Éves archívum: 2018

Nemzetpolitika – Alba Iulia és Túrócszentmárton – szorítójában!

Szándékosan adták az Aspektus szervezői a rendezvénynek ez alkalommal az Alba Iulia címet és nem Gyulafehérvárét, hiszen román ünnepről van szó! 1918. december 1-jén, amikor néhány erdélyi vármegye, valamint Havasalföld és Moldva küldöttei százezres közönség előtt kinyilvánították Erdély két másik román fejedelemséghez csatlakozását és így Nagy-Románia megalakulását, akkor nem kérdezték …

Bővebben »

Kárpát-medencei demográfiai konferencia Dunaszerdahelyen

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a FEMIT Polgári Társulás és a SZAKC közös szervezésében került sor az első Kárpát-medencei demográfiai konferenciára Dunaszerdahelyen. Duray Miklós, a SZAKC elnöke köszöntőjében a családi élet fogalmáról beszélt. Család vagy pénz? Régebben a pénz fogalma ebben a tekintetben nem volt annyira nyilvánvaló, hiszen nem voltak családi támogatások. …

Bővebben »

Civil fórummal zárult a Szórvány Alapítvány jubileumi rendezvénye

Huszönötödik születésnapját ünnepelte az elmúlt hét végén a temesvári Szórvány Alapítvány. A pénteki ünnepi ülés után, ahol jeles személyiségek, az alapítvány barátai köszöntötték a dr. Bodó Barna elnökölte civil szervezetet, szombaton civil szakmai fórummal folytatódott a jubileumi rendezvény. A Kovács Katalin moderálta szakmai fórumon részt vett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, …

Bővebben »

Sajó Sándor, a honszerető költő, ember, tanár

Sajó Sándor születésének 150. évfordulóján, november 13-án emléküléssel tisztelegtek a hazafias költő emléke előtt. Az ipolysági Szondy György Gimnáziumban rendezett konferenciával zárult a Sajó Sándor–emlékév programsorozata. Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke az emlékülés nyitányaként emlékeztetett arra, hogy az ipolysági születésű költő születésnapja egybeesik a magyar nyelv napjával. „Kulturális …

Bővebben »

A magyar külpolitika prioritásai változatlanok!

Továbbra is Európa és a transzatlanti kapcsolatok, a térségi és szomszédságpolitika, valamint a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos politika, a nemzetpolitika a magyar külpolitika három prioritása – jelentette ki Martonyi János volt külügyminiszter hétfőn. Budapesten, a Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében tartott rendezvényen …

Bővebben »

Megtartotta éves közgyűlését a Szövetség a Közös Célokért társulás

A Szövetség a Közös Célokért társulás soron következő közgyűlését Dunaszerdahelyen tartotta, az Üzleti és Tájékoztatási Központ konferenciatermében október 20-án, szombaton. A közgyűlést Pogány Erzsébet, a SZAKC idén májusában elhunyt igazgatója emlékének szentelték a szervezők. Duray Miklós, a SZAKC elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a Szövetség tevékenysége nagyon gazdag volt az elmúlt …

Bővebben »

Az eredeti újratervezése

Interjú Duray Miklóssal a Magyar7 hetilapban Húsz éve Mečiar választási törvénye kikényszerítette az akkori elődpártok egyesülését. Ma szintén fennáll a veszélye, hogy a magyarság esetleg parlamenti képviselet nélkül marad. Duray Miklóssal arról beszélgettünk, mennyiben különbözik a húsz évvel ezelőtti megosztottság a maitól. Inkább az elmúlt 50 évet gondolnám végig, mert már a ’68/69‑es években megjelenik …

Bővebben »

Akik mindnyájunkért éltek

Négy felvidéki kortárs magyar ember áldozata Batta György közíró volt a Királyfiakarcsán vasárnap tartott, az aradi vértanúk tiszteltére rendezett megemlékezés ünnepi szónoka. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük Batta György gondolatait. Tisztelt emlékezők! Miközben nemzetünk elárvult részeként mi is  aradi vértanúink példamutató hősiességére, az igazsághoz és a szabadsághoz való hűségére emlékezünk – a …

Bővebben »

Kitüntetéseket adott át az MKP

A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyen rendezett ünnepi kongresszusán ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját szeptember 29-én, ahol mások mellett kitüntették az elődpárt, az Együttélés elnökét, Duray Miklóst is. A díjakat Menyhárt József, Berényi József és Csáky Pál adták át. Duray Miklós életútja 1945. július 18-án indult Losoncon, ma a Szövetség a Közös Célokért …

Bővebben »

Búcsú dr. Duray Miklósné dr. Szabó Zsuzsannától

Végső búcsút vettek a 74. életévében, szeptember 14-én súlyos betegség következtében elhunyt dr. Duray Miklósné dr. Szabó Zsuzsannától. Érsekkétyi búcsúztató A búcsúztatása délelőtt az érsekkétyi református templomban kezdődött. Kuczy Lajos lelkipásztor tartotta az istentiszteletet (Fotó: Oriskó Norbert/Felvidék.ma) Orgonaszó, a Szózat szavai, zsoltárok, egyházi énekek csendültek fel Duray Szabó Zsuzsannára emlékezve …

Bővebben »
Megszakítás