Zsák Malina Hedvig Szlovákia új államfőjének ütőkártyája?

A szlovákiai államfőválasztás két fő jelöltjének párharc 2014. március 29-én eldőlt. Andrej Kiska lett a győztes. Április 10-én interjút adott a szlovákiai Markíza kereskedelmi TV-nek, amiben azt nyilatkozta: amennyiben Zsák Malina Hedviget elítélik, kegyelemben részesíti. Majd hozzátette „az, hogy majdnem tíz éve zaklatnak itt egy embert, s nem vagyunk képesek az ügy végére érni, az emberi méltóság megsértésének tartom. Már rég le kellett volna zárni az ügyet”.

Bevallom, 2014. március 29-én, a Szlovák Köztársaság hatodik államfőválasztásának második fordulóján nem vettem részt – első alkalommal maradtam távol a választási urnától a rendszerváltozás kezdete óta. Nem szavaztam, mert nem volt kire, noha ketten is szerepeltek a választási étlapon. Robert Ficora azért nem szavaztam, mert ismerem őt. Tele van ellenséges indulatokkal, elsősorban a magyarokkal szemben. Andrej Kiskára pedig azért nem, mert nem ismerem. Ha rá szavazok, pozitívan minősítem őt, erre pedig semmi okom sem volt.

Ezek szerint nem azért nem éltem a választás lehetőségével, mert Szlovákia választópolgárainak nagy része nem igazán hisz a választások eredményének sorsfordító hatásában és a szlovákok nagy része azt sem tudja, éppen hányadik köztársasági elnökét választja. Hiszen a magyarok sem tudják, hogy a hivatalát éppen betöltő államfő I. István vagy Árpád óta hányadik – hatvanadik vagy hetvenedik. Nem a sorrenden, a minőségen múlik.
Szlovákiában a magyarok számára (soha) nem adódott választási lehetőség – minden demokratikus, vagy annak vélt választás inkább hitvallás volt: magyart, vagy a magyarok szemében hiteles embert, pártot választok, vagy senkit – aki mást választott, az „hitehagyott” vagy megtévesztett lett. Most (2014 márciusának végén) minden (majdnem minden) magyar tudta, hogy Ficót nem választhatja. Hiába nyomja el ez az ember pillanatnyi kényszerből Magyarország miniszterelnökével szembeni gyűlöletét. A szlovákiai magyarok számára is csak ócska magyar gyűlölő. Akkor is így van ez, ha Magyarország miniszterelnöke rejtett módon (Szlovákia és Magyarország gázvezeték-rendszerének látványos összekapcsolásával és újabb, államhatárt átszelő utak újraépítésével) népszerűsítette is Szlovákia jelenlegi miniszterelnökét államfőjelölti minőségében, négy nappal az államelnök választás második fordulója előtt. A felvidéki magyarok szemében ezt sikertelenül tette.

Nem véletlenül, hiszen Robert Fico, miniszterelnöki teljesítménye 2006 és 2010 között elég okot szolgáltatott arra, hogy a szlovákiai magyarok szemében „rossz emberként” tűnjön fel. Nem csak Malina Hedvig megverésének rosszemlékű következménye vagy a dunaszerdahelyi focidrukkerek kenterbeveretése az oka ennek. Vannak mélyebb emlékeink is ezzel kapcsolatban, amikor zsigerileg szavazott a magyarok javaslata ellen 2000-ben Szlovákia parlamentjében a nagy alkotmánymódosításkor, vagy fogadtatta el 2007-ben a második világháború utáni újnácizmus irányadó dokumentumának, Beneš elnök jogfosztó rendeleteinek sérthetetlenségéről szóló határozatot.
Fico egy ócska nemzetiszocialista (a valamikori szovjet terminológia szerint fasiszta). De nem emiatt bukott meg az elnökválasztás második fordulójában. Ha a körülményeket vizsgáljuk, lehet, hogy ki sem fog derülni mi volt bukásának szakmailag meghatározható oka.

