Duray Miklós honlapja felvidéki politikus, közíró
Milyen volt a 2005. évi megyei képviselőválasztás Szlovákiában, a Magyar Koalíció Pártja választási eredményeinek tükrében?
Szlovákiában 2005. november 26-án másodízben tartottak megyei képviselő és elnökválasztást. Az első megyei választás négy évvel korábban, 2001 decemberében zajlott.
1. Előzmények
Az első megyei választás sajátossága volt, hogy a Magyar Koalíció Pártja jelöltjeinek túlnyomó többsége mandátumot szerzett. Az öt, magyarok által lakott megye lehetséges 162 képviselői helyéből 83-at a párt megválasztott jelöltje foglaltak el. Ez azt jelentette, hogy a magyar képviselők aránya a megyei önkormányzatokban a magyarok országos arányához képest megkétszereződött (lásd: 1. melléklet). Ez kitűnő eredmény volt, de előre vetítette megismételhetetlenségének árnyékát. Nem lehetett előre sejteni, hogy lerontása milyen körülmények között fog bekövetkezni.
Az első megyei képviselő választás után a legkiélezettebbé Nyitra megyében vált a helyzet, mivel a megyei önkormányzat képviselői székeinek az 59,6 %-át az MKP jelöltjei foglalták el, noha a megyében a magyarok aránya alig haladja meg a 27%-ot. Az MKP sikeressége kiváltotta a szlovákok és a szlovák pártok ellenérzését. Folyamatosan hatalmi visszaéléssel vádolták az MKP képviselőcsoportját, amire az – többségi döntéseivel – okot adott.
Az értékelés ugyan nem foglalkozik az MKP megyei politizálásának elmúlt négy évével, azt azonban tényként kell megállapítani, hogy az MKP – elsősorban Nyitra megyében – elkövette azt a hibát, hogy nem gondolt arra, hogyan alakulhat a helyzete a 2005. évi választások során és utána. A többi megyében az MKP nagyobb hangsúlyt fektetett a szövetségi politikára, azaz annak a lehetséges veszélynek az elhárítására, hogy a többi párt ne egyedüli megoldásként a magyarokkal szembeni összefogásban lássa a győzelem lehetőségét.
Nyitra megyében az MKP-n belüli viszonyok is zilálttá váltak, elsősorban a komáromi és a lévai járásban. A párt megyei tanácsának elnöke – a komáromi Fehér Miklós – emiatt lemondásra kényszerült. A helyébe lépő új elnök – Farkas Iván – azonban nem tudta megváltoztatni a korábban kialakult viszonyokat.
A pártnak a megyéket érintő politizálásával kapcsolatban azt az általános bírálatot lehet megfogalmazni, hogy mikor 1999-ben láthatóvá vált Szlovákia újabb közigazgatási területi reformjának magyarellenes iránya, illetve az, hogy az MKP saját erejéből nem tudja megváltoztatni ezt az irányt, nem készült fel az ebből következő helyzetek kezelésére. Nem folytatott nemzetközi aktivitást a fenyegető veszély elhárítására, pedig az Európa Tanácsban 1993 óta Szlovákiával szemben volt erre fogadókészség, és ha tömegtiltakozást szervezett volna, akkor Brüsszelben sem nézhették volna tétlenül, mi történik egy, az Európai Unióhoz csatlakozó országban. A párt országos vezetősége, politikájának befolyásolását átengedte gazdaságpolitikai tanácsa pénzügyi bizottságának, azaz a gazdasági lobbynak, amelynek az érdeke a közérdekkel ellentétes volt. Ez a mulasztás vezetett oda, hogy – többek között – az MKP semmilyen határozott kísérletet sem tett egy magyar többségű megye kialakítására, vagy az Északi Közép-hegység magyarok által is lakott járásainak Besztercebányáról való leválasztására, noha ezt támogatták az érintett terület szlovák előljárói is. Még csak elő sem terjesztett javaslatot az alkotmány nagy módosításakor 2000-ben a kisebbségi önkormányzatok létrehozhatóságára, majd mikor minden összeomlott, mert a parlament a magyarok számára a lehető legelőnytelenebb területi felosztást fogadta el, nem maradt bátorsága arra sem, hogy tiltakozásul kilépjen a kormánykoalícióból. Amikor pedig 2001 novemberében szembesült az első megyei választások magyarok számára kedvező eredményével, az örömmámorban nem tudott megfogalmazni egy olyan szövetségi politikát, amellyel elejét vehette volna a szlovák pártok magyarellenes szövetkezésének – főleg Nyitra megyében, ahol a felvidéki magyarságnak csaknem a kétötöde él.
2. Pártszövetségek keletkezése a választások előtt
A politikai pártok, miután a pozsonyi parlament 2003-ban elfogadta a fiskális decentralizálást megvalósító törvényt, rádöbbentek, hogy a megyékben elfoglalható hatalmi pozíció legalább olyan fontos, mint a kormányban betöltött helyek. Ettől kezdve észlelhető volt a megyei politikai szövetségi rendszerek átalakulása vagy kialakulása, ami azonban nélkülözött bármiféle elvszerűséget. Az egyik cél az volt, hogy a képviselők megbízatási idejének lejártáig minél több hasznot hozzon a párt vagy a képviselők konyhájára, azaz a közös vagyonból minél többet lehessen megszerezni vagy szétosztani. A másik cél a minél több képviselői mandátum megszerzése volt a következő képviselői választáson. Egyik pártszövetség sem az állandóság szándékával alakult meg.
A lehető legelképesztőbb pártszövetségek jöttek létre (lásd: 2. melléklet). Trencsén megyében és Zsolna megyében például szövetségre lépett a magát liberálisnak valló ANO a szélsőségesen nacionalista szlovák nemzeti pártokkal. Ugyanez elmondható az új baloldali SMER-ről is.
A legsajátosabb választási koalíció azonban – nem véletlenül – Nyitra megyében alakult ki, ahol az MKP-t kellett legyőzni. A két kormánypárt – a miniszterelnök pártja és a kereszténydemokraták – összefogott három, általuk eléggé utált ellenfelével, a SMER-rel, Mečiar pártjával és a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párttal. Az eredmény nem maradt el, mert a választói részvételt az országos átlagtól ( ami 18,03% volt) jelentősen jobb, 30% körüli sőt fölötti választói részvételre tudták fokozni, így sikerült megszerezniük a megyei képviselői helyek 65,5%-át – tehát legyőzni az MKP-t.
Feltételezzük azonban, hogy a viszonylag kis választói részvétel a megyei választásokon, – a Nyitra megyei kivételével, ahol az ellenfél a magyarok voltak – az elvtelen politikai szövetségek számlájára illetve a politika elvtelenségek terhére is írható. Ezt igazolják a Trencsén megyei és a Zsolna megyei eredmények, de a dunaszerdahelyi járás választóinak átlagon aluli részvétele is.
Az MKP – Pozsony megye kivételével – nem kötött megyei választási koalíciót. Noha a párt elnöke a párt 2004. november 6-án tartott VI. kongresszusa után többször nyilatkozott úgy, hogy az MKP minden megyében koalícióban kíván indulni, sőt Nyitra megyében csak annyi képviselő jelöltet állít, hogy a választások révén ne kerülhessen ismét többségbe. Ettől a nyilatkozattól függetlenül, a párt és a magyarok járásonkénti helyzetéből adódóan nem csak Pozsonyban, hanem Kassa városában és a nyitrai járásban is előnyös lett volna belépni valamilyen pártszövetségbe. E három közigazgatási egységben a magyarok, illetve az MKP-t választók kis aránya miatt az MKP képviselő jelöltjeire leadott szavazatok elveszésre vannak ítélve. Pozsony megyében létre is jött egy öt párti koalíció az MKP részvételével, de a másik két helyen nem jöhetett létre, mert ez rontotta volna az MKP választási esélyeit Nyitra megye és Kassa megye többi magyarok lakta járásában.
3. Az MKP felkészülése a választásokra
Az MKP Országos Tanácsa 2005. április 23-án indította el a megyei választásokra való felkészülést.
Az OT meghatározta a jelölés feltételeit és körülményeit. Eszerint nem válhatott jelöltté az a személy, aki a kommunista államrendőrséggel együttműködött. Ha a jelöltté választása után derült volna ki róla efféle múltbéli kapcsolat, helyére pótjelöltnek kellett volna lépnie. Feddhetetlenségi bizonyítvánnyal kellett igazolnia a jelöltnek, hogy nem volt elítélve szándékos bűncselekmény miatt. Becsületbeli nyilatkozatot kellett tennie arról, hogy több mint két választott köztisztséget nem fog betölteni. Továbbá javaslatként lett megfogalmazva, hogy a jelölt a család és utónevét a magyar nyelvi szokások szerint használja hivatalosan is, illetve ha van iskoláskorú gyermeke, az magyar iskolába járjon. Ez utóbbi két javaslat több helyen éles vitát váltott ki. Főleg azok érezték magukat érintve, akik nem tudtak vagy nem kívántak eleget tenni e javaslatnak, de karrierjüket vagy haszonélvezetüket az MKP által szerették volna megvalósítani. De akadtak olyanok is, akik családi okok miatt nem tehettek eleget az elvárásnak.
A helyi szervezetek küldöttválasztó taggyűléseit május 20-ig kellett megtartani, a képviselő-jelöltállító járási konferenciákat pedig június 30-ig. E gyűléseken a párt szervezeti életének számos hiányosságára derült fény. Kiderült, hogy a párt 523 nyilvántartott helyi szervezetéből mintegy 180 nem működik, vagy rosszul működik, illetve alapszabály ellenesen működik. A járási elnökségek pedig elégtelenül teljesítik az alapszabályban valamint a szervezeti és működési szabályban meghatározott feladataikat a helyi szervezetek működésben tartására, tevékenységük összehangolására és a szabályokban lefektetett kötelességeik és feladataik végzésének ellenőrzésére.
A jelöltállító járási konferenciák lebonyolításának ellenőrzése során kiderült, hogy a két legrosszabb szervezettségű járás a tőketerebesi és a lévai. A tőketerebesi járásban 37 nyilvántartott helyi szervezetből csak 24 a működőképes. A párt járási konferenciáján a nyilvántartott helyi szervezeteknek csupán a 59,5 %-a jelent meg. A lévai járás 50 nyilvántartott helyi szervezetének szintén csak 60%-a jelent meg a jelöltállító járási konferencián, egy helyi szervezetnek a konferencián való részvételét pedig a járási elnökség alapszabály ellenesen megakadályozta. A rimaszombati járás 63 helyi szervezetéből csak 44-ben tettek eleget a küldöttállításnak – a nyilvántartott helyi szervezeteknek csak a 61,9%-a vett részt a járási konferencián. A komáromi járás 37 nyilvántartott helyi szervezetéből csak 26 vett részt a járási konferencián – ez a helyi szervezetek 70,3%-a, de 5 helyi szervezet részvételét alapszabály ellenesen megakadályozta a járási elnökség. A dunaszerdahelyi járás 66 nyilvántartott helyi szervezetéből csak 48 vett részt a járási konferencián. Hiányosságok akadtak ugyan más járásokban is, de azok nem tették kérdésessé a járási konferenciák legitimitását.
