Meg kell újulnia a Magyar Koalíció Pártjának!

Beszélgetés Duray Miklóssal a Pátria Rádióban. Elhangzott 2006. március 13-án. Készítette: N. Gyurkovits Róza. Szerkesztett változat

– Az előrehozott parlamenti választások egy kicsit felgyorsították a teendő­ket. A Magyar Koalíció Pártja március 11-én, szombaton véglegesítette a parla­menti választásokon induló jelöltjeinek listáját. Milyen munka volt ez?

Az általános képviselőválasztás időpontjának kihirdetésétől eltelt egy hónapban folytatott tevékenységet leginkább azzal jellemezhetném, hogy gyors munka volt. A gyors munkának azonban lehet pozitív és negatív következménye is.

Most a pozitív vagy a negatív oldal került túlsúlyba?

Mindkettőnek láthatók a jelei. Feltűntek új arcok a jelöltek között, esetenként egy-két régi kárára, és ez előnyére válik pártnak és előnyükre a jelölteknek is, mert pezsgést eredményezhet. A sietség számlájára kell írni azonban, hogy nem tudtuk megemészteni a megyei választások eredményét – azt, hogy helyenként kudarcot vallottunk – és megszívlelendő tanulságait. Eppen csak elindult valamiféle tisztulás, de meg is torpant, hiszen a parla­menti választásokra való felkészülés más irányba tereli a figyelmet. Ez min­denképpen elodázta azoknak a problémáknak a megoldását, amelyeket a megyei választások után meg kellett volna oldani.

Abból, amit elmondott, számomra az derült ki, hogy vannak olyan jelölé­sek, illetve kerültek olyan jelöltek a listára, akikkel adott esetben nem egészen elé­gedett a párt, illetve az, hogy nem emésztették meg kellőképpen a kerületi önkor­mányzati választásoknak az eredményeit, és olyan személyiségeket rekesztettek ki a listáról, akiknek a hiányát a nagypolitika talán megérezheti a jövőben.

– Nem azt tartom bajnak, hogy esetleg valakik hiányoznak a jelöltek közül, akikre talán majd szükség lenne a parlamentben, hanem elsősorban arra gondolok, hogy miképp fog a választópolgár viszonyulni a jelöltekhez és a párthoz. Mondok egy példát: nagy gondot okoz a komáromi járás, de így volt ez már a megyei választások alkalmával is, és mivelhogy ezt nem tudtuk a pártban feldolgozni, ennek következtében a jelöltek listáján eléggé hát­ térbe szorultak a komáromiak. De meg kell nézni a korábbi folyamatokat, azt hogy Komáromban már 2002-ben is veszítettünk szavazatokat. A 2005. évi megyei választás is nagyon sok gondot hozott magával. Komárom váro­sában csúfosan szerepelt a párt, és az a néhány járási jelöltük is éppen csak becsusszant a megyei képviselői székbe. Ha a mostani, júniusi parlamenti választások ugyanezt azt eredményt hozzák, nem fogjuk tudni: annak a következménye-e ez, hogy nem rendeztük a pártban a viszonyokat, vagy egy korábban elkezdődött visszaesési folyamaté, esetleg annak, hogy a jelölőlis­tán háttérbe kerültek a komáromi jelöltek. Ami általában a jelölteket illeti: nem biztos, hogy a választópolgár számára, amikor arról dönt, hogy az MKP-ra adja-e a szavazatát, az okozza majd a fejtörést, hogy új neveket pil­lant meg a jelöltek élbolyában. Lehet, hogy nagyobb gondot fog neki okozni egy-két régi név, mert nem látja a megújulási szándékot.

Mi a helyzet a dunaszerdahelyi járással?

