A párton belüli viszályokról

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke interjút adott a Szabad Újság hetilapnak. “Remélem, sikerül olyan eredményt elérnünk a tárgyalások során, hogy Bugár Béla belátja,  belülről együttműködve kell ezt a pártot formálni, nem egy amolyan archimédeszi pontban csücsülve” – mondta.

A 2006-os választásokat követően kiderült, hogy a Magyar Koalíció Pártja nem lesz kormányzati tényező, s ezzel alapvető változás állt be a tömörülés életében. Tulajdonképpen visszajutott oda, ahol a megalakulásának pillanatában állt, amikor először kellett megfogalmaznia önmagát. Akkor a platformpárt mellett döntöttek. 2006 óta soha nem került szóba, hogy újra a platformok pártjává alakuljanak át?

– Mikor 1998-ban egyesült a három párt, arra törekedtünk, hogy olyan belső struktúrája legyen, ami biztosítja, hogy nem bomlik fel, illetve hogy ne nyíljon lehetőség, hogy a létrejövő platformok egymás ellen szervezkedhessenek. Ezt sikerült 1998-ban elérni, és 2007-ig ez úgy-ahogy működött is, viszont 2007-ben tisztújító kongresszusa volt a pártnak, és ott vezetőcsere következett be. A vezetőcsere óta van jelen egyfajta elégedetlenség a pártban, de ez nem a platformok hiányára utal, noha lehetséges, hogy most már időszerű lenne a platformok újraszervezése vagy megszervezése is. Az elégedetlenség abból fakad, hogy átalakult a vezetési struktúra, más a személyi összetétele, és néhányan kiszorultak a vezetésből. Tehát innen eredeztethető az időnként felszínre törő, most éppen eléggé jelentős feszültség, amelynek egyik lecsapódása Simon Zsolt távozása a pártból és az a törekvése, hogy minél többen lépjenek ki a Magyar Koalíció Pártjából. Mert nem egy spontán folyamatnak vagyunk a tanúi, hanem egy tudatosan szervezettnek, amely mögött azok a személyek állnak, akik nem elégedettek a 2007-es tisztújítás eredményével.

Tehát konkrét személyi ellentétekről van szó, nem párton belüli elvi és programvitákról?

– Ami most történik, annak semmi köze elvi kérdésekhez vagy a programhoz. Nézzük például a lévai esetet: ott tulajdonképpen két család és a hozzájuk kapcsolódó ismeretségi kör keltette az ellentéteket, és amikor ők – nagy hangerővel – elhagyták a járási konferenciát és a pártot, nagyon jó hangulatban és termékeny munkával folytatódott a tanácskozás, amire évek óta nem volt példa. Hasonlót látok Rimaszombatban is. Most, hogy Simon Zsolt kilépett a pártból, nagyon sokan mintha szabadabban lélegeznének a Rimaszombati járásban. Nagyon régen nem történt meg az, ami pár nappal ezelőtt, hogy leültünk tárgyalni a járási vezetéssel, és egy konstruktív megbeszélés zajlott. Simon Zsolt idején ez nem volt lehetséges, mert mindig előkerült olyan probléma, amelyet őmiatta nem lehetett megoldani.

Simon Zsolt megfogalmazta egyáltalán az alapvető kifogásait az MKP-val szemben?

– Számomra rébusz az, amit többször is elmondott, mert állandóan csak azt hangoztatta, hogy a párt elnöke hazudik, nem lehet vele együttműködni, sőt a végén már olyan kijelentést is tett, hogy az életét és vagyonát is rátenné, hogy megszabadítsa a pártot Csáky Páltól. Az ilyen indulatoktól fűtött ember nem alkalmas a közösségi munkára. Egyébként lehet ügyes, lehet törekvő, de ha indulatok feszülnek benne, ha állandóan megpróbál keresztbe tenni a többieknek, sőt a sajtón keresztül üzenget ahelyett, hogy a párton belül próbálna tiszta helyzetet teremteni, nem lehet megegyezésre jutni vele. A csapatmunka a belső kötelékek függvénye, az érintett közösségen belül kell kialakítani a programokat és rendezni a viszonyokat. Kívülről csak bomlasztani lehet.

Van még egy ügy, ami a külső szemlélő számára nem teljesen világos: Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor parlamenti képviselők frakcióból való kilépésének az okai. Nehezen értelmezhető ugyanis, hogy változást követelnek a párt vezetési stílusában annak fejében, hogy párttagok maradjanak. Önök már többször tárgyaltak Bugárral. Tudják, hogy mit takar a stílusváltás?

– Többször tárgyalt Bugár Bélával a pártvezetés és az elnökök tanácsa is, és kiderült: nem a stílussal van baja, hanem a vezetési módszerekkel.

Mi a különbség a kettő között?

– Jelentős különbség van. A stílus ugyanis emberhez kötődik, míg a módszerek a testületekhez, a munkához. Az elmondott kifogásaik olyan jellegűek, amelyekről párbeszédet kell folytatni, mert ha valakinek fenntartásai vannak a végzett munkával kapcsolatosan, akkor azt ki kell beszélni. Én ezt helyesnek tartom. Csak azt nem tartom helyesnek, hogy erre ilyen módon és ilyen körülmények között kerül sor. A megbeszéléseknek még nem értünk a végére. Az én személyes álláspontom az, hogy a párton belüli munkamódszert illetően akkor lehet dűlőre jutnunk, hogyha együttműködve, belül próbálunk a módszereken változtatni. Ezt többször el is mondtam. Úgy nem lehet megváltoztatni a módszert, hogy egy külső pozícióból bírálom, mert önmagában a bírálat nem elegendő, a megváltoztatásához alkotó együttműködés kell. Ha nem dolgozunk együtt, az olyan, mintha kirakatból néznénk, hogy mi történik.

