Visszaköszönt a múlt

(Szlovákiában erősödik a nacionalista szélsőség – 2002. február 8.)

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2002. február 7-én politikai nyilatkozatot fogadott el a 2001. június 19-én a Magyar Köztársaság Országgyűlése által jóváhagyott, „a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény”-nyel kapcsolatban.

A nyilatkozat megállapítja, hogy a törvény ellentétben áll a két ország között megkötött alapszerződéssel, valamint, hogy exterritorialitása és a szlovák állampolgárságú magyaroknak az egyoldalúság elve szerint nyújtandó támogatások szorgalmazása miatt beavatkozik a Szlovák Köztársaság kizárólagos személyi és territoriális joghatóságába (jurisdikció). A nyilatkozat, ezen megállapítása miatt, a törvényt a nemzetközi jog megsértésének, valamint egy szuverén állam belső jogi rendjének integritását sértő lépésnek tartja, amely veszélyezteti Közép- és Kelet Európa stabilitását. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa mindezért nem ért egyet a nevezett törvény érvényesítésével Szlovákia területén. A nyilatkozattal együtt elfogadott parlamenti határozat kötelezi a kormányt, hogy 2002. február 22-ig készítse el azt az intézkedési csomagot, amely megakadályozza a magyar „kedvezménytörvény” megvalósíthatóságát Szlovákia területén.

Február 8-án délelőtt Szlovákia igazságügyi minisztere, a parlament belbiztonsági és nemzetvédelmi bizottságának elnöke és a kormánypárti Kereszténydemokrata Mozgalom parlamenti képviselői egy törvénytervezetet ismertettek az újságírókkal, amelynek elfogadása által mindazon személy és szervezet ellen represszív intézkedéseket lehetne foganatosítani, akik és amelyek részesülnek a magyar kulturális identitás megőrzését és fejlesztését célzó támogatásból.

A Magyar Köztársasággal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény az érintett személyek magyar kulturális identitása megőrzésének és fejlesztésének támogatását teszi lehetővé a Magyar Köztársaság közalapítványai által, az Alapvető jogok Európai Chartája 22. cikkének szellemében. E törvény által nyújtott lehetőség azt jelenti, hogy a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok szülőföldjükön, pályázat alapján juthatnának oktatási-nevelési és tanszertámogatáshoz, tanulmányi ösztöndíjakhoz, valamint oktatási és közművelődési intézményeik is igényelhetnének támogatást. A jogosult személyek közül a pedagógusok, az egyetemi oktatók, a nyugdíjasok Magyarország területén ugyanazokat a kedvezményeket élvezhetnék, mint a magyarországi pedagógusok, oktatók és nyugdíjasok. A kedvezmények és támogatások alapfeltétele, hogy az igényt támasztó személy önként vállalja a magyar azonosságot és ezt aláírásával igazolja – ennek fejében ún. Magyar Igazolványt kap. Családjának azon tagjai (férj vagy feleség, kiskorú gyermek) akik nem magyarok, a családok egybetartozásának elve szerint Magyar Hozzátartozói Igazolványt kaphatnak ha igénylik, és az előbbiekkel azonos kedvezményekben részesülhetnek.

A kedvezménytörvény a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarok azon szervezeteinek a kezdeményezése nyomán került elfogadásra, amelyek parlamenti vagy tartományi képviselettel rendelkeznek az illető államokban. A kezdeményezésre részükről azért került sor, mert az elmúlt évtizedekben – főleg 1945 óta – a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyaroknak folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben volt részük az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat, a közigazgatás és a gazdasági fejlődést megteremtő feltételek terén, hogy a rendszerváltozással bekövetkezett demokratikusabb viszonyok között sem lehetett biztosítani a halmozottan hátrányos helyzetük javulásának eszközeit. A felzárkózásuk akadályának oka főleg az adott államok pénzügyi forráshiányában és a belpolitikai viszonyaikban keresendő. A helyzet ott sem javult, ahol a magyarok politikai szervezetei kormányalakító erővé váltak (Románia, Szlovákia), sőt ezekben az államokban a magyarellenesség a politikai egységesítés eszközét teremtette meg a korábbi politikai ellenfelek között.