A dunaszerdahelyi járással ilyen jellegű gondok nincsenek, ott más a baj. Egyrészt 2002-ben ott is veszítettünk szavazatokat, de ettől még rosszabb, hogy a legutolsó megyei képviselőválasztáson a részvétel messze elmaradt az országos részvételi aránytól. Ez új jelenség, a magyar választók részvételi ará­nya az eddigi választások alkalmával mindig meghaladta az országos arányt. Ha ez megismétlődik a parlamenti választásokon, akkor a dunaszerdahelyi járásban sok szavazatot fogunk veszíteni. Merem remélni, hogy a választópol­gárok másként fognak viszonyulni a parlamenti választásokhoz, mint a megyeihez. Persze ehhez szükséges lenne, hogy a párt is másként viszonyuljon a választókhoz, mint eddig. Most, a 2006-os választásokon majd megtapasz­talhatjuk, hogy az egyik legmagyarabb járásban valóban fogy-e a magyar párt támogatottsága, vagy csak olyan ingadozásokról van szó, melyek, mondjuk, a választási kampány hibájára vezethetők vissza. Ha a jelenség nem átmeneti, hanem tartós, akkor az MKP-nak nagyon nagy gondjai lesznek.

A Magyar Koalíció Pártja a saját belső pártéletét és a párt működését hogyan szokta értékelni?

Időnként szoktuk értékelni, csak nagyon nehéz az önmagunkkal való szembenézés, a tükörbe nézés, hiszen emlékezetes, hogy a 2002-es helyható­sági választások után is értékeltük a választási eredményt és hónapokig vitatkoztunk az értékelésen. Nem tudtunk belőle levonni konzekvenciákat. Leírtuk papírra, de nem tudtuk alkalmazni.

Mitől van ez a gyengeség?

Úgy látom, hogy túlságosan központi vezetésű a párt. A régiók, a kistér­ségek nem kapnak benne elég súlyt. Tudatosítani kell egy dolgot: áttértünk 1998-ban a magyar egypártrendszerre, és ez az országos, sőt a megyei választá­sok szempontjából is nagyon fontos volt, de ezzel megszűnt a magyarság köré­ben a helyi politikai versengés, ez pedig bomlasztó hatással van a felvidéki magyar közéletre és a párt életére is. Át kellene alakítanunk a párt szerkezetét. Át kellene gondolnunk, hogy milyen szerepet kellene adni a kistérségeknek a politika alakításában. Át kellene alakítani a jelenlegi döntéshozó szervek szer­kezetét. Jelenleg túl sok szinten zajlik döntéshozás a Magyar Koalíció Pártjában. Van a helyi szint, a járási, a megyei és az országos. Ez rettentően sok – ezen a négy döntési szinten elvész az egyén és a kistérség politikaalakító akarata. Az egyik döntési szintet, a járásit meg kellene szüntetni, egyúttal meg kellene erősíteni a megyei döntéshozó szervet, és tagjait közvetlenül kellene megvá­lasztani a mostani delegálási mód helyett. A kistérségek súlyát pedig azzal lehetne növelni, hogy abban a mintegy huszonöt kistérségben, ahol valójában szerveződik a párt és a helyi politika, összehangolt tevékenységet kellene foly­tatni a helyi szervezetek együttműködésének a javításával. Ez talán még arra is lehetőséget adna, hogy úgy alakítsuk ki a saját körzeti rendszerünket, hogy az MKP-ban minden politikusnak lenne kötelezettségszerűen egy körzete, ahova le kéne járnia, és annak a körzetnek a problémáival együtt kellene élnie, még akkor is, hogy ha többé-kevésbé csak az országos politikát műveli.

És mi az akadálya ennek?

