Hírek

Új szokás dívik a mai magyar közéleti szóhasználatban. Szívesen beszélünk nemzeti programról, nemzeti alaptantervről, nemzetgazdaságról, nemzeti jövedelemről, nemzettudatról, nemzeti azonosságról, nemzeti fejlesztésről, nemzetpolitikáról, nemzetstratégiáról, nemzetegyesítésről, nemzeti minimumról, nemzeti paradigmáról, új magyar nemzetfogalomról, sőt csak úgy magában a nemzetről, a hazáról, anyaországról, – de nem is tudjuk, hogy miről beszélünk.

Június elején, a trianoni békekötés nyolcvanötödik évfordulója előtt két nappal tette közzé Pozsonyban az Új Szó annak a felmérésnek az eredményét, amely a jogfosztó benesi rendeletekről alkotott szlovákiai társadalmi véleményt volt hivatva bemutatni.

Prágában a cseh külügyminisztérium épülete előtt felállították Edvard Beneš szobrát. Erre a magyarok és németek körében felháborodást keltő eseményre 2005. május 16-án került sor. Nemcsak Edmund Stoiber, Bajorország miniszterelnöke tiltakozott ellene, hanem Magyarország külügyminisztere is.

A mai hatvanévesek, de a tőlük idősebbek és fiatalabbak is emlékeznek arra, hogy a kommunista rémuralom több mint négy évtizedében majálist csak május elsején, a munka nemzetközi ünnepén lehetett rendezni.

Ma nem csupán érezzük, hanem már tudjuk is, hogy az első világháborút lezáró Párizs-melléki békerendszer történelmünk eddigi legnagyobb tragédiáját szakította ránk. Nemzeti és állami létünk során első alkalommal mondták ki fölöttünk a nemzetközi jog eszközével a halálos ítéletet.

A tisztelt polgár valószínűleg nem tudja, mit jelent a tiszteletbeli polgár. Ennek előtte sem tudta senki, ezért most sem szégyen ezt nem tudni. De nem árt tudni, hogy mi ez és miért van. Egy biztos, aki kapja ezt a megbecsülést, annak nem szégyene, és annak sem szégyene, aki adja.

Amikor a Velünk élő Trianon című filmemet forgattam, Erdélyben egy mélyen barázdált arcú öregasszony, kezében büszkén tartva nemrég kiváltott Magyar Igazolványát, a következőket mondta: „Kedveském! Én soha életemben nem voltam Budapesten, de még Debrecenben sem, s ahogy elnézem magam, már nem is leszek.

Még azelőtt, hogy 2004. május elsején kibővült volna az Európai Unió, már tudtuk, hogy az államoknak ez a nagy tömbje csak úgy működhet együtt, és úgy alkothat szervessé váló egységet, ha létrejön az alapszabálya: az alkotmánya. Minden bekéredzkedő állam és minden bennlévő állam kormánya, parlamentje tudta ezt – ha a …