Vállalnunk kell a közös sorsot a jelenben is

(Forrás: Magyar Hírlap)  Duray Miklós a szlovákiai magyarság nehéz helyzetéről  
A felvidéki magyarok körében megindult pártosodás nyomán lehetséges, hogy le kell számolnunk a magyar egység illúziójával, de talán ennél is nagyobb baj, hogy az itt élő magyarság hétköznapjait megkeserítő évtizedes félelem erősödni látszik – állítja Duray Miklós. A Magyar Koalíció Pártjának alelnöke szerint az uniós Szlovákiában újra veszélyt jelent a magyar szó, s azzal, hogy Gyurcsány Ferenc időszerűtlennek nevezte a határon kívül rekedt magyarok autonómiatörekvését, egyértelműen a magyarellenes erőket bátorította.

– Tőkés László szerint az RMDSZ rövidesen eltűnik a porondról, s hasonlóan vélekedik Szász Jenő, a polgári szövetség elnöke is. A legújabb hír, hogy Bugár Béla, az MKP korábbi elnöke új párt szervezését fontolgatja. Búcsút inthetünk a nemzeti egységnek a határon túli magyarság körében is?

– Pártszervezésről nem hallottam, de azt tudom: többen szeretnék őt rábírni, hogy legyen elnöke a Magyar Koalíció Pártjával szemben szervezendő új formációnak. Meggyőződésem, hogy Bugár Béla van annyira tapasztalt politikus, hogy nem hagyja magát csőbe húzni.

– Ha Bugár vállalná a neki szánt szerepet, az a felvidéki magyarság politikai képviseletének végét jelentené?

– Valószínűleg visszatérnénk abba az állapotba, amelyben a kilencvenes évek elején voltunk. Akkoriban voltak olyan erők, amelyek a törvényszerűen létrejött három szlovákiai magyar pártot igyekeztek egymásnak uszítani. Elsősorban engem és az általam vezetett pártot akarták félreállítani. Nagyon sokáig tartott, mire sikerült úgy alakítanunk a kapcsolatokat, hogy egyesüljön a három párt, de a mai napig léteznek azok az erők, amelyeknek nem áll érdekükben a magyar egység, s az általuk meghatározott személyekkel töltenék be a vezető helyeket. Azzal, hogy nyolc év után, 2007 tavaszán változás következett be az MKP irányításában, az intrikus személyek szenvedtek vereséget.

– Közöttük van Bugár Béla is?

– Nincsen, ő az egyik sértett személy, akit feltétlenül szeretnének felhasználni.

– Ön is megsértette Bugár Bélát, és csupán néhány napja kért tőle bocsánatot, mert ügynöknek nevezte korábban.

– Hogy az sértés volt-e, vagy sem, azon lehetne vitatkozni, én csak bizonyos tényekre hívtam fel a figyelmet, amelyek valósak és bizonyíthatók. De hát akad, aki nem viseli el a tükörbe nézés kellemetlenségét, emiatt emberileg helyénvaló volt, hogy elnézést kértem Bugártól, mert valóban nem akartam megsérteni.

– Azért az ön ügynökvádja meglehetősen keményen hangzik.

– Valószínűleg félreértés történt, mert nem őt neveztem ügynöknek, hanem a Bugárt 1990-ben befolyásoló személyt, de nem is ez az érdekes. Megítélésem szerint az általam felvetettekre adott reakció meg volt tervezve, és az előbb emlegetett erők belviszály keltésére, ellenpárt létrehozására akarják felhasználni a helyzetet.

– Lehetséges, hogy csupán a nemzetiségi alapon szervezett pártok időszakának van vége.

– Ha a pártszerveződés alapja az érdekképviselet, akkor miért ne lehetne természetesnek tekinteni egy olyan pártot, amelynek túlnyomó többségben egyetlen népcsoporthoz vagy egy régióhoz tartozó tagjai vannak? A természetes érdekek alapján szerveződő pártok addig léteznek, amíg a természetes érdekek léteznek.

– Elképzelhető, hogy az MKP céljai megváltoztak, újra kellene gombolni a kabátot?

