A nemzet alkotmányáról

(1999. április)

Nem vagyok szakembere a jognak, sem az alkotmányozásnak, ennek ellenére van néhány tapasztalatom az alkotmányozás körüli problémákkal. Egyrészt azért, mert parlamenti képviselő vagyok 1990-től fogva, először a prágai, majd a pozsonyi törvényhozó testületben. De felvidéki magyarként is elég sokszor kerültem sorstársaimmal együtt olyan helyzetbe, hogy csak a jólneveltség és a jog tisztelete tartott vissza bennünket attól, hogy ne kerüljünk összeütközésbe az alkotmánnyal. Tehát vannak úgymond gyakorlati tapasztalataim az alkotmányt illetően.

A mai téma azonban az alkotmány és az alkotmányozás más megközelítését igényli. Elsősorban azért, mert azt kell vizsgálnunk, hogy milyen kapcsolatban van egymással a nemzet és az alkotmány.

Elmondok egy példát arról, hogy mi hogyan éljük meg Szlovákiában – éppen a nemzet és az alkotmány kapcsolódásából, vagy nem megfelelő kapcsolódásából adódó – problémákat. Szlovákia első alkotmányát 1992 augusztusának végén fogadta el a parlament. Az egyik előterjesztője azoknak a módosításoknak, amelyekkel javítani kívántuk volna az alkotmányt, dr. Rózsa Ernő volt, aki itt van körünkben. Mi azt mondtuk elsősorban, hogy az alkotmány legyen polgári alkotmány. A Szlovák Köztársaság alkotmánya azonban szellemében egy olyanfajta nemzeti fogantatású alkotmány, amely két kategóriára osztja az állam polgárait. Az egyik kategóriát az alkotmányozó nemzet tagjai testesítik meg, a másik kategóriát pedig azok, akik nem tartoznak ehhez a nemzethez.

Ez elriasztó példája annak, hogyan lehet két osztályba sorolni az alkotmánnyal egy állam polgárait. Ezért meggondolandó, hogyan teremtsük meg az összefüggést a nemzet és az alkotmány között, hogy annak ne legyen ilyen megosztó következménye.

Az elmúlt napokban át kellett tanulmányoznom Nyugat-Európa néhány országának az alkotmányát azért, mert éppen alkotmánymódosítási folyamat zajlik Szlovákiában, és kíváncsi voltam arra, hogyan közelítik meg azokat a problémákat, amelyek bennünket is foglalkoztatnak. Az áttanulmányozott nyugat-európai alkotmányok között egy konkrét olyan alkotmányt találtam, amely azokról is említést tesz, akik nem vehetnek részt az alkotmányozás folyamatában, de rájuk is vonatkozik az alkotmány. Ez a Német Szövetségi Köztársaság 1949-ben elfogadott alkotmánya, amelynek preambuluma hivatkozik azokra is, akik ki voltak zárva az alkotmányozás folyamatából, mivel a szovjet zónában laktak, így az NDK állampolgárai lettek.

