A Szövetség a Közös Célokért küldetéséről

(Duray Miklós beszéde a Szövetség a Közös Célokért közgyűlésén, Dunaszerdahelyen, 2011. november 29-én.)

 

Nagy örömmel kell közölnöm Önökkel, hogy most olyan körülmények közt tartjuk a közgyűlésünket, amikor van alkalom és idő szólni a Szövetség a Közös Célokért társulás eredeti küldetéséről. – kezdte bevezető előadását Duray Miklós. Az alábbiakban 2011. november 29-én a SZAKC közgyűlésén elhangzott beszédét közöljük.

A Szövetség a Közös Célokért tíz évvel ezelőtt, 2001. novemberében alakult, ugyanannak a nemzetpolitikai illetve nemzetstratégiai gondolkodásnak a keretében, aminek eredményeként létrejött 1999-ben a Magyar Állandó Értekezlet és 2001-ben megszületett a státustörvény, azaz a Magyarországgal szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény.

A szervezet megalakításának elsődleges oka a státustörvényből eredő feladatok végzése volt, tehát a tájékoztatás és az igazolványok kérésének a begyűjtése valamint továbbítása. Erre kaptunk szerződéses megbízatást Magyarország külügyminiszterétől, ami mindmáig érvényes. A törvény megfogalmazása során azonban szóba került egy olyan járulékos cél is, ami összhangban állt az akkori nemzetstratégiai gondolkodásunkkal. Ennek a hozzárendelendő célnak a következménye egy olyan hálózat kialakítása lett volna, ami közigazgatási jellegű szolgáltatást nyújtott volna/nyújtana pl. a jogsegély szolgálattól a közérdekű információkon át, a vállalkozók számára nyújtandó adatokon keresztül egy nemzeti kataszter kialakításáig beleértve a Magyar Igazolványok és a kapcsolódó jogosítványok rendszerét valamint az oktatási-nevelési támogatást.

A Magyarországgal szomszédos országok közül azonban csak Szlovákiában próbáltunk ennek az elképzelt elvárásnak megfelelő szervezetet létrehozni. Ahhoz ugyanis, hogy az ilyen feladatokat végző szervezetet ne lehessen politikailag kisajátítani vagy visszaélni vele, csak oly módon lehet/lehetett volna megalkotni, hogy működésében érdekeltekké váljanak az országos hálózattal bíró, működő magyar szervezetek. Tehát ne egy, kívülről vagy társadalmilag nem ellenőrizhető szervezet ellenőrzése alá kerüljön az ezt kezelő intézmény.

A MÁÉRT 2001. évi őszi ülésén került bejelentésre, hogy Szlovákiában a státustörvénnyel kapcsolatos feladatok végzését egy olyan szervezetre kívánjuk bízni, amit öt, országos hálózattal rendelkező szlovákiai magyar szervezet hozna létre (a Szlovákia Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Csemadok és a Magyar Koalíció Pártja). A bejelentés időzítése azért volt fontos, mert az elképzelést a MÁÉRT nyilvánossága hitelesítette, ennek következtében minden más szándék vakvágányra futott. Így az MKP akkori elnökének abbéli szándéka is csütörtököt mondott, hogy ellenőrzése alá vonja a Magyar Igazolványokkal kapcsolatos tevékenységet.

A SZAKC-ot tehát öt jogi személy közös szándéka hozta létre, jogi személyek társulásaként. Az elnevezését a remélt közös érdek sugallta: szövetség a közös célokért.

Csakhogy hamarosan kiderült, a vélt közös célok néha csak légvárként jelennek meg.

Az első, de nem utolsó csalódást az akkori MKP magatartása jelentette. Mivel nem akadályozhatta meg, hogy közösségi ellenőrzés alá kerüljön a SZAKC, buzdította az akkori szlovák kormányzatot, aminek koalíciós tagja volt, hogy bírósági határozattal számolják fel a szervezetet. Az akkor még független szlovák bíróság azonban nem tett eleget a kormányzati kezdeményezésnek, ezért ma is létezünk.

A második – de ezúttal sem az utolsó csalódást – szintén a Bugár-féle MKP teremtette. Ez az oktatási-nevelési támogatással volt kapcsolatos, ami összefüggésbe hozható a Velencei Bizottság döntésével is. Emiatt kellett módosítani a státustörvényt. A támogatást ki kellett vonni a Magyar Igazolvány rendszeréből és kormányközi megállapodást kellett kötni a támogatás folyósításáról. A kormányközi egyezmény azonban célzatos volt. A támogatás lebonyolítását az SZAKC nem végezheti, mert ennek a tevékenységét nem tudja kizárólagosan Bugár Béla ellenőrizni. Ezért arra a szervezetre kell bízni a lebonyolítását, amelyiket ő tudja ellenőrizni. Ennek a feladatnak az elvégzésére a Pázmány Péter Alapítvány volt a legalkalmasabb, ahová beültette a számára megfelelő embereket. A kormányközi megállapodás ezért a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége által létrehozott alapítványt jelölte ki a támogatás kezelőjének, és a Bugár-féle MKP két tagját is beültette oda, egyet a szülők egyet a pedagógusok szövetsége nevében.

Végül is örülhettünk, mert 2004-től Szlovákia felé is elérhetővé vált az oktatási-nevelési támogatás, ami az eredeti elképzeléshez képest torzó maradvány volt ugyan, de folyósítható lett.

