Hűségből kitűnő Csoóri Sándornak

(Csoóri Sándor méltatása 2000. március 15-én Pápán, a Nemzeti Társas Kör Hűség-díjának átadása alkalmából)

Kedves Sándor, amikor eddigi életutad felében jártál, és Pozsonyban találkoztunk, ünnepelt fiatal költő voltál. Úgy fogadtunk téged a koronázó városban, mint élő megtestesítőjét eszményeinknek: te voltál a felszabadult ember, aki magyar volta ellenére telve van önbizalommal, köntörfalazás nélkül fejezi ki gondolatait, és már világot is látott. Egymás közt suttogtuk: jön Csoóri, íme Csoóri. Te önmagadat nyilván másként láttad, másként érzékelted, de sokunknak akkor az elszakítottságban Te testesítetted meg azt a magyar embert, amilyenek mi is szerettünk volna lenni: holnaplátók. Hiába hívtuk magunk közé Illyés Gyulát, nem jött. Németh László is csak egyszer vette felénk útját – gyengélkedett, és csöndesen beszélt, de ittuk szavait. Majd agyonnyomtuk őt, olyan szorosan vettük körül, hogy egyetlen szótag se vesszen ki halk mondataiból, pedig az értékről megfogalmazott gondolatait inkább mesének véltük, mintsem elérhető célnak. Veled borozni mentünk, és a lányokról beszélgettünk, akiknek szépsége Isten teremtői jókedvének köszönhető, meg a versről, amely a kezdetektől az élő beszédre alapozott kultúra főszereplője és a magyar nyelvről, amely ki tudja, hogy mióta éli fejlettsége virágkorát, mert amikor a Bálint névre hallgató teológus a 14. század vége felé papírra vetette az első részleges bibliafordítást, nyelve már a ma is érthető, szépséges költői magyar nyelv volt. És már akkor mondtad, a borozgatás közben költő elődödet idézve: a költő mindig igazat mond. Talán ezért is legcsodálatosabb ékszere magyar kultúránknak a költészet. A költő nem hazudik, mondtad a bennünket tömény hazugsággal körülvevő világunkban. Mindannyian költők szerettünk volna lenni, hogy felszabaduljunk a hazugságok nyomasztó terhe alól. Ezt a vágyunkat érezhetted, midőn ajánlást kértünk legújabb verseskötetedbe. Mentegetőzve mondtad: kollégák között ez nem szokás. Csupán az aláírásodat kanyarítottad a könyv belső címoldalára. Veled szembesülve láttuk kisebbségi nyomorúságunkat, hogy nem csupán mások tartanak bennünket kisebbrendűnek, hanem már magunk is így érezzük. A Te viszonylatodban érzékeltük korlátozottságunkat és korlátoltságunkat. Olybá szerettünk volna lenni, mint amilyen Te voltál. Vágyunk a megvalósíthatatlan menekülés volt a valóságból.

Akkortájt az író és a költő volt számunkra a nemzet szellemében lehetséges meglényegülés egyetlen tiszta alakja. Ott álltál előttünk, Te, a költő, és mi mégsem tudtunk utadra lépni, mert nem engedett a kényszerű realitás. Az idő tájt kezdtek hullani körülöttünk huszadik századi nagyjaink, elsőként Kodály Zoltán. És mi lesz, ha Illyés Gyula azért nem jön közénk, mert beteges, ki tudja, meddig marad az élők sorában? Ki lesz az utódja a nemzeti szellem koronázatlan királyának? Már a hetvenes évek elején tudtuk: Csoóri Sándor a helyére ülhet, de senki más. Nem azért, mert költő vagy – csodálatos költőkben akkor még nem szűkölködtünk. Csoóri Sándor intézménnyé vált. Rettentő felelősség nyomta a vállad: a szavad, a véleményed hitelesített. Később, mikor megalapítottad a Hitel című folyóiratot, Széchenyire hivatkoztál, de a Te neved volt a minőség és az érték hitele-és a hűségé. Amikor meghallottuk a Szabad Európa Rádió híreiben, hogy Te is aláírtad a prágai politikai perek elleni tiltakozást, megkönnyebbültünk: a rossz ellenében felsorakozott magyar értelmiségiek gesztusát, a puszta tiltakozásból Te minősítetted át európai lelkiismeretté. A Magyar Írószövetség is magatartásod által kényszerült a nyolcvanas években olyan többletfeladatok vállalására, amelyek az értékek rendíthetetlenségében hívő autonóm emberek közösségének kialakulását segítette – mindezt a kommunista rendszer erkölcsöt züllesztő és értékeket romboló handabandázása közepette.

Annak ellenére, hogy abban az időben minden értékmentő kiállásnak súlyos következménye volt, mégis egyszerűbb volt a világ, mert elég egyértelműen lehetett elválasztani a tiszta fémet a salaktól. Aki akkor nemet mert mondani a hazalomnak, és szembe is mert vele nézni, aki akkor a nép és a nemzet hagyományaira épülő értékrendet hirdette, aki szolidaritást tudott vállalni a hatalom más üldözöttjeivel, az ellenség volt. Ilyen szerep jutott neked is, és az ilyen szerepet vállalók megbecsülésére találtad ki azonosan gondolkodó barátaiddal a Bethlen-díjat, a legrangosabb megbecsülését azoknak a másként gondolkodóknak, akik a nemzethez hűen gondolkodnak. A kommunista rendszer bukása azonban új helyzetet teremtett a tiszta és a zavaros közötti egyszerű tájékozódási viszonyokban. A demokráciát nem próbált, az értelmileg azt felfogni képtelen egyedek, a cinikusok és a demokrácia elveit működtető mechanizmusok kezelését már elfelejtett társadalom képes arra, hogy az igazat, csak az igazat mondó költőt is hazugnak kiáltsa ki, hiszen – mondván – mindenki hazudik. Ebben a kezdődő zűrzavarban találtuk ki, hogy Te légy a megújuló Magyarok Világszövetségének az elnöke. Ki másra eshetett volna a választásunk, mint rád. Aki helyt állt értékteremtő posztján a kommunista rendszerben, annak lámpása világítótoronyból áradó fénysugárként fog rendet vágni a demokrácia kezdeti káoszának sűrűjében is. Csupán azzal nem számoltunk, hogy míg az elmúlt rendszerben könnyű volt megkülönböztetni a silányt és az értékest, most minden összekeveredik, mert még nem működik a társadalom és a nemzet természetes értékkiválasztó ösztöne. Sőt, az értékesnek hitt is elmorzsolódik a gyarlóság örlő kövei között. Ebben a zűrzavarban és sárdobálásban, amelyben úgy ütköznek össze az órák, mint a vonatok, kell kormányoznod a legnagyobb és legkiterjedtebb magyar szervezetet, amely könyörtelen kőként nehezedik rád. Versed tanúsága szerint a Haza földre nyomó súlyával. Nyolc éve viseled a hűségesek türelmével, hogy körbeugassanak a nemzet silányai.

Kedves Sándor, hűséged kapcsán felvetődött bennem a kérdés: ki a leghűségesebb? A válasz egyszerű; aki példát mutat, és nevel a hűségre. Ezért hát ne vedd zokon, hogy fél évvel megelőztelek e díj átvételében, de ez is a te hűség-példamutatásodat öregbíti. Isten éltessen, Te Öreg Hűséges!