Batta György: A hit kristályrácsa

Portrékísérlet Duray Miklósról Hazától a nemzetig c. könyve ürügyén

(Szabad Újság, 2004-36, augusztus, Batta György)

A komáromi Polgári Esték augusztus huszonkettedikén új rendezvénnyel folytatódott. Az est vendége, a Szent Istvánra emlékeztető ünnepi szónok, egyben a Hazától a nemzetig című kötet szerzője, Duray Miklós, az MKP alelnöke, parlamenti képviselő volt, aki az államalapítóval kapcsolatban arról szólt, hogy a szent király műve ugyan megvan, de széttöredezve; ezért a mai nemzedékek feladata újraegyesíteni a magyarságot.

A Magyar Kultúra és a Duna Mente Múzeum dísztermében megtartott, jelentős érdeklődéssel kísért esemény nyitányán Petheő Attila, a rendező Szüllő Géza Polgári Társulás vezetőségi tagja köszöntötte a hallgatóságot, majd Gál László Latinovits-díjas versmondó szavalataiban gyönyörködhetett a közönség. A Hazától a nemzetig című, a Méry Ratio kiadónál megjelent kötetet Kövesdi Károly, a mű szerkesztője és Batta György író mutatta be.

Duray Miklós – az életrajzi lexikonok szerint „geológus, politikus és író” – az idén július tizennyolcadikán elindult a hatvanadik éve felé. Ebből a csaknem hat évtizedből én közel negyven évtizeden át figyelhettem hol a pártállamnak nevezett, hol a demokratikus, többpártrendszerű társadalmi berendezkedés címkéjével ellátott forgatagban, melyet történelemnek is hívnak, s amely számunkra azért különös jelentőségű, mert ú.n. kisebbségiekként, a csonka hazától általában elszigetelt felvidéki magyar nemzetrész tagjaiként éltük mindennapjainkat.

Ez a portré-kísérlet az idén megjelent remek Duray-könyvnek köszönhető; azért született meg, hogy esetleg cselekedjünk Duray Miklós magatartásán felbuzdulva.

A tartalmas kötetnek van egy öt írásból álló fejezete, amely az Esterházy János emléke elnevezést kapta. Ezekből a megállapításokból idézek most hármat. Íme az első: „Ki volt Esterházy János? Pártelnök, parlamenti képviselő, hívő ember, magyar. Mondhatnám: kollegám, de inkább példaképem. Sőt: egyetlen példaképem, mert szinte nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rád, és ne tenném fel a kérdést: János mi erről a véleményed, A válaszod hallom, és boldog vagyok, mert ismét azonosan gondolkodtunk.” A szerző 1997-ben fogalmazott így, gróf Esterházy János halálának 40. évfordulóján.

Következzen a második citátum, ugyancsak 1997-ből: „Ki volt Esterházy János? Politikus volt, akit a körülmények tettek azzá és a Gondviselés. Reá bízatott 31 esztendős korában az elszakított magyarság csehszlovákiai részének szószólói tisztsége. Ma sem tudom ésszel felérni, hogy miért voltak ellenfelei. Talán csak egy ok lehetett: kiválasztott volt, ami az ő esetében azt jelentette, hogy akkor sem ingott meg, amikor már mindenkinek megroggyant a térde. Ezt a magatartást azért gyűlölik sokan, mert irigylik, és szembenézve vele érzik saját, bevallhatatlan gyengeségüket.”

Végül következzen a harmadik idézet – „Esterházy János magyarságszolgálatának egyik legékesebb bizonyítéka volt, hogy nem hagyta el a kisebbségi sorsban maradókat akkor sem, amikor minden gyakorlatiasan és józanul gondolkodó ember a helyében 1938 őszén úgy döntött volna, hogy a visszacsatolt területen marad, tehát ismét magyarországi lesz. Gondoljuk csak végig ezt a bibliai történetet: a csaknem egymillió felvidéki magyar visszakerült a hazájához, de ő az ötvenezer kívülrekedttel maradt. A többség biztonságba helyeztetett, most már a szétszóródottakkal kellett törődni… Második helyben maradása a háború végéhez kötődik. Józan ésszel úgy dönthetett volna, hogy Nyugatra megy, nem várja meg a bosszúra éhezők farsangolását. A nem “a józan ész” szabálya szerint hozott döntések nem azt jelentik, hogy nem volt döntésképességének birtokában. Ellenkezőleg. Birtokában volt olyan információknak, amelyek a józan ész határán túlról érkeztek. Ezt a puszta logika és csupán a józan megfontolás alapján határozó emberek nehezen értik meg. Ez nem emberi képesség függvénye, hanem a lélek és a szellem világából származó sugallás. Tudatosítanunk kell, hogy vannak közöttünk néhányan, akik tudnak mást is. Ez a másság teszi őket vezetővé és kiválasztottá.”

