Kitüntetéseket adott át az MKP

A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyen rendezett ünnepi kongresszusán ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját szeptember 29-én, ahol mások mellett kitüntették az elődpárt, az Együttélés elnökét, Duray Miklóst is. A díjakat Menyhárt József, Berényi József és Csáky Pál adták át.

Duray Miklós életútja 1945. július 18-án indult Losoncon, ma a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke. Nevét már a kommunista rendszerben megismertük. Ide tartozik a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának megalapítása, a Charta ’77 polgárjogi nyilatkozat aláírása, a Kutyaszorító című könyve okozta vihar, ahogy az ezekért – ítélet nélkül – börtönben töltött 470 nap is. A rendszerváltozás után következett az Együttélés politikai mozgalom megalapítása, melynek vezetőjeként volt részese az 1998-as pártegyesülésnek. Az MKP alapító pártelnökei közül egyedül maradt hű az összetartozás eszméjéhez, a magyar egységhez, közösségünkhöz és korábbi önmagához. Emiatt gyakran vált különböző támadások célpontjává, olykor közellenségi szerepre próbálták kárhoztatni. Közéleti pályafutását több mint 20 jeles kitüntetés kíséri, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje is. Ezúttal pedig az MKP vezetése mondott neki köszönetet.

Duray Miklóst az MKP Országos Elnöksége jelölte a kitüntetésre. A díjat egy későbbi időpontban veszi át, mert ezekben a percekben Budapesten tartózkodik a Magyar Örökség-díjátadó ünnepségen, ahol Pogány Erzsébet, szervezetünk volt igazgatója a kitüntetett. Rajta kívül még Kvarda Józsefnek járt ki ez az elismerés, akinek szintén eljuttatják a díjat…

Forrás: Felvidék.ma