A Határon Túli Magyarok Hivatalának véleménye Duray Miklós: Miért szakadt ketté a MÁÉRT a legutóbbi ülésen? című tanulmányáról*

Duray Miklós 22 oldalas tanulmányban foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért szakadt ketté a MÁÉRT a legutolsó ülésen. Elemzésében visszakanyarodik az alap­szerződésekre, majd a MÁÉRT üléseket veszi sorba és végül a kettős állampolgár­ság körüli vitával zárja. A cikk az alábbi főbb megállapításokat tartalmazza: – Az magyar–szlovák alapszerződést a felvidéki magyar politikai erők egyet nemértése ellenére írták alá.

Állításával ellentétben a felvidéki magyar pártok vezetői – noha nem örültek egy­értelműen a megállapodásnak – azt nem utasították el. Durayék konkrétan az ET 1201-es ajánlásnak a szerződésbe való beemeléséhez ragaszkodtak, s e miatt az utolsó percig kétséges volt a megegyezés a szlovák féllel. Végül a kormányfői szintű egyeztetésen Mečiar – saját delegációjának ellenkezése ellenére – egyetértett az ET ajánlásnak a szerződésben való szerepeltetésével. E nélkül a magyar fél ugyanis nem írta volna alá az alapszerződést. A magyar képviselők pedig azért nem szavazták meg a szlovák parlamentben a szerződés ratifikálását, mert a szlovák fél elfogadhatatlan, egyoldalú értelmezéssel egészítette ki a szerződést.

– Magyarország a NATO tagság érdekében mindenáron alá akarta írni az Alap­szerződést.

Noha jelentős nyomás nehezedett országainkra a szomszéd kapcsolatok szerző­désben rögzített rendezése érdekében, éppen a hosszan elnyúló tárgyalások, a nagyon feszült légkör, s az utolsó pillanatig tartó bizonytalanság bizonyítja, hogy az akkori kormány nem rendelte alá a határon túli magyarság kérdését az integ­rációnak

 

A Máért üléseket elemezve az alábbi bírálatok olvashatók:

– Nem a Horn-kormánynak, hanem két vezető hivatalnokának köszönhető a magyar–magyar csúcs összehívása 1966-ban.

– A kormány részvétele nélkül összehívott csonka csúcsot 1996-ban a magyar– román tárgyalások megkezdése, illetve e ténynek a kormány részéről történt elhallgatása indokolta.

A magyar–román tárgyalások 1995-ben párhuzamosan folytak a magyar– szlo­vák megbeszélésekkel a román fél azonban sokáig nem volt hajlandó aláírni a szlovák fél által elfogadott feltételek mellett.

 

– Az amerikaiak által támogatott PER (Project on Ethnic Relations) „puhító takti­kájának” következtében került be 1998-ban az MKP a kormányba és emiatt kel­lett lemondania az autonómiáról, a magyar egyetemről, a mezőgazdasági tárcáról.

Valóban az MKP kormányba lépésének feltétele volt az autonómiáról és a magyar egyetemről való lemondás, mivel a szlovák társadalom számára abban a helyzetben ezek az igények elfogadhatatlanok voltak. (Azóta viszont az egyetem már létrejött.)

 

– A három magyar párt egyesülése a Durayék érdeme volt, megakadályozták, hogy a PER az MKDM-et és az FMK–MPP-ot az Együttélés kijátszásával alku­dozásra ültesse le a kormányzásra kiszemelt szlovák pártokkal.

A három magyar párt egyesülését az objektív szükségszerűség kényszeríttette ki.

A Mečiar által végrehajtott választási törvény módosítása következtében csak egy egységes magyar pártnak volt esélye, hogy bekerüljön a parlamentbe. (Két párt koalíciójának 10, három párténak pedig 15%-nyi szavazatra lett volna szüksége a parlamentbe jutáshoz, amit a magyarok számarányából adódóan lehetetlenség lett volna elérni.)

 

– A „státusztörvény” megszületését azzal indokolja, hogy a határon túli magyarság zöme a szülőföld szerinti állam jogrendje alapján – hátrányos megkülönböztetés, vagy jogvesztés nélkül – nem élhetett volna a kettős állampolgárság lehetőségével.

A mostani népszavazás vitájában ezt az érvet már nem használta, noha a szomszé­dos országokban e vonatkozásban alapvető változások nem következtek be.

A 2000. decemberi MÁÉRT munkáját – noha az Orbán kormány felelt érte – a hivatalnoki gárda a „kádári korszak szellemében” akadályozta, kezdték lágyítani a státusztörvényt.