Megkérdeztük az Alapszabály-felügyelő Bizottságot, hogy joga volt-e a járási elnökségeknek megakadályozni néhány helyi szervezet részvételét a járási konferencián. A válasz egyértelmű volt: nem. Ezzel kapcsolatban megkérdeztük a bizottságot, hogy ilyen esetben érvényes-e a járási konferencia határozata, mire a bizottság igennel válaszolt, ami azt jelentette, hogy nem kell megismételni a járási konferenciát.
A jelöltállítás során keletkezett egy értelmezési bonyodalom is, melyben nem sikerült tisztázni az álláspontokat. A bonyodalom az OT április 23-i pontatlanul megfogalmazott határozatából eredt, mely így szólt: „A járási konferencia az adott járás mandátumainak megfelelő számú jelöltet, megállapított sorrenddel és legalább két póttaggal jelöl a kerületi (megyei) tanácsnak a járási listára…. A kerületi (megyei) tanácsok véglegesítik és választással jóváhagyják jelölőlistájukat, valamint a megyei választási programot.“
Az értelmezési probléma kulcskérdése az volt, hogy a párt megyei (kerületi) tanácsai megváltoztathatják-e ok nélkül a járási konferencia jelöltállításra vonatkozó határozatát. Az egyik nézet szerint a megye beavatkozása a járási konferenciákon titkos szavazással megválasztott jelöltek névsorába csak akkor jogos, ha valamelyik jelölt nem tett eleget a jelölés feltételeinek, lemondott jelöltségéről esetleg bármilyen oknál fogva választhatatlanná vált. Ilyen esetben a kerületi (megyei) tanács jogosult a járás pótjelöltjei közül titkosan választani. A másik nézet szerint a kerületi (megyei) tanács joga a jelöltállítás, ezért megváltoztathatja a járási konferencia által összeállított névsort, miközben a pótjelöltek közül is állíthat jelöltet.
Az Alapszabály-felügyelő Bizottság ebben az ügyben dodonai döntést hozott. Kimondta, hogy pótjelölt csak a megüresedett helyre állítható, ugyanakkor a kerületi (megyei) tanács véglegesíti a párt jelöltjeinek jegyzékét, tehát felülbírálhatja a járási konferencia határozatát.
Az MKP kerületi (megyei) tanácsai négy esetben olyan döntést hoztak, hogy nyílt szavazással tudomásul vették a járási konferenciák jelöltállítási határozatát. Csupán a Nyitra-megyei tanács járt el másként a komáromi járási konferencia jelöltjeinek ügyében, mert a megyei elnökségnek szavazás nélkül meghozott javaslatára két személyt levett a jelöltek névsorából, akiket két pótjelölttel helyettesített – mindez Bastrnák Tibor kérésére, de Gyurovszky László indítványára történt. A levett jelölt egyike – Bölcs József – a komáromi járási konferencián a legtöbb szavazatot kapta. A másik jelölt Dr. Szabó Olga volt. Helyettük Angyal Béla és Basternák László kerültek a jelöltek listájára – megjegyzendő, hogy mindkét pótjelölt a járás egyes községeiben megszerzett szavazatok alapján az élbolyba került.
4. A választási kampány
A választási kampány központilag irányított részének elemei hagyományosak voltak. Óriásplakátokon a párt elnökének arcképe hívta a választókat az urnákhoz, megjelent két választási MKP Hírvivő, sajtóreklámok és szórólapok népszerűsítették az MKP-t. A regionális és a helyi kampányban az egyes jelöltek saját költségen vagy támogatók segítségével jelentettek meg egyéni propaganda-anyagokat. Volt kampánynyitó és kampányzáró nagygyűlés és voltak az MKP járási elnökségei által szervezett falugyűlések. A falugyűléseken sok helyen gyér volt a részvétel, de voltak kivételek is – pl. a komáromi, az érsekújvári és a losonci járásban, ahol nagyobb volt a részvétel mint négy évvel korábban, de – mint megállapítják a járási elnökségek – ennek hatása nem volt érzékelhető a választók részvételi arányában.
Általános véleményként fogalmazták meg az MKP járási elnökségei, hogy a kampányból hiányzott a választót személyesen megszólító hangvétel.
Többen bírálták az óriásplakátokat. Egyrészt amiatt, hogy a pártelnök a novemberi zimankóban nyári, feltűrt ujjú ingben látható. Voltak többen, akik a pártelnök egyedüli megjelenését az óriás plakáton a személyi kultusz megnyilvánulásaként értelmezték, és általában hiányolták, hogy az óriás plakátokon nem látható a pártnak néhány jelöltje. Többen úgy vélték, hogy a kampánynak ez az eléggé költséges része nem arról szól, amiről a megyei választások, azaz a regionális politikáról, hanem a központosításról.
Az MKP Országos Elnöksége a választási kampány vezetésével Gyurovszky Lászlót, az arculat-tervezéssel és szervezéssel az ISTEP reklámügynökséget bízta meg. Ez az ügynökség szervezte az MKP központi kampányát a 2002. évi általános képviselő (parlamenti) választáskor és a 2004. évi Európai Parlamenti képviselő választáskor is.
Érdemes áttekinteni az MKP járási szerveiben testületileg megfogalmazott véleményeket a 2005. évi kampány központilag szervezett részéről.
A pozsonyiak véleménye: kiderült, hogy az óriásplakátok bevetése fölösleges volt, a rájuk fordított költség kidobott pénz volt, a választókat nem szólította meg. A kampány ott volt a legsikeresebb, ahol személyessé vált. Bírálják a központi kampánytestület és a kampányfőnök elutasító magatartását a kerületi kampány kiadásainak anyagi fedezésével kapcsolatban és kifogásolják a kampányt irányító testület személyi összetételét. Új kampánystratégia kidolgozására van szükség – állapítják meg.
A dunaszerdahelyi vélemény: a központi kampány nem teljesítette küldetését, mivel az óriásplakátok nem mozgósítottak. Az MKP óriásplakátjainak szlovák vidéken való elhelyezése MKP és magyar ellenes hangulatot váltott ki ( ez volt a galántaiak véleménye is). Az MKP Hírvivő kis példányban jutott el a választókhoz.
A lévaiak véleménye: Az ISTEP – az MKP kampányait 2002 óta szervező – reklám ügynökség kampánytaktikája sok esetben elhibázott volt. A lévaiak ezzel arra utalnak, hogy a drága központi kampány nem volt hatékony, viszont a helyi kampányra nem jutott pénz a központi költségvetésből.
Az érsekújváriak véleménye: Az MKP óriásplakátjainak elhelyezése a járás legmagyarellenesebb részében fokozta a magyarellenes kampányhangulatot és javította a nagy szlovák koalíció sikerének esélyeit. Rossz benyomást tett a választókra, hogy az óriásplakátokon csak az MKP országos elnöke szerepelt – hiányzott mellőle a megyei elnökjelölt.
Az Ipoly-mentiek (nagykürtösi-járás) véleménye: Az MKP járási elnöksége a kampánnyal kapcsolatban kérdéseket fogalmazott meg. – Mennyire volt hatékony az országos kampány, melyet jól megfizetett hivatásosak szerveztek? Lesz-e ennek személyi felelőse? Hatékony volt-e az óriásplakát-háború? – beborítottuk az óriásplakátokkal az országot, miközben a jelöltjeink saját pénzükön szervezték a választási propagandát. Mennyire foglalkozik az MKP Hírvivő a választóink által feltett kérdésekkel? Mennyire célszerű a saját népszerűség hajhászása a párbeszéd vagy a jövőkép megrajzolása helyett?
A losonciak véleménye: A központi kampány nem volt átgondolva. Kevés pénz érkezett az MKP kerületi (megyei) tanácsához. A képviselő jelöltek saját pénzükön és támogatók jóvoltából szervezték kampányukat, így az lett az igazi vesztes, aki nem lett sikeres, mert még a pénze is odaveszett
A rimaszombatiak véleménye: Az óriásplakátok semmilyen vagy inkább rossz hatással voltak a választási kampányra. Ugyanezt tapasztalták az egyetlen magyar nyelvű napilap, az Új Szó hasábjain, amely – szerintük – inkább lebeszélte a választópolgárokat a választásról és az MKP támogatásáról, mintsem bíztatta volna.
A kassaiak véleménye: A kampány központosított szemléletét, főleg annak az anyagiak felhasználására vonatkozó elképzelését utólagosan is visszautasítják. A megyei elnökjelölt a saját pénzén szervezte a mindannyiunk érdekében zajló kampányt. Az MKP központjának szemléletéből hiányzik a szórványokkal való foglalkozás. Az MKP szórólapjai és óriásplakátjai nem szólították meg a választókat. A választók nem értették, hogy az óriásplakátokon a párt elnökét miért idegen emberek veszik körül és nem az MKP jelöltjei. Jó, hogy volt MKP Hírvivő, de tartalmilag lehetett volna más.
A bodrogköziek (tőketerebesi járás) véleménye: a központból irányított kampány nem érte el a kívánt hatásfokot. A központilag terjesztett népszerűsítő kiadványok nem szóltak a választókhoz. A jövőben a kampányban is a tájegység gondjaival kell foglalkozni.
Az Ung-vidékiek (a nagymihályi járásbeliek) nem fogalmaztak meg véleményt!
¤ ¤ ¤
A járási elnökségek értékelése a helyi illetve a járási kampányra vonatkozóan nem ennyire egybehangzó és kevés önbírálatot tartalmaz, de rámutat az adott térségben uralkodó viszonyokra és mulasztásokra.
A pozsonyi „járási” elnökség egy fontos észrevétellel gazdagít mindnyájunkat: a megyei parlamentbe való bejutás egyre kevésbé valószínű, ha ennek reményét a választási kampányhoz fűzzük. Az egyes megyei pártstruktúrák koalíció-képességét önállóságuk növelésével kell javítani.
