Szabad véleménynyilvánítás: az Új Szó aug.18-án megjelent írására az érintett jogán. Remélem, hogy utoljára: Mihályi Molnár László
(Néhány megjegyzés ahhoz, amire nem lehet válaszolni – Hizsnyai Zoltán cikkére)
Tizenöt évig nem írtam az Új Szóba, mert egy hazudozó írására megtagadták a helyesbítést, bojkottáltam azt a fórumot, ahol a válaszadás lehetősége nélkül lehet valótlan dolgokat közölni. Most törtem meg hallgatáson (az Új Szóban Hushegyi Gábor augusztus 4-én megjelent írása miatt , ahol a szerzőnek már a kiemelt címben sem volt szerencséje az igazmondáshoz, bár kérdezve, ám a cikkből kiderül, hogy állítást közöl), de úgy látszik, hogy a lap szellemisége a korábbihoz képest csak keveset változott, mert a reakció az augusztus 18-án megjelent cikkre ott helyben nem az érintett szerzőtől, hanem a szerkesztőtől jött. Még egyszer leszögezem: ha Hushegyi és Hizsnyai be tudja bizonyítani azt, amit eddig állítanak, hogy az általuk pocskondiázott írásban Duray „egyértelműen azokra a szlovákiai magyar művészekre utal, akik lemondták” a kiállításon való részvételüket , vagyis hogy ő egyértelműen a szlovákiai magyar képzőművészeket nevezte volna árulónak, akkor én is azt fogom azt állítani, hogy Hushegyi és Hizsnyai nem hazudik.
Ellenkező esetben azonban fenntartom véleményem, és ezzel együtt minden egyéb kijelentésük hitelessége is megkérdőjelezhető. Ennek konzekvenciájaként fel kellene hagyniuk szellemi kútmérgező tevékenységükkel. Természetesen a lap vezetése számára is egyértelmű a feladat…!
Ez nem zsarolás, hanem a szerzők által annyit emlegetett demokráciák játékszabálya. Avagy ez csak a hozzájuk képest másként gondolkodókra vonatkozik ?
Duray szövege a honlapján olvasható Össze-visszafaragottakká válhatunk címmel , melyet május 10-én az Ernst Múzeum Közös tér c. kiállítás megnyitóján olvasott fel, ahol a kisebbségben élő képzőművészek műveit állították ki. Ezért nagyon helyesen, mivel nem is egységes stílust vagy csoportot képeznek, hanem egy történelmileg, társadalmilag kialakult és meghatározott közegben alkotnak, a megnyitó beszéd nem esztétikai elemzést adott, hanem a kisebbségi helyzet és lét elemzését vállalta fel, főleg a Kárpát-medencében élők viszonyában. Miután felvázolja, hogy milyen negatív lelki következményei lehetnek a kisebbségi érzésnek, megállapítja, hogy „erre egyetlen gyógyír a kisebbségként való megítélés elutasítása” lehet, vagyis az, hogy a számbeli kisebbséget nem kisebbrendűségi komplexusként , hanem egyenrangú társadalmi közösségként élik meg, így például a „magyarok ragaszkodnak az államhatárok fölötti egységéhez ama nemzetnek, melynek egyik – államhatárokkal elkülönített – nemzeti közösségét alkotják. Ez azonban nem kell , hogy a számbeli kisebbségben élőkkel való szolidaritás vagy azonosulás elutasítását jelentse. Ellenkezőleg, az őket sújtó terhek megosztását, a sorsukkal való azonosulást jelentheti. Ha azonban a kisebbségben élőkkel való sorsközösséget az utasítja el, aki maga is abból a közegből származik, az áruló.” Tessék csodálkozni ! Ez a kijelentés utalna állítólag egyértelműen a szlovákiai magyar képzőművészekre. Persze, aki ezt magára veszi, arról valószínűleg mi sem mondhatunk mást, Talán a tisztelt olvasók jobban értették, nemcsak a Hizsnyai szerint szexuálisan elfajzott Duray-szavazótábor (Ki mint él, úgy ítél! – Hizsnyai úr.), hogy az idézet eleje az anyanemzet felelősségét kéri számon, főleg a határon túli magyarok elleni, a liberális propaganda által is támogatott korábbi gyalázkodások miatt.
