Események

Tőkés László válasza Duray Miklós nyilatkozatára

Még csak a 2014-es temesvári évfordulón szerzett oly örömet Duray Miklós, mint amilyen jóérzéssel töltött el kitüntetésem visszavonásával kapcsolatos, mostani állásfoglalása – olvasható Tőkés László március 24-i levelében, amelyben Duray Miklós nyilatkozatára reagált. Duray Miklós március 22-én a Felvidék.Ma portálnak ezt nyilatkozta: ”Tőkés László ügye nem csak összmagyar ügy, hanem …

Bővebben »

Most is nyomós okunk van tiltakozásunkat kifejezni Tőkés László kitüntetésének visszavonása miatt

tokes laszlo54

Komoly felháborodást és tiltakozási hullámot váltott ki a romániai köztársasági elnök döntése, amellyel visszavonta Tőkés László állami kitüntetését. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elfogadhatatlannak nevezte az intézkedést, Lomnici Zoltán az egész magyarság elleni támadásnak minősítette azt. Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke pedig közölte a budapesti román …

Bővebben »

Duray Miklóst és Szarka Tamást a Magyar Kultúra Lovagjává avatták

Az idei gála helyszíne a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színházterme volt. A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én megrendezett ünnepi eseményen – a Szent Korona másolatának jelenlétében – két Egyetemes és tizenkilenc Magyar Kultúra Lovagja címet adományoztak. Felvidékről Duray Miklós és Szarka Tamás kapták meg az elismerést. …

Bővebben »

Jubilánsok köszöntése a pozsonyi nagykövetségen

Pozsonyban, Magyarország nagykövetségén a szlovákiai magyar közéletnek, irodalomnak, művészetnek a közelmúltban életjubileumot ünneplő jeles személyiségeit köszöntötték. Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Pozsonyban a többéves hagyományra visszatekintő eseményen elmondta, örömmel tölti el, hogy személyesen mondhat köszönetet azoknak a személyeknek, akik sokéves tevékenységükkel gazdagítják a közéletet, illetve a kultúránkat. …

Bővebben »

A Fidesz tisztújító kongresszusán

dm 1025

A Hungexpo Budapesti Vásárközpont területén tartotta meg a nagyobbik magyar kormánypárt, a Fidesz huszonhatodik tisztújító kongresszusát. Az elnöki poszt jelöltje a kihívó nélküli Orbán Viktor, az alelnökök sora viszont megújult. Felvidékről népes küldöttség érkezett. A kongresszuson jelen van többek között Berényi József, Bárdos Gyula, Őry Péter, Ladányi Lajos, Samu István,valamint …

Bővebben »

A Magyar Állandó Értekezlet XIV. ülésén

dm 1026

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Budapesten, a Várkert Bazárban tartja XIV. plenáris ülését december 3-án. Az eseményen Felvidékről szavazati joggal Berényi József, az MKP elnöke és Farkas Iván, az MKP gazdasági alelnöke van jelen. Szakértőként Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, az MKP Országos Elnökségének a tagja, Forró Krisztián, az MKP …

Bővebben »

A magyar tudomány ünnepe Kecskeméten

dm 1015

Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) a Magyar Tudomány Napja alkalmából ünnepséget szervezett november 19-én. Az ünnepi napon megalakították a TIT Határon Túli Magyarok Szakosztályát, melynek elnökévé Duray Miklóst, titkárává Kerényi Györgyöt választották. Szabics István, a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója az esemény előzményeiről elmondta, hogy szervezetük …

Bővebben »

Időszerű kérdések a felvidéki szórvány életében

dm 1016

A Felvidéken módszeresen hét évvel ezelőtt kezdtünk foglalkozni szórványkezeléssel. Ladányi Lajos, a Zoboralja Közhasznú Társaság elnöke Kassán, a Kazinczy Napokon rendezett SZAKC konferencián tartott a szórványkérdés kezeléséről beszámolót. Alább a magyar szórvány napja alkalmából tesszük közzé: 2007-ben a megújult MKP stratégiai alelnökének, Duray Miklósnak a javaslatára az MKP munkáját segítő …

Bővebben »
Megszakítás