– Sok mindent újra kellene gondolni a koalíció pártjával kapcsolatban, viszont az, hogy valójában kinek a pártja az MKP, nem igényel újítást. Hiszen elsősorban a felvidéki magyarok és mindazon szlovákiai állampolgárok pártja, akik közös régióban élnek a magyarokkal. A Magyar Koalíció Pártja regionális párt, s azon belül az ott élő magyarok pártja.

– Milyen ma a magyarok helyzete Szlovákiában, jól élnek?

– Van, aki jól él, de a többség szegény. A felvidéki magyarság körében van a legnagyobb munkanélküliség, meghaladja a 24 százalékot, ennek következtében a körükben mutatkozik a legnagyobb szociális rászorultság. De a társadalmi státusuk is a legrosszabb a cigányok után, ami nem új jelenség. A Csehszlovák Tudományos Akadémia 1968-ban készült felmérése már ugyanezt a képet mutatta.

– Egy különös szlovákiai törvény szerint az állami támogatásokat földrajzi szempontból kategorizálják. Amelyik település alacsonyabban fekszik a tengerszint feletti 277 méteres magasságnál – s itt élnek a felvidéki magyarok –, kevesebb támogatásra jogosult, mint a magasabban fekvő, zömmel szlovákok lakta hegyvidéki települések.

– Nyilvánvaló, hogy diszkriminatív az önkormányzatok támogatását célzó törvény. Ha nem változó éghajlati körülmények között élnénk, akkor a hegyvidéken télen valószínűleg többet kellene fordítani a közterületek takarítására, mint a sík vidéken. Persze ez sem teljesen igaz, mert sík vidéken is óriási hófúvások szoktak előfordulni. Ha sok a csapadék, belvizessé válik a sík vidéki terület, a felmelegedés miatt pedig egyre inkább jellemző az aszály. Lehetséges, hogy újra kellene fogalmazni a sík vidékiek és a hegyvidékiek állami támogatását. Nem tartom kizártnak, hogy az unió más tagországaiban is figyelembe veszik az éghajlati viszonyokat a támogatások megítélésekor, de nem hiszem, hogy a tengerszint feletti magassággal meghatározható a rászorultság mértéke.

– A magyar nyelvű oktatás helyzete sokat romlott, amióta az MKP távolra került a kormányrúdtól?

– Alapvetően még nem változtak meg a viszonyok az oktatásügyben, hiszen még csak egyéves az új kormány, de a szándék már kitapintható. Úgy hírlik, ismét be akarnak vezetni egy olyan törvényt, amely gátolná a magyar nyelvű oktatást. Hogy milyen módon, nem tudjuk. Komoly gond van a kis iskolák működtetésével, persze ez nemcsak Szlovákiában van így. Érdemes volna elgondolkodni azon, miért nem tekinthető alapvető emberi jognak, hogy a gyerekek tízéves korukig saját lakóhelyükön járhassanak iskolába. A családvédelem nemcsak emberi, hanem kis közösségekre lebontható társadalmi érdek is.

– Mi a legnagyobb veszély a magyar iskolákra?

– Két súlyos veszély fenyeget, az egyik a kisiskolák megszüntetése. Ha megszűnik egy iskola, nem egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek majd átjárnak egy másik faluba. Iskolaváltáskor ugyanis azonnal felvetődik a kérdés: milyen iskolát válasszanak a szülők, magyart vagy szlovákot? Nincs-e közelebb szlovák iskola, mint a legközelebbi magyar iskola? Vagyis egy magyar kis iskola megszűnése nemcsak egy iskola eltűnését jelenti, hanem más társadalmi és kulturális következményekkel is járhat.

– És a másik veszély?

– A magyar nyelvű oktatás megszűnésének lehetősége az általános- és középiskolákban. Annyiban persze jobb a helyzet, mint korábban, hogy működik a révkomáromi magyar Sellye János Egyetem, viszont állandó működési problémákkal küzd. Egy induló egyetemnek sokkal több pénzre van szüksége, mint egy befutott intézménynek, ráadásul a szakmai képzés színvonala a szakoktatás akkreditációjától függ. Mindkét feltétel biztosítása állami feladat lenne, viszont az egyetem működését folyamatosan gáncsolják. Késleltetik az akkreditációkat, és az intézménytől költségvetési forrásokat vonnak el.

