Duray Miklós: Jogfosztó magyarfóbia

Trianonban úgy húzták meg a határokat, hogy a maradék Magyarország és az újonnan létrejövő államok – ide értve Ausztriát is – ne lehessenek egymás szövetségesei, hanem legyen féltenivalójuk egymástól. Vagyis a békediktátorok belekódolták a térséget megbénító feszültséget művükbe.  Ehhez magyarellenességet kellett szítani a szlovákokban. Azóta ez a szlovákság egy részében természetes felfogásként rögzült – mondta a Demokratának Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke.


– A szlovák kormány magyarfóbiája lassan az orvostudomány érdeklődésére tarthat számot. E viselkedési zavar pusztán a célegyenesbe fordult választási kampány hordaléka, vagy ez az alapjárat?

– Szlovákiában nagyon jól kimutatható, hogy ha felülről magyarellenességet gerjesztenek a szlovák politikusok, akkor az egész társadalom lángra lobban, ha viszont nem korbácsolják fel az indulatokat, akkor a magyarellenesség csak parázslik vagy hamuvá válik. Az ország helyzete és története ugyanis eltér a többi trianoni utódállamétól. A magyarellenesség végigkísérte az újkori szlovák állam történetét a rendszerváltozás időszakától napjainkig, legfeljebb a fokozatokban volt eltérés. Ezt sajnos alábecsüljük mi magyarok, még a Slota-féle gyűlöletkeltésre is hajlamosak vagyunk legyinteni, mondván, ez a szlovák politikai folklór része. Ez ugyanis sokakat vonz, nagy az elfogadottsága, a hasonlóan magyarellenes lelkületű Robert Fico pártja pedig akár megnyerheti a választásokat. A mostani hisztéria tagadhatatlanul összefügg a választási kampánnyal, a jelenlegi kormánypártok újrázni szeretnének, ennek érdekében a végsőkig szítják az indulatokat. De eddig sem lobogott sokkal kisebb lánggal a magyarellenesség, gondoljunk a nyelvtörvényre vagy Sólyom László magyar köztársasági elnök kitiltására. Most inkább csak abban a számukra kényelmes helyzetben vannak, hogy választási érdekeik teljesen egybeesnek alapfelfogásukkal, így mondhatjuk, hogy e téren még csak hazudniuk sem kell. Világosan kell látnunk, hogy a Trianon-problémakör nyomán nem csak nekünk rándul gyakran görcsbe a gyomrunk, hanem a szlovákoknak is, csak ellenkező előjellel. Ők az érdemtelenül megszerzett javakat féltik, mi pedig az elvesztett nemzetrészeket. Meg kell mondanom, ezt egyelőre feloldhatatlannak látom.

– Ez azonban, úgy tűnik, leginkább szlovák specialitás, hiszen sem Románia, sem Szerbia nem reagált hisztérikusan a magyar állampolgársági törvény módosítására, de még a Trianon-emléknap törvénybe foglalására sem. A szlovák néplélek tükröződik a pozsonyi politikai elit magatartásában, vagy a soviniszta államvezetés formálja saját képére a többségi lakosságot?

– A szlovák néplelket nagy általánosságban nem tartom magyarellenesnek. A jelenség megértéséhez vissza kell pillantanunk a történelemben pontosan Trianonig. Ha a szlovák politikai elit azóta megtett útját egészében látjuk, akkor magyarázatot kapunk mindarra, amit ma kénytelenek vagyunk átélni. A trianoni békediktátum egyik következménye volt a történelmi Magyarország feldarabolása oly módon, hogy nem csak területeket, hanem nemzetrészeket is elcsatoltak. Ez nem volt véletlen. Bár hivatalosan lehetőség szerint természetes határok kialakítását hirdették, figyelembe véve a vasúti hálózat nyomvonalát, be nem vallott politikai szándék szerint Trianonban úgy húzták meg a határokat, hogy a maradék Magyarország és az újonnan létrejövő államok – ide értve Ausztriát is – ne lehessenek egymás szövetségesei, hanem legyen féltenivalójuk egymástól. Vagyis a békediktátorok belekódolták a térséget megbénító feszültséget, a teljes érdekellentétet művükbe. Ehhez magyarellenességet kellett szítani a szlovákokban. Az indulatokat, hangsúlyozom, politikai okokból szították, de azóta ez a szlovákság egy részében természetes felfogásként rögzült. Ezért nagyon jelentős a magyar részről most ismét fölmelegített Közép-Európa-gondolat.