Elhangzottak az idézetek; ezek után nézzünk bele Duray Miklós életébe, hogy miután tényekkel igazoltuk magatartását, elkészülhessen az a bizonyos gyorsportré.

1968-69-ben, amikor a prágai tavasz eseményeinek köszönhetően úgy tetszett, hogy fellélegezhetünk, ő állt a Magyar Ifjúsági Szervezet élére;

1978 és 1989 között a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának alapítója és szóvivője, a Charta 77 egyik aláírója; 1982 és1985 között bebörtönzik az államrend felforgatásának vádjával. Itt megállunk egy pillanatra, mert itt gyökerezik Duray Miklósnak a világ magyarsága körében szerzett rendkívüli tekintélye és tisztelete. Talán még mindig nem fogtuk fel teljes valóságában, hogy mit jelentett a pártállam tombolásának idején, amikor módszeresen dolgoztak a hazai magyar iskolák elsorvasztásán, szembeszegülni az államhatalommal, az életét is kockáztatva, egyedüliként! a hatszázezres felvidéki magyar közösségből. Beleélő képességünk még most sem olyan fejlett talán, hogy átérezzük ennek a “józan ésszel” felfoghatatlan bátor tettnek a súlyát. Ha átéreznénk, minden egyes alkalommal tiltakoznánk, ha Duray Miklóst köreinkből támadják, olyanok, akik általában saját magukkal kötnek érdekszövetséget, és mohón vetik rá magukat minden koncra.

Talán nem is olyan lényeges ma este minden színt odarakni a kísérleti portréhoz, hiszen, aki ide eljött, jól tudja, hogy Duray Miklós alapította az Együttélés politikai mozgalmat; ő szorgalmazta pártjaink egységbe tömörülését; hogy a Magyarok Világszövetségének stratégája volt, hogy Esterházy Jánoshoz hasonlóan az önrendelkezést tekintette és tekinti mindmáig a kisebbségi viszonyok közötti leghasznosabb társadalmi berendezkedésnek stb. Megjegyzem, Esterházy János a két háború között a szlovákság autonómiájáért szállt síkra, mert felfogta amit akkoriban egyetlen szlovák politikus sem – a csehekkel kialakított államban meggyorsulhatna a szlovák nép boldogulásának útja…

Duray Miklós csakúgy, mint nagy elődje és példaképe, Esterházy János, a szeretet útját járja és napról napra bizonyítja, milyen hatalmas erőt kap a kiválasztott ember, ha töretlenül halad az útján, ha magatartásával példát mutat, ha valóban szolgál, s nem az újabb és újabb szerzés, a hiúság és a hatalomvágy ösztönzi.

Helyzete persze ma sem könnyű. Ő is szószóló, akár Esterházy János volt – a felvidéki magyarság lelkiismerete, aki mindegyik történelmi helyzetben kiállt értünk. Emlékezzünk a 2002-es magyarországi parlamenti választások két fordulója közötti felszólalására a Kossuth-téren, és az azt követő interjúkra, melyekben újra meg újra kinyilvánította, hogy “haza csak ott van, ahol jog is van”.
A kiválasztott ember az irányt mutatja. Bízhatunk benne, támaszkodhatunk helytállására; ő viszi a vállán a legsúlyosabb terhet. Mint már mondtam, szolgál, s nem hasznot húz.

Kicsoda hát Duray Miklós?

Esterházy János életművének folytatója; ugyanazt az adományt kapva az égiektől, mint a nagy előd. És most jöjjön az utolsó Duray-idézet, melyet ő saját jellemzésére is használhatna, ha nem lenne alázatos: “Esterházy politikusi és emberi pályafutása a hit kristályrácsa szerint teljesedett ki; ennek a drágakő csillogásától meghátrált benne az örökké kételkedő ember. A háború viharának elvonultával ezért nem menekült el – hiszen ((én nem tettem semmit, amiért félnem kellene.”.

A kiválasztottakat nem csodálni kell, hanem segíteni. A Magyar Szent Korona úgynevezett képi programja – megfejtése alig pár esztendeje történt meg –, tehát az az üzenet, amit az abroncson és a pánton elhelyezett 19 szentkép tartalmaz, nyilvánvalóvá teszi, hogy a tudás és a gyógyítás, tehát a szeretet népe vagyunk. Ez nemzetünk örök eszmeisége; egyetemessége a politika nyelvére lefordítva abban nyilvánul meg, hogy mindaddig nem lesz békesség a Földön, amíg az emberek nem tisztelik-becsülik egymást.

Tekintve, hogy ilyen szerkezetű királyi koronája egyetlen más nemzetnek sincs – a szeretet programjának megvalósítása talán éppen itt, a Kárpát-medencében történik meg először. Esterházy János és Duray Miklós ezt a célt követte-követi, és ezt az eszmeiséget nem lehet meghaladni. Nőjünk fel hozzá, és örüljünk neki, hogy Duray már régen ezt az utat járja.

Batta György