Nem egyszerű ezt véghezvinni, mert szerkezetet kell váltani, ez pedig együtt jár bizonyos tisztségek megszűnésével, testületi tagságoknak a meg szűnésével, és mindenki félti a saját kis funkcióját, mert az tekintélyt jelent mindenkinek, hogy van a pártban választott tisztsége. Egy ilyen váltás a politikusi munkamódszerek változásához is vezetne, mert így minden meg­választott tisztségviselő kénytelen lenne helyi támogatottságot is szerezni, és ezt elvesztené, ha szembekerülne a párt tagjaival és a választópolgárok­kal. Sajnos az MKP-ban ma vannak olyanok, akik egy ilyen megmérettetés­kor azonnal elbuknának. A szerkezetváltásnak azonban más akadálya is van. A mostani piramis alakú, delegálásos módszert még a kommunista idő­szakból örököltük, és ezért sokakba belekövült. En 1990 óta szeretnék új struktúrát létrehozni, hozzákapcsolva egy belső választási rendszert is. A három párt egyesítéséig ezt azért nem lehetett megvalósítani, mert a magyar pártok szerkezeti elemeit nem lehetett volna egymás mellé rendelni, a párt­egyesítés óta pedig a már említett további okok akadályozzák ezt.

Több alkalommal is, a szavazási szünetek, cigarettaszünetek során, elhal­lottam az országos tanács tagjaitól néhány mondatocskát. Az egyik arról szólt, hogy ez a párt lényegében öt emberes, és ehhez az öt emberhez tartozó további néhány ember játszik még benne döntő szerepet. Ez így van?

Nem öt emberes, ez így túlzás. Lehet azonban, hogy valakiben kiala­kulhatott ilyen érzés, mert voltak olyan hangok, hogy az első öt jelöltet tekintsük adottnak, ne kérdőjelezzük meg se a személyüket, se a jelöltek lis­táján a számukra kijelölt sorrendet. Ez helytelen volt, mindenkiről kellett volna szavazni. Én azonban nem ezt látom az igazi problémának, nem ez a párt rákfenéje. Hanem az, hogy a pártot egyes emberek, mind a pártszerke­zeten belül, mind azon kívül részvénytársaságnak tekintik, ahonnan ki kell emelni az osztalékot. Arra törekszenek, hogy ehhez alakítsák a párt egyes tisztségviselőinek a magatartását. Van, akit sikerült ennek megnyerni, van, akit nem sikerült, vannak újak, akiket megnyernek, és vannak régiek, akiket semmilyen nyomással nem tudnak ilyen „munkamódszerre” kényszeríteni. Emiatt a párt néha úgy működik mint egy „lobby”-szervezet. Ha áttérnénk az előbb említett, új szerkezetre, csökkenne ennek a veszélye. A szerkezet­váltás kényszere után azonban meg kell említeni egy egyre sürgetőbben jelentkező feladatot, amelyre programot is kellene fogalmazni: ez a szórvá­nyokkal való foglalkozás. A magyar településszerkezetnek egy része erőtelje­sen szórványosodni kezdett. Ennek a kezelésére és ellensúlyozására kell találnunk megoldást, ezért tervszerűen kell foglalkozni vele. Mindebből lát­ható, hogy nagyon sok megoldandó feladat van, de a megoldást nemcsak az alkalmatlan pártszerkezet akadályozza, hanem az is, hogy némelyek öncé­lúan akarják használni a pártot.

A jelölteknek az a 150-es listája, amelyen most új arcok, új személyiségek is megjelentek, ad-e valami esélyt arra, hogy valamilyen jó irányba tartó változás következzék be?

Ilyen esély minden választási lista összeállításakor mutatkozik. Mutat­kozott négy évvel ezelőtt is, és mégsem tudtunk belőle gyakorlatot terem­teni. Személy szerint feladatomnak tartom és küldetésemnek is, hogy addig, amíg politizálok, politizálhatok – most már a 60. életévemen túl nincs sok hátra – úgy alakuljon át a párt, hogy együtt lélegezzen a felvidéki magyarság­gal és azzal az egész, mintegy nyolc és félezer négyzetkilométernyi régióval, ahol egy tömbben, de néhol már szórványosodva élünk.

Milyen programot jelez előre az a lista, amelyet most összeállítottak?