A Zárónyilatkozatnak az MSZP-s külön nyilatkozatában foglaltak szerint – a törvénynek meg kellett felelnie az érvényes nemzetközi szerződéseknek, az EU, valamint a szomszédos országok elvárásainak – amiben Duray szerint „visszakö­szön a múlt, a Moszkva iránti hódolat”.

A státusztörvénnyel kapcsolatban az SZDSZ és az MSZP arra bíztatta külföldi partnerszervezeteit, hogy lépjenek fel a törvény ellen.

Ez az állítás teljesen logikátlan – azon túl, hogy nem is felel meg a valóságnak – hiszen egy párt nem fogja „fúrni” külföldön azt a törvényt, amit maga is megsza­vazott.

 

Különösnek találja, hogy a státustörvény módosításának elkerülhetetlenségét az a politikai csoportosulás jelenti be (MSZP), amelyik a legnagyobb ellenzője volt a törvénynek.

„A MÁÉRT 5. ülése sikeresen zárult a Medgyessy kormány számára, simán és egyhangúan fogadták el a zárónyilatkozatot, de a határon túliak zöme lehajtott fővel vette tudomásul, hogy Magyarországon visszatértek a kormányba a kom­munisták.”

„Kicsontozták és ledarálták a státusztörvényt” kommentálja a 2002. november 16-i MÁÉRT-et.

A cikk egy korábbi részében ugyanakkor a szerző maga is elismeri, hogy már a Fidesz kormány is a kedvezménytörvény módosítására készült a Velencei Bizott­ság ajánlása és a szomszédos országok kemény bírálata, illetve az EU álláspontja alapján.

A Medgyessy-kormány által kikényszerített törvénymódosítás megváltoztatta a státuszirodák beágyazódását, s Felvidéken megvonták a státuszirodák működé­séhez szükséges támogatás kétharmadát, és a Pázmány Péter Alapítvánnyal kötöttek megállapodást az oktatási-nevelési támogatás felvidéki fogadtatására.

(A szerző elfelejti megemlíteni, hogy a szlovák fél a megállapodás feltételéül szabta, hogy nem az SZKC irodák folyósítják a támogatásokat. Ezt a feltételt az MKP is elfogadta, sőt aktív részt vállalt a megállapodás kidolgozásából)

A 2003. május 24-i MÁÉRT-en Medgyessy és Kovács külön-külön győzték meg a határon túli szervezetek képviselőit, hogy fogadják el a státusztörvény módosí­tásának szempontjait, azaz „adják be derekukat”.

A 2004. nov. 11-i MÁÉRT ülésen az első perctől nyilvánvaló volt, hogy a Miniszterelnöki Hivatal semmibe vette az április 28-i előkészítő ülésen elhang­zott véleményeket.

A Fidesz által elkészített rövid nyilatkozat tervezetet a határon túli szervezetek és a magyarországi parlamenti ellenzék közös javaslataként állítja be, aminek a képviseletét az MKP vállalta fel.

A közös zárónyilatkozat a kormánypártok álláspontjának megmerevedése miatt maradt el.

Éppen Duray Miklós és a Fidesz képviselője gátolta meg a közös nyilatkozat elfoga­dását. Miután a kettős állampolgárságra vonatkozó rövid nyilatkozatot a kormány­pártok kivételével mindenki aláírta, már nem voltak érdekeltek a MÁÉRT zárónyi­latkozat aláírásában. (A Fidesz képviselője attól is visszalépett, amivel már az előző este egyetértett.)

A kettős állampolgárság vonatkozásában az alábbi bíráló megjegyzéseket teszi

– A két oldal közötti huzavona az állampolgárság ügyében jutott el a törési pontra. Az egységes magyar állampolgárság a nemzet politikai egybetartozásának jel­képe anélkül, hogy érintené a nemzetközi joggal szentesített határokat. Akik ennek az egységnek a helyreállítását akadályozzák, azoknak a magyar nemzet további rombolása a céljuk.

– Az a két párt (MSZP, SZDSZ) határolódott el a kettős állampolgárság ügyében elfogadott nyilatkozattól, amelyek „a magyarságpolitikát és a magyar–magyar párbeszédet – eddig is – a legeredményesebben akadályozták.

– A hivatalban lévő magyar kormány – Gyurcsány, Hiller és Kuncze – Károlyi, Kun és Szamuely örököseiként – hadat üzent a nemzetnek.

– Az érzelmi sivárság, az ostobaság és az önzés hatalmasodott el a szellem fölött, és a kommunista múlt tudatos, vagy tudat alatti védelme.

