December 9-én a szabadkai Pannon Televízióban Duray Miklóssal és Mészáros Zoltán történésszel együtt emlékeztek a felvidéki magyarság mártírsorsú grófjára, és vetítik Az üldözöttek védelmében című filmet is.
„Az üldözöttek védelmében” című dokumentumfilm bemutatója szlovák és angol nyelvű felirattal Pozsonyban ez év március 4-én történt. A rimaszombati Vörös Attila által rendezett 60 perces összeállítás azóta több sikeres vetítést élt meg. A film szöveges változata a Felvidéki Magyarok elektronikus folyóirat második számában olvasható.
A televízió interneten is nézhető, a http://www.pannonrtv.com címen. A Pannon Tv-t és a Pannon Rádiót a Pannónia Alap nevű civil szerveződés működteti, amely 2005-ben alakult, azzal az elsődleges céllal, hogy fejlessze Vajdaságban a magyar nyelvű tájékoztatást, és hozzájáruljon a vajdasági magyarság közösségként való megmaradásához, társadalmi felzárkózásához. A Magyar Nemzeti Tanács 2010. július 30-án az új törvény adta lehetőségeket kihasználva a Pannónia Alap társalapítójává vált.
Felvidék.ma