DM-cikk

Duray Miklós írásai, beszédei, illetve vele készült interjúk

Duray Miklós a magyar-magyar párbeszédről?

A dunaszerdahelyi magyar–magyar fórumról kérdezte a Felvidék.ma portál közéletünk ismert szereplőit. Duray Miklós: A tettekkel és a gondolkodással másképpen A 2016. november 21-én Dunaszerdahelyen lezajlott elegáns találkozónak már az elnevezése is sajátos: magyar-magyar párbeszéd. Arra utal, mintha különálló vagy egymással szemben álló magyarok folytatnának valamilyen eszmecserét, mintha két vagy több, magát …

Bővebben »

A globalizáció és lokalizáció kérdéskörének vizsgálata

A Veszprémi Magyarságtudományi Kutatások Műhely és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága immáron ötödik alkalommal rendezte meg éves magyarságtudományi konferenciáját a veszprémi Dubniczay Palotában. Az előző évekhez hasonlóan a konferencia díszvendége ismét Duray Miklós felvidéki író, politikus volt (előadása – Globalizáció a reformációtól napjainkig – a tudósítás után olvasható). …

Bővebben »

Hitünkből értékek következnek

(Németh Zsolt azonos című könyvének 2016. október 4.-i budapesti méltatása a Pintér-galériában) Mély elismeréssel adózom Németh Zsoltnak azért a tudatos merészségért, hogy egy, csaknem negyed évszázadnyi, sorozatos értékválsággal küszködő korszak fejtöréses gondolkodását összefoglaló könyve címében a hit és az érték párosítását választotta. Az lényegtelen, hogy az egybeszerkesztett szövegek okán ő …

Bővebben »

Három magyar, nemzeti népszavazás

dm 1018

A kommunista hatalom 1989. évi bukása óta mi magyarok megéltünk néhány népszavazást, és mi felvidékiek el is kerültünk, legalább egyet, Csehszlovákia megszűnéséről. Ha akkor ki lett volna írva a népszavazás, akkor a hóhéreszme mellett tettük volna le a voksunkat, mert az ismeretlen jövőtől, Csehszlovákia megszűnésétől jobban féltünk, mint a szörnyű …

Bővebben »

Miért fontos Bugárnak a közlekedési tárca?

A Parlamentné Listy számára az autonómiával kapcsolatosan is nyilatkozott Duray Miklós, az MKP exképviselője Nemrégiben még az események középpontjában álltak, csaknem mindenki ismerte őket. Azóta azonban eltűntek a csúcspolitikából, de éppen ennek köszönhetően kendőzetlenül elmondhatják véleményüket. Mit csinálnak napjainkban, mivel foglalkoznak és miként látják utódaikat? Mit tennének másként és mi, …

Bővebben »

Szeder Fábián Életműdíj

Átadták a Tar Lőrincz Baráti Kör által alapított díjakat augusztus 6-án, a IV. Palóc Világtalálkozó második napján. A Felvidékről Duray Miklós, Beke Beáta és Ladóczki Vilmos kapott elismerést. Ember István laudációjában a következő szavakkal méltatta Duray Miklóst a Szeder Fábián Életműdíjjal való kitüntetése alkalmából: Kedves Palócok, Sorstársaink, Két nagy területi egység rajzolható …

Bővebben »

Közeledve a századik évfordulókhoz

„A maradék Magyarország államhatárait úgy kellett kialakítani, hogy minden új szomszédállamhoz kerüljön tisztán magyarok által lakott terület, amivel biztosították, hogy évtizedekig ne jöjjön létre őszinte együttműködési kapcsolat Magyarország és a szomszédos államok között.” Duray Miklós gondolatai a trianoni diktátum aláírásának 96. évfordulóján (a beszéd 2016. június 4-én, Somorján hangzott el). Közeledve …

Bővebben »

Időutazás mai tanulságokkal

A másik Magyarország hangja címmel jelent meg a Magyar Írószövetség 1986-os közgyűlésének dokumentumait feltáró kötet, melynek bemutatójára szerdán, április 27-én került sor Budapesten. A beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón szóba került Duray Miklós Kutyaszorító c. művének akkori fogadtatása – és különösen a következményei – is. A Magyar Írószövetség – amelynek 1989 előtti …

Bővebben »

Isten hozzád DÉKOVI

Nagyon hülye helyzetbe hoztál kedves barátom, te dobfeneki Kovács Józsi. Egy-két napja, éppen utolsó dobbantásod után felhívott egy közös ismerősünk és beleharsogta a telefonba: elment, itt hagyott az Emberetek. Megszűnt élni az Emberetek! – üvöltötte a távbeszélő szerkezetbe. Miről beszélsz? – tegeztem le a felismerhetetlen hangot. Majd néhány kelekótya szóváltás …

Bővebben »

Választásnak nevezett politikai felfordulás Szlovákiában 2016-ban

A 2016. márciusi 5-i szlovákiai parlamenti képviselői  választás eredményeit előrejelző közvélemény kutató intézetek szerint sejteni lehetett, hogy a soron következő megbízatási időszakban a miniszterelnök, Robert Fico pártja meggyengült helyzetben alakíthat kormányt, de nem kerül sor kormányváltásra, legfeljebb az Irány (Smer) módosulására. Az előrejelzésekből azt lehetett sejteni, hogy az eddigi egypárti …

Bővebben »
Megszakítás