– A Trianon című film mintájára osztályozza az eszmék és érdekek hovatartozását, egy kalap alá sorolva Károlyi Mihályt, az 1919-es kommünt, a Rákosi diktatúrát és a rendszerváltás utáni MSZP–SZDSZ kormányokat. A másik oldalon a nem­zeti egybetartozás képviselői foglalnak helyet: Tisza Kálmán, Teleki Pál, Illyés Gyula, Antall József és a sort Orbán Viktor zárja.

– Úgy látja pillanatnyilag nem teljesül az 1848-as márciusi ifjak tizenkét pontjá­nak egyik követelése a felelős magyar kormány!

– A kormánypártok a nyílt ütközést választva a lehető legmélyebbre nyúlva mér­gesítették el a nemzeten belüli társadalmi kapcsolatokat.

– A MÁÉRT-on a szélsőséges kozmopoliták, ügynökök, idegenbérencek, magyargyűlölők stb. szenvedtek vereséget, hiszen 14:2 arányban kikaptak.

– A MÁÉRT további sorsa attól függ, hogy a kommunista-neoliberális kormány­koalíció folytatja-e gyűlöletkeltő, ütköztető, harcias politikáját.

A további teendőket illetően a szerzőnek az alábbi javaslatai vannak:

– Fel kell készülni olyan helyzetre, amilyen 1994. és 1998. között egyszer már kialakult és megbénította a magyar–magyar párbeszédet.

– A MÁÉRT-ot mindenképpen fenn kell tartani akár úgy is, hogy a határon túli szervezetek fogják azt működtetni.

– A nemzetpolitikát nem lehet kiszolgáltatni a magyarországi pártpolitikai viszá­lyoknak.

– Időszerűvé válik a világ magyarságát összefogó és képviselő, törvény által megal­kotandó nemzeti parlament létrehozása.

– A kormányzati elképzelések alkalmatlanok a feladatmegoldás szempontjából. A mindenkori Magyarország állampolgársága megadásának elutasítása nem ellen­ tételezhető a szülőföld alap létrehozásával sem, noha ez jó ötlet.

– Nyugtalanítónak tartja az MSZP és az SZDSZ részéről felvetődő elképzelést, hogy új nemzetstratégiát kell kimunkálni, ha eközben az állampolgárság ügyé­nek megoldását gyűlöletkeltő kampánnyal akadályozzák.

A szerző végül megállapítja, hogy az állampolgárság ügye ugyanúgy nemzetstratégiai ügy, ahogy az államhatárokkal szétdarabolt nemzetet újból összekötő különböző szerkezeteknek a kialakítása. Az állampolgárság visszaadása lenne – a státusztör­vény után – az a továbbvivő jogi fonal, amely által tovább lehetne erősíteni a nem­zeti összetartozást. Az erről meghozandó döntés arról is szól, hogy egy-e még a magyar nemzet, vagy valóban sok részre szakadt már.

* * *

Duray Miklós által készített ellentmondásos, az objektivitást gyakran nélkülöző, egyoldalú, esetenként propagandisztikus tanulmány abból az alapkoncepcióból indul ki, hogy a rendszerváltás óta csak a jobboldali kormányoknak volt és van nemzetpolitikája. Az MSZP-SZDSZ kormányoknál a határon túli magyarság ügyét háttérbe szorítja az integráció kérdése illetve a szomszédoknak behódoló politika, hiányzik a határozott nemzetközi kiállás a magyarság védelmében. Ennek a pre­koncepciónak a bizonyítékát véli felfedezni a szomszédos országokkal aláírt alap­szerződésekben, „a státustörvénnyel kapcsolatos bal-liberális pártok állásfoglalásá­ban, a kettős állampolgárság elutasításában, illetve a legutóbbi MÁÉRT sikertelen­ségében is. Állításának alátámasztására tényeket ferdít el, vagy tüntet fel hamis színben, másokat elhallgat, téves következtetéseket von le. Mondanivalóját han­gulati elemekkel is „színesíti”, szinte démonizálja a bal-liberális oldalt: hazaáruló, nemzetromboló, ostoba, a nemzetnek hadat üzenő, magyar gyűlölő, harcias politi­ kát folytató stb. erőként jellemezve a kormánypártokat. Ezzel állítja szembe Antal József és Orbán Viktor kormányának nemzetépítő törekvéseit.

A tanulmány Duray Miklós jelenlegi magyar kormánnyal szembeni eddigi leg­durvább megnyilvánulásának tekinthető, amely semmiképpen sem szolgálja a magyarországi politikai erők közeledését nemzetpolitikai kérdésekben, sem pedig az általa is hőn szorgalmazott nemzeti összetartozást.

(2005. január)