A dunaszerdahelyi járásban a kampány vonatkozásában két negatív jelenséget állapítanak meg. A sajtó (Csallóköz c. járási lap és a Téma c. havi lap) az MKP képviselőjelöltjei ellen lépett fel. Dunaszerdahely városában pedig egy – pontosan nem meghatározott csoport – helyileg is és járási méretben is az MKP jelöltjei ellen szervezkedett. Feltételezhető, hogy ugyanazokról van szó, akik ellentétbe kerültek a 2002-es helyhatósági választás idején az MKP-val. Rendkívül negatív hatásúnak értékelik a párt elnökének, Bugár Bélának a sajtó számára elmondott véleményét, miszerint a dunaszerdahelyi járásban nem megfelelő jelölteket állított az MKP.
Az MKP komáromi járási elnöksége szerint a megyei képviselő választások kampánya a járásban MKP ellenes hangulatban zajlott. A Dunatáj c. járási hetilap az MKP jelöltjei ellen agitált. Először fordult elő, hogy magukat magyarnak valló személyek a szlovák koalíció jelöltjeként léptek fel. Elmarasztalja a járási elnökség Bölcs Józsefet és Szabó Olgát, – akiket az MKP megyei tanácsa a komáromiak javaslatára levett a jelöltek jegyzékéről –, hogy nevüket adták az MKP-ellenes kampányhoz. Elmarasztalja az MKP komáromi helyi szervezetét is, hogy passzívan viselkedett a kampány során. Csupán azt felejti el a járási elnökség hozzátenni, hogy másfél évvel korábban – az Európai Parlamenti képviselőválasztáskor – ugyanilyen hangulat uralkodott Komáromban.
Az érsekújvári járásban a helyi kampány vonatkozásában egy negatív elemre hívják fel a figyelmet: a párt megyei elnökjelöltje volt a járási kampányfőnök.
A lévai járásban hasonló panaszokat fogalmaz meg a járási elnökség mint a komáromi járásban. Elmarasztalja a pártfüggetlen magyar polgármestereket, akik nem álltak ki az MKP jelöltjei mellett. Megnevezi a volt MKP-s nagyölvedi polgármestert, aki az MKP ellen agitált. (Meg kell jegyezni, hogy ez a polgármester bukott meg a jelenlegi járási elnökkel szemben az MKP járási elnökének megválasztásakor.) Továbbá elmarasztalja az MKP garamszentgyörgyi helyi szervezetének az elnökét, aki – véleménye szerint – az MKP ellen agitált (ez az MKP azon helyi szervezeti elnökeinek egyike, akik nyíltan bírálták korábban is az MKP járási elnökségét). A lévai járási elnökség feltételezi, hogy a zselízi kórház körüli bonyodalmak is az MKP ellen folytatott politikai kampány részévé váltak. Léván azonban rámutattak egy eddig megnevezetlen problémára is. Úgy vélik, hogy a szlovák katolikus papok a magyarlakta községekben is nyíltan az MKP érdekei ellen hallatták szavukat és a nagy szlovák koalíció támogatására biztatták a híveket. A református lelkészek azonban passzívak maradtak, sőt egy – állítólag – az MKP ellen agitált.
Az Ipoly-mentiek, azaz a nagykürtösi járási elnökség véleménye szerint a párt járási elnökségében megnyilvánuló széthúzás (a járási elnök és a térség egyetlen parlamenti képviselője közötti ellentét) rossz üzenetet közvetített a választók felé. De hasonlóan a lévaiakhoz, az Ipoly-mentiek is arra figyelmeztetnek, hogy a római katolikus egyház a magyar politikai közélet lazítására törekszik. Megállapítják, hogy az elmúlt években a római katolikus papok arra buzdították a híveket, hogy éljenek szavazati jogukkal. Most azonban a magyar községekben nem bíztatták erre a templomba járókat, de a szlovák településeken annál inkább.
A losonci járási elnökség úgy véli, hogy mind a kampányban mutatkozó elégtelenségek, mind az MKP jelöltjeinek csökkent támogatottsága ott jelentkezik leginkább, ahol az MKP helyi szervezetei nem végzik jól a feladataikat. (A losonci járásban is az MKP helyi szervezeteinek mintegy 30%-a rosszul- vagy nem működik.)
A rimaszombati járási elnökség önkritikusan bevallja, hogy a párt szervezettségével a járás területén gondok vannak. A 63 helyi szervezetből a kampány idején 20 nem működött, ami jó hír, mert 2005 tavaszán még 24 volt működésképtelen. Ez önmagában is azt jelentette, hogy ahol nem működik a párt helyi szervezete, nincs aki megszervezze a választási kampányt. Emellett is megtörtént, hogy a magyar polgármesterek az MKP-val szemben a függetleneket részesítették előnyben (pl. azokat, akik kimaradtak az MKP jelöltjei közül és független jelöltként indultak). Az MKP jelöltjei között volt három polgármester, akik a saját községükben (Ajnácskő, Rimaszécs, Kálosa) az MKP többi jelöltjére leadott szavazatok többszörösét kapták. A kampánynak a rimaszombati járásban több ilyen, szolidaritást nélkülöző súlyos fogyatékossága volt.
A tornaljaiak azt vetik saját szemükre, hogy nem tudták megszólítani az ingadozó választókat.
A rozsnyói járás ugyan lehetne példakép is, és nem hiányzik belőlük az önbírálat sem. A rozsnyói járás 32 magyar községéből csupán kettő akadt, ahol a polgármester nem vett részt a kampányban és az MKP három helyi szervezetének az elnöke ugyancsak távol maradt.
A Bodrogköz, azaz a tőketerebesi járás MKP elnöksége töredelmesen bevallja, hogy nagy gondok vannak az MKP szervezésében a járásban. A 37 nyilvántartott helyi szervezetből csak 6 községben volt zavartalan az együttműködés a járási kampány során. Kilenc községgel pedig nem sikerült megteremteni az együttműködést. Sok nehézséget okoztak a volt MKP-s, most független képviselőjelöltek. A térség sok polgármestere inkább a független vagy más pártok jelöltjeit támogatta.
Az Ung-vidékieknek (a nagymihályi járásiaknak) a kampánnyal kapcsolatban nem volt közlendőjük.
*
Mindazon járásban, ahol működik az Ifjúsági Csoport, a kampányban való részvételüket gyümölcsözőnek tartották. Főleg a megyék működéséről készített filmjüket értékelték nagyra. Ezt a filmet azonban nem sikerült mindenütt a kampány részévé tenni.
*
Az MKP 5 megyében indított képviselő jelölteket. Pozsony megye kivételével Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megye azon járásaiban (választó körzetekben) állított a párt jelölteket, ahol tömbben illetve összefüggő lakóterületen él a felvidéki magyarság. Ebben a 4 megyében összesen 198 jelölt indult. Az MKP színeiben 111 jelölt, akik közül 53-at választottak meg – Pozsony megyével együtt 58-at. Az MKP központi kampányköltségvetése szerint minden megválasztott jelölt 60 345 Sk kampány-költséggel terhelte meg a pártot. Ez az összeg nem tartalmazza az egyéb kampányköltséget, amelyet a támogatók és a jelöltek anyagi áldozatából fedeztek.
5. Választási eredmények a magyarlakta járásokban
Előre lehetett tudni, hogy az MKP számára a 2005. évi megyei választás rosszabb eredményt hoz, mint a 2001. évi. Meglepetés tehát nem született. Ha a végeredményt nézzük, talán elégedettek lehetnénk. Az országban megszerezhető 412 mandátumból ugyanis az MKP 58-cat, 13,8 %-ot foglalt el. Ez Pozsony megyében az MKP 10%-os, Nagyszombat megyében 37,5%-os, Nyitra megyében 32,7%-os, Besztercebánya megyében 16,3%-os, Kassa megyében 22,8%-os képviseletet jelent, Pozsony megyét leszámítva a négy megyében ez 26,7%-os képviseleti arányt jelent. Csakhogy ez egy önmagunkat félrevezető látásmód lenne. Eredményeinket annak a mintegy 8 és félezer négyzetkilométernyi területnek, illetve az ettől sokkal nagyobb kiterjedésű közigazgatási egységeknek (megyéknek) a viszonylatában kell értékelnünk, ahol élünk.
Tekintsük át először, hogyan változott az eredmény a 2001-ben lezajlott első megyei választásokhoz képest (lásd: 2. melléklet).
Jobb eredményt értünk el a pozsonyi III. kerületben, a szenci, a galántai és a kassa-környéki járásban. Ez összesen 4 új képviselői helyet jelent.
A négy évvel korábbival azonos, jó eredménnyel végeztünk a dunaszerdahelyi, a komáromi, a vágsellyei, a losonci és a rozsnyói járásban.
Rosszabbul végeztünk a pozsonyi II., IV. és V. kerületben – összesen 1 képviselői helyet sikerült megtartani. A nagyrőcei járásban a korábbi két mandátumból csak egyet tudtunk megtartani. Kassa óvárosában és a nagymihályi járásban korábban volt 1-1 mandátumunk, most ezeket elvesztettük.
Jelentősen romlott a helyzetünk az érsekújvári járásban, ahol 11 helyből csak 5-öt tudtunk megtartani, a rimaszombati járásban, ahol a korábbi 6 mandátumunkból csak 2 maradt, a nagykürtösi járásban a korábbi 3 képviselői székből csak egyet tudtunk megtartani és a tőketerebesi járásban, ahol a korábbi 6 képviselőnk helyett ezután csak 2 lesz.
A nagy bukást a lévai járásban szenvedtük el, ahol a korábbi 8 képviselői helyet mind elvesztettük.
Száz százalékos eredményt a galántai, a dunaszerdahelyi, a komáromi és a vágsellyei járásban értünk el. Ez az eredmény az itt élő tömbmagyarságnak köszönhető, a választók kis választási részvétele mellett is. Ezt az eredményt a dunaszerdahelyi és a komáromi járásban azonban senki sem írhatja saját számlájára. Más a helyzet a galántai és a vágsellyei járásban, ahol a magyarság negyven százalék alatti kisebbségben él. A vágsellyei járásban 35,7%-ban, a galántai járásban 38,6%-ban él a magyarság. A száz százalékos eredményért ezért ebben a két járásban mindenkit – akik részt vettek a munkában – külön köszönet illett.
Erőnkön fölül teljesítettünk a szenci, a losonci, a rozsnyói és a kassa-környéki járásban. Kérdés: még egyszer megismételhető-e ez a teljesítmény?