Tény az, hogy nem lehet rossz néven venni, ha egy alkotmány nemcsak az állam polgárairól szól, hanem magáról a nemzetről is. Mert a nemzet ugyan más kategória, mint az állam polgárai, de általában egy ország lakosainak a többsége, vagy túlnyomó többsége egy nemzethez tartozik. Ezért érthető, sőt logikus, hogy az alkotmány kimondja a nemzet másutt lakó tagjaiért is a felelősséget. A magyarság esetében sajnos az a helyzet, hogy a nemzetnek egy jelentős része, körülbelül egyharmada jelenleg nem a mindenkori Magyarország állampolgára. Ugyanakkor hagyományaink és az igényeink is arról szólnak, hogy azok a magyarok, akik nem élnek a jelenlegi Magyarország területén, de a nemzet tagjai, valamilyen módon kapcsolódhassanak a mai Magyar Köztársasághoz, mint a mindenkori Magyarországot megtestesítő államhoz, amely a történelmi haza jogfolytonosa. Ez az egységes nemzettudatunk egyik forrása. Talán úgy is mondhatnánk, hogy minden magyarnak a mindenkori hazája legyen a mindenkori Magyarország. Ha fennáll ez az igény, akkor ennek valamilyen módon ki kellene fejeződnie az alkotmányban is, és a törvényhozás intézményeiben is. Az alkotmányban azonban mindenképpen meg kell fogalmazni a nemzet egyes részei közötti kapcsolatot. Csakhogy ez már szakmai kérdés, nem a vágyaké. A nemzettel kapcsolatos kötelességeket az alkotmányban azonban úgy kell megfogalmazni, hogy ne sértsék meg az állampolgári egyenlőséget. Tehát ne hozzák az adott állam polgárainak egy részét olyan helyzetbe, amelyben azok más kategóriájú, vagy alacsonyabb rendű állampolgároknak éreznék magukat. Ezért említem ezt így kiemelten, mert nekünk az a tapasztalatunk Szlovákiában, hogy a szlovák alkotmány éppen a szellemiségénél fogva egy magasabb és egy alacsonyabb rendű kategóriát teremt. Tehát, amikor arról gondolkozunk, hogyan kapcsolódik egymáshoz a nemzet és az alkotmány, akkor azt is szem előtt kell mindig tartanunk, hogy azok a deklarációk, amelyeket az alkotmány a nemzettel kapcsolatban tartalmaz, ne hozzák hátrányosabb, vagy másodrendű helyzetbe azon állampolgárokat, akik kulturálisan egy másik nemzetnek a tagjai.

Nekünk ebben a vonatkozásban könnyebb a helyzetünk, mert a magyar hagyományban, főleg a felvilágosodás óta, a nemzet elsősorban kulturális kategória, és nem vérségi eredetet takar. A kulturális nemzetre vonatkozó meghatározásokat könnyebben lehet az alkotmányban úgy leírni, hogy az ne legyen diszkrimináló másokkal szemben.

Fontosnak tartom, hogy a jövendőbeli magyarországi alkotmány tartalmazza az egész nemzetre vonatkozó kötelezettségeket és deklarációkat, de ez nem lehet sértő és degradáló más nemzet tagjai számára. A másik kérdés az, hogy ennek milyen legyen a strukturális vonatkozása. Hogyan lehessen bekapcsolni annak a mindenkori magyar államnak az életébe azokat a magyarokat, akik nem állampolgárai a Magyar Köztársaságnak. Lehet, hogy majd később ez megoldódik a kettős állampolgárság révén – amennyiben az elfogadottá válik -, de addig azzal kell szembe nézni, hogy a magyarság egy része más állam polgára. Lehetséges-e bekapcsolni a magyar állam szerkezetébe a magyar állampolgársággal nem rendelkező magyarokat is? Véleményem szerint ez közvetlenül nem lehetséges, de köztes intézmények révén talán igen, viszont ehhez kétkamarás parlament szükségeltetik. Egykamarás parlamenttel nemcsak a határon túli magyaroknak ez a kapcsolódása nem oldható meg, de mint a tapasztalat mutatja, a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselete sem. Mert az általános választójog érvényesítése során egyszerűen nem nyílik arra lehetőség, hogy olyan kisebbségi közösségek, amelyek nem tudnak kellő számú szavazatot szerezni, legalább egy parlamenti mandátumhoz jussanak, ezért nincsen esélyük bejutni a parlamentbe. Összegezve: elsődlegesen megoldandó kérdésnek azt tartom, amit az előadásom legelején mondtam, hogy az alkotmány ne csak az állampolgárokra terjedjen ki, de azokra is, akik a magyar nemzet tagjai, bárhol éljenek is a földkerekségen. Ugyanakkor, ezáltal ne következzen be Magyarországon az állampolgárok megkülönböztetése.

Köszönöm a figyelmüket, és most már a szakembereknek adom át a szót.