Ötvenhat 43. évfordulóján

(1999)

Az 1956-os forradalom valamelyik utóbbi évfordulóján jutott eszembe, hogy miért éppen november 17-én ünneplik vagy ünnepelték sokfelé a világon a Nemzetközi Diáknapot. Hát azért, mert Ján Opletal cseh egyetemistát ezen a napon végezték ki a nácik a prágai helytartójuk, Heydrich ellen elkövetett merénylet miatt. Igaz, a tettes nem ő volt, hanem az az angol szolgálatban álló, szlovák származású, Gabčík nevű ejtőernyős, akinek a nevét később ráerőszakolták a tisztán magyarok által lakott Bős községre.

Tehát az jutott eszembe, hogy miért éppen ehhez az eseményhez kapcsolódik egy nemzetközi emléknap, és miért nem kötődik valamilyen világnap vagy legalább nemzeti emléknap a fiatalon mártírhalált halt ötvenhatos hősökhöz. Miért nem tartjuk például a magyar ifjúság napját a legfiatalabb hős kivégzésének napján? Minderről akkoron a rákoskeresztúri temető 301. parcellájának környékén elmélkedtem, nézve az emlékfákon elhelyezett évszámokat, amelyek közül a legmegdöbbentőbb a szinte még gyermek Mansfeld Péter születésének és halálának napja. Kivégzését a kommunisták, azaz akkor már a Magyar Szocialista Munkáspárt – a mai MSZP elődpártjának – pribékjei 18. születésnapjára időzítették, hogy ne essék törvénysértés fiatalkorú felakasztása miatt. És itt azt is elképzeltem, hogy ha 1956-ban Budapesten laktam volna, amennyiben sikerült volna felvidéki szülőföldemről elűzni a családunkat a második világháború utáni félfasiszta csehszlovák erőszaknak, akkor az én kivégzésemre 1963-ig kellett volna várniuk a komcsiknak.

Az 56-os forradalom kutatói azt állítják, hogy a forradalmat és a néhány napos szabadságharcot követő megtorlások példátlanok a magyar történelemben. A kádári korszak nyitánya sokkal véresebb volt, mint Haynau vérengzése, pedig a több mint egy évig tartó szabadságharc és az 1849-es trónfosztás abban a korban sokkal égbekiáltóbb cselekedet volt, mint az 1956-os népfelkelés. Vagy talán mégsem, mert utána keletkeztek az első repedések a világkommunizmus masszívnak látszó tömbjén. A megtorlások ezért érthetően nem a forradalom résztvevőinek szóltak elsősorban – noha főleg őket és családjukat sújtották – , hanem a túlélőknek, az egész társadalomnak és a következő generációknak: rettegjetek emberek még az emlékezéstől is! Emiatt volt annyira mélyen rothasztó hatású a kommunista rendszer. Az emlékezés kiirtása miatt vált lelkileg és erkölcsileg züllötté a kor, és benne sok-sok embertársunk.