Szórvány tanács(ok) alakulásáról

A Miniszterelnöki Hivatal Kisebbség- és Nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárának tájékoztatása szerint október 13-án hétfőn tartja alakuló ülését a magyar kormány által életre hívott, a Miniszterelnöki Hivatal mellett működő Szórvány Tanács.
Egy hónappal ezelőtt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2008. szeptember 13-i plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban azt olvashattuk, hogy a KMKF egyet értett azon civil kezdeményezéssel és javaslattal, hogy alakuljon egy szórványokkal foglalkozó munkacsoport a KMKF Külügyi- és Európa-ügyi Albizottsága keretében.

Néhány hét leforgása alatt hirtelen két testület is alakul a szórvány megsegítésére. Ez önmagában akkor nem lenne gond, ha a Miniszterelnöki Hivatal  eljárása nem puszta erőfitogtatás lenne.  A hivatal ugyanis az érintettek megkérdezése nélkül jelölt ki tagokat a tanácsba, érthetetlen módon megkerülve azokat, akik éppen a szórványlétük miatt rászorulnak a Miniszterelnöki Hivatallal való kapcsolat kiépítésére.

Közreadom, hogyan jutottunk el a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma keretében elhatározott testület előkészítéséig, mert ennek részese voltam, és kijelenthetem, ezt a munkacsoportot sokszorosan az érintett közösségek képviselői kezdeményezték. Nem úgy a Miniszterelnöki Hivatal kebelén formálódót, amelynek létrehozásakor a hivatal szembehelyezkedik a rendszerváltozás óta folytatott, és 1992. augusztus 18-án a magyar kormány által meghirdetett elvvel, miszerint a határon túli magyarok legitim szervezetei véleményével egyetértésben lehet döntést hozni az őket érintő kérdésekben.

A hivatal egy szerencsétlen versenyfutásba kényszerítette önmagát, miközben a feladata az lett volna, hogy az érintettek kezdeményezését felkarolja. A saját dolgát is megkönnyítette volna, ha nem csinál presztízskérdést a szórványok ügyéből.

A történet Felvidéken kezdődött.

A Nyitra melletti Alsóbodokon 2008. május 17-én szórványkonferenciát szervezett a Magyar Koalíció Pártja stratégiai tanácsa és a Zoboralja Közhasznú Társaság, amelyre a szervezők meghívtak szórványmagyarsággal foglalkozó magyarországi, erdélyi, délvidéki jeles szakembereket, valamint az érintett közösségek képviselőit a Kárpát-medencéből.
(A www.felvidek.ma portálon, a „Szórványban” elnevezésű rovatban olvasható valamennyi ott elhangzott előadás és a zárónyilatkozat.)

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a konferencia csupán egy azok közül a szakmai és társadalmi események közül, amelyeket a szórványmagyarság érdekében a közelmúltban szerveztek, többek közt Sólyom László köztársasági elnök kezdeményezésére, vagy a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének köszönhetően. Nem tudok viszont olyan kezdeményezésről, amit közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatallal köthetnénk össze e témában. A Szülőföld Alap megalakulásakor az én javaslatomra került a támogatások megítélésének szempontjai közé a szórványok ügye.
Az alsóbodoki tanácskozás jelentőségét az adja, hogy a Magyar Koalíció Pártja stratégiai tervet készített a felvidéki szórványmagyarság felkarolására, korábban ez nem került ilyen hangsúllyal az asztalra. A felkért előadók a Kárpát-medence különböző pontjain és a nyugati magyarság körében működő programokat mutattak be,  körképet vázoltak a szórványmagyarságról.

Ma elmondhatjuk, hogy az alsóbodoki kezdeményezés az elmúlt hónapok alatt kárpát-medencei, sőt össznemzeti dimenziót kapott, és ezt azzal érdemelte ki, hogy a résztvevők a zárónyilatkozatban összegezték a szórványmagyarság néhány égető gondját, és javaslatot tettek egy szórvány tanács létrehozására.

