Van Szlovákiában egy magyar írásjelekkel írt napilap. Az írásjelek nyelvileg azonosíthatók, a lap tartalma és szelleme nem, mert elvész a globalizmus ködében, melyet a rossz lyukból fúvó szelek terelnek valahol Tasmánia és Grönland között. Ennek a lapnak van egy főszerkesztő helyettese, aki magyarul írja a nevét, de bevallása szerint (2009. …
Bővebben »Süllyedhetünk mélyebbre? Az ekeli példa
Az ezerkilencszáznyolcvanas években, amikor éppen szabad lábon voltam, titokban – nehogy az akkori kommunista államrendőrség kövesse őt – felkeresett egy barátom, aki később jelentős magyar-lengyel kulturális diplomáciai szolgálatot látott el. Hosszas beszélgetésünk során közölte velem akkori meggyőződését, miszerint a demokráciában, ha ránk köszönt, az ember majd azt teheti, amit akar. …
Bővebben »A magyar nem azért európai, mert Európában lakik
(2009 május 22-én „A keresztény egyházak küldetése és nemzeti felelőssége” címmel konferenciát szervezett a Magyar Konzervatív Alapítvány. Duray Miklós előadása) Már néhány száz éve az értékhez való hűséget vagy egy példaképpel való hasonlóságot a közvélemény számára leginkább az hitelesíti, hogy ki milyen érdekszövetségbe tartozik, ki mögött milyen erők állnak. Már …
Bővebben »A párton belüli viszályokról
Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja stratégiai alelnöke interjút adott a Szabad Újság hetilapnak. „Remélem, sikerül olyan eredményt elérnünk a tárgyalások során, hogy Bugár Béla belátja, belülről együttműködve kell ezt a pártot formálni, nem egy amolyan archimédeszi pontban csücsülve” – mondta. A 2006-os választásokat követően kiderült, hogy a Magyar Koalíció …
Bővebben »Hol volt, hol nem volt ország (Új államalapítás – 3. évezred sorozat)
A Kecskeméti Lapok Kiadó Harmadik Évezred Sorozatában 2009 tavaszán jelent meg az Új államalapítás című kötet, melyben számos közgondolkodó mondja el véleményét a magyarság mai helyzetében legfontosabb kérdésekről. A kötetben Duray Miklós írása is szerepel: Hol volt, hol nem volt ország Magyarország egy meseország – hol volt, hol nem volt, …
Bővebben »A magyar nem azért európai, mert Európában lakik (Pécs)
(Ima Európáért szent Benedek napján, 2009. március 21. Pécs) A magyarság sorsa és küldetése Európában, az Európai Unióban címmel rendeztek konferenciát Pécsett, melyen részt vett és előadást tartott Duray Miklós, az MKP stratégiai alelnöke is. Az eseményre az Összefogás Pécsért Egyesület és az Élő Pécs Társaság szervezésében rendezésében került sor …
Bővebben »Sikerkorszak után, világválság idején
Amíg Csáky Pál az MKP elnöke, addig a lobbicsoportok és félbűnözők nem nyerészkedhetnek a felvidéki magyarság kárára – mondta Duray Miklós a Magyar Hírlapnak adott interjújában. – Kezdjük a legaktuálisabb üggyel: Szlovákiában euróval fizetnek január 1-je óta. Milyen a közhangulat, drágult-e az élet? – Szerintem az emberek megszokták az új …
Bővebben »Vendégek, vendégségek, vendéglők és vendéglősök – Előszó a Szép Felvidékünk 4. kötetéhez
Göncz József és Bognár Béla Szép Felvidékünk (4) asztalánál című albumának (Kiadta a Szép Sopronunk k.f.t., 2009) előszavát Duray Miklós írta. VENDÉGEK, VENDÉGSÉGEK, VENDÉGLŐK ÉS VENDÉGLŐSÖK Ma sokan nem tudják elképzelni, hogy ne utazzanak – lehetőleg messzire – nyaralni. A boldogult békeidőben azonban lehet, hogy mégis többen nyaraltak, vagy legalábbis …
Bővebben »Adjátok vissza szülőföldünket, hogy újrateremthessük hazánkat!
(D.M. ünnepi beszéde, Dunaszerdahely, 2009. március 14.) Néha jusson eszünkbe, hogy a reformkor, a forradalom és a szabadságharc elsősorban a hazáról szólt. A nemzet, és az ország még egyben volt, akkor ez volt a haza. Az orosz terjeszkedés veszélyére való figyelmeztetés, a nyelv fontosságának felismerése, az egyenlőség és a közteherviselés …
Bővebben »A szenvedések és a bátrak városa: Balassagyarmat
Balassagyarmaton 2009. január 29-én mutatták be Matúz Gábor és Siklósi Beatrix filmjét – a bátrak városáról. A filmbemutató előtt felolvasták Duray Miklósnak erre az alkalomra írt jegyzetét. Balassagyarmat a szerény hősök városa, akiknek lakóit soha semmilyen evilági hatalom nem szólított fel arra, hogy álljanak fegyverbe vagy védjék magukat a támadókkal …
Bővebben »