A fenti képre kattintva megtekinthető a „Trianoni megemlékezéseken 2010″képgaléria
Duray Miklós több magyarországi Trianon-megemlékezésnek volt az ünnepi szónoka, résztvevője vagy védnöke a 90. évforduló kapcsán.
Martonvásár – Június 2-án Martonvásáron az Emlékezés terén a Jobb Martonvásárért Polgári Kör szervezésében emlékeztek a trianoni évfordulóra. A házigazda dr. Szabó Tibor, a HTMH egykori elnöke, a felvidéki születésű martonvásári önkormányzati képviselő volt, az ünnepi beszédet pedig Duray Miklós mondta.
A martonvásári Emlékezés terén a harangszó után a tordasi dalárda első világháborús katonadalokat énekelt, „Trianon olyan volt, mint a hóhér pallosa, lesújtása után már semmi sem hasonlított arra, ami előtte volt. Először mondatott ki, a múltnak nincs folytatása” – jelentette ki többek között Duray Miklós.
Maglódon országzászló avatására került sor, itt is Duray Miklós volt az esemény díszvendége. A felvidéki politikus mellett valamennyi határon túli magyar közösség képviseltette magát a megemlékezésen, a népes hazai közönség soraiban erdélyi, kárpátaljai, délvidéki csoportok voltak jelen, gyönyörű népviseletbe öltözve. Az országzászló a kis Pest-megyei városka impozáns emlékműve lett, helyi összefogásnak köszönhető, hogy időre elkészült. A talapzatába mind a 64 vármegye földjéből szórtak egy maréknyit, ezzel jelképezve a Trianon előtti Magyarország egységét. Az ünnepségen Pál Tibor, újvidéki történész, Tabányi Pál polgármester és Duray Miklós is beszédet mondott, a helyi iskolások gazdag kultúrműsorral tették emlékezetessé az országzászló avatását.
Egy másik Pest-megyei nagyközségben, Kerepesen június 5-én, szombaton délelőtt került sor egy új Trianon-emlékmű avatására. Franka Tibor és Duray Miklós avatta fel az emlékművet templom melletti téren. A műsorban a helyi civil-szervezetek mutatkoztak be, többek közt az erdélyieket tömö9rítő egyesület és a helyi szlovákok éneklő csoportja.
Június 6-án Tápiógyörgyén Póczné Fehér Mária polgármester asszony meghívására a Milleniumi szobornál majd a művelődési házban a tápiógyörgyeiek a Csemadok nagymegyeri küldöttségével közösen emlékeztek a trianoni békediktátumra. Varga László, a Csemadok nagymegyeri helyi szervezetének elnöke az emlékműnél, Duray Miklós pedig a művelődési házban tartott ünnepi beszédet az érdeklődő közönségnek.
Budapest – A budapesti Váci utca 33. szám alatt fellelhető Pilinszky János Irodalmi Kávéházban június 4-én volt „A mélypont ünnepélye” című megemlékezés, amelynek fővédnöke Duray Miklós volt.