Tehát tessék bizonyítani, hogy írásaiknak volt némi igazságtartalma!
A többiről csak néhány vázlatos pontban szólnék.
1. Igazán megtisztel, hogy az írásomat az Univerzum legnagyobb sűrűségű, töménységű anyagához hasonlítja, de olyan tökéleteset csak az Isten alkothat, és én őhozzá (másokkal ellentétben) így nem akarom hasonlítani magam. Az viszont felháborító, hogy a szerkesztői pozícióból olyan kioktató hangnemet enged meg magának, amely szerint Ön lenne az igazság egyetlen letéteményese, ezért minden más véleményt (eléggé el nem ítélhető hangnemben ) Duray szavazótáborába sorol, amely minden józan magyarságélményt mint a „legrafináltabb szexuális gyönyörérzethez hasonló katarzist él át”. Ezzel mélyen Slota és elvtársai színvonala alá süllyed, ahol Hushegyi jelenléte is igazolja, nincsen egyedül.
2. Szerkesztői otrombaság (bár szarkasztikus szándékú) kihagyni egy sornyi alcímet, mikor aztán saját magának elfoglalja a terület kétharmadát!
3. Mivel világszemléletünk valószínűleg nem megegyező, ezért értékrendi különbségek merülhetnek fel. Számomra evidencia Hamvasnak az a megállapítása, hogy „a kinyilatkoztatás részese az, aki kapcsolatot teremt a lét emberfölötti körével”, és nehezen értheti meg teljes mélységéig Hamvast az, aki nem az evangéliumi útmutatás szellemében él. (Ezért nem sejti Hizsnyai, hogy miként értelmezhető a korábbi írásban lévő idézet .) Jézusnak azt a tettét, amikor a pénzsóvár kufárokat kiebrudalta a templomból, nem megosztásnak, hanem takarításnak értékelem. Ebből következik, hogy nem a puszta másságot, hanem a másfajta értékeket lehet tisztelni, de az emberi értékek rombolását már nem. Bármennyire is más tőlem egy gyilkos vagy rabló avagy egy háborúkat kirobbantó médiatulajdonos bankár, én őt nem fogom tisztelni, és erre nem is fogok senkit serkenteni !
4. Jómagam nem tudom, hogy kik voltak jelen, kik nem a kiállításon, mint ahogy arról sem tájékozódtam, hogy Duraynak lett volna köze ahhoz, hogy kik állítanak ki. Nem azokat ítélte el, aki távol maradtak, hanem mindazokat, akik gondolattal, szóval, cselekedettel vagy akár mulasztással is megtagadják, sértik, aláássák, rombolják, tehát – és erre nincs más kifejezés – elárulják azt a közösséget, amelyből származnak, függetlenül attól, hogy azok éppen szántóvetők vagy újságírók, kőművesek vagy egyetemi tanárok, festők, esztéták, hóhányók, hentesek, hegymászók avagy harangöntők.
5. Túlságosan is álságos és erőltetett Durayra olyanokat ráhúzni, hogy politikai megrendelést ad a festőknek, A politológiának pedig csak annyi köze van a művészethez, hogy ez a „szakma” a társadalom irányításának, szervezésének állapotát, módszereit, mibenlétét vizsgálja, márpedig (ha jól tudom) a művészet nem társadalmon kívüli jelenség, mert mind az alkotók, mind a befogadók valamilyen társadalmi közegben élnek, tehát akarva vagy akaratlan, tudatosan vagy tudat alatt, de ilyen befolyásoltság által meghatározottak, és „senki sem élhet sokáig büntetlenül sorsa ellenében”. Ám amennyiben H.G. és H.Z. másfajta művészetről értekezik, akkor elnézést kérek, és ez a felvetés tárgytalan. A politikamentességet legtöbbször éppen azok akarják megkövetelni másoktól, akik így akarják a maguk karámjába csorda módon becsalogatni az embereket. Semmilyen szakma nem zárja ki, hogy közben aktív politikus legyen valaki. Márai is csak a pártpolitizálást hárította el magától, mert az csak a szavazatára és nem a véleményére volt kíváncsi. Különben minden tette kemény politikai véleménynyilvánítás volt a humánum oldalán a zsarnokság ellen, a jellemtelen világpolgári demagógia ellen, a hitetlenség és a hagyománytalanság ellen, a megalkuvás ellen, a sunyi haszonélvezés ellen, az áruvá és termékké silányított irodalom ellen. És jóslata sajnos igaz lett arról, miként gyűri maga alá az amerikai tőke a világot a szabadság és a demokrácia jelszavaiba burkolva, de arról is, hogy miként fűti be a kommunista sátán a poklot. Egyik kutya, másik eb.
