Csoóri Sándor, Orbán Viktor és Duray Miklós a Hazától a nemzetig c. könyvről

(MTV, Aranyfüst, 2004-05-30, Szerkesztő: Havasi János)
Szerk: Ön ezt a könyvet, mint politikus írta, vagy mint esszéista esetleg egy történelmi sorozat szemtanúja.
Duray Miklós, író: Nem lehet elválasztani egymástól ezeket az emberi kategóriákat.

Szerk: Kutyaszorítóban van-e most a felvidéki magyarság?

Duray Miklós: Hát azóta, hogy megtörtént az elszakításunk, azóta mindig is kutyaszorítóban vagyunk. Sajnos ezt maga a helyzet adja.

Szerk: Mit lehet ezen változtatni, most az Európai Uniós csatlakozás után?

Duray Miklós: Az uniós csatlakozás az ad lehetőségeket bizonyos kibontakozásra, változtatásra, a nemzet egyes részeinek olyan újra összekapcsolására, amely korábban nem volt lehetséges. Bizonyos struktúráknak az újbóli összekapcsolására: gazdasági, oktatásügyi, kulturális struktúráknak az összekapcsolására, de ez mind lehetőségként adódik, ezt ki kell használni.

Szerk: Lesznek ehhez partnerek olyan Európában, ahol nem illik nagyon kényesen felvetni a problémákat?

Duray Miklós: Hát remélem, hogy találunk partnereket.

Szerk: Mi az, amit elsőként az Európai Uniós csatlakozás után konkrétan felvállal majd a Magyar Koalíció Pártja?

Duray Miklós: Van egy lehetőségünk, hogy kevésbé legyünk kötve a belpolitikával és jobban kötődjünk a nemzetpolitikához.

Szerk: Miért vállalta el ezt a könyvet? Valami személyes indíttatásból, vagy üzenetet hordoz ez a könyv az Ön számára?

Orbán Viktor, a FIDESZ-MPSZ elnöke: A szerző miatt és a könyv miatt. Mind a kettő önmagában is elegendő ok lett volna. Szerintem komoly esemény, hogy ha Duray Miklós könyvet ír, könyvet jelentet meg. És hogy ha ez nemzetstratégiai kérdésekre vonatkozik, akkor ez kétszeresen izgalmas. Tehát a könyv is inspirált, örültem, hogy vállalhattam.
Kétségkívül a személyes tisztelet a döntő szempont mindig, amikor Duray Miklósnak azt mondjuk, hogy Jó napot kívánok!, akkor azt gondolom, hogy Magyarországon, amikor megsüvegelik, akkor az életútja iránti elismerés is benne van minden kalapemelő mozdulatban.

Szerk: Annak idején Csoóri Sándor írta az előszót a Kutyaszorítóhoz, és ezzel hatalmas politikai felelősséget is vállalt, megérte ezt annak idején ezt a kockázatot vállalni, most így a történtekre visszaemlékezve?

Csoóri Sándor, író: Ez akkor se volt kérdés, és ma se kérdés. Nem latolgattam azt, hogy mi éri meg, vagy mi nem. Az igazság mindig megéri, és az a becsület is, hogy egy fiatalember mellett, aki határozott, kemény és valami rendkívülit akar, a mellé oda kellett állnom. Éppen a napokban kaptam meg ezt a könyvet és nagyon gyorsan tudtam elolvasni, és az jutott az eszembe, hogy ilyen könyvet két hétig kell olvasni, amelyik most megjelent, és utána lehet csak véleményt mondani róla. Én egy hónapig írtam azt a bizonyos előszót, amiből aztán akkora robbanás lett egész Közép-Európában, mert nem csak a politikai élet szűk körén belül, hanem a magyar állam például a szomszédos országoktól bocsánatot kért és mentegetőzött, hogy én csak az Írószövetség elnökségének vagyok a tagja, nem viselek tisztséget, tehát ne tévesszék össze a személyt, azzal a hivatalos személlyel esetleg, akinek gondolják. Úgyhogy ez is szégyen-gyalázat volt, hogy egy kormány ilyen mentegetőző leveleket ír a szomszéd államoknak. De hát ez óriási dolog volt annak idején, és nagyon örülök, hogy ebben a dologban a határozottság, a tisztesség, és a becsület győzött.

Szerk: Mi az, ami abból az előszóból, illetve az akkori könyvből még ma is aktuális?

Csoóri Sándor: Hát a magatartás mindenképpen. Az, hogy nem lehet belebékülni abba a helyzetbe, amit kialakítottak a kisebbség számára, mert a kisebbség, akárhogyan is nézzük, Trianon óta egy köztes létben élt. És mindenki ezt társadalmi kérdésnek, meg ilyen vagy olyan történelmi igazságtételnek nevezte. Ez nem igaz. Ez nem volt igaz. És hát most lenne ideje, hogy ezekről tisztességesebben beszéljünk, újra csöndes pörújrafelvétel kellene, amelyikkel már nem lehet megoldani rengeteg kérdést, de lehetne tisztázni ügyeket, amelyek talán a politikát, talán az európai légkört tisztábbá tennék.

Szerk: Mi változott az Európai Uniós csatlakozás után? Remélhetjük-e azt, hogy az az Európa, amely erre a régióra viszonylag kevés figyelmet fordított, most hirtelen föleszmél és felkarolja ezeket?

Csoóri Sándor: Nem fog föleszmélni hirtelen, lassan fogja észrevenni, hogy valami furcsa dolog történik, hogy esetleg több magyar képviselő lesz az Európai Parlamentben, mint amennyi Magyarországról kerülne ki oda. Akkor elkezd gondolkodni, hogy hogyan is történt ez, hogyan is történt az. És nyilvánvaló újra kell ezeket a dolgokat Európa szempontjából is gondolni, mert hogy ha egyetlen egy alapvető dolgot megnéznénk: azt, hogy az I. világháború után is békeszerződések olyanok lettek volna, akkor Európa békéje hosszú időre megmarad, mint ahogyan az 1815-ös Bécsi Kongresszus után, a Szent Szövetség után.
De nem, 20 esztendő múlva kitört a II. világháború, és tudjuk a történelemnek milyen következményei vannak, ha valami elkezdődik, az valahova elér. Ha nem robbant volna ki a II. világháború például, akkor nincs Holocaust. Nem lehetett volna. Tehát idáig is el kell menni a gondolatokkal, hogy legalább azt a múltat, amit már elveszítettünk, tisztán lássuk.

Szerk: Végül is mikor lesz hazája a magyar nemzetnek?

Csoóri Sándor: Hát nagyon nehéz a kérdés, mert ahhoz teljes egyetértés kell azokkal is akik itt vannak Magyarországon, azokkal is akik kívül vannak. És ezt megteremteni egy ilyen tizenegynéhány esztendő után nagyon nehéz, mert ahelyett, hogy először megteremtettük volna azt az alkotmányos egységet, amelyik rögtön kimondja azt, hogy a nemzet az a határokon túl kezdődik, hogy a nemzet nem fejeződik be az országhatárnál. De nagyon nehéz volt nekünk még azt is elfogadtatnunk, amit Antall József nagyon szemérmesen, finoman mondott, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni lélekben, mert aztán láttuk másik két miniszterelnök nagyon határozottan azt mondta, hogy ő csak 10 millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Úgyhogy ilyen körülmények között elég nehéz jósolni, hogy mikor lehet szellemben, lélekben, kultúrában, mert a nemzet az egészen már, mint a társadalom.