Vissza kell adnunk az emberek hitét

Forrás: Magyar Hírlap 2007. április 4. Szerző: Szentesi Zöldi László

Elsősorban a szülőföldön való boldogulást és a vállalkozások segítését kell szem előtt tartanunk – mondta Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának újonnan megválasztott stratégiai alelnöke.

– Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának újonnan megválasztott elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy a szlovák nyilvánosságban jó ideje Bugár Béla a fehér, Duray Miklós pedig a fekete figura. Lehet, hogy a mostani elnökválasztás után finomulnak a színek?

– Már 1990-ben eldöntötték valahol, hogy a felvidéki magyarság politikai térképén két “baráti” tömörülés lesz, míg az általam alapított Együttéléstől óvakodni kell. A felvidéki magyar és szlovák sajtó nagy részében mindmáig ez a helyzet. Hogy aztán “kifehéredek”, vagy sem, erre nem tudok válaszolni. Talán az említett felosztás kiötlőit kellene megkérdeznie erről.

– Már az elnökválasztás utáni első reagálásokból is kitűnt, hogy az ön személyét az autonómiatörekvésekkel azonosítják Szlovákiában.

– Ezen nem csodálkozom, hiszen valóban autonómiapárti vagyok.

– Csakhogy a pártja is az.

– Látnunk kell, hogy az MKP-vezetők zöme jó ideje felkészületlenül nyilatkozik erről a kérdésről, én azonban realista politikusnak tartom magam. 1994-ben a felvidéki magyarság rendkívül fogékony volt az önrendelkezésre, felmérések szerint mintegy nyolcvan százalékuk támogatta a különböző autonómiaformákat. Mára azonban inkább az a feltűnő, hogy a magyar közösség él a legrosszabb körülmények között, bennünket sújt leginkább a munkanélküliség és a kivándorlás. Ebben a helyzetben nem feltétlenül az autonómia kivívása a legfontosabb teendőnk. Akár le is vehetjük a napirendről, inkább a szülőföldön való boldogulást, a kis- és középvállalkozók megsegítését, az életkörülmények javítását kell szem előtt tartanunk. Stratégiai feladatunk az, hogy visszaadjuk a felvidéki magyarság önbizalmát és hitét.

Van, aki szerint az elnökválasztás leginkább a két személy párharcáról szólt.

– Egyáltalán nem erről van szó, bár az ügy kicsúcsosodása valóban a két jelölt vetélkedése. Valójában azonban régi adósságainkat kellett törlesztenünk. Kétségtelen, hogy a közelmúltban a Felvidéken számos történelmi fordulópont volt. A rendszerváltozáskor óriási jelentősége volt annak, hogy tényleges előzmények nélkül megszerveztük politikai életünket. Bár ez máshol is megtörtént, nálunk nem a régi rendszerből átbukdácsoló pártfunkcionáriusok álltak az élre, hanem új emberek, tiszta lappal. Aztán 1998-ban egyesítettük a három felvidéki magyar pártot, mégpedig úgy, hogy mára eltűntek a választóvonalak. Sajnos azt tapasztaltuk, hogy az egyesített párt a kormányban rendszeresen koalíciós partnereihez igazodott. Viselkedésünk rányomta a bélyegét a párt belső életére, gyakran a felvidéki magyaroktól idegen magatartást tanúsítottunk. Ezt sikerült részben törlesztenünk a múlt hét végén, amikor végre értékorientált embereket választottunk a vezetői helyekre.

– Ha nincsenek régi törésvonalak az MKP-ban, akkor valamiféle új elit szenvedett volna vereséget az elnökválasztáson?

– Az új elit annyiban kétségkívül nem új, hogy a korábbi pártok képviselőiből állt. Annyiban azonban újdonságnak számított, hogy a saját önös érdekeit jelenítette meg. Akadt néhány olyan személy a felső vezetésben, aki köztudottan valamilyen gazdasági érdekeltség elkötelezettje volt. Nem biztos, hogy ez a fajta kötődés öncélú volt, de az is igaz, hogy az érintettek a gazdasági kapcsolatok szempontjából tekintettek a felvidéki magyar politikára. Sok vállalkozó és polgármester gondolkodott így. Nem hibáztatom őket, de tagadhatatlanul a saját pragmatikus szempontjaik alapján politizáltak, míg a távlatokat szem elől tévesztették.

– Utólag is érdekes a kérdés: amikor a független magyar polgármesterek sorra legyőzték az MKP jelöltjeit stratégiailag fontos településeken, megvitatták-e a teendőket a párt vezetésében?

– Már 2002-ben is téma volt az említett jelenség. Már csak azért is sorsdöntő kérdésről van szó, mert sok helyütt tapasztaltuk, hogy a független magyar polgármesterek egy része idegen pártok érdekei felé tolódott el, és kikerült az MKP érdekköréből. 1994-től fokozatosan elveszítettük polgármesteri pozícióinkat. A pártegyesülés előtt a három mozgalomnak még kétszázötven helyi vezetője volt, 2002-ben már jóval kevesebb polgármesteri helyet szereztünk. A két utolsó helyhatósági választáson kiderült, hogy bár a pártegyesülést üdvözölte a magyar közösség, helyi szinten károsnak bizonyult a lépés, mert a magyar körben folytatott belső versengés véget ért. A jövőben változtatásokra van szükség, vannak is elképzeléseink, de várnunk kellett a mostani elnökválasztásig.