A képviselői listát nem programhoz állították össze, mert az még nincs elfogadva, inkább feladatok elvégzéséhez. Mondjuk, egy kormányzati funkcióhoz, vagy egy parlamenti munkafeladathoz. Tehát van benne némi pragmatizmus, de ennek a pragmatizmusnak két oldala van, van egy szak­mai, és van egy érdekszerűségi oldala is.

A demokrácia ugye népképviseletet jelent, és a választópolgárok a saját képviselőiket választják meg. Nem úgy lenne jobb és tisztességesebb, és tényleges választás a választás, hogyha a saját képviselőikre szavazhatnának az emberek és nem a potenciális kormánytagokra vagy parlamenti bizottsági szakértőkre?

Ezzel teljesen egyetértek, ezért remélem, hogy olyan szerkezetváltást lehet majd végrehajtani a pártban, amelyhez feladatok is kapcsolódnának. Mert aki nem tudja vállalni a párt politikusai közül, hogy egy régiót is képvi­seljen, tehát emberközeli politizálást is folytasson, annak nem szabadna dol­goznia a pártban. Aki csak elsunyiskodj a a politizálást, annak egy ilyen, más szerkezetű pártban nem igazán lenne helye.

Ön sem teljesen elégedett azokkal a szempontokkal, amelyek alapján most is listát állít a parlamenti választásokra a Magyar Koalíció Pártja?

A jelenlegi körülmények kőzött a jelöltállítás feltételei nem rosszak. Elfogadom a döntést, mert ezt a döntést most nem tudjuk megváltoztatni. A változtatáshoz nagy előkészületre van szükség. Négy évvel ezelőtt kellett volna elkezdeni a munkát, de nem sikerült. A szerkezetátalakítás terve elké­szült, de ez elbukott a párt elnökségében.

Annak alapján, ahogy a Magyar Koalíció Pártja összeállította a listáját, azt lehet mondani, hogy újra arra készül a párt, hogy kormányba kerül.

Személyes meggyőződésem, hogy 2006-ban kimaradni a szlovákiai kormányból nagyobb veszteséget jelentene a felvidéki magyarságnak, mintha 1998-ban nem léptünk volna be. ’98-ban sok megalkuvás közepette kerül­tünk be a kormányba, 2002-ben folytattuk a hagyományokat anélkül, hogy nagyobb magalkuvásra kényszerültünk volna, és meggyőződésem, hogy 2006-ban újra fel fognak bennünket kérni a kormányzati részvételre, és mi ezt el fogjuk fogadni. Engem inkább áz lepne meg, hogyha nem kérnének fel. Kérdés az, hogy miről kell majd lemondanunk, illetve mi lesz az ára.

Ez azt jelenti, hogy mindegy, ki nyeri meg Szlovákiában a választásokat, az MKP mindenképpen kap ilyen felkérést?

Valószínűleg nem mindegy, mert ha történetesen a Szlovák Nemzeti Párt lenne a győztes párt Szlovákiában, akkor ilyen felkérést nem kapnánk. Megítélésem szerint olyan szempontból mindegy, hogy egy magát keresztény jobboldali pártnak vagy a centrumtól kicsit balra eső pártnak, vagy néppárt­nak megfogalmazó párt kapna kormányalakítási megbízatást a köztársasági elnöktől, mind a három esetben megkapjuk, vagy megkaphatjuk a felkérést a kormányzati részvételre.

Most még egy utolsó kérdés: mivel fogják megszólítani a választókat? Vajon tudják-e már? Ez szól önnek is, mert a negyedik helyen szerepel az MKP listáján.

Nekem van saját programom és jelmondatom is, melyet akkor is szeretnék betartani, ha netán a párt úgy gondolja, hogy más szerint kellene igazodni. Ez arról szól, hogy merjük szembe nézni önmagunkkal, legyünk önkritikusak. Valljuk be azt, amit rosszul csináltunk, hogy legalább néhány dolgot tehessünk jobban.

Skip to content