„A maradék Magyarország államhatárait úgy kellett kialakítani, hogy minden új szomszédállamhoz kerüljön tisztán magyarok által lakott terület, amivel biztosították, hogy évtizedekig ne jöjjön létre őszinte együttműködési kapcsolat Magyarország és a szomszédos államok között.” Duray Miklós gondolatai a trianoni diktátum aláírásának 96. évfordulóján (a beszéd 2016. június 4-én, Somorján hangzott el). Közeledve …
Bővebben »Éves archívum: 2016
Trianonra emlékeztek Somorján
Az 1920-as békediktátum évfordulóján tartott megemlékezés szónoka Duray Miklós volt. (A Kárpát Expressz tudósítása)
Bővebben »Még ’68-hoz képest is „visszaléptünk” – beszélgetés a Közéleti Arénában
Új online televíziós műsorban foglalkoznak az összmagyarság ügyeivel, melyet az úgynevezett FacebookTV közvetít. A hetente jelentkező Közéleti Aréna házigazdája dr. Zsebők Csaba főiskolai docens. A kezdeményezés olyan friss, hogy még csak négy adás jelent meg, ám abból kettőnek rögtön két felvidéki interjúalanya is volt: Pogány Erzsébet és Duray Miklós, akik …
Bővebben »Az Együttélés politikai mozgalom – Eseménynaptár, 1990-1998
Az Együttélés politikai mozgalom 1990. március 31-én tartotta alakuló kongresszusát, és 1998. június 13-án az utolsó közgyűlését. Ezt követően 1998. június 21-én az addigi Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt egyesülésével létrejött a Magyar Koalíció Pártja. Az Együttélés működésének több mint nyolc éve nem párttörténet csupán, hanem …
Bővebben »Kis- és középvállalkozások kávéháza
A KKVHáz Zrt., azaz a „kis- és középvállalkozások kávéháza” szerdán az Edutus Főiskola termeiben szervezte meg a VIII. Kelet-Közép-Európai KKV Csúcs elnevezésű konferenciáját. A rendezvényen részt vett a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság (SZMKT) három tagja, Pogány Erzsébet, Knirs Imre és Matus Tibor. Vendégelőadóként pedig közreműködött Duray Miklós, a Szövetség a Közös …
Bővebben »Időutazás mai tanulságokkal
A másik Magyarország hangja címmel jelent meg a Magyar Írószövetség 1986-os közgyűlésének dokumentumait feltáró kötet, melynek bemutatójára szerdán, április 27-én került sor Budapesten. A beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón szóba került Duray Miklós Kutyaszorító c. művének akkori fogadtatása – és különösen a következményei – is. A Magyar Írószövetség – amelynek 1989 előtti …
Bővebben »Mács József köszöntése
Szesztay Ádám kassai főkonzul és Duray Miklós közíró, címzetes egyetemi docens volt a díszvendége annak a szombati bátkai ünnepségnek, melyen a 85. születésnapját ünneplő Mács József írót köszöntötték. Az előadásra április 23-án hazaérkezett a falu díszpolgára, az ünnepelt, Mács József író és felesége. Bátka község önkormányzata, a Csemadok helyi szervezete, …
Bővebben »Isten hozzád DÉKOVI
Nagyon hülye helyzetbe hoztál kedves barátom, te dobfeneki Kovács Józsi. Egy-két napja, éppen utolsó dobbantásod után felhívott egy közös ismerősünk és beleharsogta a telefonba: elment, itt hagyott az Emberetek. Megszűnt élni az Emberetek! – üvöltötte a távbeszélő szerkezetbe. Miről beszélsz? – tegeztem le a felismerhetetlen hangot. Majd néhány kelekótya szóváltás …
Bővebben »Tőkés László válasza Duray Miklós nyilatkozatára
Még csak a 2014-es temesvári évfordulón szerzett oly örömet Duray Miklós, mint amilyen jóérzéssel töltött el kitüntetésem visszavonásával kapcsolatos, mostani állásfoglalása – olvasható Tőkés László március 24-i levelében, amelyben Duray Miklós nyilatkozatára reagált. Duray Miklós március 22-én a Felvidék.Ma portálnak ezt nyilatkozta: ”Tőkés László ügye nem csak összmagyar ügy, hanem …
Bővebben »Most is nyomós okunk van tiltakozásunkat kifejezni Tőkés László kitüntetésének visszavonása miatt
Komoly felháborodást és tiltakozási hullámot váltott ki a romániai köztársasági elnök döntése, amellyel visszavonta Tőkés László állami kitüntetését. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elfogadhatatlannak nevezte az intézkedést, Lomnici Zoltán az egész magyarság elleni támadásnak minősítette azt. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke pedig közölte a budapesti román …
Bővebben »