A hangadó emberek felelőssége

Interjú Duray Miklóssal, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja ügyvezető elnökével
Új Magyar Szó 2006. május 16. Szerző: Krebsz János 
Az RMDSZ és az MKP politikája rokonítható: mindkettő etnikai alapon szerveződött parlamenti, kormányzási tényező. A kormányra lépéssel ugyanazokkal a kihívásokkal is szembenéznek: csökken a politikai cselekvési szabadság, erősödnek az ellenzéki mozgalmak. Hogy lehet ebből a helyzetből kilábalni? Duray Miklóst, az MKP ügyvezető alelnökét kérdeztük.

– Elsősorban azt kell tudatosítani: a Nyugat irányából a 90-es évek elején olyan koncepció érvényesült, elsősorban az akkori Csehszlovákia és Románia irányában, hogy a társadalmi béke megteremtése érdekében be kell vonni az ottani magyarok politikai szervezeteit a kormányzásba.

Ismeretesek azok a tárgyalások, amelyek Romániában Neptunfürdőn zajlottak, illetve nálunk is elkezdődtek valamivel később. A cél elsősorban az volt: úgy alakítani a helyzetet, hogy a pártok elfogadják a magyarokat kormányzó partnernek.

Ez Romániában ’96-ban történt meg, Szlovákiában pedig ’98-ban. A helyzet önmagában még ekkor sem érett meg erre, de nemzetközi törekvés irányult arra, hogy ez bekövetkezzék. Aztán kiderült, hogy ez nem rossz. Ugyanakkor azt is tudatosítani kell, hogy a kormányban való szereplés ezeknek a pártoknak az ellenőrzését is jelenti. Amíg ezek ellenzékben voltak, szabadabban tudtak politizálni, kisebb volt az adott magyar közösségen belül az ellenük gyülemlő feszültség. A kormányba lépésükkel kezdődött el az a tipikus ellentét, amely ki szokott alakulni a kormányzó párt és a választópolgár között.

Tény, hogy a kisebbségi magyarság esetében ez egy kicsit bonyolultabb, mint általában. A pártnak alkalmazkodnia kell a kormányzás körülményeihez, képviselnie kell választóit, megfelelnie a nemzetközi elvárásoknak. Ezért alakult ki az a feszültség, ami az RMDSZ és az ellenzéke között van, és ez a folyamat nálunk is elkezdődött. Ez logikus következménye a helyzetnek, és azt kellene kitalálni, hogyan kezelhető. Ehhez már külföldről nem jön segítség.

– Mégis hogy lehetne ezt a problémát kezelni?

– A szótértés mindig a hangadó emberektől függ. Ha a szellemi, politikai, vallási stb. hangadó emberek el tudják egymást viselni, és a mögöttük álló csoportokat megfelelőképpen tudják kezelni, akkor működőképes a politikai képviselet.

– A romániai magyarok is óriási várakozással néznek a csatlakozás elébe. Azt tudjuk, hogy maga a csatlakozás egy folyamatnak csak jelképes pontja. De más-e magyarnak lenni kisebbségiként az Unióban, mint volt Szlovákiában?

– Én megértem az elvárásokat és a vágyálmokat. Már csak azért is, mert Románia mélyebbről indul. A csatlakozással felszámolódik Magyarország és Románia közt a határ, illetve nyitva áll az Atlanti-óceánig. Megértem, ez óriási távlat, ennek örülnek az emberek, de a csatlakozással csak ez fog változni. Semmi mást nem fognak érezni. Az Unióba való belépés semmit nem változtat egy kisebbség jogi helyzetén. De a belső állapotokban semmi nem változik. Ne legyenek olyan illúzióink, amelyeknek nincs valóságalapjuk. A rendszerváltás volt a fordulópont a kisebbségek életében, a csatlakozás nem lesz az. De ez sem egyértelmű, ’95-ben egy titkosrendőr közölte velem, bármikor el tudja intézni, hogy a szlovákiai magyarság tízezrei tiltakozó nyilatkozatot írjanak alá ellenem… Nem tették meg, de ha nagyon kell, megteszik. Meg lehet szervezni, és meg lehet tenni.

– Azért, kérem, fogalmazzon meg egy üzenetet a csatlakozás előtt álló romániai magyarságnak.

– Innen úgy látom, fokozódnak az ellentétek, lassan nem tudnak már szót érteni egymással Erdélyben. Elsősorban azt tudom mondani: ha nem tudnak megbékülni, szót érteni a hangadó emberek, akkor csak keserű szájíz marad a csatlakozásból is.