– Kiknek állott érdekükben Közép-Európa szétzúzása és megbénítása?

– Elsősorban a két világháború közti francia politikának, mely a térséget saját céljaira kívánta felhasználni. De más érdekek is kapcsolódtak ehhez, elsősorban a Versailles-i békerendszerrel feldarabolt korábbi birodalmak bármiféle restaurációjának megakadályozása, továbbá a Török Birodalom felosztása és ezáltal a közel-keleti hatalmi viszonyok átszabásása.

Ezen átszabás láthatólag puskaporos hordóvá változtatta a Közel-Keletet, de maradjunk a Kárpát-medencében! Hogy lehetséges, hogy a szlovákok tisztelettel tekintenek Edvárd Benesre, aki csírájában elfojtotta önállósági törekvéseiket Csehszlovákián belül?

– Az első szlovák autonómia 1938 őszén jött létre, 1945 után azonban nem tudták érvényesíteni érdekeiket a csehekkel szemben, akiknek viszont szükségük volt rájuk Csehszlovákia restaurálásához, annak ellenére, hogy Benes mélyen lenézte a szlovákokat. Az autonómia-törekvések képviselőit bebörtönözték vagy kivégezték, a Tiso-féle állam képviselőit és szlovák kommunistákat egyaránt. Ez nagyon figyelemre méltó jelenség. A szlovák törekvések első sikerei csak 1968-ban mutatkoztak meg, főként a szovjet beavatkozás után. Ennek nyomán föderalizálták Csehszlovákiát, s a szlovák nemzeti eszme végül 1993-ban teljesedett be. Az 1938-ban létrejött államot átmeneti állapotnak tekintem, noha e folyamat első komoly, bár nagy áldozatokat követelő és kérészéletű sikere volt. Ma pedig – és ez is rendkívül érdekes – mindazon szereplők, akik legtöbbet tették a szlovák önállóságért, a történelmi emlékezetben partvonalra szoríttattak, megbélyegzés lett osztályrészük. Jozef Tisót felakasztották 1945 után, Gustáv Husákot ócska kommunistának tekintik, noha szlovák autonomista tevékenysége miatt éveket töltött a kommunista rendszer börtönében, mielőtt rettegett csehszlovák pártfőtitkár lett belőle. Vladimír Meciart pedig, bár pártja a jelenlegi kormánykoalíció tagja, a közvélemény afféle Európától távol álló bunkónak tartják. Ezek az emberek nincsenek benne a szlovák nemzeti pantheonban, noha – egyéb tevékenységüktől függetlenül – ők hárman képviselték leghatékonyabban az önálló Szlovákia gondolatát, és tevékenységük ebből a szempontból meghatározó volt. Ehelyett olyanokat tisztelne, mint Juráj Jánosík, aki katonaszökevényből betyár lett, fosztogatott egy darabig, végül felakasztották. Ez jól mutatja, hogy a szlovák történettudat ingatag és zavaros. Ezért lehet minden negatívuma ellenére tisztelt történelmi alak Benes, akinek hírhedt dekrétumai máig garantálják a szlovákok számára is a németek és a magyarok kollektív jogfosztásában gyökerező tulajdonviszonyokat.

– Tulajdonképpen hogy válhatott európai uniós tagállammá Csehország és Szlovákia e dekrétumok hatályban hagyásával, és miért nem volt következménye megerősítésüknek?