Az érsekújvári járásban elszenvedett nagy veszteségünket a valóságnak megfelelően kell értékelnünk. Tapasztalható itt egy erőteljes benyomulás észak felől, ami a barsi térség szlovákok lakta részéből és Nyitra felől terjed. Ezért kell nagyobb figyelmet fordítanunk mind Érsekújvár, mind Léva környékére. Ellankadt a figyelmünk a nyolcévnyi kormányzás alatt és a megyei választásokon 2001-ben elért nagy sikerünk fölötti örömben. Nem fordítunk semmilyen figyelmet a szórvánnyá váló területeinkre. Az érsekújvári járás veszteséglistájának és a lévai nagy bukásnak az egyik okát a magyarellenes nagy szlovák koalícióban kell keresnünk, de nem lehet csak ezzel magyarázkodnunk. Mint ahogy az sem igaz, hogy a lévai járásban elszenvedett nagy vereséget az ottani magyarság arányának 27,9%-ra való csökkenése okozta volna. Ellenpéldája ennek a szenci járás (20,4%-nyi magyarral) és a losonci járás (27,6%-nyi magyarral), ahol egy képviselői hely híján száz százalékos eredményességgel zártuk a választást. A lévai járásban elszenvedett bukás annál inkább elgondolkodtató, hogy a magyar településeknek csaknem egynegyedében 40% fölötti volt a választók részvételi aránya, akik szinte kizárólag az MKP jelöltjeire adták le szavazatukat.
A rimaszombati járásban elszenvedett veszteségünknek belső okait kell keresnünk, hiszen a besztercebányai megyében nem alakult ki magyarellenes nagykoalíció. Már a 2002. évi helyhatósági választások után figyelmeztettünk arra, hogy túl sok mandátumot vesztettünk a járás magyar településein. A mostani veszteségünk kell, hogy észre térítsen bennünket. Ezvolt az utolsó figyelmeztetés.
A nagyrőcei (Tornalja és környéke) és a nagykürtösi (Ipoly-mente) járásban összesen három mandátumot vesztettünk. Statisztikailag ez ugyan nem számít vereségnek, de ha a nagykürtösi járás magyarságának arányát (27,4%) vagy a nagyrőceit (22%) a losonci vagy a szenci járás magyarsága lélekszámának az arányához viszonyítjuk, akkor ezt jelentős veszteségnek kell tekinteni. Az Ipoly-mentiek a veszteséget a párton belüli helyi ellentéteknek, széthúzásnak tudják be. A tornaljaiak szerint a négy évvel korábbi eredményhez képest rosszabb eredménynek az az oka, hogy az MKP nincs jól beágyazódva a környező falvak önkormányzatába. A járás magyar községeinek kevesebb mint a felében lett 2002-ben megválasztva polgármester az MKP színeiben.
Bodrogközben, azaz a tőketerebesi járásban elszenvedett bukása az MKP-nak a nyilvánvaló regionális társadalmi gondokon túl pártszervezési problémákra is visszavezethető. Királyhelmecen feszültség uralkodik az MKP és a város vezetése között. Több MKP-tag független jelöltként indult a választáson. Az MKP jelöltjeit a magyar választók kisebb arányban támogatták, mint az egyéb pártok jelöltjeit és az MKP lehetséges választói kisebb arányban vettek részt a választáson, mint az egyéb pártok lehetséges választói, illetve a szlovákok.
6. Az MKP jelöltjeinek sikeressége néhány járásban
Az elemzés 3. fejezetében említettük, hogy néhány járásban a párt szervezettségében jelentkező gondok összefüggésbe hozhatók a választási eredménnyel. Ennek vizsgálatára részletesen tekintsük át a dunaszerdahelyi, a komáromi, a lévai, a rimaszombati és a tőketerebesi járás választási eredményét, hogy lássuk az MKP egyes jelöltjei községenként milyen támogatásban részesültek.
A dunaszerdahelyi járás
A járás 64 településének eredményeit vizsgáltuk. Ennek okát elsősorban az adja, hogy a járásban az országos átlagtól jelentősen elmaradt a választók részvételi aránya, ami ugyan a végeredményt nem befolyásolta, de a 2005 őszén sorra kerülő általános képviselő választás alkalmával, amely országos lista szerint történik, a kis választói részvétel a párt országos eredményét ronthatja.
Az MKP a járásban a lehetséges 8 képviselői helyre indított jelölteket. Csak a szlovák telepes falvakban nem kaptak értékelhető szavazatokat az MKP jelöltjei. (3.a, 3.b melléklet)
A jelöltek, az egyes községekben elért helyezések szerint, három mezőnyre oszlottak.
Az élmezőnyt Keszegh Pál és Kvarda József parlamenti képviselők valamint Bacsó László az MKP központi szervezési titkára és Domsitz Károly somorja polgármestere alkották. Miklós Dénes, az MKP járási titkára valamint Lázok Attila polgármester a középmezőnyhöz tartozott. Óváryné, Ágnes felső csallóközi, közismertségnek egyelőre nem örvendő jelölt és Pázmány Péter Dunaszerdahely polgármestere, az MKP járási elnöke lettek a sereghajtók. A jelöltek azonban – két eset kivételével – a magyar településeken a megszerzett szavazataik alapján a befutó helyeken végeztek.
Figyelmet érdemel a többnyire a 9. helyre elegendő szavazatot begyűjtő Kulcsár Lajos, független képviselőjelölt. Személye az egész járásban közismert. Vállalkozó, élvezi a Csallóköz c. járási újság támogatását és mögötte áll a járás több befolyásos gazdag vállalkozója és tőkése. Ennek ellenére utcahosszal maradt le az MKP jelöltjei mögött. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a dunaszerdahelyi járásban főleg azok mentek szavazni, akik jóban-rosszban kiállnak az MKP – mint magyar párt – mellett.
A kis választói részvétel okát keresve, többen arra mutattak rá, hogy a járási elnökség és a járási titkár rosszul szervezték a járásban a választási kampányt. Ezt a véleményt támogatja az a tény, hogy a járásban csak 13 kampány-gyűlést szerveztek. Ennek viszont ellentmond az a valóság, hogy ott is, ahol bizonyíthatóan jól működik az MKP helyi szervezete, gyenge volt a részvétel.
Mindezek alapján azzal a gyanúval élünk, hogy a kis választói részvétel a legmagyarabb járásban –, ahol fajlagosan a legtöbb MKP vezető politikus, MKP-hez közeli vállalkozó és az MKP révén jól jövedelmező pozíciókba jutott személy él, – a választók a távolmaradásukkal az MKP-ról és nem a jelöltjeiről alkottak véleményt.
A komáromi járás
A járás 36 települését vizsgáltuk. A vizsgálat okát az adta, hogy a járásban és Komárom városában az elmúlt két évben sok kritikát fogalmaztak meg az MKP megyei politizálásával kapcsolatban. A választók az MKP három jelöltjét – Bastrnák Sándort, Fehér Miklóst és Sárközi Jánost – több helyen egyértelműen elutasították. Az MKP komáromi helyi szervezetében és járási vezetésében illetve a jelöltállító járási konferencián is ellentétek uralkodtak. Ez volt az egyetlen járás, amelynek a jelöltállító járási konferenciáján szabályszerűen megválasztott jelöltek közül az MKP megyei tanácsa két jelöltet póttaggal helyettesített. Továbbá a jelöltállító járási konferencián a járás helyi szervezeteinek 30%-a nem volt jelen.
Az MKP a járás lehetséges 8 képviselői helyére indított jelölteket, akik mind mandátumot szereztek. Ez azonban nem volt sima győzelem. A helyi bukásokban fellelhetők a fent említett gondok. (4.a, 4.b melléklet)
A komáromi járás a dunaszerdahelyi után a második legmagyarabb járás. Ennek ellenére az MKP jelöltjei közül helyileg néhányan elbuktak, nem sikerült befutó helyre kerülniük.
A nyolc jelöltből álló csoportban az élmezőnyt több fejhosszal Földes Csaba, Csicsó polgármestere vezeti, őt követi Angyal Béla a közbeszerzési hivatal vezetője majd Basternák László Ógyalla polgármestere. A középmezőnybe szorult Komárom városának polgármestere Bastrnák Tibor és Hortai Éva komáromi alpolgármester, a sereghajtó Fehér Miklós Nyitra megye alelnöke, aki 2004 áprilisában lemondani kényszerült az MKP megyei tanácsának elnöki tisztségéről. A teljesen leszakadók közé került Bastrnák Sándor az MKP járási elnöke és Sárközi János, a megye által kinevezett kulturális intendáns.
Külön figyelmet érdemel Komárom városa, ahol teljesen felfordult az MKP jelöltjeinek sorrendje. A városban az MKP jelöltjeiből három megbukott, a város polgármestere is az utolsó előtti helyre szorult, noha szavazatainak száma a 2002-es polgármester választáskor szerzett szavazatokkal arányos volt. 2002-ben 33,28%-os részvételnél, ami 9604 érvényes szavazatot jelentett, Bastrnák Tibor 3646 érvényes szavazattal került a polgármesteri székbe. 2005-ben a megyei választáson 30%-kal kisebb volt a részvétel azaz a szavazásra jogosultaknak csak 22,81%-os szavazott, Bastrnák pont 30%-kal kapott kevesebb szavazatot mint 2002-ben. Komáromban az történt, de részben a járásban is, ami korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy az MKP jelöltjeit más – szlovák – pártok jelöltjei vagy függetlenek előzték meg – a járás településein huszonnégy esetben szereztek jobb helyezést mint az MKP jelöltjei.
Figyelemre méltó Jobbágy József, Komáromszentpéter polgármestere, aki független jelöltként szállt ringbe. Jobbágy József nyolc településen előzte meg az MKP jelöltjeit, hat településen pedig éppen kicsúszott a befutó helyről. A komáromi városi első helyezett, Marék Antal is öt településen előzte meg az MKP jelöltjeit.
Joggal fel lehet tenni a kérdést, mi okozta ezt a hullámzást. Az biztos, hogy egyik oka egy sajátos MKP-ellenes hangulatban keresendő, de ez nem vonatkozik az összes jelöltre, az élmezőnyre semmiképpen. Ezért azoknak a személyeknek a jelölésében kell keresni az okokat, akik ellen szólt a kampány – mennyiben függ ez össze a megyében illetve a járásban kifejtett tevékenységükkel, ugyanis a jövőben további veszteséget okozhatnak a pártnak, ami pl. a 2006. szeptemberében sorra kerülő általános képviselő választáson az egész felvidéki magyarság vesztesége lesz. A jó eredményt elkönyvelő jelöltjeink azonban nem egy általános MKP-ellenességre utalnak. A szavazatokkal bizonyítható elutasítás tehát nem a pártnak szólt. A járásban az országos átlagot felülmúló szavazói részvétel is erről tanúskodik.
