Nyílt levél

Tisztelt

Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke
Kiss Péter kancelláriaminiszter
Gémesi Ferenc a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára

Tisztelt Uraim!
Ezúton utasítom vissza Gémesi Ferencnek, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkárának reagálását a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma szeptember 1-ji zárónyilatkozatának nagyon fontos fejezetére, a támogatási rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott konstruktív javaslatokra és kérésekre.

Tiltakozom amiatt, hogy az egyik konkrét felvetést, a nemzeti jelentőségű programokra elkülönített költségvetési keret, több mint 2,2 milliárd forint felhasználására tett javaslatot úgy kommentálta, mintha az az én személyes felvetésem lenne, ráadásul azt mondta, hogy nem mondok igazat.

A kérést, hogy ennek a keretnek a felhasználásáról Magyarország kormánya és a határon túli magyar szervezetek vezetői közösen döntsenek, a „kis MÁÉRT „valamennyi résztvevő szervezete által egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozata tartalmazza, ebből az következik, hogy egyik határon túli magyar szervezetnek sincs tudomása ennek a jelentős keretnek a felhasználásáról.

Ezért nincs helye az államtitkár részéről a sértő személyeskedésnek, és arra kérem Gémesi Ferencet, hogy válaszoljon a konkrét felvetésekre, kérdésekre.

Ezt a levelemet a sajtó útján közzéteszem, és elvárom, hogy Gémesi Ferenc elnézést kér tőlem a személyeskedő nyilatkozata miatt.

2007. szeptember 3-án, Pozsonyban

Duray Miklós
az MKP stratégiai alelnöke

* * *

A félreértések elkerülése végett mellékelem a HTMSZF-nak párkányi, szeptember 1-ji zárónyilatkozata 4. pontjának pontos szövegét:

4. A résztvevők egyeztették nézeteiket a Magyar Köztársaság kormánya által a határon túli magyarok számára biztosított támogatási rendszerrel kapcsolatban. A rendszer működtetését illetően elvárják:
a) a Státustörvény maradéktalan végrehajtását, a rendszer működéséhez szükséges feltételek biztosítását, különös tekintettel a kárpát-medencei információs irodahálózat zökkenőmentes működtetésére;
b) a pedagógusok szakkönyv-támogatásának a folytatását, a határon túli magyar iskolák oktatás-nevelési támogatásának megőrzését, valamint kibővítését az iskolás kor előtti korosztály számára és a pályázatok meghirdetésének és kifizetésének a tanévhez történő igazítását;
c) a súlyos és szülőföldjükön nem ellátható határon túli magyar betegek gyógykezelésének a biztosítását a ma meglévő rendszer keretében;
d) hogy Magyarország kormánya és a határon túli magyar szervezetek vezetői közösen döntsenek a költségvetésben szereplő a határon túli magyarokat érintő nemzeti jelentőségű programokra és intézményekre elkülönített teljes összeg felhasználásáról.

A sajtóban, elsősorban az MTI közleményeiben szeptember 1-jén és 2-án az alábbi információk jelentek meg:

„A 2007-es költségvetésben szerepel 2,2 milliárd forintos tétel nemzetpolitika szempontjából fontos támogatásokra, ennek
felhasználásáról senkinek nincs áttekintése” – mondta el az MTI-nek Duray Miklós. Az MKP elnökségi tagja arra kérte a kormányt, hogy a határon túli szervezetekkel közösen döntsön a pénz felhasználásáról. A záródokumentum aláírói hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kisebbségek fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos a helyi kisebbségi
önkormányzati rendszerek (autonómiák) minél teljesebb megvalósulása. A résztvevők fontosnak tartják, hogy ősszel a romániai Európa Parlamenti választásokon biztosítva legyen a magyar közösség képviselete. Ezért támogatják a megállapodást a romániai magyar szervezetek között a fenti cél elérése érdekében.

Gémesi Ferenc államtitkár szerint Duray Miklós nem mond igazat, amikor arról beszél, hogy senki sem tudja, mit takar az idei költségvetésben szereplő nemzetpolitikai szempontból fontos támogatásokra szánt 2,2 milliárd forint – erről a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára nyilatkozott az MTI-nek szombaton „a kis Máért” egynapos ülését követően.

A határon túli magyar szervezetek párkányi találkozója után Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának(MKP) elnökségi tagja a távirati irodának úgy fogalmazott: a 2007-es költségvetésben szerepel 2,2 milliárd forintos tétel nemzetpolitika szempontból fontos támogatásokra, de erről senkinek nincs áttekintése.

Gémesi Ferenc erre reagálva kijelentette, Duray Miklósnak mint az MKP egyik vezető politikusának pontosan tudnia kell ezt, ugyanis a párt képviselői minden szakmai és politikai egyeztetésen ott ülnek. Az államtitkár megjegyezte, a politikus nyilatkozata inkább azt jelzi, hogy nem ért egyet azzal a konszenzussal, ami kialakult a forrásmegosztás tekintetében a határon túli magyar szervezetek és a kormány között. Ha ezt valóban így gondolja, akkor a saját pártjában kellene rendeznie a kérdést – hangoztatta az államtitkár.

A tanácskozáson elfogadott záródokumentumról Gémesi kiemelte: azt várta volna, hogy hangsúlyosabban foglalkoznak a térségfejlesztéssel, hiszen ezen a területen a magyar kormány továbbra is várja tőlük a javaslatokat.

Megszakítás