Négy pont az alsóbodoki szórványkonferencia május 17-i zárónyilatkozatából:

  • Az elszakítottságban élő magyarság szórvány-kérdésével rendszeresen és rendszerezetten kell foglalkozni, és a szórványokkal törődni kell.
  • A szórványok kormányzati és társadalmi segítség nélkül önmaguk nem tudják enyhíteni gondjaikat.
  • A szórványokkal való rendszeres foglalkozás érdekében létre kell hozni egy szakpolitikusok, szakemberek és az érintettek képviselői részvételével egy  szórvány tanácsot.
  • Szükségszerű az eddigi közérdekű támogatások rendszerének átalakítása a szórványok érdekében.

Az alsóbodoki konferencia megvalósulását anyagi támogatásban részesítette a Miniszterelnöki Hivatal illetékes főosztálya, illetve a kisebbségi- és nemzetpolitikai ügyekért felelős szakállamtitkára, Gémesi Ferenc. A tanácskozás programjában szerepel a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya igazgatóhelyettesének előadása is, azonban a konferencia napján betegség miatt lemondta részvételét.

A konferencia résztvevői annak érdekében, hogy a zárónyilatkozatban megfogalmazott javaslatok mentén folytatódjon a munka, megbízták az MKP stratégiai alelnökét a további lépések megszervezésével. Így lettem „az alsóbodoki kezdeményezők szóvivője”.

A tanácskozás után annak rendje és módja szerint a Miniszterelnöki Hivatalhoz eljuttattuk a konferencián megfogalmazódott elképzeléseket és javaslatokat.

Május 27-én a sajtóból, az erdélyi Krónikából értesültünk arról, hogy Gémesi Ferenc államtitkár Kolozsvárott bejelentette, hogy a magyar kormány szórvány tanács létrehozását határozta el, amit úgy is értelmezhettünk, hogy lám az alulról jövő kezdeményezés értő fülekre talált. Néhány sikertelen erőfeszítést tettünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a felelős államtitkárral, például időben jeleztük neki, hogy augusztus 19-én Budapesten találkoznak az alsóbodoki konferencia szakértő-előadói és néhány olyan szervezet képviselői, akik szívükön viselik a szórványban élő magyarok sorsát. (Ennek az összejövetelnek a programja is elérhető a www.felvidek.ma portálon, az említett rovatban.)

Ekkor vált nyilvánvalóvá számunkra, hogy a hivatal tudatosan nem veszi figyelembe a mi jó szándékú kezdeményezésünket. A találkozóra – a meghívás ellenére – nem jött el a hivatal egyetlen politikai felelősséget viselő tisztségviselője sem, csak a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának egyik munkatársa, aki jelezte, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban zajlik a szórvány tanács előkészítése. Részletekkel ő sem tudott szolgálni.

Az „alsóbodoki kezdeményezők” – nevezzük most már így – a budapesti megbeszélésen elhatározták, hogy legközelebb Felsőpulyán találkoznak szeptember 7-én, az ausztriai magyarok által összehívott „X. Kufstein-találkozón” – amelynek témája ugyancsak a szórványban élő magyarság helyzete lesz -, és ott alkalom nyílik annak tisztázására, milyen elvek mentén kellene létrehozni a szórvány tanácsot, hogyan lehet az érintett közösségeket bevonni.

Augusztus 20-án, másnap Gyurcsány Ferenc a Kisebbségi Díjak átadásakor ünnepi beszédében egy mondattal kitért a szórvány kérdésére, miszerint a kormány szórvány tanács létrehozását határozta el. Az ünnepi fogadáson részt vevő „alsóbodoki kezdeményezők” megszólították Gémesi Ferencet, és kierőszakoltak tőle egy találkozási időpontot a helyzet tisztázására.