A komáromi járásban kialakult feszültségek hátterében elsősorban különböző gazdasági érdekek összecsapását kell látni (privatizáció, egészségügyi intézmények működtetése, vízgazdálkodási érdekeltségek, hőszolgáltatási érdekeltségek stb.). Erre utal az a tény is, hogy Bastrnák Tibor és Fehér Miklós személye ellen főleg vállalkozói érdekek szövetkeztek, amelyekkel nyilván egyetértett az MKP komáromi helyi szervezete is, ezért volt részvétele a választási kampányban mérsékelt.
A lévai járás
A járás 55 községében vizsgáltuk az eredményeket. A járás eredményeinek részletesebb vizsgálata azért vált szükségessé, mert több hiányosság jelentkezett a párt szervezettségében a járásban, valamint az MKP egyetlen képviselő jelöltje sem szerzett mandátumot a megyei parlamentben.
A járásban kilenc mandátumot lehetett szerezni, ezért az MKP kilenc jelöltje szállt küzdelembe. (5.a, 5.b melléklet)
Feltételezhető volt, ha arányosan szereznek képviselői helyet a jelöltjeink, akkor három mandátumot szerezhetnek meg, kis szerencsével négyet. Ebből azonban egy nagy semmi lett.
A képviselők sikeresebb csoportját Fekete Zoltán, Andruska Csilla és Bélik György valamint Bacsa Zoltán alkották. A többi öt a másik csoportba került. A jelöltek által megszerezhető szavazatok azonban rendkívül egyenlőtlenül oszlottak el közöttük. Fekete és Andruska kivételével a többi képviselőjelölt 9-14 esetben nem jutott befutó helyre. Több jelöltünk, akik az elmúlt négy évben megyei képviselők voltak, a szavazók arányának csökkenésétől nagyobb arányban vesztettek szavazatokat a négy évvel korábbi eredményükhöz képest.
A járási elnökség a vereség okát elsősorban abban látja, hogy a járásban a magyarok mintegy 27%-os aránya nem volt elegendő egy arányos képviselet elnyeréséhez szemben a nagy szlovák koalícióval. Ez részben igaz, de ez nem ad magyarázatot a fent felvetett jelenségre, a szavazatok egyenlőtlen elosztódására és arra sem, hogy pl. a zselízi régióból származó jelöltek az ipolyságiban kevesebb szavazatot kaptak mint az otthoni tájakon és fordítva. Mindez inkább arra utal, hogy a választók nem a pártot támogatták, hanem a személyeket, ami viszont az MKP járáson belüli tevékenységének a hiányosságaira utal – mintha nem tudtak volna különbséget tenni a választók a helyi és a megyei politika között. De utal ez a megyei, illetve a járási kampány hiányosságaira is, ami azonban nem csupán lévai jelenség, ezért mélyebb okai vannak.
A rimaszombati járás
A járás 67 községét vizsgáltuk. A vizsgálat oka a párt szervezettségében felmerülő gondokkal és a képviselői mandátumok kétharmadának elvesztésével függ össze.
A járásban hat mandátumot lehetett megszerezni. Az MKP ezért hat jelöltet indított. Négy évvel ezelőtt mind a hat mandátumot az MKP szerezte meg. Valóságtól nem elrugaszkodott reményünk három képviselői hely megszerzése volt. Csak kettőt sikerült. Az ezzel összefüggő okokat kerestük. (6.a, 6.b melléklet)
Jelöltjeink élbolyát egyértelműen Bán Zoltán, Boros Zoltán valamit B. Kovács István alkották. A másik három jelöltünk gyengén szerepelt. Az élbolyban szereplők 8-14 esetben a vizsgált 67-ből nem kerültek befutó helyre. A másik hármas csoportból két jelöltünk 28 illetve 29 alkalommal került a vonal alá, Máté Ferenc jelöltünkkel ez 40 esetben történt meg, noha ő volt a járási kampány igazgatója. Az egyes községekben – néhány község kivételével – nagy volt a különbség a jelöltjeink által szerzett szavazatok között. Egy-egy községben a legtöbb és a legkevesebb szavazatot szerzett MKP-s jelölt között 30%-85% volt a különbség a szavazatok számában. Ajnácskőn Hunyák József polgármester, képviselőjelölt 552 szavazatot szerzett, a második helyen végzett Bán Zoltán 211 szavazatot és a legkevesebb szavazatot szerzett MKP-jelölt csak 117-et – a két véglet között több mint 400%-os a különbség ami 435 szavazatot jelent. A másik hasonlóan kirívó eset Rimaszécsen történt. Stubendek Márta polgármester, képviselőjelölt a saját községében 522 szavazattal lett az első, második lett Boros Zoltán 132 szavazattal, a legkevesebb szavazatot kapott MKP-s jelölt 88 szavazattal még befutó helyet sem tudott szerezni, csaknem hatszor kevesebb szavazatot szerzett, mint az első helyen végzett polgármester asszony. Kálosán ugyanez történt, Máté Ferenc polgármester ugyancsak a többi jelöltünkre leadott szavazatok többszörösét szerezte meg.
A rimaszombati járásban 71 településen szervezett az MKP járási elnöksége kampánygyűlést. Ez valóban sok munkát igényelt, de a választási eredményben és a képviselő jelöltjeink megszerzett szavazataiban nyoma sincs. Az összkép arra utal, mintha a jelöltjeink egyenetlenül vagy alig vettek volna részt a kampányban, esetleg csak önmaguk népszerűsítésére léptek volna fel. Ha egységes, az összes jelöltre kiterjedő és a pártot népszerűsítő propagandát folytattak volna a járásban, ha a kevés szavazatot kapott jelöltjeinket és a népszerűbbeket egymás mellé felzárkóztató kampány zajlott volna, akkor több jelöltünk szerzett volna képviselői mandátumot a megyei parlamentben. De lehet, hogy nem a kampányban kell keresni az okot, hanem a szervezettség hiányában vagy a széthúzásban? Mindenki mindenki ellen? Nem lehet minden felelősséget áthárítani a nehéz szociális körülményekre!
A tőketerebesi járás
A járás 38 településének választási eredményét vizsgáltuk meg. A vizsgálat okát elsősorban az adta, hogy a járásban az MKP szervezettsége hasonló, de talán még súlyosabb gondokkal küzd mint a lévaiban, valamint a 2001-es megyei választási eredményhez képest jelentős veszteséget kellett elkönyvelnünk, ami a valóságlátóan várható eredményhez képest rosszabb lett.
A járásban összesen nyolc mandátumot lehetett megszerezni, ezért az MKP járási konferenciája nyolc jelöltet állított. Csak két jelöltünk szerzett képviselői helyet. (2., 7.a, 7.b melléklet)
A megszerzett szavazatok száma szerint és az egyes településeken elért helyezések alapján az MKP egyértelmű éllovasa Máté Erzsébet orvos lett. Őt követi egy két fős csoport: Erdélyi Zoltán és Kovács Gábor. Majd egy leszakadó kettős: Kopasz József és Fülöp Zoltán. A két kullogó Feke Ferenc és Petrik Ferenc, a magányos sereghajtó Szabó Gyula. Ez a tagozódás már önmagában arra utal, hogy ez egy szétzilált csapat volt. Az összmunka hiányára utal az eredmények többi mutatója is. Nagy különbségek mutatkoznak ugyanazon jelölt eredményei között az egyes településeken. Például Feke Ferenc 22 településen befutó helyen szerepelt, de volt olyan község is ahol csak 27. lett a sorrendben, de volt jelöltünk akinek egyik településen csak a 33. hely jutott. Az MKP jelöltjei közé leginkább a független és az ismeretlenségből előlépett régiók pártjának a jelöltjei férkőztek be, ami egyrészt az MKP illetve a pártok iránti bizalomvesztésről tanúskodik. Az MKP jelöltjeinek kaotikus szereplése a járásban elsősorban arra vezethető vissza, hogy elszakadóban van egymástól a párt és a társadalom. Ez látszólag helyi jelenség, bírálhatók emiatt a párt helyi tisztségviselői. De mivel másutt is jelentkezik, ezért azt kellene megvizsgálni, mi a közös vonásuk.
7. A választási eredmények és a pártszervezés közötti összefüggések
Az MKP helyi szervezeteinek – országos viszonylatban – kb. 35%-a nem működik vagy rosszul működik. Ezek zöme a dunaszerdahelyi, komáromi, lévai, rimaszombati és a tőketerebesi járásban található. A losonci járásban a helyi szervezeteknek szintén csaknem 30%-át működési zavar jellemzi, de ez eddig nem befolyásolta hátrányosan a választási eredményeket, ami azt jelenti, hogy a politikai közéleti tevékenység nem korlátozódik kizárólag a párton belüli sivár életre.
A tagságnak, a három elődpárt egyesülése után két évvel végrehajtott újrregisztrálásakor még nem kerültek felszínre a párt működési zavarai. Csak a 2002. évi parlamenti és helyhatósági választások eredményei jelezték, hogy akadozik a párt szervezeti élete. Ennek előjátékaként lehet tekinteni a párt egyes központi tisztségviselőinek kezdeményezésére végrehajtott „játékszabály“-módosításokat, a szervezeti és működési szabály érdekszerű többszöri átalakítását, ami következtében pl. a párt szervezettsége másodrendűvé vált az egy-egy járás magyar lakosságának arányával szemben a párton belüli választási kulcsok meghatározásában. Továbbá a jobban szervezett régiók ugyanolyan elbírálásban részesülnek a párton belüli jogok gyakorlásában, mint a rosszul szervezett régiók. Ez demoralizáló hatással volt és van a párt belső életére. Akiket kedvezményez ez a megítélés, azokat lustítja, akiket sújt, kiábrándítja.
Ehhez párosult az MKP első négyéves kormányzati szereplése 1998 és 2002 között, aminek legkeserűbb gyümölcse a magyarok számára rendkívül hátrányos közigazgatási-területi beosztás volt.
A 2005. évi megyei választások eredménye alapján megállapítható, hogy 5 járásban súlyos problémák merülnek fel az MKP szervezeti életében, amelyek kihatással vannak a választási eredményekre is.
A dunaszerdahelyi járásban a választásra jogosultaknak csak a 11,58%-a választott, a járási székhelyen ettől is kisebb arányban járultak a választóurnákhoz. Ez messze elmaradt az országos választási részvételtől, mely 18,03%-os volt. A 2002. évi általános képviselőválasztáson a járásban 3504 szavazattal kevesebbet szerzett az MKP mint 1998-ban, noha országos méretben növekedett a párt jelöltjeire leadott szavazatok száma. A 2002. évi helyhatósági választáson csökkent az MKP helyi képviselőinek aránya a községi önkormányzatokban. A pártnak a 2005. évi megyei választások képvislőjelölt-állító járási konferenciáján a járás 66 MKP helyi szervezetéből csak 48 jelent meg.
