Miroslav Kusý – Egyetértek Durayval

Az Újszó napilapnak Miroslav Kusý politológus nyilatkozott a Duray-perrel kapcsolatban: “Nem gondolom, hogy ilyen kijelentésért el kellene ítélni valakit – az egymillió koronás kártérítést is nevetségesnek tartom. Több alkalommal írtam és mondtam hasonlókat az SNS-ről, de képviselőik figyelmét ez valahogy elkerülte, legalább is nem pereltek be miatta. A legenyhébb kifejezés, ami ezzel a párttal kapcsolatban elmondható az az, hogy szélsőséges nacionalista párt – ezt szoktam gyakrabban használni. Durayval viszont egyetértek abban, amit mondott. Épp az SNS képviselői okozzák kijelentéseikkel azt, hogy pártjukat a történelemből ismert fasiszta mozgalmakhoz lehet hasonlítani.

A politika párbeszédekről a politológus a következőképpen vélekedett:

“Legyen a politikusok párbeszéde és kritikája kulturált és tisztességes. Viszont a fasiszta kifejezés terminus technikus, nem vulgáris vagy dehonesztáló szó. Ezt a kifejezést gyakran használják a politikusok, nem is látok okot arra, miért ne mondhatnák. Teljesen más dolog, ha Ján Slota, az SNS elnöke kijelenti, hogy koszos zsidó, vagy hülye magyar – ez már más lapra tartozik. Ilyen megnyilvánulásoknak nincs helyük a politikában, viszont ha valaki a fasizmus politikai kifejezést használja, abban nem látok kivetnivalót. Használhatom, beszélhetek róla, véleményemmel nem kell mindenkinek egyetértenie – de, hogy bíróság ítéljen el érte, ezt túlzásnak tartom. (dem) “

Megszakítás