Duray Miklós Orbán Viktornak, a 2010-es magyarországi választások eredményének ismertté válása után tartott beszédét követően a következőket nyilatkozta: 2002. április 12-én a polgári politikai erők a Kossuth-téren tartottak nagygyűlést. Ezen volt egy csodálatos felirat, mely nagy vihart váltott ki Szlovákiában. Ezen ez állt: „Viktor, Veled vagyunk! Felvidék*”. Nyolc évvel később, 2010. április 25-én a Vörösmarty-téren a következő felirat jelent meg: „Viktor, Felvidék Bízik benned.”
Számomra ez a két felirat így együtt tekintve nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy van egy éveken keresztül folyamatosan megnyilvánuló és folyamatosan létező magatartás. Mégpedig az, hogy léteznie kell egy olyan magyar nemzetpolitikának, amely az egész nemzetet képviseli, és nem csak a nemzet valamely töredékét, esetleg egy nemzetellenes részét. Ma egyértelművé vált, hogy Magyarországnak egy olyan kormánya lesz, amely az egész nemzetet képviselni fogja. Bízom benne, hogy ez sikeres is lesz.
—
*: Megj.: Duray Miklós részt vett az említett 2002-es nagygyűlésen, azon fel is szólalt, ami miatt a magyarországi posztkommunista erők és a szlovák politikai részéről durva támadásoknak lett kitéve. Kilencven szlovákiai magyar (magukat „értelmiséginek” nevezve) nyílt levélben bírálták őt, és felszólították a Magyar Koalíció Pártját, hogy szabaduljanak meg tőle. Neves magyarországi alkotóművészek, értelmiségiek nyílt levélben, Szlovákiában pedig „Európai jövőnk tízparancsolata” című dokumentummal mintegy ezer magyar értelmiségi kelt Duray védelmére.