Erre a találkozóra szeptember 5-én sor került, Gémesi Ferenc fogadta hármunkat:  Vetési László erdélyi, Ladányi Lajos felvidéki „kezdeményezőt” és jómagamat. Gémesi Ferenc beszámolt arról, hogy 24 személynek felkérő levelet küldtek, vegyen részt a kormány szórvány tanácsának munkájában. A névsort is megkaptuk. Nevek említése nélkül kimondható, hogy nem mindegyikük élvezi az érintett közösségek bizalmát és csak egy részük tekinthető szakembernek. Rövid megbeszélésünk során kiderült, hogy a Miniszterelnöki Hivatal részéről nem történt semmilyen egyeztetés az érintett közösségekkel. Felmerült, hogy az „alsóbodoki kezdeményezők” is delegáljanak tagokat ebbe a tanácsba, de az államtitkár kizárta annak lehetőségét, hogy ez esetleges lecseréléssel érintse a már felkért személyeket. Úgy váltunk el, hogy a szeptember 7-i, felsőpulyai egyeztetésünk után adunk választ.

A felsőpulyai konferencián, amelyre 25 országból mintegy 300-an érkeztek, s amely mára a világ magyarságának egyik legfontosabb szellemi műhelyévé nőtte ki magát, valóban sok oldalról sikerült rávilágítani a szórványmagyarság problémáira, még nagyobb hangsúlyt kapott, hogy ez a kérdés összenemzeti jelentőségű. A magas szakmai színvonalon, hibátlanul megszervezett találkozón érezhető volt a teljes összhang, erről tanúskodik a zárónyilatkozat elfogadása is.
A tanácskozás résztvevői egyetértésüket fejezték ki az Alsóbodokon, 2008. május 17-én megfogalmazott célkitűzésekkel, és „a Magyar Országgyűlés égisze alatt létrehozandó intézményesült kapcsolatot” sürgettek a Kárpát-medencei és a nyugati magyar szórványoknak a szerves magyar szellemi életbe és társadalmi kapcsolatokba való integrálódása érdekében. (Erről is olvasható az összefoglaló a www.felvidek.ma említett rovatában.)

Ezt követően az a „alsóbodoki kezdeményezők” is megbeszélték, milyen választ adjunk a szakállamtitkárnak. Az a vélemény alakult ki, hogy ne delegáljunk új tagokat, hanem a miniszterelnöki hivatal kérje ki a magyar közösségek legitim szervezeteinek véleményét a szórvány tanács összetételére vonatkozóan. A hivatal eljárásával kapcsolatos kifogásainkat megírtam Gémesi Ferencnek.

A felsőpulyai konferencia szeptember 7-én megfogalmazott kérésére a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának plenáris ülése egy hét múlva reagált, szeptember 13-án elhatározta egy szórvány munkacsoport létrehozását.
Egy hónappal később, október 13-án pedig a Miniszterelnöki Hivatal is bejelenti a szórvány tanács megalakulását.
Mondhatnánk, a kör bezárult.

Tegyük fel a kérdést, miért a Magyar Országgyűléshez felé fordultunk a felsőpulyai konferencia végével, miután a találkozó nyitónapján meghallgattuk a Miniszterelnöki Hivatal egyik hivatalnokának beszámolóját a kormány határon túli magyarokat érintő támogatáspolitikájáról, amelyben szó volt a szórvány tanács létrehozásáról is. A Nyugat-európai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke erre a beszámolóra röviden reagált: a felkért tagok névsorában az utolsó helyen szerepel egy név, amely mögött az olvasható, hogy ő Ausztria-Burgenland képviselője, ám egy budapesti illetékességű közalkalmazottról van szó. Deák Ernő hozzátette azt is, hogy a magyar kormány a Nyugat-európai Magyar Országos Szervezetek két éves erőfeszítését hagyja figyelmen kívül, amikor az intézményes kapcsolattartásból a nyugati magyarságot kifelejti.

Az alsóbodoki kezdeményezés vajon miért nem nyerte el a Miniszterelnöki Hivatal tetszését? Erre nem kaptam választ Gémesi Ferenc szeptember 15-én keltezett válaszlevelében sem, szerinte én választottam a konfrontációt és fordultam szembe a kormány szándékával. Azzal, hogy az érintettek részéről alulról jövő kezdeményezés képviseletét vállaltam?

Duray Miklós
az MKP stratégiai alelnöke
2008. október 10-én, Pozsonyban