Martonyi Jánost köszöntése 70. születésnapja alkalmából

Martonyi János jogtudós, diplomata és ügyvéd, az Antall kormány külügyi államtitkára, Orbán Viktor kormányainak (1998-2002, 2010-2014) külügyminisztere folyó év április 5-én töltötte be hetvenedik életévét. Martonyi Jánost Duray Miklós is köszöntötte.

Ebből az alkalomból, valamint Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása tizedik évfordulója okán április 27-én, ünnepi vacsorán köszöntötték Budapesten a leköszönő külügyminisztert. Az ünnepség meglepetése egy emlékkönyv volt, amely munkatársai, elvbarátai, diplomata kollégái és számos ország külügyminisztere köszöntését tartalmazza. A könyv beköszöntőjét Győri Enikő írta, aki Magyarország soros Unió-elnöksége idején vált közismertté. Külön figyelmet érdemel, hogy többen szerepelnek a könyvben a szomszédok részéről: Lubomír Zaorálek, cseh külügyminiszter, Stefan Füle, uniós biztos, Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter, Mikulás Dzurinda egykori szlovák kormányfő majd külügyminiszter, Miroslav Lajcak Szlovákia jelenlegi külügyminisztere, akik a cseh külügyminiszter kívételével személyesen is részt vettek a Martonyi János köszöntésére rendezett vacsorán.
Írásukkal sokan köszöntötték az ünnepeltet mind a Lajtán túlról, mind a nagyvilágból Schüssel, volt osztrák kancellár, Westerwelle volt német külügyminiszter, Catherine Ashton, az EU külügyi biztosa, Madeleine Albright, az USA egykori külügyminisztere vagy Christine Lagarde, egykori francia pénzügyminiszter.

A hazaiak közül nem hiányzott Jeszenszky Géza, akinek minisztersége idején volt Martonyi János külügyi államtitkár, Németh Zsolt, aki nyolc éven keresztül töltötte be a külügyi államtitkári posztot Martonyi mellett, vagy Bába Iván, aki ugyancsak több cikluson át volt külügyi államtitkár.

Az emlékkötet átnyújtásakor a vendégek soraiban elhangzott vélemény szerint a gyűjtők egyszer, ha a kötet árverésre kerülne, nagy árat fizetnének érte. Nem csak azért, mert összesen száztíz példány készült belőle, amiből száz számozott, hanem azért is, mert az átnyújtott kötet egyedi példány – számos sajátkezű bejegyzést és aláírást tartalmaz. Ebben a kötetben jelentek meg Duray Miklós alábbi köszöntő sorai is.

A külügyminiszter felel az államért…

… mások a kormányzásért, a szaktárcákért, a pártért, a többi politikus esetleg semmiért, még saját szavaiért sem vállal felelősséget. Az államért felelősséget viselni néha nagyobb tett, mint szólamosan kiállni a nemzetért, vagy az ország színpadán verni az asztalt. De vannak súlyos körülmények, amikor éppen a nemzetért kell megküzdeni, hogy az állam ne kerüljön ebek harmincadjára. A nemzet és az állam két különböző fogalom, nem azonos érték. A közéletben mégsem választhatók el egymástól, de megkülönböztethetők. Megkülönböztetve, de nem egymással szembeállítva kezelendők.
Nyilván nehéz külügyminiszternek lenni, de nem úgy, mint gabonát zsákolni, vagy a kikötői pallón táncolva nyakszirten cipelni a guanóval megtöltött dunyha méretű, dögnehéz csomagokat. Noha a külügyminiszter is időnként arra ítéltetett, hogy pallón billegjen, vékony jégen csúszkáljon és takarítsa mások handabandázásának törmelékét.
A hatalmi politika zagyáról nem is beszélve.

Gromikoról híresztelték, hogy kioperáltatta arcidegeit, nehogy arcizomrándulása bármit is eláruljon érzelmeiről. Csaknem harminc éven át volt külügyminisztere a Szovjetuniónak – a hatalmi- és állampolitika képviselője volt, nem őmiatta hullott hamvaiba a cári Oroszország rosszhírű utódja.

