Éves archívum: 2008

25 év után ismét bíróság előtt – Duray Miklós nyilatkozata

Huszonöt évvel ezelőtt állította bíróság elé Duray Miklóst a kommunista hatalom és a politika huszonöt év után ismét a bíróság elé állítatta. 1983. január 31-én a „Csehszlovák Köztársaság felforgatásának vádjával” került a  bíróság elé, most pedig a kormányhatalom részét képező Szlovák Nemzeti Párt folytat ellene polgárjogi pert, melyet holnap, 2008. …

Bővebben »

Búcsú Stelczer Elemértől

Nagy részvét mellett 2008. január 24-én eltemették Stelczer Elemért, a Rákóczi Szövetség alapító tagját, az Esterházy Emlékbizottság örökös elnökét, a Pro Probitate-díj tulajdonosát a budapesti Kerepesi temetőben. A Magyar Koalíció Pártja képviseletében Duray Miklós alelnök vesz részt a temetésen. A szertartás kezdetén a gyászoló sokaság előtt először Kovács Zoltán tárogatóművész …

Bővebben »

Édesanyám… – Egy évszázados élet íve zárókövéhez érkezett

Köszönöm mindenkinek, aki imádságával segítette édesanyámat életének utolsó napjaiban, együttérzett családommal a gyászban, elkísérte őt utolsó útjára a losonci temetőben. Duray Miklós * * * Édesanyám,Dr. Duray Endréné Zvoda Mária(1910. augusztus 13 – 2008. január 10) Az üstökös járás évében, a nagy csillaghulláskor 1910. augusztus 13-án született Losoncon a köztiszteletben …

Bővebben »
Megszakítás