Ekkor derült ki, hogy mi volt a huzavona valódi oka. Ha nem lehetett az SZAKC-ot felszámoltatni, legalább az oktatási-nevelési támogatást kellett kivenni a felügyeletéből, hiszen ez kb. egymilliárd forint fölötti ellenőrzést jelentett, akkor 8-10%-os végrehajtási juttatással. Ez az összeg az akkori árfolyamon számítva évi 9-10 millió szlovák koronát jelentett, azaz kb. 90 millió forintot.

Ezáltal kezd körvonalazódni az akkori mozgatórúgóknak alárendelődő közös cél valós eszméje, ami nem a szellemiség, sem az eszmeiség vonzásköre, hanem a pénz hatalma volt.

Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy egy olyan hálózat, ami közigazgatási jellegű feladatot végez, csak közpénzből tartható el. Ezt pontosan tudta az akkori magyarországi kormányzat is, ezért a felszámolás szándékával 2004-től minimálisra csökkentette az irodahálózat működtetésére szánt pénzösszeget, akkora összegre, ami arra is kevés lett volna, hogy elkezdődjön a törvényes felszámolása. Az hogy ez nem következett be, a munkatársak áldozatos helytállásának köszönhető, és egy sikeres Európai Uniós pályázatnak.

Ekkor derült ki, hogy valójában közös célok sem léteznek, mert az SZAKC-ot létrehozó szervezetek ekkor döbbentek rá, hogy már nem tejelhetik a szervezetet. A korábbi két év alatt közel fél milliárd forint beruházási támogatást szereztek általa, de ez elapadt.

Tehát 2004-től kezdve csak annyi pénz állt a szervezet működtetésének a rendelkezésére, amit önmaga megkeresett. Ez azt is jelentette, hogy a státustörvényből fakadó tevékenységre is csak akkor telt anyagi erő, ha a szervezet számos pályázatot nyert. Ha nem, becsukja/becsukhatja a kaput. Akkor azonban Kaput! – a nemzetpolitikának is, hiába van nemzetstratégiai tervezete 2011-ben a MÁÉRT-nak.

Az eltelt tíz év azonban alkalmat ad a korábbi nemzetpolitikai célok újragondolására és megfontolására is. Az eredeti elgondolás nem volt hibamentes, de téves sem volt. Az ugyan kiderült, hogy pénz híján nem tudjuk a közös célok köré csoportosítani a magyar szervezeteket, de azt sem cáfolta meg senki, hogy vannak közös célok. Jelenleg a legfontosabb közös cél, a felvidéki magyarok összefogása. Az összefogás megszervezése. Ez nem csupán a magyar közösség lélekszámának fogyása miatt célérdek, hanem társadalmi állapota miatt is közös érdek.

Ezért azt javasoljuk a közgyűlésnek, hogy alakítsuk át szervezetünket. A Kaput nyissuk meg más társadalmi, civil szervezetek számára, hogy belépjenek sorainkban a közös gondolkodás kialakításának küldetésével.

Mindezen túl, vagy mindemellett arra is figyelmeztetni kell a közgyűlést, hogy ezt a nemzetpolitikai szempontból fontos szervezetet csak úgy tudtuk fenntartani 2004-től a mai napig, hogy munkatársai helytálltak. Szűkíteni kellett a korábbi, eredeti elképzelést a működés területét, de ma is 11 ponton lehet tájékoztatásban részesülni és kapcsolatot teremteni a Kárpát-medencei magyarok hasonló szervezeteivel, még ha Magyarország részéről érthetetlen módon fokozatosan szűkült ennek a lehetősége. A hálózat életben tartása annak köszönhető, hogy a munkatársak olyan új feladatokat vállaltak, amelyek révén – a szervezet meggyilkolásának szándéka ellenére – fenntartható lett a működése. Ez nagymértékben köszönhető annak is, hogy 2003-ban, az akkori informatikai minisztérium meghirdette az e-magyar pontok programot. Ennek köszönhető, hogy bővíteni tudtuk szolgáltatásainkat, beindíthattuk hírszolgálati honlapunkat, a Felvidek.ma hírportált.

A SZAKC alapításakor valószínűleg előrelátó bölcsek voltunk, mert eldöntöttük, hogy minden határozatot egyetértéssel kell meghoznunk. Ha ezt nem így tettük volna, ma már nincs közös cél. Ezt a továbbiakban is meg kellene tartanunk, hiszen emiatt létezik ma is ez a szervezet. Ez nem azt jelenti, hogy a szervezet mindig az alapszabályának megfelelően működött. Hiszen több mint két éve nem tartott közgyűlést. Ez a mulasztás az elnököt terheli, mint ahogy a szervezet elnökségi üléseinek az elmulasztása is. Ebből le kell vonni a következményeket.

Végezetül engedjék meg, hogy egy nagyon fontos, hagyományilag is jelentős ügyre hívjam fel a figyelmüket. A SZAKC a megalakulásától kezdve az alapító szervezetek szolgálatában állt. Sőt, ezt is meghaladva, a felvidéki magyar intézmények erősítése volt tevékenységének az elsődleges szempontja. Tehát – amíg tehette – nem csak a Csemadok szervezeteinek épületeit tartotta működésben vagy az alapító szervezeteket támogatta, hanem a magyar református egyház, a cserkészszövetség intézményeit is és azokat a magyar házakat, amelyek a magyar közösségi találkozó helyek szempontjából nélkülözhetetlenek voltak. Úgy vélem, a Szövetség a Közös Célokért egyik legfontosabb célkitűzése továbbra is a közösségépítés, a magyar házak működésének segítése.

Skip to content