– A szlovák csatlakozási folyamat európai parlamenti jelentéstevője, a német Jochen Abraham Frowein által vezetett bizottság az Európai Bizottság jogszolgálatának keretében 2002-ben állásfoglalást készített a Benes-dekrétumokkal kapcsolatban. Ennek lényege, hogy az Európai Unió a közösséget megalapozó 1957-es Római Szerződés előtti ügyekkel nem foglalkozik, kivéve a holokausztot. Ebben belátható időn belül nem lesz változás.

– Megdöbbentő ez a hozzáállás. Ilyen körülmények között van egyáltalán olyan szlovák párt, mellyel értelmes párbeszédet lehet folytatni?

– A jelenlegi szlovák politikai porondon minden formáció magyarellenes kisebb vagy nagyobb mértékben, eltérő tálalásban. Ez sajnos tény. Mégis úgy tűnik, a Mikulás Dzurinda nevével fémjelzett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban van hajlandóság a párbeszédre. Ez nyilván összefügg azzal, hogy tagjai az Európai Néppártnak, s ilyen keretek között nem engedhetik meg maguknak a merev elzárkózást. A többi pártnál nem tapasztalható ilyen készség, esetleg egyes személyek esetében beszélhetünk ilyesmiről.

– Ön elégedett a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselőinek tevékenységével?

– Az MKP-s delegáltak szerintem intenzíven dolgoznak a felvidéki magyarok érdekében. Biztos lehetne többet, jobban tenni, de összességében tisztességgel helytállnak. Az igazán átütő eredményességet az hátráltatta eddig, hogy nem állt mögöttük olyan államérdek, mely hathatós segítséget nyújtott volna nekik. A második Orbán-kormány által vezetett Magyarország vélelmezhetően állami szinten vállalja a felvidéki magyarság képviseletét, s ezáltal a magyar fellépés sokkal fajsúlyosabb lehet.

– Védhatalmi státus kinyilatkoztatására gondol, ahogy Ausztria tette Dél-Tirol esetében?

– Nagyjából igen, bár Ausztria számára nemzetközi szerződés biztosította e státust. A Magyarország és a trianoni utódállamok közt köttetett alapszerződések sajnos ezt nem tudták megteremteni, ezért e megállapodások épp azon vonatkozásokban végrehajthatatlanok, melyek az elszakított nemzetrészek érdekeire vonatkoznak. Ezeket célszerű lenne felülvizsgálni annak érdekében, hogy a bennük foglaltak végrehajthatóvá váljanak. De ehhez nem elegendők kétoldalú tárgyalások, megfelelő nemzetközi politikai támogatás is szükséges, hogy akár ilyen státus kikövetelhető legyen.

– Minap azt nyilatkozta, nem kíván élni a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzésének lehetőségével. Miért nem?

– Nagyon egyszerű oka van ennek. A szlovák parlament által elfogadott ellentörvény szerint a pozsonyi hatóságok megfosztják szlovák állampolgárságuktól azokat, akik önként kérelmezik más ország állampolgárságát. Én sohasem mentem fejjel a falnak, úgy vélem, nem célszerű olyan helyzetbe kerülni, hogy egy magasztos eszme miatt sérüljön a jogbiztonság. Jelenleg Felvidéken olyan a helyzet megítélésem szerint, hogy ezzel többet lehet veszíteni, mint nyerni. A cél nem a mártíromság, hanem a rossz szlovák ellentörvény kijátszása, megváltoztatása ésszel.

– A szlovák sovinizmus nyomása gyorsuló asszimilációt vagy inkább megkeményedő ellenállást vált ki a felvidéki magyarokból?

– Tapasztalataim szerint alapvetően háromféle magatartás ismerhető fel. Vannak, akikben a dacos keménységet fokozza, másokban a félelmet növeli, és sajnos olyanok is vannak, akiket tovább lök a beolvadás felé. Az biztos, hogy ha egy társadalomban, jelen esetben a felvidéki magyarságban eluralkodnak a félelmek, az bomlasztja a közösséget. Ebből következően nekünk csökkenteni kell a félelmi tényezők súlyát. Csak ez esetben szabadulhat fel közösségünk annyira, hogy távlati célokat is meg merjen fogalmazni.

