Duray Miklós beszéde a Fehérlaposok rockopera bemutatója előtt

Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a komáromi Monostori Erődben tartották a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak X. Országos Találkozóját. Az ünnepi program részeként nagy sikerrel mutatták be a kitelepítésekről szóló, Fehérlaposok című új magyar rockoperát. A szervező Kecskés László Társaság Duray Miklós felvidéki magyar politikust, közírót kérte fel a rockopera bemutatása előtti rövid beszédre. Duray hangsúlyozta: “Ami 1918-tól kezdve a mai napig a magyar nemzettel történt, annak fókusza 1920. június 4-e. Talán belenyugodtunk volna történelmi államunk szétszakításába, ha a nemzetünket nem szakították volna szét. Erre kilencvenegy év óta sem találtuk meg a helyzetünkre való megoldást. Ez valószínűleg a mi hibánk is, nem csak a környezetünkké. A megoldást csak abban a közegben találhatjuk meg, amelyben élünk. Emlékeznünk kell, felejtenünk nem szabad, de megbocsátanunk tudni kell. Ez a három érték együttesen segíthet bennünket jövőnk megfogalmazásában.” (Duray Miklós Trianon 91. évfordulóján megfogalmazott gondolatait részletesen Debrecenben tartott beszédében mondta el).

A Fehérlaposok című rockoperát a Magyarock Dalszínház mutatta be. A történet a második világháború utáni Csehszlovákiában játszódik, ahol a világháború befejezése után újabb megpróbáltatások vártak a kollektív bűnösként megbélyegzett magyarságra. A fehérlapot azok kapták, akikre a kitelepítés sorsa várt. Megannyi elbeszélést, előadást, dokumentumfilmet láttam már ezzel kapcsolatban, de eddig egyik sem tudta úgy “átültetni” a korszak borzalmait, mint ez az előadás. A rockopera két ifjú pár megpróbáltatásain keresztül tárja elénk a kitelepítések korszakának fájdalmait. Az egyik nap még a szerelem önfeledt boldogsága, a másik nap pedig a fájdalom és reménytelenség… Az előadást nézve Dumas híres Monte Cristója jutott eszembe, melynek főhősét esküvőjének napján vitték börtönbe – és nem tudta miért, nem tudta visszatér-e, nem tudott semmit, csak az Istenbe vetett hite éltette. Valami hasonló sorsot élhettek át a felvidéki kitelepítések áldozatai is. A Fehérlaposokban felelevenedik minden, ami ennek a kornak a jellemzője. Nemcsak történelmi szempontból, hanem lélektanilag is. Akik nemzetiségüket szlovákra íratták – azaz reszlovakizáltak – elkerülhették a kitelepítést és a munkatábort. Mégis, voltak, akik inkább a kilátástalan utat választották, de magyarságukat nem adták (a darab rövid tartalma elolvasható a Magyarock Dalszínház honlapján).

Másik Lehel és Vizeli Csaba szerzőpáros művének legnagyobb értéke talán az, hogy megtalálták az eszközt, amellyel az ifjú generáció is megismerkedhetik ezzel a nem is olyan távoli múlttal, amely szenvedő alanyainak még ma sem szolgáltattak igazságot. Emellett egy végig élvezhető, figyelmet lekötő kiváló darabot alkottak. Nem kis érdemük, hogy a rockopera főszerepére a műfaj legismertebb személyiségét tudták megnyerni. Varga Miklóst már megcsodálhattuk István királyként, Jézusként, János vitézként, Petőfi Sándorként… és még folytathatnák azt a sort, melybe most a felvidéki kitelepítettek mellett bátran kiálló Gál István falusi lelkész szerepe is bekerült. Üzeni, ha hiszünk: “a fájdalom és a kín csak a testen hagy nyomot!”.

Forrás: Felvidék.ma, Oriskó Norbert