A komáromi járásban az országos átlagot meghaladó arányban (22,14%) vettek részt a választópolgárok a megyei választáson, de itt is kimutatható a romlási folyamat. A 2002. évi parlamenti képviselő választás alkalmával a járásban az MKP 4696 szavazatot vesztett az 1998-as eredményhez képest. Az 1998. évi helyhatósági választások eredményéhez képest jelentősen csökkent a járás községeinek önkormányzati testületeiben az MKP képviseleti aránya és csökkent a párt színeiben megválasztott polgármesterek száma is. A megyei képviselőjelölt-állító járási konferencián a járás 37 MKP helyi szervezetéből csak 26 vett részt, 5 helyi szervezet részvételét alapszabály ellenes módon megakadályozta a járási elnökség. A komáromi járásban illetve a járási székhelyen merült fel a legtöbb gond a jelöltállítás kapcsán, ami a párt szervezeti életére demoralizáló hatással volt. Ez érezhetővé vált a megyei választást megelőző kampány során is.
A lévai járásban az előbb említett két járáshoz képest másként jelennek meg a gondok. Az 1998-as pártegyesítés után kirobbant egy pozíció harc az MKP járási elnökségében, amely azonban a járási elnök jogerős megválasztása után elcsitult. A 2002. évi parlamenti képviselő választáson az MKP jó eredménnyel szerepelt a járásban. Az első komoly jelzés a 2002. évi helyhatósági választások alkalmával érkezett. Jelentősen csökkent az MKP képviselete a járás településeinek önkormányzataiban, noha ez az MKP színeiben megválasztott polgármesterek számában még nem mutatkozott, de több helyen a korábbi többségi helyzetéből kisebbségibe szorult a párt. Viszont Léva városában az MKP kiszorult a helyi hatalomból, csupán egy képviselői helyet szerzett a városi önkormányzatban és kibontakozott egy ádáz ellentét a város magyar szervezetei között és a református gyülekezetben is. Majd a város református gimnáziuma körül is felcsaptak az iskola működését bénító viták. A Léván kialakult ellentétek bizonyos mértékben kisugároztak a járás egész területére, ami elsősorban az MKP szervezeti életében jelentkezett. A pártnak a megyei képviselőjelölt állító járási konferenciáján a járás 50 helyi szervezetéből csak 29 helyiszervezet küldöttei jelentek meg. Egy helyi szervezet képviseletét alapszabály ellenesen megakadályozta a járási elnökség. A járásban kibontakozó válság eddigi legsúlyosabb tünete a megyei képviselő választáson elszenvedett veresége az MKP-nak, mivel egyetlen megyei képviselői helyet sem sikerült megszerezni, noha 2001-ben a járásban megszerezehtő kilenc képviselői mandátumból nyolcat az MKP jelöltjei foglaltak el.
A rimaszombati járásban a gondok ugyancsak 2002-ben váltak először láthatóvá. A parlamenti képviselő választáskor a járásban 2492 szavazatott vesztett az MKP az 1998-as eredményéhez képest. A 2002. évi helyhatósági választás szintén jelentős veszteséggel zárta az MKP a járás egyes településein. A 63 magyarlakta településből csak 34-ben sikerült többségi képviseletet szerezni, noha 1994-ben még 53-ban voltak többségben a három magyar párt helyi képviselői. Az MKP színeiben megválasztott polgármesterek száma is 28-ra csökkent a korábbi 42-ről (1994-es adat) illetve 35-ről (1998-as adat). Az MKP szervezettségében mutatkozó hiányok 2005-ben váltak egyértelműen láthatóvá. A megyei képviselőjelölteket állító járási konferencián a járás 63 nyilvántartott helyi szervezetéből csak 39 helyi szervezet küldöttei jelentek meg. A megyei képviselőválasztáson pedig a 2001. évi eredményhez képest négy képviselői helyet vesztett a járásban az MKP, azaz csupán 2 mandátumot szerzett. A rimaszombati járási elnökség is úgy látja, hogy a veszteség egyik oka a párton belüli ellentétekben keresendő.
A tőketerebesi járásban, azaz Bodrogközben is régebben gyülemlenek a feszültségek. Kezdete Királyhelmecen keresendő még az 1990-es évek közepén az akkori polgármester elleni szerveződésekben. A polgármester választást a városban 2002-ben elvesztette az MKP. A 2002. évi parlamenti választás alakalmával 273 szavazatot vesztett az MKP a járásban (az ungvidéki szavazatvesztés ettől nagyobb volt – 940). Ugyanebben az évben megtartott helyhatósági választáson azonban sokkal nagyobb veszteség érte az MKP-t. Csak 21 településen tudta megőrizni többségi képviseletét, noha 1994-ben még 30 településen és 1998-ban 26 településen volt többségi képviselete. A járás nagyobb településein (a több mint 700 lakost számláló településeken) a párt elvesztett több polgármesteri helyet. A pártnak a 2005. évi megyei képviselőjelölt-állító járási konferenciáján a járásban nyilvántartott 37 helyiszervezetből csak 22 helyi szervezet küldöttei vettek részt. A 2001-ben megtartott első megyei választáson az MKP a járás nyolc megyei mandátumából hatot megszerzett, 2005-ben azonban csak kettőt.
8. A megyei képviselő választás sikertelenségének társadalmi és politikai okai az MKP járási elnökségeinek véleménye szerint
Az MKP három elődpártjának társadalmi beágyazódása a felvidéki magyarság körében az 1990-es, 1992-es és az 1994-es helyhatósági és parlamenti választások eredményén mérhető. Kialakult a támogatói és választói bázisuk, aminek alapján mérhetővé vált a közöttük fennálló erőviszonybéli különbség. Annak ellenére, hogy a három párt támogatottsága hangsúlyosan körvonalazódott, támogatóik, jelentős részében az egyesülés óhaja kerekedett a pártpolitikai identitásuk fölé. Választóik körében ez az óhaj még hangsúlyosabban jelentkezett. A pártegyesítéssel azonban kielégülést nyert az óhaj, amelynek hatása a 2002. évi parlamenti választásokig tartott, de nem tovább. Sőt a tömbmagyarság egyes régióiban már ezt megelőzően kezdett lecsengeni – emiatt vesztett ott az MKP a 2002. évi általános képviselő választáson több mint 12 ezer szavazatot, noha országos méretben az addigiakhoz képest a legtöbb szavazatot szerezte.
A 2002. évi helyhatósági választás kapcsán, a párton belül helyi viszonylatban kialakult sok ellentét, a pártban jelöltséget nem szerzők tucatjai, akik független képviselő- és polgármester jelölté váltak, ugyancsak arról tanúskodott, hogy fogy a pártegyesülés pozitív élménye és egyre inkább csapnak össze az érdekellentétek és a személyes érdekek. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy a helyi politikára volt a legkevésbé pozitív hatással a pártegyesülés. Az ellentétek, a rivalizálás főleg azokon a településeken erősödött, amelyekben 50% fölött volt a magyarság aránya. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a három párt meglétének idején a nagyobb magyar községekben a magyar pártok között kialakult egy egészséges helyi politikai verseny, de hármuk közül biztos, hogy az egyik lett a győztes. A pártegyesülés után azonban egy ilyen településen belüli vetélkedés esetében az MKP győzelmi esélye legfeljebb 50%-osnak becsülhető. A győztes – ha nem az MKP jelöltje, akkor – vagy független, vagy más párt jelöltje, akik – törvényszerűen – kiszolgálnak más, az MKP-tól vagy a magyarságtól idegen érdekeket is. A magyar lakosság településenkénti arányának csökkenésével gyengült, illetve szűnt meg a belső harc, ami egyértelműen a természetes közösségi önvédelmi reakció következményének tulajdonítható.
A pártegyesítés óhaja, ami a felvidéki magyarság köreiben, elsősorban országos méretben a magyarok közötti választási kényszer elutasításaként fogalmazódott meg, egy időben tetőzött azzal a körülménnyel, hogy az egyesült párt, azaz az MKP kormánypárttá vált. Ennek következtében a rendszerváltozás kezdetéhez hasonló helyzet alakult ki a felvidéki magyar politikai életben. Az újonnan megalakult párt kormányalakítóvá lett, majd ellepte őt a kormányzás összes gondja vagy csábítása és az élősködők hada, ami törvényszerűen a párt gyors elkopásához vezetett. Ennek a kopásnak vagyunk a tanúi az MKP esetében is.
E kopás megjelenésének tanulmányozása végett tanulságos áttekinteni az MKP járási testületeinek véleményét a megyei választáson elszenvedett vereségről. A vélemények vészesen egybehangzók.
A pozsonyiak két tényezőre mutatnak. Az egyik, hogy a polgárok egyre inkább kiábrándulnak a politikából, amiről a megyei képviselők nem, vagy csak részben tehetnek. A másik tényező, hogy a választók nem ismerték fel a megyei parlament fontosságát. Erről viszont egyaránt tehetnek az eddigi megyei képviseletek és a politikai pártok.
A szenci járásban úgy látják, hogy 2005-ben a koalíciós partnereink nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy a szlovákok is támogassák a koalíciónak az MKP részéről állított jelöltjeit. A magyar választók ellenben szavaztak a koalíció szlovák jelöltjeire. Ez azt jelenti, hogy a koalícióban nincs kölcsönösség és érdekazonosság, – a koalíció tehát önérdekből köttetett.
A galántaiak úgy látják, hogy az MKP kormányzati, illetve megyei igazgatási csatornáin keresztül juttatott támogatások az egyes községeknek az MKP csaknem nyolcéves kormányzati szereplése során szinte kötelező gyakorlattá váltak – azaz, úgy jelennek meg a közfelfogásban, mintha mindig így történt volna és nem az MKP kormányzati szerepének lenne köszönhető. (Mintha elfeledték volna a kommunizmus szűkmarkú, hűbéresi kötelezettséggel terhes esztendeit és a rendszerváltozás utáni paternalisztikus nyolc évet. Ennek a szemléletnek két oka is lehet. Az egyik, ha a központi költségvetésből illetve a különböző alapokból származó támogatásoknak egy részét – kb. 10-20%-át – nem a támogatott célra lehetne felhasználni, hanem más illetve mások számláját duzzasztanák vele. A másik oka, hogy a megszerzett támogatást politikailag nem az MKP kormányzati szerepének a javára írják, hanem helyi tisztségviselők saját érdemként tüntetik fel.) Szerintük, a választópolgárok szemléletében egyre fontosabb szerepet kap a politikáról és a politikusokról, az életszínvonalról, a kormányzat által végrehajtott reformokról, az MKP szerepéről a kormányban kialakított saját vélemény. A választópolgár és a megye közötti viszony azonban terra incognita maradt.