– Kielégítők a magyar kormányzati lépések?

– Ha nem kaptunk volna segítséget a magyar kormánytól, akkor már lehet, hogy régen be kellett volna zárnunk az egyetemet. A budapesti segítség persze nem kielégítő, de ez nem csak a magyar kormányon múlik. A magyar kormány magyar közpénzből egy szomszédos ország közpénzéből élő intézmény pénztárába nem helyezhet át csak úgy, gondolkodás nélkül nagyobb összegeket. Ezen a téren megegyezésre lenne szükség Pozsonnyal, de ez a megegyezés nem létezik. Ezt tartom az MKP legfőbb mulasztásának a kormányzás idejéből.

– A szlovákiai magyarság politikai helyzete megváltozott-e, amióta baloldali-nacionalista koalíció került hatalomra Pozsonyban?

– Megváltozott a közhangulat, de a legfontosabb változás, hogy míg 1998 után a felvidéki magyarok úgy érezték, az állam saját intézményein keresztül fizikailag és lelkileg is közelebb került hozzájuk, és elkezdték őket emberszámba venni, most ennek ellenkezőjét érzik. Amikor az MKP bekerült a kormányba, a közhivatalok barátságosabban viselkedtek a magyar ügyfelekkel, most ez a megértés megszűnőben van. Az új kormány kitakarította a közhivatalokból a magyar alkalmazottakat, ugyanazok az idők jöttek vissza, mint 1998 előtt: az emberek nem mernek magyarul beszélni.

– Miért, mert esetleg megvernék őket is, mint Malina Hedviget?

– Nem egészen, mert lehet, hogy abban az esetben más okokat is lehetne találni, de ennek taglalásába most ne menjünk bele. Persze azt mindenképpen le kell szögezni, hogy Hedvig áldozat, de hogy kinek az áldozata, azt nem tudjuk. Visszatérve az eredeti témához: ma már nem érződik a nyílt, utcai magyarellenesség, ami hirtelen fellángolt az új kormány beiktatása idején, és éppen Malina Hedvig esete után szinte varázsütésre lecsendesült. Ebből azonban arra lehet következtetni, hogy akik a magyarellenességet szítják Szlovákiában, azokat irányítják valahonnan.

– Mondhatjuk, hogy lappangóvá szelídült a magyarellenesség?

– Ez jó kifejezés, a nyíltság, az agresszivitás, amely a kormányalakítás néhány hetét jellemezte, mára tovatűnt. A közhangulatban és a közbeszédben is, de leginkább a társadalmi kedélyállapotban viszont érződik, szinte sugárzik, hogy tanácsos visszahúzódni, nehogy valami baj történjen a magyar szó miatt. Pillanatnyilag nincs nagyobb veszély, de nem tudni, ez a helyzet meddig tart.

– Képes-e kellő védelmet nyújtani Budapest a szlovákiai magyarságnak?

– A miniszterelnöknek és a külügyminiszternek az atrocitásokkal kapcsolatos megnyilvánulásai nem bírálhatók. Kérdés, hogy ezek mennyire voltak megfelelők az adott helyzetben. Szerintem azért maradtak abba múlt év augusztusában a közvetlen magyarellenes támadások, mert fennállt a szlovák kormány teljes nemzetközi elszigeteltségének a veszélye, s ez a veszély nem szűnt meg, a nemzetközi kapuk ma is zárva vannak a szlovákiai kormány előtt.

– A magyarok jelentenék a kapukulcsot?

– A szlovákok ezt mondják, szerintem azonban saját kezükben van a kulcs.

– Hogyan fogadta Kóka János és Gyurcsány Ferenc azon véleményét, hogy már nem tartják szükségesnek a határon túl élő magyarok kollektív autonómiáját?