6. Egyet értek Hamvas időértelmezésével, de ő tudja, hogy miről beszél, és nem bizonyos, hogy az ő hibája lenne, hogy azt más nem úgy érti, mert „nem a könyvek vezetnek félre téged, te tévedsz el bennük”. A modern művészet kapcsán nem a XX. századi művészet felett tör pálcát, csupán azt a veszedelmes szennyáradatot diagnosztizálja, amely elveti azt lelki alapot, hogy „Hagyomány egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten.” Mert e beavatottságon kívül alkotott mű csak látszat, csak káprázat, csak létrontás, és ezért lehet fontos és lényeges (és itt nem a figuratív és nonfiguratív ábrázolás a kérdés, hanem a megszentelt lélekből való és a lélektelen ellentmondása a döntő) Michelangelo felmutatása . Nem a reneszánsz romlottságé, hanem az ember és a világ összhangjának, a teremtés pillanatának és az üdvösség útjának ihletett kifejezése. Vagyis mennyire van összhangban azzal a harmóniával, amely a világot átfogja, vagyis a Mindenséggel. S ha ehhez Michelangelo közel állt, akkor nem lehet dohos és idejét múlt illetve miért ne fogadhatnánk el igazodási pontként azt, ami igazán szép, valóban jó és tényleg igaz. Ez, ha úgy tetszik megrendelés: nem politikai, hanem emberi és örökérvényű. A világ ugyanis akkor válik üressé és hazuggá, ha kizárjuk belőle alapértékeit, ami apa, anya, Isten,hit, haza, bölcső, szemfedő, csók, szerető , vagyis család, otthon, szeretet, közösség, gondoskodás, gondviselés, szerelem, mert ezek nélkül csak a NINCSEN marad. Az a nemzedék, amely ezt nem kapja meg, bár tiszta szívűnek született, mégis a gonosz erők hatalmába kerül, és rablóvá, gyilkossá lehet, de a világ sem ússza meg büntetés nélkül, mert „halált hozó fű terem” a három ateista és materialista (fasiszta, kommunista, liberális) eszmerendszer nyomában. Ez volt a XX. század. Mert Hamvas is tudja, hogy „lehet Evangélium nélkül élni, de nem érdemes”, mint ahogy azt is ő szögezi le, hogy a legnagyobb rossz nem a szabadság hiánya, hanem a megszentelt élet hiánya. És sorolhatnám… de ezt csak az értheti, aki átérzi, minden más csak legfeljebb hideg tudomásul vétel.
7. H.G. és H.Z. urak számomra nem teljesen érthető kirohanásai mögött vajon, ha nincs politikai megrendelés, akkor mi húzódhat meg? Egy újabb torzképű hatalom tolakodása talán, amiről József Attila is csak így írt: „MEGRIASZT A BUZGÓSÁG E SÖPREDÉKBEN”?!
Egyébként senkinek a szavazótáborába nem tartozom, mégsem tartom magam apolitikusnak: mert az, hogy ember létemre nem akarok állat lenni, magyar létemre sem más, férfi létemre sem nő, olvasó lévén nem leszek alattvaló, ez politikai tett. Mint ahogy az önök cselekedetei és írásai is azok ! S mert nyilvánosak, veszedelmesek…ordasul.
Ezért kellett megtörnöm a hallgatásomat! Immár másodszor. – MML
***
A cikkhez kapcsolódó anyagok:
1. Hogyan süketült meg a bolha?
2. Helyreigazítás kérése az Új Szótól
3. Össze-visszafaragottá válhatunk