Duray Miklós a Genfi Magyar Egyesület meghívására Svájcba utazott, március 14-én a Szent Bonifác-templomban szervezett ünnepségen köszöntötte nemzeti ünnepünket. A következőkben az ünnepi beszéde olvasható: Tíz évvel túl a harmadik ezredfordulón, nemzeti történelmünknek több kerek és általános évfordulóját üljük, közöttük többre nemzeti sorsfordulóként emlékezve.Sok magyar családban, szeretteiknek Haynau, Szamuely, Rákosi …
Bővebben »Formális demokráciában élünk
Interjú Duray Miklóssal a Týždeň c. szlovák hetilap legújabb számában. A következőkben a beszélgetés magyar fordításban olvasható. A beszélgetésünk előtti percekben Szlovákia válogatottja bekerült a döntőbe. Vajon Ön a szlovákoknak vagy a svédeknek szurkolt? Alighanem csalódást kell okoznom, ugyanis én nem vagyok sem futball-, sem pedig jégkorong-szurkoló. A hokival már …
Bővebben »Csoóri Sándor 80 éves
Február 3-án ünnepli 80. születésnapját Csoóri Sándor, a magyar nemzet egyik legismertebb és legelismertebb személyisége, Herder- és Kossuth-díjas költő, a Magyarok Világszövetsége egykori elnöke, a Duna Televízió megálmodója. Csoóri Sándort február 3-án a Magyar Tudományos Akadémián köszöntik tisztelői, pályatársai, a közélet számos rangos képviselője, köztük a felvidéki magyarok nevében Duray …
Bővebben »A nyelvhasználat nem háború, a nyelvet nem támadással kell védelmezni!
Duray Miklós a Kossuth Rádiónak adott interjújában szólt arról, hogy mi várható 2010 első felében Szlovákia és Magyarország politikai életében. Duray szerint Európában már elfogadhatatlan az olyan módszer, amilyen módon a szlovák kormány a nyelvhasználat kérdését kezeli.
Bővebben »A Most-Híd alapítóinak ahhoz, hogy láttássák magukat, nem kellett volna kilépniük az MKP-ból
A Hospodárske noviny gazdasági napilap mai száma interjút közöl Duray Miklóssal, az MKP stratégiai alelnökével. A beszélgetés fő témája a pártok közötti együttműködés a parlamenti választások évében, 2010-ben.
Bővebben »Hajrá Magyarok!
Amikor Tito „jugoszláv“ kommunista partizánjainak délvidéki magyargyilkolásaitól, az átöltözött, és a szovjetek oldalára átállt román vasgárdisták erdélyi vérengzésétől vagy a felvidéki magyarok sokrendbéli üldözésének éveitől és az egész magyar nemzet újabb szenvedéseit megnyitó korszakváltás kezdetétől még tíz év sem telt el
Bővebben »A demokrácia elvei még nem működnek
(Gyurkovits Róza interjúja. Megjelent a Szabad Újság 2009. november 18-i számában)
Bővebben »Megjelent a Magyar nemzetstratégia II. kötete
December 8-án a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Aulájában került sor a Püski Kiadó gondozásában megjelent MAGYAR NEMZETSTRATÉGIA 2. című kötet bemutatására. A könyvnek felvidéki szerző is vannak, Duray Miklós és Somogy Alfréd. Duray a Magyar Koalíció Pártja Stratégiai Tanácsában kidolgozott stratégiai alapvetést ismertette (lásd ITT), Somogyi Alfréd …
Bővebben »A kettős állampolgárságról
Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke a Kossuth Rádiónak adott interjút, a kettős állampolgárságról. A beszélgetésben kiemelte: Egy állam állampolgárságának a kiterjesztése valóban az adott államnak a belügye.
Bővebben »Visszaemlékezés a rendszerváltozás kezdeteire
(Interjú a Kossuth Rádióban) A volt kommunista rendszer nem igazán örült annak, hogy ön nem akar elmenni külföldre, így amikor kapott egy amerikai meghívást a 80-as évek végén, nem gördített különösebb akadály útjába. Abban reménykedtek, hogy vissza se jön többet Csehszlovákiába. Jól gondolom ezt?
Bővebben »