy várja Szlovákia lakossága az ország új parlamentjének megalakulását. Szlovákia önállóságának megvalósulása óta a parlament másodszor újul meg. Ez a röpke történelem mit rejt magában? Semmi olyat, amire az utódok majd büszkék lehetnek. Azért nagy és türelmetlen a várakozás és az elvárások, mert a szlovák politika az állami önállóság első öt évében rosszul vizsgázott, bukásra áll. A lakosság egy része – a polgári réteg – várja a javítóvizsgát. Várja, hogy véget ér a demokrácia révén uralomra jutott mečiari diktatúra, amely a Szlovák Nemzeti Párt kormányon lévő tagjainak fasisztoid magatartása miatt még elviselhetetlenebb volt.

A legkevesebb, amit sokan várunk, hogy beköszönt a parlamenti demokrácia, amely itt még nem is működött. Akkor tehát mit várunk? A legkevesebb, amit várunk, hogy a parlamentbe bejutott pártok arányosan kapjanak helyet a parlamenti bizottságokban, súlyuknak megfelelő arányban töltsék be a tisztségeket a bizottságok élén és az egyéb parlamenti funkciókban. Továbbá azt várjuk, hogy ne ott keressék a parlamenti pártok a példaképeiket, ahol az ország lakossága zömének a politikai kultúrája található, azaz ne valahol a tizenkilencedik század közepe tájának szlovák történelme alapján válasszák a magatartási mintákat. Inkább azon országok törvényhozó testületeiről vegyenek példát, melyek a demokráciát ma már nem a többség uralmaként vagy diktatúrájaként gyakorolják, hanem a demokrácia az egyeztetésekben ölt testet, ahol a különbség a győztes és a versenyben alulmaradt politikai erők között csak az egyeztetés csődje alkalmával derül ki.

Ha másoknak is van ilyen elvárása, akkor együtt reméljük azt is, hogy rövidesen megalakul az új kormány, amelyben a Magyar Koalíció Pártja is elfoglalhatja az őt megillető és súlyának megfelelő helyet. Azaz megkapja a két miniszteri tárcát, az egyik miniszterelnök-helyettesi posztot, négy államtitkári helyet, egy kerületi elöljárói és egy vagy két kerületi elöljáró-helyettesi posztot, valamint tizenkét járási elöljárói tisztséget.

Ezen kívül néhány egyéb központi hivatalban és állami intézményben is az MKP-t illeti meg a vezetői, illetve a testületi tagsági pozíció. Ha az új parlamenttől azt várjuk, hogy tiszteletben tartsa a parlamenti demokrácia aranyszabályát, az arányosságot, akkor a megalakuló új kormánytól is az a legcsekélyebb elvárásunk, hogy betartsa az arányosságot.

De ha elvárásaink vannak az újjá alakuló parlament és a megalakuló kormány iránt, akkor elvárásaink vannak azon pártok irányában is, amelyektől az új testületek megalakulása függ. Elsősorban attól a párttól várunk önmérsékletet és bölcsességet, amelyik a leginkább hozzájárult ahhoz, hogy az alig önállósult Szlovákiában 1994-ben harmadszor alakíthatott Vladimír Mečiar kormányt, ráadásul a Szlovák Nemzeti Párt segédletével. Ha ugyanis a Demokratikus Baloldal Pártjának kommunistái 1994-ben nem kényszerítik ki az előrehozott parlamenti választásokat, akkor ma itt másként írnánk a történelmet. Elsősorban tehát főleg tőlük várjuk, hogy fékezzék magukat, és vegyék észre, hogy a kommunista hatalmi rendszer megbukott, csak a súlyuknak megfelelő befolyást gyakorolják a politikára, és legfőképp: hagyják abba a magyarok zsarolását. Ez utóbbit azonban elvárjuk a többi párttól is, amelyekkel együtt szeretnénk kormányt alakítani. Éppen tőlük, a Szlovák Demokratikus Koalíció pártjaitól várjuk el, hogy tartsák magukat ahhoz az egyezséghez, amelyet 1997. december másodikán és harmadikán, csaknem egyéves egyeztetés után írtak alá a Magyar Koalícióval, azaz a mostani egyesült magyar párt elődpártjaival. Méltán várjuk el Rudolf Schuster pártjától is, hogy ne csak a párt két-három vezető személyiségének pozícióját igyekezzen biztosítani, és ne csak a köztársasági elnök székének a megszerzésére összpontosítson, hanem álljon ki a demokrácia megteremtéséért.

Csupán ennyi az elvárásunk 1998-ban a parlament újjá alakulásának hetében – sem több, sem kevesebb.