Szülőföldünk a hazában: Felvidék

Göncz János és Bognár Béla: Szép Felvidékünk című képeskönyvének bevezetője. Edutech, Sopron, 2004

Felvidékről nem szól dal, csak a lélek zenéje. Nincs határa, de vannak folyói, hegyei, népe és szelleme, fáinak súgásuk, rétjeinek suttogásuk, szikláinak élük, barlangjainak és vízcseppjeinek kristályos csendülésük, nyárfáinak májusi sercenésük, magának tikkadt melege, tavaszi és őszi köde, búzamezői és kukoricásai, Tisza-parti almaligetei, zamatos borai és csevicéje. Felvidék: az Ökör-hegy elmúlást jelző bronz koronája, a várromok körül lengő titokzatosság, az örökzöld erdők és makkhullató tölgyrengetegek, Somoskő hatszögletű bazaltkövei, a pannonkori és a görömbölyi hévizek.

Felvidék – ez a földrajzi név szerepében tetszelgő vagy az ebbe kényszerített főnév Trianon óta sokszor meghurcoltatott, noha sohasem jelölt pontosan meghatározható földrajzi egységet, és főleg sohasem jelentette annak a területnek az elnevezését, amelyet 1920-ban csatoltak a történelmi Magyarországtól Csehszlovákiához, de akkor még senki sem sejtette, hogy majd ennek nyugati része 1993. január 1-től Szlovákia lesz.

A Felvidék azonban mindig a Szent István alkotta Magyarország északi részét jelentette, mert számunkra nemcsak a hegy van fenn, hanem észak is, és lent dél, a völgy és a síkság. Így esett, hogy hol az észak-magyarországi bányavidéket értették Felvidéken, hol pedig a Nyugati-Kárpátok, a BelsőKárpátok és az Északi-középhegység területét Máramarosig, illetve Egerig, majd a magyar nemzet több mint egy évezredes kárpát-medencei léte során bekövetkezett legnagyobb tragédiájától, a szerteszét szakítottságtól Csehszlovákiához csatolt magyar nemzetrész lakóterületét. Ehhez kezdetben még Késmárk is odatartozott, de azóta egyre szűkebb területre vonatkozik. Hál’ Istennek még ma is ide soroltatik Csallóköz és Mátyusföld, Bars és Hont egy része, a Garam mente Lévától Párkányig, az Ipoly mente Losoncig, Kishont és Dél-Gömör, Torna és Abaúj csaknem egészen, Dél-Zemplén, Bodrogköz és Ung-vidék, továbbá a Tiszahát, Bereg és Ugocsa.

Legmeghatározóbb népe a palócság, ők talán a besenyőktől származnak, és nyelvük legalább annyira jellegzetes ízű, mint a szögedieké. De itt találhatók a talán egyetlen helyen fennmaradt, avarnak minősíthető nyelvemlékek, a bősi vízi erőművel tönkretett szárazföldi Duna-delta valamikori folyószövevényei között megbújt és helyüket a víz folyása szerint megváltoztató falvak máig élő nevébe, a karcsákba és étékbe rejtve.

És aki nem tudja, azt „békasókővel suvasszák meg, vagy gyítsák el a torkát”, hogy itt volt a Zichyk, Pálffyk és Andrássyk ősi fészke, itt született Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Madách Imre, itt nyomtatta könyveit Bornemissza Péter, ezeken a végeken duhajkodott, vitézkedett és tette a szépet az úrhölgyeknek Balassi Bálint, és itt született Szenci Molnár Albert, innen származik egy ma már több mint ezeréves faluból, Deákiból – a Halotti Beszéd. A Pray-kódex néven ismert misekönyvet ugyanis ott lapozták az Isten tiszteletére. És innen gyűjtötték be a legtöbb kálvinista lelkészt gályarabnak.

De Felvidék volt a menekülő magyarság menedéke, sőt „menedék-köve” a tatárjáráskor és a török hódoltság idején. Erre vonult hadaival Bocskai, itt koronázták Thököly Imrét királlyá, itt született és innen indította szabadságharcát Rákóczi, a nagyságos fejedelem, ezen a vidéken zajlott 1849-ben a szabadságharc tavaszi hadjárata, Görgey vezetésével, és innen származtak azok az első világháború frontjairól hazajött fiatalemberek, akik egyedül is harcba szálltak a cseh legionáriusokkal szülőföldjük védelmében. Az itt élő magyarok életének egyik legboldogabb pillanata 1938. november 2. és 10. között érkezett el, amikor a szülőföldjük ismét magyarhonná vált.

De a felvidéki magyarokat sújtotta a legtöbb üldöztetés, hiszen 1944 késő őszétől őket hurcolták el „málenkij rabot”-ra, azaz rabszolgamunkára, tőlük tagadták meg a szülőföldhöz való jogot, őket telepítették el a lakóhelyükről, őket „reszlovakizáltatták”, őket fosztották meg anyanyelvük használatának jogától.

Ma, 2004-ben a felvidéki magyarokat leginkább a munkanélküliség sújtja és a szegénység mind Nyugat-Felvidéken (Szlovákiában), mind Kelet-Felvidéken („Kárpátalján”), és errefelé a legnagyobb a kilátástalanság is.
De ma Felvidék nyugati része, csakúgy, mint délen, Szlovéniában a Vend vidék (Mura-vidék) és Magyarország trianoni maradéka az Európai Unió része, és ez olyan új helyzet, amelynek még lehetünk nyertesei is a 85 éves meghurcoltatás után, ha az európai integráció szellemében egyesíteni tudjuk a nemzet határokkal szétdarabolt részeit.

Ez mind Felvidék. Az a pontosan meghatározhatatlan, nagy tájegység, amelyet most egy-egy régi képeslap vagy fénykép emlékezetünkbe idéz, és ezzel lehetőséget ad arra, hogy leltárt készítsünk a nemzetről, főleg arról a részéről, amelyik ma közösségi életét az elszakítottság miatt már-már önállóan – de lélekben még most is az egységes magyar nemzet hitével – Szlovákiában vagy Ukrajnában éli.

Köszönjük a gyűjtőknek és a szerkesztőknek az emlékezés képeit. Szorgalmuk gyümölcse segít bennünket visszatérnünk gyökereinkhez.

2004. szeptember