Az idő végtelen, a lélek állandó – Dúdor István 60 éves lenne…

Gömör festője, Dúdor István november 11-én lenne 60 éves. Ebből az alkalomból a Duna Televízió aulájában kiállítás nyílt november 4-én 12 órakor a festő képeiből. A kiállítást Duray Miklós nyitotta meg, aki Dúdornak személyes jó barátja volt.

Duray Miklós beszéde:
Az idő végtelen, a lélek állandó

A Kárpát-medencei magyar nyelvterület északi peremén, a nyelvhatáron, fekszik egy falu, Deresk, melyben az ott élő emberek évszázadokon át a helyben kiásott zsíros agyagból edényeket korongoltak, kemencében csengősre égették, majd a piacra vitték árulni. Hogy a szomszéd völgyben égetetteknél kelendőbbek legyenek, több és különlegesebb vonallal, virággal díszítették, és a kőzetek ereiben talált földszerű ásványokkal színezték külsejüket. Mindig akadt a fazekasok között egy-kettő, akik a hagyományostól eltérő mintákat, tárgyakat, alakzatokat találtak ki, sőt a kúppá korongolt nedves agyagból emberformát is alakítottak, leginkább Isten fiát és Máriát gyermekével. De emberalakjaik nem keltek el a vásárban, hiszen főzésre, vagy tározásra nem voltak alkalmasak. Ezért odaadták a papnak, aki betette az istenszobrokat a templomba, mert ha nem is becsülte sokra a pórnép által készített tárgyakat, sajnálta egyből kidobni azokat – még ha semmire kellők is voltak –, mert sugárzott belőlük a lélek.
Akinek a cserepei nem voltak kelendők, azt a faluban nem becsülték sokra, de aki rájött arra, hogy mást is tud, mint fazekat sodorni az agyagból, továbbra már nem nyughatott. Visszaút nem volt.
Az alkotóerő és képzelet töredékei nemzedékről nemzedékre gyülemlettek, mígnem egyszer megszületett egy ember, akiben a léleknek ez az állandósága úgy testesült meg, hogy már nem akart vásárra cserepet készíteni, de a feje és a szeme megtelt a legkülönlegesebb virágokkal, kezével az addig csak a szentképeken látható vonalakat írta a papírra, fákat rajzolt és szelet az ágai közé, megmintázta az embert, a mosolyát, és főleg a szomorúságát. Ezt az embert, aki a Dúdorék családjában született Deresken, 1949. november 11-én, Istvánnak keresztelték a falu félévezredes templomában.

Aki mást vagy másként tesz, mint a többség, annak nehéz a sorsa. Pedig Dúdorék egyetlen fia látszatra nem volt más, mint a többi dereski. Szegény volt, mint, a többi faluja béli, sőt tőlük is szegényebb, még kocsmára sem tellett neki. Szomorú volt, mint a többi faluja béli, sőt tőlük is szomorúbb, mert sokszor nem volt hol nyugalomra hajtani a fejét. Megverték őt is, mint a többi legényt, sőt őt többször is, mert magányos volt. Ment ő is valahová, mint a többi, de egyedül, és ha megjött, senki sem várta, mert mindig máskor és máshonnan jött.
Az ösztönök és a végzet embere volt. Soha sem azt tette, amit kellett volna tennie, hanem csak azt, amit akart. Ha ő lett volna Michelangelo, akkor a Sixtus Kápolna falait minden bizonnyal nem az ő freskói ékesítenék, de Róma összes templomának külső falait telefestette volna.

A pozsonyi képzőművészeti középiskolán kezdte szakmai tanulmányait, de nem fejezte be. Ennek ellenére rendkívüli tehetségének köszönhetően felvették őt a prágai Képzőművészeti Akadémiára. Szakmailag ott teljesedett ki. Akadémiai tanulmányainak záró kiállításán olajfestményei már érett művészről tanúskodnak. Ennek az együttesnek volt egyik darabja a „Szörny Deresk fölött” c. képe, amit nem mert kiállítani, végzős társai is féltek tőle. Az üreges testű, állatszerű szörny sokáig kísértette őt. Az átmeneti megnyugvást, időnként visszatérő vezérfonálként a szenvedés és a megváltás jelképe hozta meg számára. A Megfeszített számtalan változatát festette meg és rajzolta le, ami azonban nem gyermetegen őszinte hitvilágáal függött össze, hanem a szenvedés lelki és fizikai átélésével – az odaszögezettség, a tehetetlenség megélésével.

Vándor volt, mint a középkor igricei. Sehol sem volt maradása. Nem dolgozott rendszeresen, de ha elkapta őt az alkotói lendület, tucatjával ontotta a képeket, amelyeknek nagy részét meg is semmisítette. A képeihez is úgy viszonyult, mint önmagához – mindannyian a múlandóság részei vagyunk. Ennek az önégető sorsnak lett az áldozata. Képeinek egy részét sikerült időben a saját pusztító kezéből kimenteni, de őt magát a pusztulástól nem tudtuk megmenteni. Szenvedésekkel teli élete harmincnyolc évig tartott. A pusztulás egy gyilkos képében sújtott le rá. Most lenne hatvan éves.

Skip to content