Például, miért bukott el a korábbi elnök Rudolf Schuster a 2004-es köztársasági elnökválasztáson? Nem azért, mert rossz elnök volt, sőt, talán az addigi és eddigi összeshez képest a legjobb volt. Bukásának okára csak következtethetünk: a bután kormányzó Dzurinda-kormánynak (aminek tagja volt a korrupció-gyanús Bugár-féle MKP is) ellenlábasa lett, több mint ötven törvényt adott vissza újratárgyalásra a parlamentnek. De az elnökválasztás győztese mégsem a kormánypártok támogatottja lett, hanem egy harmadik személy, a fellépő Smer (Fico pártjának) jelöltje, a 2014-ben végleg leköszönő Ivan Gašparovič .
A játék és a végjáték eredménye a politikai hangulatkeltésen múlik, a személy teljesítőképességéhez vagy a teljesítményhez alig van köze.

A magyarok azért voltak Fico-ellenesek 2014-ben, mert 2006 óta erre lettek hangolva és, amint említettük, ennek volt sok oka.
Ha 2006-ban a Bugár-féle MKP gazdasági érdekköre nem annyira mohó, akkor az MKP továbbra is kormányalkotó erő marad, és helyét a kormányban nem foglalja el a félfasiszta Szlovák Nemzeti Párt. Akkor viszont nincs Malina Hedvig-ügy, nem verik agyba-főbe a dunaszerdahelyi magyar focidrukkereket, nem kerül elfogadásra a klubmérkőzéseken a nemzeti jelképek használatát tiltó törvény és nem kerül előterjesztésre illetve elfogadásra 2007-ben a Benes rendeleteket megerősítő parlamenti határozat sem. És nem bohóckodunk az ún. kisebbségi „státus quo”, azaz a 2006 tavaszán érvényes jogállapot betartása körül, amit csupán az alkalmatlan politikusok politikai libidójaként kell számon tartani, egyébként következményében közösségromboló, mert retrográd hatást vált ki. Ha a Bugár-Világi-Gyurovszky trió nem oly mohó és nem követeli magának a közlekedésügyi tárcát, akkor nincs Szlovákiában 2012-ben időelőtti parlamenti választás és most valószínűleg egy teljesen más helyzetképet elemeznénk. Nem lenne Ficó-ellenes magyar frontvonal. De lehet, hogy Robert Fico sem lenne Szlovákia miniszterelnöke.
De nem így történt. Nagyon kevesen tudnánk bármit is Andrej Kiskáról, talán a nevét sem ismernénk, noha nemsokára ő foglalja el Szlovákia köztársasági elnöki székét.
A helyzet megteremtői, okozói, kiváltói, bűnösei itt settenkednek közöttünk, csak nem tudatosítjuk, mert nem emlékezünk. És a mi politikusi osztályunk nem rendelkezik stratégiai képességgel, a taktikához is csak korlátozottan, saját érdekre méretezve van készsége.
Most, 2014 áprilisában, májusában, június 15.-ig bezárólag, ha Andrej Kiskát az Isten élteti, senkinek sem kétséges, hogy ő lesz Szlovákia soron következő államfője, legkevesebb 2019. június 15-ig. Csakhogy a felvidéki magyarok megint törököt fogtak. Ki fogatta velük?
***
A szlovákiai köztársasági elnökválasztásnak az első fordulója nem hozott meglepő eredményt. Négy fickó volt esélyes helyzetben: Robert Fico a hivatalban lévő miniszterelnök, Jaroslav Procházka a jobboldaltól elszakadt független jelölt, Milan Kňažko színész, valamikori rendszerváltó és Andrej Kiska, szcientológus maffiózó, aki mögött pénzügyi és politikai támogatás állt valamint saját közel kétmilliárdos tőkéje.

Abban mindenki egyetértett, hogy Fico bekerül az elnökválasztás második fordulójába. Ez megtörtént. A további három személlyel kapcsolatban megoszlottak a vélemények. A pénzügyi maffia által befolyásolt közvélemény azonban döntött, és ez döntött a végkimenetelről is: Kiska lett a sikeres. Ő lett a második körben Fico kihívója és ő lett a köztársasági elnök. Feltételezhető, hogy megvásárolta a szlovák polgári közvéleményt befolyásoló sajtó véleményalkotását is. Egyébként aligha írt volna róla a .týždeň c. hetilap főszerkesztője, Štefan Hríb a lap 2014. március 31.-én megjelent számában mennybemenesztő vezércikket, amit csak úgy lehet értelmezni, hogy végre van Szlovákiának olyan államfője, aki értelmét adja, hogy Szlovákiának szenteljen erőt és energiát.

Ennek ellenére vissza kell tekintenünk a 2014. március 26-án este Fico és Kiska között lezajlott televíziós eszmecserére, ami nem vita volt, hanem a vitavezetők kérdéseire adott válaszok. A válaszok többsége szemléleti, tárgyismereti különbségekre világított rá.

