Kulcsár Ferenc köszöntése a Balassi Kard átadásakor

Tisztelt Ünnepeltek, Kedves Ünneplők!
Fél ezredévvel ezelőtt élt költőnk, Balassi Bálint emlékének adózva adjuk át Kulcsár Ferencnek, az ötszáz évvel későbbi utódnak a Balassi-kardot, amit a költőelőd is csak végszükségben használt.
Hiszen a költő fegyvere a szó. A kard ennek a fegyvernek csupán jelképe, nem a harc eszköze. Balassi kardja a jelkép eszköze, a költő sokszor sújtó szavának átértelmezése.

Nem attól kell félnünk, hogy ez a kard ölhet.

Jogot és érdeket védeni vér nélkül is lehet.

Rettegésre okunk akkor van, ha már a költő szava is súlytalan.

Még nem tartunk itt, de hogy ne is juthassunk erre az alantas szintre, ezért kerül ezúttal a Balassi kard-jelkép Kulcsár Ferenc kezébe.

Róla már tudjuk, hogy „független köztársaságként” kérte felvételét az ENSZ-be, hogy önmaga szuverén állampolgára lehessen. Végre azt tehesse, ami az ő joga:

„Ne papolják / szurony-komolyan, hogy én mit akarok, / eldöntöm egyedül, abszolút hatalom, / ki voltam, ki leszek, ki vagyok.”

A kard-jelkép most Kulcsár Ferenc kezébe kerül – szavai súlyának és a bennük rejlő óhajunknak megtestesítőjeként.

Forgasd fortéllyal a kardot és vágj oda a szavaddal, ahová kell.

Éltesse az Isten, közkatonából lett generálisunkat.

Kulcsár Ferenc köszöntése a Balassi Kard átadásakor

(2014. február 14.)

Tisztelt Ünnepeltek,

Kedves Ünneplők!

Megszakítás