– A félelmeknek tudható be, hogy Erdéllyel vagy Délvidékkel ellentétben Felvidéken hiányzik a markáns magyar autonomista mozgalom?

– Részben igen, másrészt a szlovákok épp saját autonómia-küzdelmeik által látják igazoltnak azt a vélekedést, hogy aki önrendelkezésre törekszik, az meg akarja szüntetni az adott államalakulatot. Ez persze önmagában nem igaz, csak az ő esetükben volt helytálló, de e felfogás is nagyban ellehetetleníti a magyar autonómia-törekvéseket. Pedig a kielégítő önrendelkezés oldhatná a feszültséget, és ez szlovák érdek is, de nem ismerték még fel. Sajnos a közeg még nem érett meg erre. Nemrég vitatkoztam egy nagyon tisztességes mély érzelmű szlovák kollégámmal. Nem értette meg, miért mondom, hogy Szlovákia miért nem a hazám. Ő ugyanis – és itt érhető tetten a felfogásbeli különbség – a haza fogalmát az állammal azonosította. A szlovák történelmi tudatban a haza a szlovák államiság. Számunkra viszont nem haza az az állam, mely jogainkat csorbítja, létünkben elnyom. Ez olyan szemléletbeli különbség, mely áthidalhatatlannak tűnik. Petőfivel szólva „haza csak ott van, hol jog is van.”

– Hétvégén országgyűlési választások lesznek Szlovákiában. Milyen végkifejlet várható, és milyen eredményre számít a Magyar Koalíció Pártja, tekintettel arra, hogy Bugár Béla szakadár pártjával is meg kell küzdeniük?

– Szoros verseny van a Robert Fico-féle Irány-Szociáldemokrácia (SMER) és Mikulás Dzurinda Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió között, senki nem tudja megmondani, melyikőjük nyeri a választásokat, és mely párt alakíthat kormányt. Az bizonyos, hogy bárki végez az élen, annak koalíciót kell kötni más pártokkal, ez pedig még kuszábbá teszi a képletet. Ha Ficóék nyernek, nem biztos, hogy a jelenlegi szövetséggel vágnak neki a következő ciklusnak. A választások éjszakáján okosabbak leszünk. Ami az MKP esélyeit illeti, bízom a felvidéki magyar választók bölcsességében, remélem, sikerül tudatosítanunk bennük, hogy ez az elmúlt 20 év legfontosabb választása, már csak azért is, mert a mögöttünk lévő 4 esztendő ezen időszak legborzalmasabb korszaka volt. A tavaly őszi helyhatósági választásokon a magyar szavazatok elsöprő többségét az MKP kapta, Bugár Béla magyar-szlovák Most-Híd nevű pártja gyengén szerepelt. Bízom benne, hogy ez most is így lesz.

– Voltaképp miért alakított új pártot Bugár Béla, az MKP korábbi elnöke?

– Három fő okát látom. Először is ő egy rendkívül hiú, narcisztikus, sértett ember. E típus gyakran tesz őrült lépéseket. Gyurcsány Ferenc is ilyen lelkialkat. Másodsorban ő azon üzleti érdekekkel motivált körök játékszere volt az MKP-n belül, melyek a párt 2006-os kormányból való kiesése miatt elvesztették az érvényesülés ilyen lehetőségét, és ezért a politikai befolyás-szerzés új lehetőségeit kezdték keresni. A harmadik és szerintem legfontosabb ok, hogy Fico pártja, a SMER ahhoz az eszközhöz folyamodott, mint Meciar pártja az 1990-es évek közepén: felbujtott egy magyart, hogy egységbontóként lépjen fel, s ezáltal annyira meggyengítse az MKP-t, hogy a szlovák pártok átléphessenek rajta. Ugyanakkor ha Bugár pártja bekerül a pozsonyi parlamentbe, akkor ők lesznek a lojális bezzegmagyarok. Ezzel teljesen szétverhetik a felvidéki magyar politizálást. Remélem, erre nem kerül sor. Úgy vélem, csak számottevő szlovák szavazattal juthatnak be.

