Nem volt ok a védtelen emberek elleni rendőri beavatkozásra

„Egy baloldali magyar történész – nemes egyszerűséggel – futball-huliganizmusnak nevezte a dunaszerdahelyen történteket. Ez egybevág azzal a botrányos közleménnyel, amit az MTI angol nyelven adott ki az üggyel kapcsolatban. Mi a véleménye erről?” – kérdezte az Echo TV szerkesztője Duray Miklóst a Napi aktualitás c. műsorban.

Duray Miklós: Futball-huliganizmus ugyan létezik, de a 2008, október 1-én Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban nem ez a kérdés. Védtelen emberek ellen ok nélkül intézett támadást a szlovák rohamrendőrség. A lelátónak abban a részében, amelybe a rendőrök behatoltak, az ülőhelyek egy része üres volt és itt volt a szurkolók legvegyesebb összetételű része. Voltak ott fradisták, újpestiek, kispestiek, váciak és a Csallóköz különböző településeiről. Azaz, nem egy egységes klubeszme szerint szerveződtek. Voltak ott idősek, gyerekek, nők, férfiak. Tehát olyan vegyes társaság volt, amely nem tudott volna kifejezni – főleg erőszakhoz vezető – közös akaratot.

Nyitracsehiben egy autóbuszmegállóra „Halál a magyarokra!” feliratot festettek. Tehát nagyon elszabadultak az indulatok. Mi lesz ennek a vége? Mit tud a Magyar Koalíció Pártja tenni?

– Érdemes foglalkozni azzal, hogy hová vezethet Szlovákiában a magyarellenesség. Azt tudjuk, hogy az eddigi gerjesztett magyarellenesség, amelyet főleg a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt tevékenysége okoz, mára már elvezetett oda, hogy a szlovák fiatalkorúaknak – 15 éveseknek – több mint 30%-a a leggyűlöletesebb nemzetnek tartja a magyart, és több mint 60%-a megtiltaná a magyar beszéd nyilvános használatát. Nos, belőlük pár év múlva választópolgárok lesznek. A Szlovák Nemzeti Pártnak már ma is a fiatalabb korosztály körében (a 18–26 év közöttiek) sokkal nagyobb a támogatottsága a párt népszerőségének országos arányánál. Ez arra az előrejelzésre enged következtetni, hogy 5–10 év múlva a politikában is aktív szlovák generációk sokkal inkább magyarellenesek lesznek, mint a mostaniak. Tehát csökkenhet a két nemzet közötti kiegyezés esélye. Ma még a szlovák, illetve a magyar nemzetnek megvan az ereje, a tartalékai és az erkölcsi tartása is ahhoz, hogy ezt a kialakult helyzetet rendezzék. De 10 év múlva erre sokkal kisebb lesz az esély.

A pozsonyi parlament már el is fogadta azt a törvényt, mely szerint szlovákiai meccseken tilos lesz idegen államok jelképeit használni. Egy Európai uniós országban hogyan fogadhatnak el egy ilyen törvényt?

Ez számunkra is kérdés. Mi, magyar képviselők ellene szavaztunk, de a szlovák képviselők túlnyomó többsége megszavazta. Kíváncsi vagyok arra, milyen lesz a végrehajtási utasítása a törvénynek. Nem tudom például, hogy különböztetik meg, hogy mi az állami jelképe Magyarországnak, a címeres zászló vagy a címer nélküli trikolór? Nem vagyok ugyanis biztos abban, hogy a rendőrök tudják, hogy a magyar alkotmány melyik változatát tartalmazza a nemzeti színek zászlóban való megfogalmazásának.

Az EU-ban terveznek felszólalásokat?

A dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás ügyében igen. Ezt már készítjük is elő. Nyilvánvaló, hogy további lépésekre is szükség van. Azt már most tudjuk, hogy az Európai Szocialista Párt rosszallását fejezte ki amiatt, hogy ezen a héten, kedden, a pozsonyi parlamentben egy olyan határozatot fogadtak el, amely elítéli a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőit, mert szeptemberben részt vettünk a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Meglepő, és reménységre ad okot Hannes Swoboda szocialista politikus véleménye, miszerint európai módon kell tisztázni azt, ha valamilyen fenntartásaik vannak a szlovákoknak emiatt. Azaz, kétoldalú tárgyalásokat kell folytatni, és nem parlamenti vadbivalyként nekirohanni a dolgoknak, és rögtön parlamenti határozatot elfogadni.

Csáky Pál mondta, hogy a helyzetre megoldást jelentene Robert Kaliňák belügyminiszternek a lemondása…

Ez most a dunaszerdahelyi rendőri támadással kapcsolatban lett megfogalmazva. A belügyminiszter lemondására több ok is szolgál. Egy tisztességes országban a belügyminiszter már régen megtette volna ezt a lépést. Ugyanis amikor 2006 augusztus 25-én Malina Hedviget megverték, utána a belügyminiszter és a miniszterelnök közösen bizonygatták, hogy nem is igaz, hogy megverték, az egészet csak kitalálta, sőt, önmaga verte meg magát… Mindenki tudta, hogy ez légből kapott hazugság, és most már a rendőrség is bizonyította, hogy ez nem igaz. Nos, már ez is elegendő lett volna arra, hogy lemondjon. A dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás és a belügyminiszter ezzel kapcsolatos magatartása már csak ráadás.

Mit várnának el a magyar kormánytól?

– A magyar kormánytól elsősorban szolidaritást várunk, másodsorban a magyar kormányfőnek tárgyalnia kellene a szlovák miniszterelnökkel. Nem mondom, hogy nem jelzésértékű, ha egyszer visszautasítja, de amikor ilyen rendezetlen kérdések vannak a két ország viszonyában, illetve a magyar-szlovák kapcsolatokban, akkor tárgyalmi kell, mert e nélkül semmit sem lehet tisztázni.

Megszakítás