Martoson újabb tagszervezetekkel bővült a SZAKC

Sikeresen zárult az I. Martosi Szabadegyetemen. A zárónap előtt, július 20-án a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) polgári társulás ünnepi fogadást adott a vendégek, a rendezői partnerek számára.

A fogadást megtisztelték jelenlétükkel a társszervezetek vezetői, a szabadegyetem előadó mellett többek közt Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár és Haraszti Attila, a KIM főosztályvezetője Budapestről, Czimbalmosné Molnár Éva Magyarország kassai főkonzulasszonya. A finom étkeket a több mint száz vendég részére Varga István komáromi főszakács készítette. A hangulatot a felföldi dudások emelték aranyat érő dudájukkal, ahogy fogalmazott Katona István, a Feszty Park igazgatója, aki maga is megszólaltatója a hangszernek.

Gubík László: a szabadegyetem létjogosultságot nyert
A Katona István által magánerőből 2001-ben létrehozott Feszty Árpád Művelődési Park a szlovákiai magyar kultúra egyik központjának számít. A magas színvonalú rendezvények számát – gazdag programmal, fontos eszmecserékkel, örömteli találkozásokkal, fergeteges koncertekkel – emelte a Via Nova Ics is július 18-21-e között itt megrendezett I. Martosi Szabadegyetemmel.
„Martos, a Feszty park méltó otthonává vált az I. Martosi Szabadegyetemnek” – mondta Gubík László, főszervező, a Via Nova Ics elnöke. Hozzátette: ezzel a rendezvénnyel olyan világot szeretnének elővarázsolni, amelyre már nagyon rég vágyott a felvidéki magyar közösség. „Szeretnénk, ha ez a szabadegyetem a felvidéki magyar közösség nagy nyári ünnepélyévé válna” – nyilatkozta Gubík. Kiemelte: a rendezvénynek van létjogosultsága, s minden bizonnyal lesz hagyománya is.
Az elgondolásokban két óriásnak a szelleme mutatott példát. Márai Sándor és Esterházy János, mind erkölcsi tekintetben, mind tudásuk alapján messze kiemelkedetek a XX. század történelmében. Tisztelettel adózott a szabadegyetem az emlékük és tettük előtt. „Engedjék meg, hogy egy harmadik személyiséget is kiemeljek. Az, hogy ez a rendezvény megvalósult, az Duray Miklósnak is köszönhető; olyan gondolatokat adott át, amelyek nélkül nem jöhetett volna létre” – nyilatkozta Gubík László.

Duray Miklós: időszerű a közös célokért a szövetkezés
1965-ben volt az első nyári művelődési tábor, amelynek Duray Miklós volt az egyik szervezője és vezetője. Azóta több évtized eltelt, és a stafétabotot most sikerült átadni.
„A közös célok és az ezért való szövetkezés már abban az időben eszménk volt. Ennek az eszmének az egyik csodálatos kiteljesedése volt 1968, amikor talán egy évvel voltam fiatalabb, mint most Gubík László, s akkor szerveztük meg az első független felvidéki magyar ifjúsági szövetséget, amelynek húszezer tagja volt” – idézte vissza Duray. Hozzátette: azóta se tudtunk olyan szervezettségi szintre eljutni, noha ma sok-sok szervezetünk van.
Duray Miklós elmondta, akár sok szervezetünk van, akár egy szervezetünk van, a közös cél továbbra is időszerű. Ezért alakították meg 2001-ben a Szövetség a Közös Célokért társulást. Hangsúlyozta a létrehozóinak az összefogását. Mint ismert, az öt legerősebb felvidéki magyar szervezetről van szó: a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség-Csemadok; a Magyar Koalíció Pártja, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége. 2011-ben Duray Miklóst választották meg a SZAKC elnökévé. Azóta a társulásnak a sora évről-évre bővül. 2011-ben négy tagszervezettel bővült a SzaKC, akkor a Zoboraljai Közhasznú Társaság, Nyitra; a Rákóczi Baráti Köre, Királyhelmec; az Egy Jobb Komáromért Egyesület, Komárom és Limes-Anavum Honismereti Regionális Társulás, Párkány társultak.
2012-ben újabb szervezetek kérték felvételüket a SZAKC-ba, melynek elnöksége a budapesti kihelyezett ülésén jóváhagyta, hogy az új szervezetek bekapcsolódjanak a társulás munkájába, s javasolták a SZAKC legközelebbi közgyűlésének, hogy a szervezetek belépésével a SZAKC-ba értsen egyet.

Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója elmondta, hogy a Martoson rendezett ünnepi fogadás egyben a SZAKC közgyűlés döntésének a megkoszorúzása is volt. Az új tagszervezetek társulásáról a SZAKC közgyűlésének tagjai a fogadás előtti napokban hozták meg a döntést levelezés útján, s a fogadáson jelentették be. „Azért ezt alkalmat ragadtuk meg, mert az új tagszervezetek közt van a Via Nova ICS, a Gubík László által vezetett ifjúsági tömörülés, ezért az általuk szervezett szabadegyetem, a rangos vendégek jelenléte növeli a döntés súlyát” – nyilatkozta Pogány Erzsébet.

Újabb nyolc tagszervezet társult a SZAKC-hoz
A Szövetség a Közös Célokért társulásba az alábbi szervezetek kérték felvételüket a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakban: a hidaskürti Cservenka Alapítvány, Cservenka János alapító, Berényi Renáta elnök; az ipolybalogi Palóc Társaság, Urbán Aladár elnök; a komáromi Kárpátia sport polgári társulás, Pallag György elnök; a lévai Reviczky Társulás, Wirth Jenő elnök; a Via Nova ICS, Pozsony, Gubík László elnök; a kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulás, Papp Sándor elnök; a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete, MÁNCSE, Pásztor Csaba elnök; a budapesti székhelyű Széchenyi Társaság, dr. Tóth József elnök, dr. Rubovszky András főtitkár.
Az újabb tagszervezetek írásban juttatták el felvételi kérelmüket a SZAKC központi irodájába, amelyben kinyilvánították, hogy egyetértenek a SZAKC alapszabályban lefektetett elvekkel.
2013. július 21-én Martoson megtartott ünnepi fogadáson a SZAKC közgyűlésének tagjai jóváhagyták az előterjesztett nyolc szervezet felvételét a Szövetség a Közös Célokért társulásba. Az új tagok tagsága a közgyűlési határozat létrejöttének napjával megkezdődött.

Felvidék.ma, HE

Megszakítás