A 2015-ös Gombaszögi Nyári Táborban

A 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábor július 15-én, szerdán hivatalosan is megnyitotta a kapuit. A szervezők a hét végéig várják az idelátogatókat, ráadásul vasárnap Kassa megye lakói szimbolikus 1 eurós belépő fejében vehetnek részt a II. Szlovákiai Magyar Dal Napján!

dm707

Előadást tartott Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója, akivel nyelvi jogainkról Orosz Örs beszélgetett. A vitában felszólalt Duray Miklós, a SZAKC elnöke.
Fesztiválszervezői kerekasztalt is rendeztek, melynek résztvevői többek közt Fekete Réka Mónika, Francisti László, Orosz Örs, Dakó Sándor, Domonkos Pál, Bíró Dávid, Lukács Tibor voltak, de a jövő héten megrendezésre kerülő Bálványosi Szabadegyetem szervezője, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke, Tárnok Mária is jelen volt.

Civil információs nap Krasznahorkaváralján

A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás a kelet-közép-szlovákiai régió érdeklődői részére július 15-én civil információs napot szervezett Krasznahorkaváralján, a Gombaszögi Nyári Tábor keretében.

A SZAKC vendégei a Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Civil Információs Centrumok vezetői és munkatársai voltak. A Felvidékről a tájékoztató napon több mint húsz Rozsnyó járási és mintegy tíz távolabbi civil szervezet vezetői és tagjai vettek részt.

A határon átnyúló civil együttműködések erősítésének céljából tartott információs napon a felvidéki civil szervezetek tájékoztatást kaptak a Civil Információs Központok működéséről, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Visegrádi Alap pályázati lehetőségeiről.
Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója, Beke Beáta, a Szövetség a Közös Célokért társulás rozsnyói területi irodájának munkatársa és Homoly Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért társulás rimaszombati területi irodájának munkatársa, a Felvidék.ma hírportál főszerkesztője fogadta a közös beszélgetésre érkező vendégeket és érdeklődőket.

Vadasi Zsuzsa a Nógrád megyei Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítványtól, Palík Zoltán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Esély és Részvétel Közhasznú Egyesülettől és Kovácsné Somogyi Mónika az Egri Norma Közhasznú Alapítványtól több munkatársával jött le a személyes találkozóra és szakmai tanácsadást nyújtottak a felvidéki civil szervezetek képviselőinek.

A krasznahorkaváraljai Gombaszögi Nyári Táborban megszervezett SZAKC információs nap vendége volt többek között Susányi Mária, a Via Nova Ifjúsági Csoport Rozsnyói járási elnöke; Nagy György, a Gömöri Kézművesek Társulásának elnöke, megyei képviselő; Szabó Zoltán, a Gömöri Gazdák polgári társulástól; Zsemlicska Mária, a Csemadok Rozsnyói Területi Választmányának megbízott elnöke, Kristóf Bálint, a Borostyán Néptáncegyüttes Pt. tagja. Eljöttek Badin Gabriella és Kováč Márton személyében a Rozsnyói Bányászati Múzeum munkatársai; Pápai Silvia, a Karszt Pt. HACS menedzsere; Giczei Annamária és Makai Mária a Gömörhorkai Napsugár Tánccsoport vezetői; André Anikó és Boros Andrea, a Kakasmandikó polgári társulástól.

Információs eszmecserét folytatott a CIC munkatársakkal többek közt Hangácsi István, a rimaszombati Tompa Mihály Klubtól; Tömöl Gabriella, a Korona Énekegyüttes vezetője; Tokár Géza, a Szlovákiai Magyar Kerekasztal szóvivője. Megállt az asztalnál Kulcsár Mária, a somorjai Fórum Információs Központ igazgatója, Mária Burdigová, Rozsnyó város polgármesterének felesége, de megfordultak az információs pontnál a Bástya Egyesület; a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete; a 4. Sz. Hatvani István Cserkészcsapat, de a pelsőci nyugdíjas kör képviselői is. Tiszteletét tette a Gombaszögi Nyári Tábor szervezői nevében, Orosz Örs, főszervező és Kotries Róza, a Diákhálózat elnöke is.

A találkozó lehetőséget adott az anyaországi és a határon túli civil szervezetek közötti kapcsolat kiépítésére. Konkrét téma volt a Nemzeti Együttműködési Alap és a Visegrádi Alap pályázataival való ismerkedés, valamint a sikeres pályázathoz szükséges kapcsolatépítés.

2015-től a magyarországi megyei Civil Információs Centrumok (CIC) kiemelt feladata az is, hogy határon túli magyar szervezetekkel vegyék fel a kapcsolatot, segítsék működésüket, illetve próbáljanak meg a számukra magyarországi partnerszervezeteket találni. A megyei Civil Információs Centrumok partnere a magyar-szlovák határ mentén a felvidéki Szövetség a Közös Célokért társulás, erről szól az együttműködési szerződés ezév július 1-től.

Forrás: Felvidék.ma

Megszakítás