A dunaszerdahelyi járásban és a galántaiban is a korábbiakhoz képest csökkent választói részvétel egyik okát abban látják, hogy az MKP-nak nem volt megyei elnökjelöltje. Ha lett volna, jobban mozgósíthatta volna a választókat. A dunaszerdahelyiek úgy vélik, hogy a járás lakosai idegennek érzik a megyét. A központi kormányzati intézkedések megszorításként csapódnak le a lakosság körében, ami negatívan hatott a választásokon való részvételre. Ugyancsak kiábrándítólag hatott – főleg a fiatal választókra –, az MKP-hoz kapcsolható kizárólag nyereségorientált vállalkozói csoportok működése a járásban, ami azt a benyomást kelti, mintha az MKP-ra csak emiatt lenne szükség. A dunaszerdahelyi az MKP mezőgazdasági politikáját és Simon Zsolt mezőgazdasági miniszter körül kirobbant botrányokat a gabona felvásárlás körüli visszaéléseket stb. tekintik a választók távolmaradása fő okának.
A komáromi járásban leginkább a járáson belüli ellentétekben látják a négy évvel ezelőttihez képest rosszabb választási eredmény okát – az ellentétek okát viszont nem keresik. Arra azonban rámutatnak, hogy a járás lakosai a megyében elért eredményekről nem vesznek tudomást, nem is tudnak róla, csak a bonyodalmakról kapnak hírt a sajtón keresztül.
A vágsellyei járásban elsősorban azt vizsgálták, hogy mi okozta a választók kis arányú részvételét a választásokon, miért nem lehetett mozgósítani a választókat. A kis régiót megmozgató két problémára vezetik vissza a választók passzivitásának az okát.
Az egyik a hulladékégető, amelynek építése a vágsellyei körzetben az MKP-hoz tartozó gazdasági csoport érdeke, beleértve az MKP egy-két megyei politikusát is, akik állítólag megfenyegették azokat a polgármestereket, akik tiltakoztak a létesítmény ellen. Ugyancsak közhangulatot befolyásoló problémaként vetik fel a sellyei kórház működtetésének magán kézbe – az MKP szárnyai alatt megbúvó vállalkozói csoporthoz való – kerülését, ami ellen a szlovák pártok szerveztek petíciót, de az MKP nem tudta politikailag kezelni az ügyet és ezzel kapcsolatban megbénult a párton belüli eszmecsere is, mármint a megyei képviselők és az MKP járási politikusai között.
Az érsekújvári járásban a párt járási elnöksége az okok keresésében némileg túllép a járás és a megye határán. Úgy véli, hogy az MKP országos politikájában észlelhető „kilengések” „botrányszagú ügyek” rossz benyomást tettek a választókra, emiatt a közhangulat kritikussá vált. De azt is hibaként rója fel a testület, hogy az MKP központi és megyei politikája között nincs kapcsolat, azaz visszacsatolás. A járási elnökség bírálja az MKP korábbi megyei elnökét is – Fehér Miklóst – aki a megyei önkormányzat alelnökeként ütköztető módon politizált. De elmarasztalják az MKP megyei képviselő testületét is a többségi hatalom tekintet nélküli gyakorlása miatt. Ezen észrevételekkel párhuzamosan nem vizsgálják a nagy szlovák koalíció kialakulásának okait. Úgy vélik, hogy az MKP a legnagyobb hibát azzal követte el, hogy az elmúlt négy évben nem folytatott szövetségkereső politikát. Egyik fontos tanulságnak azt tartják, hogy az MKP hitelt vesztett politikusai ártanak a közügynek és a magyar ügynek.
A lévai járásban a választás sikertelenségének sok okát látják. Főként a politikai közélet iránti általános közönyt hibáztatják. A bukás egyik kézzelfogható okának a zselízi kórház bezárását tartják, ami nyilvánvalóan összeköthető az MKP-val, hiszen a város polgármestere –ahová tulajdonjogilag tartozik a kórház – az MKP színeiben lett megválasztva. Kérdés, hogy a kórház bezárásában milyen szerepet játszott a lévai járási kórház, amely szintén MKP-s érdekeltségben vált közhasznú társasággá és a saját pacientúra növelése miatt nem lehetett érdeke a zselízi kórház további működése. Ipolyság és környéke – egyes vélemények szerint – azért maradt távol a választástól, mert úgy érezték, hogy az MKP vezetése alatt álló megye nem támogatta a várost elkerülő út építését, ami számukra létkérdés – ezt a témát az MKP lévai elnöksége úgy értelmezte, hogy az ipolyságiak nem tudnak különbséget tenni a megyei és az országos politizálás között. Ipolyszakállos és környéke amiatt van kétségbeesve, hogy sok ezer hektár föld került egy dán vállalkozó kezére, miközben a környékbeli lakosságnak nincs min gazdálkodnia. Nyomasztó gondként jelenik meg a régióban élő lakosság társadalmi helyzete, a pénznélküliség, a munkanélküliség, a mezőgazdaság ellehetetlenülése, a kis- és középvállalkozó földművesek tönkremenetele. De az is gond, hogy az MKP politikusai által vezetett minisztériumokban sorra elbuknak a térségből az európai uniós alapokba benyújtott pályázatok. Az MKP lévai járási elnöksége elsőként látta be, hogy az MKP Nyitra-megyei képviselői által a szociális intézmények nem törvénysértő, de a magyar képviselők többségi súlyukkal visszaélő „lenyúlása” (harminc évre, évi egy korona bérletért, de megtartva a megyei költségvetési támogatást) hiba volt, mert az ellenfelek hatásosan használták fel ezt a lépést az MKP-val szemben.
Az Ipoly-mente, azaz a nagykürtösi járás, a társadalmi és a gazdasági bajoknak – a megyei választás sikertelensége okainak – olyan keresztmetszetét adja, mint az állatorvosi egyetem ló-modellje. Talán az MKP regionális politikája kritikájának is lehetne tekinteni azt a megállapítást, hogy az elmúlt években semmit sem változott a munkanélküliek aránya. Az MKP kormányba kerülése óta (1998) a térségben nem kezdődött semmilyen beruházás. A korábban működő üzemek egynéhánya is bezárt. A szocializmusból átmentett mezőgazdasági vállalatok nagy része megszűnt. Amelyek talpon maradtak azokból elbocsátották alkalmazottaik nagy részét a megmaradt alkalmazottaknak pedig nem tudnak rendszeresen bért fizetni. Akiket foglalkoztatnak, azoknak minimálbért fizetnek. Az új agrárvállalkozók szezonális munkára, sokszor feketemunkára alkalmaznak, vagy a legalacsonyabb órabér elfogadására kényszerítik a munkavállalókat. A „kisemberek” szempontjából a helyzet évek óta változatlan. A térségbe érkezett néhány tízmillió szlovák korona támogatás a ravatalozók a falusi művelődési otthonok vagy az iskolaépületek tetőszerkezetei között oszlott el. Ebből semmit sem érzett magáénak a föld embere. A terhek (főleg az energia árak, az élelmiszer árak) folyamatosan növekszenek, a bérek maradnak a több évvel ezelőtti szinten. A munkahely hiány miatt egyre többen vállalnak munkát messze a szülőföldtől, Magyarországon, ahová az államhatár és a lebontott Ipoly hidak miatt csak több órás ingázással lehet eljutni. Vagy még távolabb – folyamatos külföldön tartózkodással. (vö..: Tiborc panasza.) Az elvándorlásnak és a külföldi munkavállalásnak köszönhető, hogy a munkanélküliségi statisztika némileg javult.
Az MKP losonci járási elnökségének véleménye szűkszavúbb az előbbinél, de ugyanerről szól. Szerintük azért nem sikerült jobban mozgósítani a választókat, mert nem voltak tisztában a megyei önkormányzatok jelentőségével (!). A megyei hatásköröket nehéz elmagyarázni a polgároknak, amikor az áremelkedések miatt gondterheltek! Az elviselhetetlen szociális helyzet miatt sokan elfordultak az MKP politikusaitól, kiábrándultak a politikából. Nem látnak példaképet és olyan közéleti személyiséget, akiből az sugározna, hogy nem az önös érdekeit tartja fontosnak, hanem a közjót.
A rimaszombatiak véleménye is a nagy érdektelenségről szól, aminek az oka – elsősorban – a munkanélküliség és az új munkahelyek teremtésének reménytelensége. Aki dolgozni akar, a térségen kívül keres munka alkalmat. A fiatalok elköltöznek a területről.
A rozsnyóiak véleménye sommás: meddig húzzuk a nadrágszíjat? A magyarok nem csupán elvesztették érdeklődésüket a közélet iránt, de ellenszenvet tanúsítanak a politikusokkal szemben is. A politikusok egy része (miniszter, államtitkár, parlamenti képviselő) visszaél a hivatali lehetőségeivel. Ebből elege van az embereknek! A politikai közéletnek ez a kóros tünete ragályként terjed az alsóbb szintek felé is. Ez az állapot tarthatatlan! A Nyugat (Szlovákia) és a Kelet (Szlovákia) közötti elkülönülés a felvidéki magyar politikában a továbbiakban elviselhetetlen! Csallóköz és Mátyusföld semmiben sem különb mint Bars, Hont, Nógrád, Kishont és Gömör, a keletebbiekről nem beszélve. A térségben a munkanélküliség meghaladja a 30%-ot. Ne politizáljatok: teremtsetek munkahelyeket! – mondják. A társadalmi feszültség fokozódik, amit az áremelések még érzékenyebbé tesznek. „A közgazdászoknak és az MKP gazdaságpolitikusainak üzenjük: a makroökonómiai mutatók az emberek szegénysége árán javulnak.”
A bodrogköziek, azaz a tőketerebesi járás véleménye sem tér el az előbbiekétől, sőt, fokozza azok panaszait. A falugyűléseken a lehangoltság, elkeseredettség, kétségbeesés hangulata uralkodott. Ebben a térségben a legnagyobb a munkanélküliek aránya. Itt mindenki rossz körülmények között él. A gáz és a villany árának emelkedése a napi megélhetési gondokat növeli. Egyre több család lakását kapcsolják le a víz-, gáz-, és villany hálózatról. A betegek nem járnak orvoshoz, mert nem tudják megfizetni sem az egészségügyi ellátást, sem a gyógyszerek díját. Sajátos gond – súlyosabb mint Gömörben – a mezőgazdasági „üzemek” megszűnése. Az elmúlt nyolc évben – 1998-tól – sem az MKP, sem a többi kormányzó párt nem kínált fel az ellehetetlenülő lakosságnak változtatási lehetőséget. A fiatalok külföldre mennek munkát vállalni, az idősebbek, a „középkorúak” jelentős része szociális segélyből él –otthon. Észak-Bodrogközből a magyar fiatalok Budapestre járnak koldulni.
