A papírforma magyar cáfolata Romániában

Az RMDSZ és Tőkés László párharca Romániában 2007 novemberében az Európai Parlament képviselői helyeiért a székelyföldieknek köszönhetően sikerrel zárult. A politikai küzdelemnek nincs vesztese, hiszen mindkét fél megszerezte a megbízatást a lehetséges képviselői helyekre. Rácáfoltak az előrejelzésekre és jóslásokra.

A statisztika szerint a jelenlegi Romániában a választásra jogosult magyarok aránya mintegy hét százalék. Szinte mindenki kizártnak vélte, hogy egy ilyen választói tömegből nyolcszázaléknyi országos arányt lehessen kicsiholni, az elért kilenc százalékra pedig a leginkább derűlátóak sem számítottak. Azt ugyan több kárpát-medencei választási eredményből tudjuk, hogy az elszakított magyar közösségek önvédelemből általában jobb társadalmi teljesítményt nyújtanak, mint a rájuk telepedett többségiek, de ezt azért mégsem tudják jelentősen túlszárnyalni. A délvidékiek nagy megosztottsága a legutóbbi parlamenti választáson gyászos eredménnyel járt – most éppen emiatt mozgósítják a politikai elitet az ottani fiatalok az összefogásra –, de Szlovákiában is a 2004-es Európai Parlamenti választás a lélektelen kampány miatt, a magyarok számára rosszabb eredményt hozott, mint az országos átlag. A felvidéki magyar választók akár négy képviselőt is bejuttathattak volna a strassburgi parlamentbe, de a Magyar Koalíció Pártja érdektelenül és lélektelenül szólította meg őket – az MKP-ban ekkor már egyértelmű volt az értékrendi válság.

A magyar nemzet Romániában élő része szintén értékválságban hánykolódik, több mint egy évtizede. A két véglet – az RMDSZ az egyik oldalon és Tőkés püspök a másik térfélen – egyaránt bizonygatja igazát. Az RMDSZ a reálpolitika képviselőjeként, hivatkozva az erőviszonyokra és a pártpolitikai egyensúlyokra bizonygatja sikerességét. Számára az autonómia és a belső önrendelkezés elsősorban retorikai kérdés – egy tapodtat sem sikerült ebben az ügyben előre lépnie. Tőkés számára azonban ez politikai hitvallás, melyet nála nem csorbított ki a napi politika útvesztőjében fel-fellépő sok akadály.

Ez a két, eltérő erkölcsi hátterű szemlélet csapott össze most a kampány során. A számok szerint Tőkés győzött. Hiszen egy képviselői hely megszerzéséhez a függetlenként induló jelöltek számára az érvényes szavazatok 2,857 %-ét kellett megszereznie. Ezt Tőkés húsz százalékkal túlteljesítette. Az RMDSZ tíz százalékkal lépte túl saját szükséges minimumát.
A számok azonban lélektelenek, ha nem látjuk mi áll mögöttük. Tőkést Orbán Viktor segítette személyesen és a FIDESZ szervezeti háttere. Az RMDSZ-t pedig a kormánypárti MSZP. A két magyarországi nagy párt virtuális harcát követhettük tehát nyomon Romániában, amelyben a mezei harcosok szintúgy magyarok voltak, mint Magyarországon.  Szerencsére most senki sem vérzett el – reméljük.

De a háttér ettől bonyolultabb. A két szembenálló magyar fél nem megelőlegezett, de elért sikerét elsősorban a Székelyföld alapozta meg. A romániai választási részvétel országos aránya 29% volt. De Hargita megyében 45%, Kovászna megyében 40%, a szilágyságban 39%. A Székelyföldön leadott szavazatok 60%-át Tőkés szerezte meg.
Ennek az eredménynek több üzenete van.

Mindkét fél azzal szólította meg a magyar választókat, amit azok hallani akartak: mely magyar érdeket és hogyan lehet képviselni Brüsszelben. Nem holmi elvont páneurópai blöffel tömködték a fejüket, hanem azzal, hogy amit az otthoni viszonyok között a román politika kicsinyessége miatt nem sikerült elérni, azt majd most az új európai fórumon kísérlik meg. A választási eredmény szerint ezt inkább elhitték Tőkésnek, mint az RMDSZ-nek. Ha beváltják az ígéretüket, megváltozik a magyar Európa-politika jellege is.  

Az RMDSZ hitele megingott a tömbmagyarságnál. Ez azt jelenti, hogy a szórványosodó magyarok számára elfogadhatóbb az RMDSZ ahogy-lehet politikája. Kárpát-medencei vonatkozásban ez úgy értelmezhető, hogy a tömbben élő magyarok határozott magatartást várnak el a politikusaiktól, a szórványosodó részeken pedig simulékonyabb magatartást – ez érvényes nem csak a statisztikai szórványra, hanem a lelki jellegűre is. Ez kétfajta politikai koncepciót is feltételez, ami nem két szembenálló vagy összebékíthetetlen politikai meggyőződést jelent – még ha az egyik a szókimondó, saját erejében bízó, öntudatos ember magatartására utal, a másik a kereskedői, kupeci, fiskális szemléletre – hanem megoldandó feladatot.

Az eredmény további üzenete a napi politikának szól. Kialakítható-e 2009 tavaszáig Strassburgban és Brüsszelben egy olyan magyar képviselet a FIDESZ, MSZP, KDNP, MDF, MKP, RMDSZ, Tőkés részvételével (29 képviselő), amely egyszerre tudja megjeleníteni az összmagyarság és a részek érdekeit? Egy biztos, még egyszer megméretni az RMDSZ-t Tőkés ellenében és fordítva óriási erőpocsékolást jelentene. Rontaná a magyar képviseletnek az Európai Néppárton belüli helyzetét is. Romániában ezért egy koalíciós magyar politikára van szükség. Kár, hogy az RMDSZ is nem azzal kezdte a választás utáni hetet, amivel Tőkés: a tárgyalási hajlandósággal. Most már csupán politikatörténeti kérdés, hogy miért nem indultak közös listán. Mostantól az együttes fellépést kell rajtuk számonkérni.

Duray Miklós
Pozsony, 2007. november 27.