– Nagyon szerencsétlennek tartom mindkét megnyilvánulást. Az elmúlt három évben három olyan hivatalos magyar nyilatkozat látott napvilágot, amely kizárólag negatívan minősíthető. Az egyik a kettős állampolgárságról szóló népszavazási kampány volt 2004-ben, a másik a Máért becsődöltetése, a harmadik pedig a most említett nyilatkozat. A népszavazási kampány zengzetes magyarellenes kormánykampány volt, és nem az a következménye, hogy sikertelen lett a népszavazás, hanem hogy ezer és ezer tüske maradt az emberek lelkében, amely azóta is ott gennyedzik. A mostani Kóka–Gyurcsány-nyilatkozat viszont nem egyszerűen stratégiai hiba, hanem nagyon káros a Magyarországtól elszakított magyarság identitásának megőrzése, illetve kollektív jogvédelme szempontjából.

– Változott a biztonságérzetük a nyilatkozatok után?

– Eddig is kiszolgáltatottnak éreztük magunkat, de ezzel az elhatárolódással újabb szöget vertek a határon túli magyarok koporsójába. Nem csupán arról van szó, hogy két budapesti kormánytényező nem tartja időszerűnek az autonómiát, az igazán veszélyes mondat a miniszterelnök száját hagyta el. Szerinte azért nem időszerű a kollektív autonómia, mert elszakadási kísérletként értelmeznék. Aki erre a félelemre igyekszik rájátszani, az azokat erősíti, azokat gerjeszti magyarellenességre, akik egy kanál vízben megfojtanának bennünket. Gyurcsány Ferenc nyilatkozata tehát nem egyéb, mint életveszélyes magyarellenes kijelentés.

– Egy európai uniós tagállamban, egy valódi demokráciában az autonómia kérdése nem lehet probléma.

– Az uniós tagállamiság és a működőképes demokrácia sajnos nem egy és ugyanaz. Viszont nem csupán demokrácia kérdése a közgondolkodás, hogy miként viselik el az emberek a másik kultúrát maguk mellett, és hogyan viszonyulnak hozzá. Az szocializációs folyamat eredménye és a gazdasági helyzettől sem független. Igaz, hogy kilencszázalékos a nemzeti össztermék, a GDP növekedése Szlovákiában, azonban ha megnézzük az ország gazdasági térképét, mindjárt árnyaltabb a kép. Ha ezt a térképet összehasonlítanánk mondjuk az 1910-essel, akkor az volna a legszembetűnőbb: a korabeli Magyarország északnyugati területe, vagyis Árva megye a századelőn a legszegényebb volt. Ez a terület a leggazdagabb vidékek közé tartozik a mai Szlovákiában, ahol alig négyszázalékos a munkanélküliség.

– Mi lehet ennek az oka?

– Az óriási mértékű állami támogatás és az infrastruktúra folyamatos fejlesztése. Ott nem élnek magyarok, mert ahol magyarok élnek, ott nem folyik fejlesztés. Szlovákia magyarlakta területe két nagy egységre osztható fejlettség szempontjából. Pozsony és a Garam közötti területre, illetve a Garamtól keletre eső területre, amely egyre szegényedik. De ha a magyarok lakta fejlettebb vidéket vetjük össze a szlovákok lakta területekkel, akkor relatíve az is szegénynek számít. Az unióba lépés időszakában a komáromi járásban 23 százalékos volt a munkanélküliség, pedig az gazdag terület. A munkanélküliségi ráta mára nyolc százalékra csökkent, de csak azért, mert az emberek nagy részét felszívták az észak-magyarországi vállalatok.

– A mai helyzetben van realitása egy közös magyar–szlovák történelemkönyv elkészítésének, ahogyan ezt tervezik?

– Ennek a könyvnek arra kellene fókuszálnia, hogy a magyarok és a szlovákok évszázadokig egy hazában éltek. Nem az az érdekes, hogy a szlovákság és a magyarság mikor szerveződött nemzetté, hanem hogy a mögöttünk hagyott évszázadokban kimutatható a közös sors, s ezt vállalni kell a maga puszta valóságában. Az viszont baj, hogy akik szlovák részről akadályozzák a közös történelemkönyv megszületését, csak az újraírás és nem a folyamatok szempontjából vizsgálnák a történelmet. Ez a könyv valószínűleg ezért nem fog megszületni.