Legyen példa az első kérdés: mikor lépne fel üzenettel a lakosság felé köztársasági elnökként. Kiska gömbölyded választ adott: ha a köztársasági elnök, az emberek érdekeit kívánja képviselni ezt mindig meg kell tennie, és szembesítenie kell a közérdeket a politikusok érdekeivel. Fico szakszerű választ adott: ennek körülményeit az alkotmány határozza meg.
A további kérdések esetében, amelyek a kormány és a köztársasági elnök viszonyára vonatkoztak, hasonló különbségek voltak nyomon követhetők. Kiska legnyomósabb érve Ficóval szemben az volt, hogy egyazon politikai központ irányítása alá kerülne a kormány, a köztársasági elnök és a parlament, ha a miniszterelnökből lenne államfő. Ez ugyan nem vitatható, de Európában nem egyedülálló jelenség. Egy adott ország politikai jövője szempontjából megítélve nem biztos, hogy hátrányos. Egyébként is csak átmeneti jellegű, mert a soron következő általános képviselőválasztással feltehetően szétrázódik Az államfők vitájában azonban ország-sajátos helyzetként jelent meg ez a kérdés. Ugyanakkor Kiska folyamatosan arra utalt, hogy az ország külpolitikájával kapcsolatos döntéseit csak a kormányfővel/a kormánnyal összhangban hozná meg. Ez ugyan egybehangzó az alkotmánnyal, de akkor miért állítja magát szembe a kormányfővel?

Anélkül, hogy részletesen taglalnánk a két vetélytárs vitáját, leszögezhető, hogy Kiska szakmailag alulmaradt Ficóval szemben a kérdez-felelek játékban, ami nem csak Kiska óvatosságára utal, hanem tájékozatlanságára is. Sokszor úgy tűnt, mintha nem ismerné a hatályos alkotmány rendelkezéseit, egyszer sem hivatkozott érvényes jogszabályra.
Volt azonban egy kivétel. A Beneš-dekrétumok.

A szlovák közszolgálati TV és a közszolgálati rádió munkatársai megkérdezték a két jelölttől, hogyan viszonyulnak Szlovákia parlamentjének (a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának) 2007-ben elfogadott, a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos határozatához. Andrej Kiska először volt határozott és kompromisszum nélküli: teljes mértékben egyért a kollektív bűnösség elvét érvényesítő elnöki rendeletek felülbírálhatatlanságával. Fico, noha hozzá kötődik ez a parlamenti határozat nem volt ennyire egyértelmű. Utalt arra, hogy ők készítették elő a javaslatot, de a felelősséget a parlamentre hárította. Kiskát valószínűleg felvilágosították tanácsadói, ne viselkedjen úgy, mint a cseh államfőválasztás második fordulójában az esélyesebb Schwarzenberg gróf, aki azért vesztett a részeges Miloš Zemannal szemben, mert úgy vélte, felülvizsgálandók ezek az elnöki rendeletek. Viszont ennek tudatában, miért kellene hinni Kiskának, hogy a Malina Hedvig ellen indított hamis tanúzási és a nyomozó hatóságot félrevető vallomása miatti eljárásban lefojtatott bírósági tárgyalás elmarasztaló ítélete nyomán elnöki kegyelmet gyakorol. Ha a bíróság jól döntött és bűnösnek találja Hedviget, ezt miért kell felülbírálnia a köztársasági elnöknek? Az ezzel kapcsolatos kérdés tehát így vetődik fel: Hedvig, ha ártatlan, ezt a bíróságnak is tanúsítania kellene. Ha nem ártatlan, akkor az elnöki kegyelem egyszerű borstörés a miniszterelnök és a belügyminiszter orra alá. Nem a magyarok iránti nagyvonalúsága. Aki ezt nem így értelmezi, nem alkalmas a közgondolkodás alakítására, hacsak nem a félrevezetésre. Egyébként, Hedvig ennek az ügynek valóban áldozata. Mikor fog a törvény erejével is kiderülni, kik a tettesek – a gyanúsítottakat (és az ügyből hasznot húzók) arc szerint és név szerint ismertek. Talán erről is kellene beszélni 2014. április 30-án, a Hedvig védelmében szervezett pozsonyi tüntetésen.

Duray Miklós, Felvidék.ma