Duray Miklós még mindig célpont

Írta: Magyar Nemzet, Kaszás Péter

Meglehetősen szokatlan dolog, hogy valaki egy könyvről hónapokkal a megjelenése után írjon recenziót. Még szokatlanabb, hogy két különböző személy két különböző újságba írjon recenziót ugyanarról a könyvről, hónapokkal a megjelenése után, egyidejűleg. Néhány hete mégis ez történt.

A kritikák tárgya Duray Miklós Nemzettől hazáig című kötete, mely idén májusban jelent meg egy kis somorjai könyvkiadónál, s melynek bemutatóján a testnevelési egyetem aulájában Orbán Viktor és Csoóri Sándor mondtak beszédet. A két szerző pedig, akiknek érdeklődését a könyv hosszú hónapokkal a megjelenés után egyszerre keltette fel: E. Fehér Pál, a Népszabadság nagy öregje, aki az ötvenes évek vége óta szűnni nem akaró kitartással harcol a „jobboldali veszély” ellen, illetve Barak László szlovákiai költő, akit idén márciusban zártak ki a Magyar Koalíció Pártjából, ne részletezzük, a párt etikai bizottságának döntése alapján.

E. Fehér Pál a szabad demokrata családi lap, a 168 Óra augusztus 26-i számában tette közzé könyvismertetőjét. Cikke felépítése figyelemre méltó: egyetlen idézetet ragad ki Duray 722 oldalas kötetéből, majd ebből az idézetből kiindulva következik egy hosszú-hosszú interpretáció, melynek végén E. Fehér fellebbenti a fátylat: a magyarországi jobboldal belpolitikai célokra használja a határon túli magyarokat, s „Duray Miklós úgy érzi, ehhez kell olyan történelmet fabrikálnia, amelybe belefér a fasizmus, de ki kell zárni abból a baloldalt”. Ugyanez az E. Fehér Pál az 1968-as prágai tavasz idején szintén jobboldali, „szélsőjobboldali” veszélyről tudósította a Népszabadság olvasóit Pozsonyból. Onnét, ahol Duray Miklós kezdeményezésére éppen akkoriban alakult meg – csaknem húszezer fő részvételével – a Magyar Ifjúsági Szövetség, amely Trianon óta az első ilyen jellegű szerveződés volt a Felvidéken.

Barak László költő, publicista az Új Szó szeptember 3-i számában teljes oldalon reflektált (reflektálhatott) Duray májusban megjelent könyvére. Barak már az írás címében – Lélekben lázadó kamasz maradt – is gúnyolódik. Mégpedig azon a gyermekkori történeten, amikor a kis Duray, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóján rendezett nyilvános városi ünnepélyen, éppen akkor, amikor a Szovjetunió himnuszát játszotta a vasutasok fúvószenekara, a díszemelvényhez lépett, majd annak szélére támasztva a lábát piros nyakkendőjével megtörölte a cipőjét. E gyermekkori emlék felidézése Barak szerint „igénytelen szellemi állapotot tükröz, ugyanúgy süt belőle a meglehetősen groteszk és sajnálatra méltó infantilizmus, ahogyan az egyik legnemzetibb hevületű szlovákból, a zsolnai polgármester úrból szokott volt…” Barak azzal a Ján Slotával próbálja összemosni Durayt, akinek botrányos viselkedése Szlovákia-szerte közismert, s aki egy alkalommal például tankokkal kívánt támadást indítani Budapest ellen. Barak László mindemellett úgy véli, a könyv összes szövegében „a szenvedő alany, Duray privát és nemzetőri keservei, üldöztetésének felkérődzése dominálnak, kisebb-nagyobb intenzitással”. Egy helyen pedig azon ironizál, hogy „nem Duray Miklós lett, aki megdöntötte itt a kommunizmust! Holott tulajdonképpen gyerekkorától – pionírkorától! – erre készült…” Magyarázatképpen: a csehszlovák szervek Durayt 1988-ban, nemzetközi nyomásra, külföldre, az Egyesült Államokba engedték. Ahonnét 1989-ben, amikor a változások kezdődtek, azért nem tudott hazatérni, mert – mit tesz a véletlen – ellopták az útlevelét. Az útlevelét és a nemzetközi jogosítványát. Semmi mást. Ezen gúnyolódik Barak László. Jóllehet, ez a gúnyolódás lélektanilag nagyon is érthető. Hiszen Barak László a Ki kicsoda Kassától Prágáig című könyv (Babits Kiadó, 1993.) szerint 1979-ben – vagyis a 1968-as prágai tavasz és a Charta ’77 után – csatlakozott a Csehszlovák Kommunista Párthoz, melynek egészen a kommunizmus bukásáig, 1989-ig tagja volt. Így a nyolcvanas években is, amikor Duray – bár érdemeit egyes szlovákiai magyar „értelmiségiek” rendszeresen és ravaszul próbálják kisebbíteni – börtönben ült.

Barak ezt követően – Egy hős úttörő diagnózisa címmel – a SME című liberális napilap szeptember 25-i számában is megjelentette cikkét. A szlovák nyelvű közlést nyilván elengedhetetlennek tartotta. ő ugyanis azok közé tartozik, akik Szlovákiában – szlovák nacionalizmus ide vagy oda – leginkább a magyar „nacionalizmustól” tartanak. 1990-ben, amikor Pozsonyban magyarellenes tüntetések zajlottak, Barak László az egyik hajdani magyar politikai szervezet szóvivőjeként egy nyilatkozatában a következőket mondta: „Nemzetiségi feszültségek ugyan vannak, de nem olyan mértékben, mint ahogyan arról a magyarországi tömegtájékoztatás hírt ad. (…) Mečiar belügyminiszter is kijelentette, hogy a törvény szigorával fognak fellépni a nacionalista uszítás ellen.” (1990. március 20.) Fel is léptek. Aminek eredményeként 1991 és 2001 között csaknem ötvenezerrel csökkent a szlovákiai magyarság lélekszáma.

A fent ismertetett Duray-ellenes támadások korántsem mennek kivételszámba. Sőt, kifejezetten gyakorinak mondhatók. Céljuk, hogy Durayt egyrészt lejárassák a közvélemény előtt, másrészt, hogy politikailag elszigeteljék. E felett pedig nem szabad szemet hunynunk. Aki ugyanis Duray Miklóst támadja, az nemcsak a személyét, hanem személyén keresztül az általa képviselt értékeket és szellemiséget, valamint a határon túli magyarok utolsó egységes pártját is támadja.

(A szerző közíró)

Skip to content