– Sokan itthon is tartanak attól, hogy a könyv újraírná a történelmet, s félelmüket például a szlovák sörpalackokon olvasható, sok évszázaddal korábbi gyáralapításra utaló évszámokban is igazoltnak látják.

– Minden sörgyárnak megvan a hiteles levéltári dokumentuma, de attól tartok, hogy a 19. század előtti időszakban Észak-Magyarországon egyetlen sörgyár sem működött.

– Azt azért nehezebb megindokolni, hogy miért keresztelték át Szlovákiában II. Rákóczi Ferencet, és miért vitatják el a fejedelem magyarságát.

– A szlovák nyelvészek bizonyára tanultak tőlünk, magyaroktól, hiszen mi is előszeretettel magyarosítjuk az uralkodók nevét. Korábban a szlovákok mindig annak a népnek a nyelvén említették az uralkodókat, amelyik nép vezetői voltak, sőt ma is így van ez, kivéve, ha magyarokról van szó. Például a spanyol János Károly királyt nem Jan Karolnak mondják szlovákul, hanem spanyolul Juan Carlosnak, ezzel szemben valamennyi magyar főnemes nevét szlovákosították.

– Azért vannak kedvesebb pillanatai is a szlovák–magyar együttélésnek. Például olyan vélemény is napvilágot látott a szlovák sajtóban, hogy a Szent Koronának nem Budapesten, hanem Pozsonyban volna a helye, mert sokáig az volt a Magyar Királyság székhelye.

– És mit szóljon ehhez Esztergom és Székesfehérvár? Vagy akár szülővárosom, Losonc is igényelhetné a Szent Koronát, mert nálunk is megfordult egyszer. Felettébb különös az ötlet, de egyáltalán nem ellenezném a megvalósítást, csak előbb helyre kellene állítani a Magyar Királyságot.

Pályakép

Duray Miklós geológus, közíró, politikus Losoncon született 1945. július 18-án, ma Pozsonyban él. Nős, fia Áron Bálint 18 éves. Duray a füleki magyar középiskolában érettségizik 1963-ban, majd 1971-ig munkásként keresi a kenyerét. Közben a pozsonyi Komensky Egyetem Természettudományi Karán általános geológusi diplomát szerez, majd ledoktorál geokémiából. 1965-től aktív közéleti és politikai tevékenységet folytat, 1999-től a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke. Politikai, közéleti tevékenysége rendkívül sokrétű. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületének (Csemadok) különböző szintű vezetője és több csehszlovákiai magyar ifjúsági szervezet megalakítója és vezetője. 1978-ban alapítója a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságnak, és a szervezet 1989-es felfüggesztéséig szóvivője. 1979-ben intenzív kapcsolatba kerül a Charta 77 polgárjogi mozgalommal. A rendőrség megfigyeli, kihallgatja és zaklatja. 1982-ben bevonják az útlevelét, büntetőjogi eljárást indítanak ellene az államrend felforgatásának vádjával, majd letartóztatják. 1983-ig vizsgálati fogságban van, majd bírósági per folyik ellene. A pert külföldi nyomásra felfüggesztik, és szabadlábra helyezik. 1983-ban aláírja a Charta 77 polgárjogi nyilatkozatot, és ismét letartóztatják az államrend felforgatása és a szocialista rendszer ellen kifejtett tevékenység vádjával. Fogva tartása ellen széles körű nemzetközi tiltakozás indul, 1985-ben amnesztiát kap. 1989 decemberében a rendszerváltozás utáni első csehszlovák kormány miniszterjelöltje. 1990-ben megalapítja és elnökként vezeti az Együttélés politikai mozgalmat a Magyar Koalíció Pártjának megalakulásáig. 1994 és 2006 között a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője. Ő a kezdeményezője az úgynevezett magyar–magyar csúcstalálkozónak. Számos magyarországi és nemzetközi elismerésben részesül. A többi között megkapja az 56-os Magyar Szabadságharc Érdemkereszt első fokozatát, a Magyar Örökség Díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, a Magyar Művészetért Díjat és a Szent István-díjat. 

Varjú Frigyes