Nemsokára új államfője lesz Szlovákiának, de ki lesz az?

Szombat este, 2014. március 15-én a magyar nemzeti és polgári forradalom 166. évfordulóján hirdették ki a nem hivatalos, de számszerűen pontos végeredményét a szlovákiai államfőválasztásnak. Ez a nap egybeesik az első önálló Szlovák Állam megalakulásának hetvenötödik évfordulójával (1939. március 15.), de erről egyetlen szlovák politikus sem tett említést.

Nem kívánok belemélyedni a szlovákság nemzeti emlékezetének boncolgatásába, de a szlovák nemzet modernkori történelme során az önálló szlovák államiságot hirdető minden eddigi személyiségét szemétdombra küldte. Az elnökválasztás napján éppen Ján Čarnogurskýt, akinek elnökké választását országosan 9 055 ember támogatta, az urnákhoz járulók fél százaléka. Pedig talán ő volt az egyetlen szlovák politikus (nem Vladimír Mečiar, a mai Szlovákia alapítója), aki 1993-ig éjjel nappal a szlovákok állami önállóságáról álmodott és gondolkozott, csak nem merte nyíltan kimondani, mivel apja volt a fasiszta (első) szlovák állam parlamentjének az elnöke.
Az elnökválasztás első fordulója hozott néhány meglepetést.

Az egyik az, hogy a favorit, a jelenlegi miniszterelnök, aki a várható sikertelen jövője elöli menekülésre fogta eddigi politikai szárnyalását és jelöltette magát az államfői székbe, mintegy kétszázezer szavazattal kevesebbet kapott a vártnál. A második helyen egy pénzügyi maffiózó végzett, aki a szcientológusok előretolt bástyája. A kettőjük közötti négy százalékpontnyi különbség a második fordulóban behozható. Megtörténhet, hogy a fiatal miniszterelnök Robert Fico belebukhat ebbe a versengésbe. Képzeljék el, hogyan lehet úgy miniszterelnökösködni 2016-ig, hogy közben elbukta a legnagyobb presztízsértékkel bíró választást. Gondolhatott volna erre korábban is.
Ha én most Robert Fico lennék, látván az elnökválasztás első fordulójának eredményét, ami minden Fico-ellenes csoportosulást mozgósítani fog a második helyezett, Andrej Kiska mellett, a következőt cselekedném:Kinyilatkoznám, hogy az elnökválasztási versengés bebizonyította: én vagyok a legsikeresebb, legtámogatottabb politikus Szlovákiában. Ennek a bizonyítása volt a célom. Nem akarok a továbbiakban részt venni ebben a versengésben, nem akarom elvonni figyelmemet a kormányzás feladatairól – visszalépek. Ettől a pillanattól a második és a harmadik helyezett kerülne a második fordulóba. Erre azonban nincs felkészülve a Fico-ellenes tábor. Egészen sajátos helyzet alakulna ki. Ha ezt Fico nem teszi meg, valószínűleg alulmarad. Akkor úgy kell neki. Ennyit a szlovák politikáról.

Hrušovský Bárdostól majdnem két százalékpontnyival elmaradt, pedig őt támogatta a Most-Híd is, meg talán az SDKÚ is, ha nem is szívesen, véleményem szerint ez várható volt, és az ún. Népi Platform megszűnését vetíti előre.
Bennünket azonban az MKP jelöltje, Bárdos Gyula eredménye érdekel. Rúgón ugrott volna elő a lelkemből az örömöm a szombat éji sötétségben és a kezdődő szélviharban, ha Gyula nyolc százalékot szerez. Szerezhetett volna, de miért nem történt így?

Bárdos Gyula a Magyar Közösség Pártjának köztársasági elnökjelöltje jó eredményre jutott három szempontból is: Az első eredmény az volt, hogy a szlovákiai magyarok végre állítottak köztársasági elnökjelöltet. A második, értékelhető eredmény volt, hogy a választáson résztvevők több mint öt százalékának megszerezte a támogatottságát – ez egyéniségének és a felvidéki magyarok magatartásának köszönhető. A harmadik eredmény azzal függ össze, hogy a megszerzett szavazatok aránya túllépte az MKP 2010-ben és 2012-ben elért szavazati arányát.

Legyünk észnél: az 5,1% a felvidéki magyarok jelenlegi állapotát tükrözi. Ez népesedési, eltelepülési és egyéb társadalmi okokra vezethető vissza. Gondoljunk vissza a rendszerváltozás utáni nyolc évre, mennyit küzdöttünk a felvidéki magyarok politikai egységéért. Nevesítem az akadályozóit, bár lehet, hogy pert indítanak ellenem, ennek ellenére ki kell mondani: A. Nagy László, Bugár Béla, Világi Oszkár, Gyurovszky László stb. Világi volt az egyetlen, aki észhez tért 1997-98-ban egy rövid időre. Az 1998-ban nehezen létrejött magyar politikai egység azonban rosszabb lett a korábbi versengésnél, mert az legalább fékezte a közösségrombolókat. A Magyar Koalíció Pártjában emiatt került sor elnökcserére 2007-ben. A következménye az lett, hogy a leváltott politikusok létrehozták a Most-Híd pártot.

Ha röviden áttekintjük az elnökválasztás első fordulójának statisztikai eredményeit, arra a megállapításra jutunk, hogy semmit sem változott a felvidéki magyarok megosztottsága, sőt mintha mélyült volna az árok, amit a Most-Híd nem áthidalni akar, hanem a tengelyében áll.

Azt tudjuk, hogy ez a hibrid párt, annak ellenére, hogy belemászott Hrušovký alfelébe, aminek következtében a Bugár pártját felvették az Európai Néppártok szövetségébe, nem társadalmi alapokon nyugszik, hanem parancsuralmi kapcsolatokon. Az elnökválasztási eredmény azt sugallja, hogy a Most-Híd részéről gyakorlatilag nem volt átszavazás Bárdosra, ugyanakkor Hrušovskýt sem támogatták, amit Bugár saját politikai csődjének kell tekinteni.
Nem tudom megítélni, hogy ez új helyzet, vagy csupán helyzet? Mindenképpen új elrugaszkodási lehetőség az MKP számára.

Duray Miklós, Felvidék.ma