Hogyan látja ön, van visszaút? Sok elemző vélekedik úgy, hogy konkrét személyekhez kötődő hatalmi harc folyik a Magyar Koalíció Pártjában, és ennek szakítás lesz a vége…

– Jó lenne, ha ez nem következne be, mert akkor más irányt fog venni a szlovákiai magyar politika. Visszatérünk az 1998 előtti állapotba, sőt lehet, hogy az 1990-92 közöttibe, s ez nem lenne jó. Remélem, sikerül olyan eredményt elérnünk a tárgyalások során, hogy Bugár Béla belátja, hogy belülről együttműködve kell ezt a pártot formálni, nem egy amolyan archimédeszi pontban csücsülve, kívülről bírálgatni… Hiszen mindannyian, akik dolgozunk a pártban, arra törekszünk, hogy a munkamódszerek általánosan elfogadottak legyenek.

Vannak olyan hangok is, hogy külső ösztönzői is vannak az MKP belviszályának.

– Ez egy másik probléma. És talán ezen is érdemes lenne elgondolkodni, mert jelezték Brüsszelből és Strasbourgból, hogy az ottani – főleg smeres – képviselők között az a hír járja: nemsokára minden rendben lesz az MKP-ban, mert le lesz váltva a mostani elnöke, és akkor az MKP koalícióképes párt lesz. Ezt olyan személyek mondták el, akik saját fülükkel hallották a hírt. S ezen azért érdemes elgondolkodni, mert ilyen megvilágításban teljesen más értelmet nyer az MKP összes pillanatnyi problémája.

Gondolja, hogy ekkorát változik a Smer, amely 2006-ban nem az MKP mostani elnökével és vezetésével nem kötötte meg a koalíciót, hanem Bugárékkal?!

Ez így igaz. Mondhatnánk azt is, hogy 2006-ban az MKP koalíciós potenciálja lenullázódott, de akik ismerik a szlovákiai belpolitikai viszonyokat, azok tudhatják, hogy Robert Ficóéknak nem olyan koalíciós partnerei vannak, akikkel rózsás az együttműködés. És biztosan vannak politikusok, akik azon törik a fejüket, hogy a 2010-es választások után más koalícióban kormányozzon tovább Robert Fico. Ennek van logikája, ahogyan a lehetséges koalíciós partnerek keresésének is. Nincs túlságosan nagy választék a jelenlegi szlovákiai politikai színpadon. Vannak különböző pártalakítási kezdeményezések, lényegében ezek is azért vannak, hogy lehessen koalíciós partnere a Smernek, és természetes, hogy a kormányzati körök stratégái is gondolkoznak ezen, hiszen magam is végig szoktam gondolni a lehetséges irányokat.

Tisztázták-e, hogy május 16-a mint végső határidő miért olyan fontos a frakcióból kilépett három képviselő számára?

– Én ezt doktrinér megjelölésnek tartom. Nyilvánvaló, hogy május 16-án ülésezik az MKP Országos Tanácsa, tehát lesz egy esemény, de hogy miért ezt az időpontot tűzték ki Bugárék, nem igazán értem. Az Országos Tanács napirendjén az európai parlamenti választások szerepelnek, és nem tudom, hogy ezen kívül minek kellene még történnie az ülésen. Persze lehet kisebb-nagyobb botrányt kelteni az ülésen, mert ahhoz két-három ember is elegendő… Én, ahányszor tárgyaltunk, arra kértem Bugár Bélát meg a többieket is, hogy ha együtt hoztuk létre ezt a pártot, akkor van egy közös felelősségünk a továbbalakításával is, és nem a meggyengítésén kell dolgoznunk. Arról nem is szólva, hogy – a részben mesterségesen szított – ellentétek nem csupán a Rimaszombati vagy a Lévai járásra korlátozódnak, és nem is csupán az MKP-ra. Ennek sokkal szélesebb körű következményei lehetnek. Egyrészt: negatív hatással lehet a választóinkra, akik az ellentétre reagálhatnak úgy, hogy nem mennek el szavazni, másrészt: távlatilag az sem mindegy, hogy ha az MKP a jövőben bekerülne egy kormánykoalícióba, ott mekkora erőt képviselne. A legfőbb gond azonban az, hogy egy meggyengített párt nem igazán tudja képviselni és érvényre juttatni választóinak az érdekeit… Tehát olyan következményei lehetnek a mostani lépéseknek és kilépéseknek, a diktátumszerű magatartásoknak, amelyeket pontosan nem is lehet felmérni.

Ön teljességgel kizárja, hogy az MKP-ból kilépő és a frakciót elhagyó képviselők új párt alapításán dolgoznak?

Egyértelműen csak Jakab Elemér – a nagymihályi járási testület elnöke – szájából hangzott el, hogy új pártot kell alapítani Bugár Béla vezetésével, de Bugár Béla ezt visszautasította, kijelentette, hogy ő nem akar pártelnök lenni. Viszont az új párt alakításának tényét azt követően, hogy ez a sajtóban megjelent, senki nem cáfolta. Ezenkívül még egy olyan fejtegetés is napvilágot látott, amely egy interetnikus párt létrehozását vázolta fel – szlovák és magyar politikusokkal –, azzal a nem titkolt céllal, hogy ez vegye át a Magyar Koalíció Pártjának a szerepét. Ez lényegében az 1990-es állapotokhoz, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen korszakához vezetne vissza.

(A Szabad Újság 2009. május 6-i számában megjelent interjút Gyurkovits Róza készítette)