Vizuális emlékezés a kitelepítések szenvedéstörténetére

Duray Miklós előadása közben (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A Kitelepítések 70 című vándorkiállítás újabb állomására, Illésházára érkezett, ahol a február 12-i megnyitót követően a közönség a képzőművészeti alkotásokat a helyi kultúrházban február 27-ig tekintheti meg.

A kiállítás megtekintése előtt Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke történelmi áttekintést adott azokról az eseményekről és nagyhatalmi döntésekről, amelyek következményeként 1946-47-ben sor került a felvidéki magyarság kitelepítésére. Érzékeltette az északi elcsatolt területeken élő magyarság Trianont követő és a csehszlovák–magyar lakosságcsere utáni helyzetét is. A kollektív bűnösséggel megbélyegzett nemzetrészből 105 ezer magyarnak kellett elhagynia a lakhelyét, embertelen körülmények között, hátrahagyva házát, mindennemű vagyonát.

Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria kurátora a közönségnek elmondta, hogy a kiállítás témája e szomorú történelmi igazságtalansághoz kapcsolódó eseményeket dolgozza fel. Mint rávilágított, az emlékezet megőrzése szükséges, és a képzőművészet egy olyan eszköz, amellyel ezt meg lehet valósítani. Ezt az igazságtalan szenvedéstörténetet átélő rokonok, nagyszülők, nemzettársak visszaemlékezései áttevődtek a képzőművészek alkotásaiba. Érzéseik gyakran szavakkal kimondhatatlanok, mégis ábrázolhatók.

A mintegy ötven művész így alkotta meg papíron, vásznon, szoborkompozíción, digitális megjelenítésben vagy fotón a lelket megérintő veszteség fájdalmait.

A kiállítás értékét pedig igazán tartalmassá a közönség egyéni érzései, meglátásai teszik. A gyűjteményes tárlat anyaga egy eszköz, amely ablakot nyit a vizuális emlékezésre.

Az alábbi verset erre az alkalomra írta egy helyi képviselő, Farkas Gábor.

Bármerre is jártok

Hetven éve annak a sorstépő rémnek,
amelytől őseink tán még ma is félnek.

Tél szele süvített, az utcákon fagyott
boldogtalan ember, ki levelet kapott.

Parancsba kapta, menni kell szegénynek,
nincs többé itt helye családja felének.

Menni kell, könnyekkel, búcsúra nincs idő,
megjött már a vonat, a Cseh-honba menő.

Sírtak az emberek, sokan el is szöktek,
rabszolgái lettek egy újabb nemzetnek.

Aki elment, bánta, nem tehetett semmit,
magyarsága volt az, amit innen elvitt.

Bármerre is jártok, bármerre is éltek,
testvéreim vagytok, a magyar nemzetnek.

Magyar szívvel élve mindig velünk lesztek,
a határ nem határ egy igaz nemzetnek.

További felvétel a megnyitóról megtekinthető ITT

Forrás: Hideghéty Andrea, Felvidék.ma