Esterházy Jánost már nem kell rehabilitálni

(2001. február 5.)

Gróf Esterházy János a II. világháború utáni csehszlovákiai magyarellenesség mártírja. Halálra ítélése, majd a kegyelem utáni életfogytiglani elítélése, és 1957-ben a börtönben bekövetkezett halála a felvidéki magyarság sorsát, meghurcolását és az ellenségei által számára kiszabott jövőt jelképezi. Esterházy a Trianonban Csehszlovákiához szakított magyar nemzetrész legismertebb politikusa volt, akinek emberi tisztessége és kiállása előtt fejet hajtott legismertebb politikai ellenfele, Fábry Zoltán. Tisztessége és következetes politikája elviselhetetlennek bizonyult a magyarságot bitorló hatalom képviselői számára.

Az 1990-ben bekövetkezett politikai rendszerváltozás után János gróf lánya, Aliz sürgetésére hamarosan elkezdődött a küzdelem Esterházy János bírósági rehabilitásáért. A perújrafelvétel kezdeményezése után azonban hamar világossá vált, hogy nincs politikai akarat Esterházy büntelenné nyilvánítására. Amikor 1992-ben Masaryk-díjra javasoltuk őt, Schwarzenberg herceg, a Csehszlovák Köztársaság elnökének kancellárja saját kezűleg húzta ki nevét a kitüntetésre felterjesztettek névsorából. A deutschböhm Schwarzenberg cseh egyetértéssel szlovák politikai óhajra hivatkozva döntött így.

Minden felvidéki magyar és minden igazságszerető ember számára elégtételt jelentene a bűntelen Esterházy jogi úton elérhető rehabilitálása. Makacs ragaszkodásunk hiábavaló törekvésünkhöz azonban azt a látszatot is keltheti, mintha Esterházy Jánost csak akkor tudnánk szégyenkezés nélkül ismét magunkénak vallani, ha az elítélésének bűnébe esett utódai bűntelennek nyilvánítanák őt.

El kell oszlatni minden esetleges félreértést és hamis látszatot. Meggyőződésünkből és tetteinkből kell sugároznia bűntelenségének. Esterházy ugyanis soha nem volt bűnös, még akkor sem, ha az őt halálra ítélő bíróság egyik tagjának életnagyságot fölülmúló szobra Pozsonyban a Sétatéren ékeskedik. Azok, akik őt halálra ítélték, az ítélet által váltak bűnössé. Akik pusztulni hagyták őt a börtönben, azok a bűnbeesett ítélőbírók cinkosai lettek. Akik elutasítják a bírósági rehabilitálását, egyetértenek a mindenkori magyargyűlölőkkel.

Esterházy János grófot a felvidéki magyarok színe előtt nem kell rehabilitálni, mert mi őt soha sem tekintettük bűnösnek, hanem egynek magunk közül, aki helyettünk is vállalta a meghurcolást, terheink viselését. Mi számtalanszor tanújelét adtuk annak, hogy ő bűntelen, sőt mártír. Például akkor is, amikor az ő emlékére alapítottuk meg a Helytállásért díjat.