Csillagszilánk és tövistörek – a Parlandóban

2007. január 20-án, 17.05-kor a Duna Televízió Autonómia csatornája Parlandó című műsorában láthatjuk azt az összeállítást, amely Duray Miklós decemberi könyvbemutató ünnepségén készült Budapesten.
* * *
Ugyancsak a Csillagszilánk és Tövistörek mesekönyv volt  a témája annak a rádióinterjúnak, amelyet Krausz Júlia készített Duray Miklóssal. Ez 2006. decemberében került a Pátria Rádió adásába. A következőkben ez az interjú olvasható:
A könyvesboltok polcára került Duray Miklós Csillagszilánk és tövistörek – Cérna Géza meséi alcímet viselő meseregénye. A mesék az 1970-es évek második felében és az 1980-as évek elején keletkeztek. Hogyan születtek a mesék?

DM: Mindenki igyekszik élete olyan időszakában, amikor bajban érzi magát, amikor keserűsége van, vagy látszólagos kiúttalan helyzetben van, valami olyan tevékenységet keresni, amely feloldja ezeket a görcsöket, illetve amely elfeledteti vele – legalábbis átmeneti időre – azokat a bajokat, ami miatt érzi jól magát. Én így kezdtem el foglalkozni a meseírással. Ennek volt egy előzménye, geológusként az 1970-es években – magánszorgalomból – Gömör és Nógrád ásványvizeivel és gyógyvizeivel foglalkoztam. Sok irodalmat, régi anyagot tanulmányoztam át, nagyon sok helyszínt bejártam, nagyon sok emberrel találkoztam. Kiderült, sokkal több érdekes dolgot tudtam meg az emberekről és a környezetről, mint az ásványokról és a gyógyvizekről. Ekkor jött az ötlet, hogy ezeket megírjam. Ehhez egy olyan új lelki állapot kellett, ami 1978-ban jött el. Elkezdtem feldolgozni az összegyűjtött anyagot, élményeket, és nekivágtam a meseírásnak, rögtön az első nekifutásra megírtam az első három mesét.

Kellett, hogy legyen egy koncepció már az első három mese megírása előtt. Azt tudni, hogy ön Cérna Géza örököse akar lenni…

DM: Az ilyen kérdések inkább a műhely rejtett titkait próbálják feszegetni. Erről inkább az olvasó döntsön, ha meséket elolvassa. De tény, hogy annyi elképzelésem mindenképpen volt, hogy a meséket úgy írjam meg, hogy azokkal bemutassam a fizikai és lelki életkörnyezetünket is.

A könyv mesekönyv, de ugyanúgy szól a felnőtteknek is, mint a gyerekeknek. Én már elolvastam a könyvet, és azt tudnám ajánlani, hogy olvassák el a szülők is, és ők vezessék rá az elolvasására a gyerekeket. Ez a mesekönyv csodálatos tájismeretről és hihetetlen hazaszeretetről szól. Bemutatja a mi tájainkat, a Gömört, Hont megyét, azaz az ön szűkebb hazáját…

DM: Igen, a szülőföldről szólnak a mesék, de van benne egy nyitás. Aki olvassa a meséket, az felfedezheti – ami egyébként minden mesére jellemző -, hogy a mese határtalan. Ebben az esetben nem a lehetőségek határait és az emberi mérték határait lépi túl, hanem azokat a korlátokat próbálja lebontani, illetve figyelmen kívül hagyni, amelyekkel a magyar nemzetet az elmúlt évtizedekben darabonként, részenként körülhatárolták. A mesében nem csak Gömör és Nógrád, Abaúj vagy Hont, Bars vagy Komárom vagy Pozsony megye tűnik  fel, hanem megjelennek benne az erdélyi részek is, a Délvidék is, az Alföld is, és a Dunántúl is. Az a környezet jelenik meg, amelyben valamikor természetesen éltünk, és úgy éreztük magunkat, hogy ez a hazánk. Tehát megpróbáltam feloldani azokat a határokat, amelyek a haza fogalmát csak a szülőföldre korlátozzák.