A Szlovákiában kialakult helyzet arról tanúskodik, hogy a magyar közösség hátrányos helyzetének okait elsősorban a szlovák nemzeti állampolitikában kell keresni.

A 2002. február 8-án Pozsonyban ismertetett törvénytervezet megállapítja, hogy a szomszédos állam törvénye révén nyújtott minden pénzügyi támogatás elfogadása, vagy újraelosztása, amely a szomszédos állam nemzetiségéhez való tartozás vagy a szomszédos állam hivatalos nyelvének az ismerete alapján történik, ellentétes a Szlovák Köztársaság közérdekével. Eszerint minősítendő a Szlovák Köztársaság területén minden jogi személy (szervezet) is, amely ilyen támogatást fogad el, vagy együttműködik a támogatások közvetítésében, illetve ilyen célból jön létre (1.).

Amennyiben a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma tudomást szerez ilyen tevékenységről, azonnal zároltatja az illető szervezet bankszámláját, bírósági eljárást kezdeményez a szervezettel szemben annak megszüntetésére. A bíróság harminc napon belül köteles dönteni. (Fellebbezési eljárásról nem tesz említést a tervezet.)

Amennyiben a bíróság kimondta, hogy a szervezet a közérdekkel ellentétes tevékenységet folytat, ki kell mondania annak a megszüntetését is. Az így sújtott szervezet vagyonát az állam elkobozza. Ez az eljárás megszűntethető, amennyiben a szervezet önként felajánlja a szomszéd országból szerzett vagyonát az államnak. Ez a megoldás azonban csak egyszer alkalmazható. Ismételt bírósági eljárás esetén a szervezet végleg megszüntetendő.

A törvénytervezet első cikke szellemében módosulna

– az alapítványokról szóló törvény,

– a polgári törvénykönyv,

– a nonprofit szervezetekről szóló törvény,

– a társulási törvény,

– az alap- és középiskolák, valamint a hozzájuk tartozó intézmények finanszírozásáról szóló törvény,

– a költségvetési szabályozókról szóló törvény,

– az adótörvény,

– az ingatlanok öröklése, ajándékozása és átruházása után járó adókról szóló törvény,

– az adók és illetékek kezeléséről szóló törvény.

A törvénytervezet kimondja, hogy azt a vagyont, amelyhez a szomszédos állam törvénye értelmében jutott a szervezet vagy személy, 90%os adóteher sújtja. Amennyiben kutatási intézmény kapott támogatást, a támogatás összegének mértékében kell csökkenteni az intézmény törvényből eredő támogatását.

A február 8-án közzétett törvényjavaslat azt célozza, hogy Szlovákiában ne legyen lehetséges magyar kulturális identitás megtartásának és fejlesztésének a támogatása Magyarország részéről. Ezzel nem csupán az válna lehetetlenné, hogy mindazon szlovákiai állampolgár, aki önként vallja magát magyarnak és igényli a segítséget veszélyeztetett magyar identitásának megtartására, hozzájusson ilyen támogatáshoz, hanem az is, hogy Szlovákia területén bejegyeztethető legyen ilyen támogatási tevékenységet folytató magyarországi alapítvány – noha ez jelenleg lehetséges – és azt is megakadályozná, hogy működhessen kizárólag szlovákiai illetőségű ilyen irányultságú szervezet – noha jelenleg is működik.

