DM-cikk

Duray Miklós írásai, beszédei, illetve vele készült interjúk

Először a magyar közösségnek kell talpra állnia, hogy át tudja alakítani a politikáját

Duray Miklós búcsút intett az aktív pártpolitizálásnak, ez azonban esetében nem jelenti, hogy megszűnik azzal foglalkozni, ami olyan szervesen tartozik hozzá, mint a tulajdon bőre. Mi, szlovákiai magyarok, a sorsunk alakulása mindig is a legfontosabb dolgok közé tartozunk majd életében, és az egyetemi katedrán is, ahol térségünk kortárs politikatörténetének elemzésével …

Bővebben »

Jó, hogy szobrász vagy, Szervátiusz Tibor! (A szobrászművész köszöntése)

A Budapesten a TF nagyterme szeptember 17-én zsúfolásig megtelt a Schulek Ágoston és felesége Szkalla Edith szervezésében tartott immár 138. kiemelkedő eseményen, amelyen a 80 éves Szervátiusz Tibort köszöntötték barátai, tisztelői, köztük a felvidéki Duray Miklós. A közönség először megtekinthette azt a dokumentumfilmet, amelyet a Duna Televízió készített Szervátiusz Tiborról, …

Bővebben »

Duray nem vár változást a magyar-szlovák viszonyban

Az augusztus 20-ai megyei megemlékezés ünnepi szónoka Duray Miklós, felvidéki közéleti személyiség, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) korábbi alelnöke volt Ópusztaszeren, akivel a szlovákiai magyarság helyzetéről, illetve a hazánk és északi szomszédunk közti, utóbbi időben igen megromlott viszony alakulásáról beszélgettünk.

Bővebben »

Huszadik évfordulója annak, aminek csak nyolc év adatott, de valakik egyet sem kívántak

(D.M. megnyitó beszéde az Együttélés megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett emlékgyűlésen, 2010. április 17-én, Somorján) A Prágai Tavasz bukását, értelemszerűen a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek 1968. augusztus huszadikáról huszonegyedikére történt csehszlovákiai bevonulását követő politikai visszarendeződésnek, az ún. husáki normalizálásnak az első szakaszában voltunk 1969 decemberének elején. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók …

Bővebben »

Nemzetpolitikai fordulatra van szüksége a Kárpát-medencei magyarságnak – A Magyar Hírlap interjúja a 65 éves Duray Miklóssal

Vasárnap ünnepli 65. születésnapját Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) minap leköszönt stratégiai alelnöke a felvidéki magyar közösség jelenlegi helyzetéről, nemzetpolitikai elvárásairól és a most kezdődő aktív „nyugdíjaséveiről” is beszélt a Magyar Hírlapnak.

Bővebben »

Hétköznapi alattomos árulások

Duray Miklós a „Hétköznapi alattomos árulások” c. írásában a hamarosan hivatalba lépő szlovák kormányban a több mint százezer felvidéki magyar támogatásával miniszterelnök-helyettesi megbízatást betöltő Rudolf Chmelnek, Csehszlovákia utolsó budapesti nagykövetének egy magyarországi megnyilvánulására utal:

Bővebben »

Gyengült a felvidéki magyarság identitása

A Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa 2010. június 19-i ülése rendkívüli kongresszus összehívásáról döntött, melyre július 10-én kerül sor Dunaszerdahelyen. Ezen új elnökséget és új elnököt választanak a lemondását benyújtott testület helyére. Mik lehetnek az MKP feladatai a szlovákiai parlamenti választások eredményének ismerete tükrében?  Erről adott interjút a Kossuth rádiónak …

Bővebben »

Az újrakezdés ideje (a 2010-es szlovákiai parlamenti választások után)

Nemvárt vereség  érte a Magyar Koalíció Pártját a 2010. június 12-én tartott parlamenti képviselőválasztáson. A szlovák nemzethatalmi és nagyvállalkozói  érdekek Bugár Béla képében megmutatták erejüket: ujjuk köré  csavarták a felvidéki magyarok egyharmadát és az MKP-t. „Majd úgy táncoltok ahogyan mi fütyülünk”. Ők fütyültek, mi pedig táncoltunk néhány kikopott magyarországi művész …

Bővebben »

Trianoni megemlékezéseken – Magyarországon

A fenti képre kattintva megtekinthető a „Trianoni megemlékezéseken 2010″képgaléria Duray Miklós több magyarországi Trianon-megemlékezésnek volt az ünnepi szónoka, résztvevője vagy védnöke a 90. évforduló kapcsán. Martonvásár – Június 2-án Martonvásáron az Emlékezés terén a Jobb Martonvásárért Polgári Kör szervezésében emlékeztek a trianoni évfordulóra. A házigazda dr. Szabó Tibor, a HTMH …

Bővebben »
Megszakítás