Éves archívum: 2014

Az 5,1% a felvidéki magyarság jelenlegi állapotát tükrözi

A Most-Híd vonzáskörébe tartozó magyarok inkább távol maradtak a szavazástól, vagy szlovák jelöltre adták le voksukat 5,11% -ot ért el Bárdos Gyula a Magyar Közösség Pártjának (MKP) jelöltje a szlovákiai elnökválasztás első fordulóján. A felvidéki magyar sajtót olvasva látjuk, egyesek nagyon megdicsérik az MKP jelöltjének helytállást, míg vannak a fanyalgók, …

Bővebben »

Nemsokára új államfője lesz Szlovákiának, de ki lesz az?

Szombat este, 2014. március 15-én a magyar nemzeti és polgári forradalom 166. évfordulóján hirdették ki a nem hivatalos, de számszerűen pontos végeredményét a szlovákiai államfőválasztásnak. Ez a nap egybeesik az első önálló Szlovák Állam megalakulásának hetvenötödik évfordulójával (1939. március 15.), de erről egyetlen szlovák politikus sem tett említést.

Bővebben »

A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz

(Könyvbemutató: Varga Norbert – A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe; Budapest, 2014. március 13.)Midőn olvasni kezdtem Varga Norbertnek „A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe” c.könyvét, eszembe jutottak a sivatagi atyák humoros történetei és bölcs mondásai,  közülük is az, amelyik a nagy szegénységben élő öreg szerzetes szellemes …

Bővebben »

A kisebbség mennyiségi vagy politikai fogalom?

Duray Miklós előadása a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által koordinált  NEMZETSTRATÉGIAI AKADÉMIA első rendezvényén Budapesten 2014. március 6-án. A konferencia A KISEBBSÉGI SZEMLÉLET MEGHALADÁSA FELÉ címmel kísérletet tett egy már megindult nemzetstratégiai elmozdulás kiszélesítésére A konferencia társrendezői a Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara valamint a Kisebbségi Jogvédő Intézet.

Bővebben »

Ne dobálózzunk a haza kifejezéssel

A Felvidék.ma  hírportálon rövid idő alatt két szövegben is szerepelt a haza kifejezés (Hollóházi porcelánbolt Kassán és Továbbromlott a vállalkozói környezet hazánkban). A tisztelt szerkesztőket arra kértem, hogy ne dobálózzanak a haza kifejezéssel és mindkét esetben a „haza” szót írják át az érintett állam nevére.

Bővebben »

Határok nélkül a kultúráról: A Balassi-kard átadója és kitüntetettje

Irodalmi életünk kiemelkedő eseménye a Balassi Bálint emlékkard átadása Bálint napján a Gellért szállóban. Immár a tizennyolcadik alkalommal került erre sor az idén: először vehette át felvidéki költő a szablyát. A Határok nélkül a kultúráról mai adásában Kulcsár Ferenc, a Bodrogszentesen született, Dunaszerdahelyen élő 64 éves poéta vall a költészetről, …

Bővebben »

Törzsasztal 2014. február 9-én és 23-án

A Duna Televízió Törzsasztal című februári műsoraiban Vizi E. Szilveszter meghívására Duray Miklós is szerepelt. További beszélgetőtársak voltak: dr. Szabó Tibor, polgármester, Martonvásár; Kurucz Gyula, író és Tőkéczki László, történész, egyetemi docens.

Bővebben »
Megszakítás