Mi lett a kézirat sorsa. Hiszen ez már a második kiadás…

DM: Igen, a mesék egyszer már megjelentek, és most ez már az átdolgozott, stilisztikailag és strukturálisan felfrissített kiadás. Az elején megváltozott a mesék sorrendje, sőt, egy mesével több van, mint a korábbiban volt. Nem írtam hozzájuk újabb mesét, hanem az egyik – korábba – hosszabb mesét kettéválasztottam. Az eredeti kéziratnak egy különleges sorsa volt, mely arra a korra jellemző, amelyben születtek a mesék. A kézirat még nem is volt teljesen befejezve, amikor a rendőrség az 1980-as évek elején, a nálam tett egyik házkutatás alkalmával lefoglalta őket, és rendkívül költséges laboratóriumi vizsgálatnak vetette alá őket. Ugyanis a lapokon különböző nyomokat próbáltak felfedezni, nyilvánvalóan ez nem sikerült nekik, mert laboratóriumi vizsgálattal azt nem tudják kimutatni, ami a gondolatban volt. Tehát lefoglalták, de volt belőle másodpéldány is, így nem veszett el.

Két személynek ajánlotta ezt a könyvet…

DM: Eredetileg egy személynek – nővéremnek, Évának -, illetve mindenkinek ajánlottam. Most ezt kibővítettem, nem tudom, hogy ez illendő-e, de most hozzáírtam időközben megszületett fiamat is. Ugyan ő is benne van abba a sok ember alkotta közösségben, akinek ajánlom a könyvet, de őt külön megneveztem

Hihetetlenül jó ötletnek találom azt, hogy amikor Cérna Géza – és ugye, nem árulok el titkot – szabómesterként végigjárja ezt a szép kis országunkat, sok emberrel találkozik és ismerős nevek tűnnek fel. Nem akarom felsorolni őket, de hogyan jutott eszébe, hogy az ismerőseit eleveníti fel a mesében?

DM: Ez csak annak tűnik fel, aki ismeri őket. Aki nem ismeri őket, nem biztos, hogy rájön, hogy élő emberek is megjelennek a könyvben, de attól van a mese a valóság és a képzelet határán, hogy élő, általunk ismert emberek is megjelenhetnek olyan helyzetben, ami egyesek csak meseszerűnek tudnak elképzelni. Ez jelzi azt, hogy az a történet, mit meseként az ember leír, tulajdonképpen a valóság kicsit átköltve.

Hány mesét tartalmaz a könyv?

DM: Eredetileg 12 mesét tartalmazott, most 13. Ezen kívül előhang és utóhang is van bennük. Az új kiadás az előbbihez képest különbözik abban is, hogy ki lett egészítve egy jegyzettárral, azoknak a kifejezéseknek a magyarázatával, amelyek nem közkeletűek, illetve ma sokan már nem ismerik őket. Továbbá egy eléggé bő földrajzi névtárral is kiegészült, mert akik például nem ismerik, hogy mi van Gömör és Nógrád határán, vagy Komárom és környékén túl, megtudhatják. Mint ahogy azt is, hol van Csantavér, vagy hol vannak a székiek…

És olyan szavak, mint pl. kokszőr…

DM: Ez egy olyan kifejezés, amelyet senki sem ismer, ugyanis a meseírás közben találtam rá erre a szóra. Ugyan semmilyen értelmező szótárban nem szerepel, de úgy éreztem, ez egy olyan jó szó, amellyel az emberi sötétség, a gazemberség, az ügynöki besúgói hajlam kifejezhető. Az egyik mesémben ezt a kifejezést többször használom az ilyen típusú emberekre.

Lehet, hogy azok, akik csak politikusként ismerik önt, meglepődnek majd a líraiságán, csodálatos, mesébe illő nyelvezetén…

DM: Mesét nem lehet olyan stílusban és nyelvezettel írni, mint ahogyan egy parlamenti felszólalást, egy politikai beszédet vagy egy bírósági védőbeszédet fogalmazni. A mesének meg vannak a maga szabályai és törvényszerűségei. Ezekhez tartanunk kell magunkat, még akkor is, ha a valóságot akarjuk meseszerűen elmondani. Ezt talán tanulni is lehet, ahogy a versírást is, de érezni is kell.

Mit ajánl útravalónak ehhez a könyvéhez? Milyen szívvel vegyék a kezükbe az olvasók?

DM: Ha szabad ajánlanom, külön kiemelném az illusztrációkat, Szabó Ottó csodálatos képeit. Köszönettel tartozom munkatársaimnak, köztük Maleczki Józsefnek, aki nyelvileg gondozta a szöveget, nagyon jó munkát végzett, sokat segített abban, hogy ismét nyomdakész állapotba lehessen hozni ezt a könyvet.
De még egyet ajánlanék, ne az egészen kicsi gyerekek kezébe adják, hanem először a felnőtt olvassa el, és aztán ő döntsön, hogy mit ajánl a gyermekének belőle elolvasásra.