– Stratégiai elemzők időnként fölvetik, hogy a sokáig jellemző gesztuspolitika helyett európai biztonságpolitikai témává kellene tenni az elszakított nemzetrészek, így a felvidéki magyarság ügyét. Járható út ez?

– Erre az útra rá sem kell lépni, mert már rajta járunk. Akaratunktól függetlenül európai szintű biztonságpolitikai kérdés, ha egy NATO-tagországban ilyen fokú feszültség alakul ki a többségi nemzet politikai reprezentációja és a szomszédos, ma szintén NATO-tagországtól az előbbihez csatolt félmilliós közösség között. Szélsőséges példát említek: ki kezeskedhet azért, hogy egy magyar nemzetiségű szlovák NATO-katonában, ahogy mondani szokták, ne bődüljön el a borjú? A felvidéki magyarok nem tekintik hazájuknak Szlovákiát, mert másodrendű állampolgárokként kezelik őket. Márpedig aki a szlovák állam létét hazaként elutasítja, az nem tud pozitívan viszonyulni ehhez az országhoz. A saját régiójához, az egyes emberekhez igen, de az államhoz nem. Ez nem jelenti azt, hogy a felvidéki magyarok ne tartanák be a törvényeket, de az említett attitűd miatt a minket sújtó jogszabályok betartását igyekszünk elkerülni. Ha úgy tetszik, ez egyfajta polgári engedetlenség. Viszont létező biztonságpolitikai kérdés is. Ezt érdemes lenne tudatosítani, mediatizálni.

Ágoston Balázs , Demokrata

Duray Miklós

 

  • Geológus, közíró, politikus, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke
  • 1945-ben született Losoncon.
  • 1971-ben általános geológusi diplomát szerzett a pozsonyi Komensky Egyetem Természettudományi Karán, 1977-ben doktori szigorlati vizsgát tett.
  • 1963-ban csatlakozott a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesületéhez (Csemadok), ahonnan 1970-ben felsőbb nyomásra kizárták. Ekkortól nem publikálhatott.
  • 1968-ban többedmagával megalakította a Magyar Ifjúsági Szövetséget, amit egy év múlva a belügyminisztérium betiltott.
  • 1976-ban ismét aktivizálta magát a közéletben, előadásokat tartott magyarországi és felvidéki egyetemistáknak, és kiállt a Charta 77 mozgalom mellett.
  • 1978-ban megalapította a magyar iskolák felszámolása ellen küzdő Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek 1989 decemberéig, a bizottság tevékenységének felfüggesztéséig szóvivője volt.
  • 1979-től kezdve az államrendőrség folyamatosan zaklatta, házkutatásokat tartottak lakásán.
  • 1982-ben jelent meg híres Kutyaszorító című könyve a Püski-Corvin Kiadó gondozásában New Yorkban, melyhez Csoóri Sándor írt előszót. Ugyanebben az évben letartóztatták, az államrend felforgatásának vádjával eljárást indítottak ellene, és csak a következő évben engedték szabadon nemzetközi tiltakozások hatására.
  • 1984-ben és 1985-ben ismét letartóztatták, és újból eljárás alá vonták.
  • 1988-89-ben aktívan részt vett a rendszerváltoztatás folyamatában, 1990-ben parlamenti képviselővé választották, ugyanekkor megalakította a szlovákiai nemzeti közösségek mozgalmát, az Együttélést, melynek 1998-ig elnöke volt.
  • 1999-től 2007-ig a Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke volt, azóta stratégiai alelnökként tevékenykedik.
  • Nős, egy fia van.