A törvénytervezet olyan állami totalitarizmust kíván bevezetni, amelyben kizárólag az állam joga eldönteni, hogy Szlovákiában egy magyar nemzetiségű állampolgár nemzeti identitásának megőrzéséhez vagy fejlesztéséhez elegendő-e a rendelkezésre álló helyi illetve állami anyagi forrás és a létező eszközök. Ez az 1996 óta érvényes államnyelvtörvény által megteremtett nyelvi imperializmus mellett törvényesítené a magyar identitást szabályozó szlovák etnikai imperializmust is. Ez arra utal, hogy Szlovákiában az államideál abban a középkori csökevényben gyökerezik, amely szerint az állam fenségének van alárendelve az alattvaló, azaz az állampolgár az állam tulajdona – noha a 19. század óta Európa nyugati felében, beleértve a Kárpát-medencét is, nyilvánvaló, hogy minden jog forrása a polgár. (Legalább fél évszázada pedig a demokrácia sem a többség diktatúráját jelenti.)

A törvényjavaslat egyértelműen azt fejezi ki, hogy a magyar nemzetiségű szlovákiai állampolgárok igénye nemzeti identitásuk megőrzésére és fejlesztésére, valamint a magyar nemzet kulturális egységének a megtartására, ellentétes a Szlovák Köztársaság közérdekével. A törvénytervezetnek ez a jelentése arra utal, hogy kérdéses a Szlovák Köztársaság jelenlegi állami státusa. Ha ugyanis a magyar lakosság érdeke ilyen szöges ellentétben áll az államérdekkel, akkor kérdéses az állam létjogosultsága. Ha fenmnarad az érdekellentét, akkor viszont az állam fennmaradását csak diktatúrával és a jogállamiság felszámolásával lehet biztosítani. De van más lehetőség is: fejleszteni kell a modern jogállamot. A jogállamban pedig nincs helye az ilyen törvénytervezettel képviselt szellemiségnek, hacsak nem a jogállam ellenőrzése alatt álló maroknyi fasiszta szélsőséges által.

A helyzet komolyságát az jelzi, hogy a törvénytervezetet az igazságügy-miniszter, a parlament belbiztonsági és nemzetvédelmi bizottságának elnöke és a magukat kereszténydemokratának deklaráló parlamenti képviselők jegyzik.

Meg kell állapítani, hogy a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvénnyel szemben kepviselt szlovák álláspont a kisebbségvédelem terén kialakult európai gondolkodás szemszögéből megítélve enyhén szólva érthetetlen. Hiszen a román kormányzati és parlamenti politika által kikényszerített álláspontja a „velencei bizottságnak” (2001. nov. 11.) egyértelművé tette, hogy a magyar „kedvezménytörvény” csupán a Magyar Igazolvány kiadása terén vitatható, mely problémát azonban meg lehetne oldani a kiadást szabályozó végrehajtási rendelettel. A törvény egyes részei, beleértve a támogatásokat is, összhangban állnak az európai normákkal, szokásokkal és a nemzetközi joggal. Ennek hatására született meg a román-magyar egyetértési nyilatkozat 2001. karácsonya előtt Csupán a szlovák politikai körök nem tudnak napirendre térni afölött, hogy a magyar nemzet Szlovákiában élő részének jogos igénye nemzeti identitásának megőrzésére, fejlesztésére és a nemzet kulturális egységének a megerősítése vonatkozó igénye, és az nem jelent veszélyt senki számára. Pont ellenkezőleg: nehezen kezelhető helyzet akkor alakulhat ki, ha ezt az igényt elnyomják.

Végezetül le kell szögezni, hogy mind a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának nyilatkozata, mind a törvénytervezet ellentétes a Nizzában elfogadott Alapvető Jogok Európai Chartája 22. cikkének szellemével, miszerint a nyelvi, kulturális és nemzeti sokszínűség tiszteletben tartása az Európai Unió egyik legfontosabb követelménye. Figyelemre méltó, hogy Szlovákiában, amely az unió egyik tagjelöltje, semmibe veszik ezt az elvet, és az állam kívánja meghatározni a polgárnak, hogy hol szabjon határt igényeinek. Ez annál is érthetetlenebb, mert ezen igény kielégítése ebben az esetben Szlovákiának egy fillérjébe sem kerül, de a korlátozása annál többe.