¤ ¤ ¤
Sajátos figyelmet érdemel –, de nem csak a megyei választások szempontjából – a roma, azaz a cigány lakosság. A „cigány kérdés” már a kommunizmusban is társadalom megosztó ügy volt. A hivatalos hatalom szétverte a hagyományos cigány közösségeket, erőszakkal betelepítette tagjait a nem cigányok közé, amivel fokozta a cigány ellenességet. A felvidéki magyarság életében a cigányság másként jelent meg a nyugati- és másként a keleti végeken. A nyugat inkább fajgyűlölő volt, de hajlandó volt a támogatásokra. A kelet türelmesebb volt, de soha sem volt pénze a rászorulók segélyezésére, mert maga is segélyezésre szorult.
A felvidéki magyar politikában a romák, a cigányok sajátos szerepet játszottak a kommunizmusban is, és a rendszerváltozás után is. Az MKP elődpártjai közül csak egynek voltak roma képviselő jelöltjei, de nem voltak sikeresek. Egy másik elődpártja az MKP-nak romapárti eszmeiséget igyekezett megfogalmazni – az előbbihez hasonló sikerrel. Az egyesült magyar pártnak azonban nincs sem „cigány politikája”, sem eszmeisége, noha az MKP által jelölt miniszterelnök helyettes „felel” a romákért is. Az MKP kísérletei a romák szervezeteivel kötendő szövetségre sorra kútba estek.
Ebből a szempontból is megszívlelendő a megyei választásokról szóló járási beszámolókban a romákkal kapcsolatos néhány mondat.
A lévaiak szerint az MKP esélyeit csökkenti a járás magyar községeibe betelepített szlovák cigányság, mert a szlovákok javára billentik a mérleg nyelvét.
A rimaszombatiak beismerik, hogy ugyan nagy figyelmet fordítottak a roma szavazatok megszerzésének, de nem jártak sikerrel. Több – korábban tisztán magyar – településen a roma jelöltek sikeresebbek voltak mint az MKP jelöltjei.
A tornaljaiak ugyancsak elismerik, hogy nem jártak sikerrel a romáknál, de ebből azt a következtetést vonják le, hogy a jövőben együtt kell működni a roma közösségek vezéreivel.
9. A megyei választás néhány tanulsága
A Magyar Koalíció Pártja megalakulásának negyedik évében, 2002-ben tapasztaltuk először, hogy átalakulóban van a párt választói bázisa és a felvidéki magyar politikai közéletben is érezhetővé válik az az értékrendbeli változás, amit a Balázs Ferenc Intézet szociológusai 2000-2001 között mértek a fél évtizeddel korábbi eredmények viszonylatában. Történetesen az, hogy az anyagi és az eszmei értékek közötti egyensúly az anyagiak javára kezd elmozdulni. Ez nyilvánvalóan az MKP kormányzati részvételével függ össze, hiszen korábban csak nagyon kis mértékben lehetett összekötni anyagi érdekeltséget magyar párthoz való tartozással. Csupán az FMK 1990-1992 közötti kormányzati szerepe jelent kivételt.
Az átalakulás elsősorban azzal volt mérhető, hogy csökkent a felvidéki magyarság korábban mindenki által irigyelt választói aktivitása. Csökkenni kezdett a magyar választók részvétele a választásokon. A 2002. évi általános képviselőválasztás alkalmával választókat veszítettünk tisztán magyarlakta területeken, de támogatókat nyertünk olyan helyeken, ahol kérdéses az identitás állandósága. Ugyanabban az évben tartott helyhatósági választásokon meggyengült az MKP jelenléte a helyi önkormányzatokban és kezdtek betörni a hagyományosan magyar párttöbbséggel rendelkező önkormányzatokba, illetve településekre a más pártok jelöltjei és a függetlenek. Ezt a jelenséget már rögzítette az MKP-nak a helyhatósági választásokról szóló értékelése is. A 2004-ben megrendezett képviselőválasztás az Európai Parlamentbe országos méretben silány választói részvétellel végződött, de az MKP szempontjából az volt a megdöbbentő eredmény, hogy a 2002. évi parlamenti választáshoz képest az akkor ránk szavazóknak kevesebb mint a harminc százalékát sikerült csak mozgósítani. Noha ennek a választásnak magyar szempontból nagy jelentősége volt, ez azonban nem kapott hangsúlyt sem a közbeszédben sem az MKP politikusainak nyilatkozataiban és nem alkotta részét a kampánynak sem.
A 2005. évi megyei választások azonban nem csupán ennek az irányultságnak a folytatódásáról tettek tanúbizonyságot, hanem felszínre hozták a párton belüli ellentéteket, a párt kormányzati szerepléséről alkotott választói véleményeket, a párt egyes járási struktúráinak rossz működését, a kistérségi patriotizmusból eredeztethető problémákat és a párt országos politikájának hiányosságait. Ez utóbbival kapcsolatos jelek azonban a 2002. évi általános képviselőválasztás óta egyre jobban olvashatók.
Az MKP kormányzati szereplésével összefüggő romló választói véleményekből elsősorban az olvasható ki, hogy az emberek nyakába szakadó társadalmi terhek és megélhetési gondok miatt ugyanúgy hibáztatják az MKP-t mint a kormányt. Mára megszűnt az a sok évtizeden átívelő meggyőződése a felvidéki magyarságnak, hogy a kormány jeleníti meg az ellenséget, a hatalmi elnyomást, ő a szegénység és egyéb ellehetetlenülés okozója, viszont mi magyarok egymással szolidárisak vagyunk. Ennek nem csupán az az oka, hogy az MKP „a legstabilabb kormánypárt”, de a legodaadóbb is. Az MKP nem merte vállalni, hogy a felvidéki magyar közérdek érvényesítésére – ha kell – a kormány belső ellenzékévé váljon és ezzel mintegy szolidaritást vállaljon a felvidéki magyarság azon széles rétegével, amely a gazdasági rendszer megváltozása és a szükséges reformok miatt leszakadt a prosperáló elitről és a szűk keresztmetszetű középrétegről. Ennek a lélektani, képzelt és valódi következményei jelennek meg a magyar választók magatartásában.
Látszólag érthetetlennek tűnik a magyar választók kiábrándultsága a politikából és a politikusokból, hiszen 1998 óta – éppen az MKP kormányzati részvétele okán – soha nem tapasztalt mértékben áramlott a magyarlakta településekre az anyagi jellegű támogatás. Vízvezetékek, szennyvíz elvezető csatornahálózatok, szemétlerakó telepek, szennyvíztisztító berendezések épültek, javult a fogyasztói gázellátás, sok középület felújítása történt meg azóta. Nem tudtuk a civilizációs fejlődést és a kellemesebbé váló életkörülményeinket közösségi örömként megélni, mert nem találtuk meg annak a módját, hogy az így létrejött közművek mindenki számára elérhetővé váljanak. Mert sok családnak nincs annyi pénze sem, hogy lakását rákösse ezekre a hálózatokra és sok családnak annyi sincs, hogy fizesse a gázszámláját, a villanyszámlát, a vízdíjat, ezért lekötik lakásukat a hálózatokról. És azért sem válhatott ez a fejlődés közösségi élménnyé, mert a családok megélhetési gondjai megmaradtak, nem csökkent a munkanélküliség a magyarlakta vidéken, és ahol csökkent, csak azért, mert 2004 májusától több tízezren dolgoznak Magyarországon, főleg a multi cégeknél, ahol ők az olcsó munkaerő.
A választópolgár ezt az életérzését és véleményét a választások alkalmával megszemélyesíti. Vagy általában a pártot tekinti bírálata tárgyának, vagy az egyes jelölteket. Ebből a szempontból a 2005. évi megyei választást és a járási elnökségek summás véleményét mérvadó közvélemény kutatásnak lehet tekinteni. Az egyetlen levonható tanulság: változtatni kell a politizálás stílusán és módszerein, újra kell gondolni az MKP politikájának tartalmi részét.
A megyei képviselő választással kapcsolatban sok bírálat érte a kampányt. Ezek a bírálatok nem a kampány szokványos formáit marasztalták el, noha ezzel kapcsolatban is elhangzottak vélemények. Elsősorban a tartalmat érintették a bírálatok, ami viszont politikai és kampányszakmai kérdés. A vélemények alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a kampányt illetően gyökeres változtatásra van szükség. Meg kell változtatni a kampány stílusát és tartalmát.
Az egyes járásokban fellelhető szervezési gondok, feszültségek, a kistérségi patriotizmus jelenségei egyrészt felvetik a választott tisztségviselőkkel kapcsolatos személyi konzekvenciákat, főleg a „problémás” járásokban. Másrészt egyre sürgetőbbé teszik a párt szervezésében eszközlendő szerkezeti módosítást, mely már többször napirendre került, de soha sem született döntés. Ezzel párhuzamosan át kell értékelni a párt végrehajtói apparátusát, a titkári rendszert. Emelni kell a járási titkárok fizetését és újra kell fogalmazni az irányukban támasztott követelményeket.
A megyei választások ürügyén megfogalmazott politikai vélemények egyértelművé teszik, hogy a legtöbb bírálatot a gazdaságpolitikával és a regionális politikával összefüggő kérdések váltották ki. Ezen a két területen szükséges lenne a pártban mind a személycsere, mind a koncepcióváltás, illetve a regionális politikában a koncepció kidolgozása. Egyértelművé vált, hogy a regionális politikát a párt és a választói bázis kapcsolatában a kistérségi tervezés és fejlesztés jelenti, ennek ugyanis lélektani hatása is van.
A megyei választást a 2006. évi szeptemberi általános képviselőválasztás főpróbájának kell tekintenünk. A próba nem sikerült jelesre, de talán még némileg mérsékelhető a romlás, nehogy az őszi választások után az MKP színjáték utolsó felvonása következzék. Ami a következőképpen zajlana: a választásból meggyengülten kikerülő MKP kívánatos partner lesz az új kormánykoalícióban, mert gyengesége folytán igényt nem támaszthat, tehát megelégszik azzal, amit kap, de a jelenléte európai legitimitást ad a kormánynak, ugyanakkor az MKP körül létező gazdasági lobby, simán megtarthatja pozícióit.
A kérdés tehát: megyünk tovább az eddigi úton, vagy irányt változtatunk?