Martonyi Jánosnak külügyi államtitkárként vagy külügyminiszterként ugyan lehetett volna példaképe a Gromiko jelenség, ha éppen – a kettős abszurditás beteljesülésével – ő lehetett volna a külügyminiszter akkor, amikor Andrássy Gyula töltötte be ezt a hivatalt a Habsburg Birodalomban. Mind a két birodalom széthullott, lehet, hogy a külügyminiszterek okán is, hiszen a külügyek kormányosának nem csupán képviselni kell az állampolitikát, hanem irányítani is.
De hiába a külügyminiszter a világ vagy, az ország legzseniálisabb embere, ha a kormány vagy az uralkodó bármikor felülírhatja az ő szándékát, akaratát, véleményét.

Egy állam, egy ország, egy nemzet külügyeit sok éven át irányító, vagy legalábbis azt döntő módon meghatározó személy – Martonyi János esetében ezt tizenkét évben mérik – egyszerre lehet sikeres és peches. Őreá mindkét minősítés illik.

Ő vezényelte a folyamatot, mely Magyarországot az euro-atlanti kapcsolatok kötelékébe és az európai integráció útjára juttatta. Ezt úgy kell olvasni és érteni, hogy Magyarország ma ismét abban, a Géza fejedelem által elképzelt kötelékben találtatik, ami 973 húsvétján Quedlinburgban alakult ki. Vitathatatlan, hogy ma, Magyarország a több mint ezeréves útján halad, a történelmi folytonosság útján, ami nem biztos, hogy érvényes egész Európa vonatkozásában.

Az érem másik oldala, hogy az ő kezét kötötték meg az „új Európának” az „idejét múlt Európát” mentő hatalmai a szerencsétlen alapszerződésekkel – és máris itt állunk szemtől szemben az állampolitika és a nemzetpolitika közötti átfedéssel, vagy a közötte feszülő ellentéttel. Sőt ennek a huszadik századi európai örökségnek egyik sajátos következményét tapasztaljuk 2014-ben az ukrajnai államválságban.

Talán nem baj, hogy nem ő volt az irányítója elejétől a végéig Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának – amely folyamatban az állampolitika a nemzetpolitikával, sőt az ország-politikával is szembesült, mert lehet, hogy neki sem sikerült volna jobb csatlakozási szerződésre jutni Európa ócska, a Kollonich-féle felfogást neoliberálissá szépítő brüsszeli hivatalnokaival. Így legalább a „Fekete Péter” nem az ő kezében maradt. De lehet, hogy mégis állam-, ország- és nemzeti tragédia, hogy 2002-től át kellet adnia a külügyminiszteri széket. Helyét egy olyan fenék foglalta el, aminek gyökérzetéből a „merjünk kicsik lenni” lelki silánysága kókadozott elő.
Martonyi János első külügyminisztersége idején született meg a státus-törvény, ami a hivatalnokok herélt nyelvén „a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény” nevet kapta. Nem a külügyminiszter úr bűne, hogy hivatalnokai nem engedték szárnyalni a törvény megálmodóinak szellemét és nem terjedhetett ki hatása a világ magyarságára – nem válhatott kapujává a magyar nemzetpolitika új korszakának. Az „apparátust” működtető sok évtizedes berögződéssel ő sem tudott mit kezdeni – ez akár figyelmeztető jel is lehet a jövőre nézve. De mégis megteremtődött egy új fogalom: a nemzetpolgár. Kár, hogy ezt ma feledjük.
Kedves János, köszönöm, hogy a Te kezedből vehettem át 2002 tavaszán a 000001 sorszámmal ellátott Magyar Igazolványt. Így váltam nemzetpolgárrá.
Ürítsünk erre egy pohár rizlingszilvánit Komlóssy Jóska szigligeti borából, vagy annak párlatát, a „Hej, Bandit”.
Isten éltessen, és tartsunk meg téged mindannyian jó emlékezetünkben.
Köszönt

Duray Miklós
Pozsony, 2014. márciusa